Népújság, 1986. május (37. évfolyam, 102-127. szám)
1986-05-09 / 108. szám
2 NÉPÚJSÁG, 1986. május 9., péntek Béke- és barátsági hónap megyénkben A Csepel Autógyárban tartott békenagygyülés szónoka Németh László volt (Fotó: Szántó György) (Folytatás az 1. oldalról) Egerben, a Megyei Művelődési Központban, békegyű lést tartottak a megye pedagógusai, szakszervezeti nap keretében. Az elnökségben helyet foglalt többek között dr. Köpf Lászióné, a Pedagógusok Szakszervezete központi vezetőségének titkára, Haffnerné dr. Miskol- czi Margit, a megyei párt- bizottság osztályvezetője, Lévai Ferenc, a szakszervezetek megyei tanácsának titkára és Fiala Tivadarné, a Hazafias Népfront megyei ai- elnöke is, akiket Danyí Lászlóné, a Pedagógusok Szakszervezete megyei bizottságának titkára köszöntött. Az esemény szónoka, dr. Köpf Lászlóné, megemlékezett a hitleri fasizmus felett aratott győzelem 41. évfordulójáról, szólt a szocializmus és a béke összefüggéseiről, s ismertette a Szovjetunió és a szocialista országok békés külpolitikai törekvéseit. Mint utalt rá, a tőkés államok fenntartással fogadták a békekezdeményezéseket. Ezután egyebek között a „Pedagógusok a békéért” mozgalom szerepét elemezte. Egyre több tanár, óvónő csatlakozik ehhez. Már megalakult az országos munka- bizottság, jelenleg a megyei bázisokat hozzák létre. Kérte a megjelenteket: ők is segítsék elő, hogy ez Heves megyében is mielőbb létrejöhessen. Felhívta a figyelmet arra. hogy e munkában meg kell találni a legmegfelelőbb módszereket. Ezután Lövet Gyula, a megyei tanács művelődési osztályvezetője ismertette annak a felhívásnak a szövegét, amely arra kéri az oktatás terén dolgozókat, hogy csatlakozzanak a „Pedagógusok a békéért!" mozgalomhoz, s járuljanak hozzá a felnövekvő nemzedék békére neveléséhez. Ünnepi békenagygyülést tartottak tegnap a Csepel Autó 3-as Számú Egri Gyárában is. Ezen megjelent többek közölt Németh László, az MSZMP Eger Városi Bizottságának első titkára. a megyei párt-vb tagja. Ambrus József, az MSZMP Heves Megyei Bizottságának osztályvezetője. Végh Miklós, a HNF megyei elnöke, Molnár István, a HNF egri városi titkára. Garamvölgyi Lajos, a szakszervezetek megyei tanácsának politikai főmunkatársa. Nagy Imre, a KISZ Heves Megyei Bizottságának titkára és Berecz Sándorné, az egri városi tanács pártalapszervezetének titkára. Elsőként Molnár István köszöntötte a résztvevőket. majd szóit a békemozgalom és a békeév céljáról és jelentőségéről. Ezután Németh László mondott ünnepi beszédet. Mai kérdésekről szólva kiemelte, hogy az egész világban nagy figyelem kisérte a tavaly novemberi, genfi találkozót, amely kedvező változást hozhat a két nagyhatalom viszonyában. Különösen veszélyesek — folytatta az előadó — az Egyesült Államok elképzelései, az úgynevezett hadászati-védelmi kezdeményezésről, amely szerint csapásmérő fegyvereket telepítenek a világűrbe. Az USA kormánya mit sem törődik azzal, hogy ma mintegy tíz, két- és többoldalú egyezmény van érvényben, amely szabályozza a világűr felhasználását. Mindezek ellenére, a szovjet vezetés új kezdeményezésekkel segíti a leszerelés előmozdítását. A szónok elmondta azt is, hogy a jelenlegi feszült nemzetközi helyzet és hazánk belső viszonyai döntően befolyásolják azt, hogy milyen kérdéseket teszünk fel önmagunknak. Kormányunk, a követelmények szellemében fogalmazta meg a VII. ötéves terv feladatait, előtérbe állítva a hatékonyság, a jövedelmezőség, a versenyképesség fokozását, s a javak igazságosabb elosztását, az életszínvonal emelkedését. Ügy kell dolgoznunk — hangsúlyozta befejezésül az előadó —, hogy szocialista építőmunkánk magyarországi eredményei egyaránt szolgálják népünk felemelkedését, a társadalmi haladás, a szocializmus és a béke egyetemes ügyét. Az ünnepi nagygyűlés az Internacionálé hangjaival ért véget. fi munka ünnepeltjeí Kitüntették a baromfikeltető vállalatot Fennállásának 25. évfordulóját ünnepli az idén a Heves Megyei Szövetkezeti Baromfikeltető Vállalat. Az elmúlt negyedszázadban minden évet nyereséggel zártak. Az 1985-ös esztendő különösen jól sikerült. Közel 20 millió naposcsibét keltettek, s 9 millió forint nyereséget könyvelhettek el. Múlt évi teljesítményéért a vállalat Miniszteri Elismerő Oklevélben részesült. A kitüntető ünnepségre tegnap délután került sor Egerben. A rendezvényen részt vett Jurányi János, az MSZMP Heves Megyei Bizottságának gazdaságpolitikai osztályvezető-helyettese és dr. Takács László. a Baromfitermelők Egyesülésének titkára is. Az ünnepi beszédben Sárost István igazgató értékelte az elmúlt időszak munkáját. Ezután dr. Poden Gyula, a TOT főtitkárhelyettese adta át a Miniszteri Elismerő Oklevelet a kollektívának. Szúró- mi János, műszaki vezető Kiváló Termelőszövetkezeti Munkáért címben részesült. Sramkó László, a Te- szöv titkára a szövetség elnökségének díját és a kongresszusi munkaversenv emiékplakettjét nyújtotta át a vállalat igazgatójának, valamint oklevelet az Egri Csillagok szocialista bríKiváló lett az AB Hatvani Fiókja. A felszabadulási és kongresszusi munkaversenyben elért kiemelkedő teljesítményükért elnyerték a kiváló címet az Állami Biztositó Hatvani Fiókjának dolgozói. A kitüntetést a tegnap délután tartott ünnepi tanácskozásukon Tar Jenő. az Állami Biztosító központjának ügyvezető igazgadnak Négyen kaptak meg a Vállalat Kiváló Dolgozója elismerést, s öt szocialista brigád vehetett át ezüst, illetve bronz fokozatot. gatója adta át. A városi pártbizottság Vörös Zászlaját pedig Hermesz Mátyás. a pártbizottság titkára nyújtotta át annak elismeréseként, hogy a fiók dolgozói bevételi tervüket 103 százalékra. a biztosításfejlesztési feladataikat pedig 132 százalékra teljesítették az elmúlt évben. Kiváló cím az Állami Biztosító Hatvani Fiókjának Műemléki nap Gyöngyösön Előadások, városnézés Meghatározó tényező volt. hogy Gyöngyösön rendezték meg a Heves Megyei Műemléki Albizottság, az Építőipari Tudományos Egyesület és Gyöngyös Város Tanácsa közös szervezésében a megyei műemléki napot. Ugyanis az előadások többsége a mátraalji település műemlékeivel, építészeti és településfejlesztési múltjával foglalkozott. A megjelenteket Németh Ferenc, az albizottság elnöke köszöntötte. majd Kis József. Gyöngyös Város Tanácsának elnökhelyettese szólt arról, hogy megtiszteltetésnek tekintik azt a lehetőséget, hogy házigazdaként fogadhatták a tanácskozás résztvevőit. A program szerint Kecskés Péter, Szentendre szabadtéri múzeumának vezetője tartott előadást a mátraalji népi építészet történetéről és legfőbb vonásairól, az egykori gyöngyösi születésű, az építészetben és a néprajzban jeles eredményeket elért Varga László gyűjtésének alapján. Ez a gyűjtemény mintegy 700 év településfejlődését öleli fel. a a levéltári adatok alapján, térképekkel illusztrálva mutatja be Gyöngyös régi arculatát és fejlődését napjainkig. Érdekessége volt az előadásnak, hogy Kecskés Péter maga is Gyöngyösről származott el, tehát a helyi patrióta szemével is nézhette a témát. Idős Zakupszky László, Heves Megye Tanácsa Építési Bizottságának tagja. Mátraszentimre és környékének rajzát tárta a tanácskozás hallgatói elé. annak a több évtizedes kutatómunkának eredménye szerint, amelyet, mint mátraszentim- rei lakos, folytathatott. Nagy József András építész A Bükkalja népi építészete címen adta közre megállapításait. Dr. Füköh Levente, a gyöngyösi Mátra Múzeum igazgatója, a város és környéke múzeumainak és kiállítóhelyeinek feladatait, tevékenységét körvonalazta. Szabó Béla, a városi tanács osztályvezető főmérnöke Gyöngyös műemlékvédelmi tevékenységét és ezzel kapcsolatos gondjait vázolta fel. A műemléki napot a Mátra Művelődési Központ kamaratermében és aulájában rendezték meg. ahol kamarakiállításon mutatták be a jellegzetes épületeket, homlokzatokat, egyes részleteit a múlt emlékeinek. A jelenlevők megnézhették azt a filmet is, amely Gyöngyös várossá nyilvánításának 850. évfordulójára készült és bemutatja a települést. A program szerint végül autóbuszra szálltak a tanácskozás résztvevői, hogy a valóságban is megtekintsék a műemléki épületeket és alkotásokat. Szabó Béla előadásában visszanyúlt a legrégibb időkbe, jelezve, hogy időszámításunk előtti korból is maradtak fenn kő-, réz- és bronzeszközök. 1907-ben urnatemetőt tártak fel. amely bizonyította, hogy a város környékén szkíta népcsoportok éltek. A honfoglalás idején már szláv eredetű népcsoportok éltek a Mátra lejtőinél. Anonymus szerint Ed és Edömér vezetésével szállták meg a Tiszától a Zagyváig terjedő tájat, amely később az Aba nemzetség birtokába került. A Csobánka család építette Gyöngyös északi részén azt az erős várat, amelyet ma Bene vára néven emlegetünk. Romjainak feltárása a Gyöngyös környéki műemléki munkák egyik legjelentősebb feladata ma. A XIV. sz. második felében Széchenyi Tamás kapta meg Róbert Károly- tól ‘a települést, amely ettől kezdve indult meg erőteljes fejlődésnek. 1334. május 5- én, városi rangot kapott Gyöngyös. Az adományozó oklevél szerint: „Megengedhetőnek véljük ama Gyöngyös nevezetű birtokot, említett Buda városunk kiváltságával és szabadalmainak előjogával díszíteni, hogy tudniillik azt erődfalakkal, tornyokkal, bástyákkal és bármily erődítésekkel és várrácsokkal körülépíttessék, fölszereltessék és akaratuk szerint... bármely módon megerősíttessék". A város későbbi történetének részleteit már nagyobb körben ismerik. Tudják, hogy annak idején három kisebb településből egyesült Gyöngyös városa, amelynek egyik jellegzetessége, hogy egyedül itt találhatók az úgynevezett zsellérközök, amelyek ékes emlékei a város múltjának. Gyöngyösön összesen negyvennyolc védett emléket tartanak nyilván, amelyből tizenhat a műemlék, harmincegy a műemlék jellegű és a többi egyéb kategóriába tartozik. A Heves megyei műemléki nap jól szolgálta célját, érdekes, újabb adalékokkal járult hozzá a helytörténet eddigi eredményeihez. G. Molnár Ferenc Magyar vezetők üdvözlő távirata Csehszlovákia nemzeti ünnepén GUSTAV HUSÄK elvtársnak. Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottsága főtitkárának, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság elnökének LUBOMIR STROUGAL elvtársnak. a Csehszlovák Szocialista Köztársaság Kormánya elnökének P R A G A Kedves Elvtársak! A Magyar Szocialista Munkáspárt, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa, Minisztertanácsa és népünk nevében baráti üdvözletünket és őszinte jókívánságainkat küldjük Önöknek, a baráti Csehszlovákia népeinek hazájuk felszabadulásának 41. évfordulója alkalmából. Népünk Ismeri és nagyra értékeli Csehszlovákia népeinek a szocialista építőmunkában elért eredményeit. Csehszlovákia. mint a szocialista országok közösségének megbecsült tagja, aktív tevékenységet fejt ki a nemzetközi enyhülés és biztonság, a világbéke megőrzése érdekében. Meggyőződésünk, hogy a Csehszlovákia Kommunista Pártja XVII. kongresszusán elfogadott határozatok következetes valóra váltása, a .társadalmi-gazdasági fejlődés meggyorsítása tovább gyarapítja majd országuk szocialista vívmányait és nemzetközi tekintélyét. Megelégedéssel állapíthatjuk meg, hogy a marxizmus-le- ninizmus és az internacionalista összefogás szellemében, céljaink és alapvető érdekeink azonossága alapján évről évre fejlődnek országaink széles körű kapcsolatai, erősödik népeink barátsága. Sokoladú együttműködésünk kedvezően járul hozzá a fejlett szocialista társadalom építéséhez mindkét országban, E fejlődés további elmélyítésében, melyben meghatározó szerepe van pártjaink együttműködésének. biztosítékát látjuk annak, hogy a jövőben is hatékonyan szolgálhatjuk a szocializmus és a béke ügyét, népeink boldogulását. Nemzeti ünnepükön kívánunk Önöknek és a Csehszlovák Szocialista Köztársaság népeinek további sikereket a fejlett szocialista társadalom építésében, a világbékéért folytatott közös harcunkban. KADAR JANOS LOSONCZI PÁL a Magyar Szocialista a Magyar Népköztársaság Munkáspárt főtitkára Elnöki Tanácsának elnöke LAZAR GYÖRGY a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsának elnöke Csehszlovákia felszabadulásának 41. évfordulója alkalmából Sarlós István, az Országgyűlés elnöke táviratban üdvözölte Alois Indrát, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság Szövetségi Gyűlésének elnökét. Az évforduló alkalmából táviratban üdvözölte csehszlovák partnerszervezeteit a Hazafias Népfront Országos Tanácsa, a Kommunista Ifjúsági Szövetség Központi Bizottsága, az Országos Béketanács, a Magyar Nők Országos Tanácsa, valamint a Magyar Vörös- kereszt is. Megkezdődött az Akadémia 146. közgyűlése (Folytatás az 1. oldalról) gyűlés tagjai sorába Ligeti Lajost, az MTA korábbi al- elnökét, a ma is nagy aktivitást kifejtő tudóst. A továbbiakban szólt arról a közegről. amelyben a ma kutatói dolgoznak. Hangsúlyozta: — A tudomány munkásai is fel-felkapják fejüket, a brutális politikai terror egyéni vagy állami megnyilvánulásaira. Mindez azonban nem szegi kedvüket a békés létért, a progresszióért folytatott alkotó munkában. Az Akadémia tagjai, intézetei és munkatársai nem veszítették el küzdő és cselekvő kedvüket. Igyekeznek a felvetődő tudományos kérdésekre megoldást találni. Ezt követően Berend T. Iván átadta az akadémiai aranyérmet és az akadémiai díjakat. Az idén az aranyérem tulajdonosa Pach Zsig- mond Pál akadémikus. Akadémiai díjat kapott Valkó György kandidátus, Győrffi György, a történettudományok doktora. Simonné Kiss Ibolya kandidátus. Makara B. Gábor kandidátus. Kőszegfalvi György, a műszaki tudományok doktora. Kajtár Márton kandidátus. Lőrincz Lajos, az állam- és jogtudományok doktora. Hámor Géza kandidátus, Szejt- li József, a kémiatudományok doktora. Megosztott díjban részesültek tizennégyen. Első ízben ítélte oda az MTA elnöksége az újságírói díjat. A kitüntetést Pető Gábor Pál. a Népszabadság fömunkatársa kapta. Az ünnepi aktus után Faluvégi Lajos emelkedett szólásra. Miután az MSZMP KB és a Minisztertanács nevében köszöntötte a közgyűlés résztvevőit. rámutatott a mostani tanácskozás társadalmi és politikai fontosságára, kiemelve, hogy a gondolatok középpontjában az MSZMP XIII. kongresszusán elhatározott és a VII. ötéves tervben testet öltő társadalmi és gazdasági kibontakozás áll. „Felelősségteljes együttműködésünk elveit és feltételeit — most először — kü- lönmegállapodásban munkaprogramként rögzítettük" — mutatott rá a kormány elnökhelyettese. Majd hangsúlyozta. a haladás szempontjából hasznos, hogy a tudomány a maga műhelyeiben ugyanazokat a kérdéseket és összefüggéseket többféle nézőpontból közelíti meg. Felhívta arra a figyelmet, hogy a döntésre ajánlott javaslatokat a végrehajtás feltételrendszereivel is össze kell hangolni. A tudományos kutatásokról szólva beszélt arról, milyen fontos a minőség szerinti válogatás az alapkutatásokban, de éppen ennyire a célok szerinti válogatás is. Majd az elmúlt években végzett közös munkát értékelte. Ezután Csibi Sándor akadémikus és Erdős Tibor, a közgazdaságtudomány doktora tartott előadást A hazai ipar piacképessége és a hazai szellemi élet címmel Értekezésüket vita követte. A közgyűlés első napján megválasztották az új tiszteleti tagokat. Az MTA elnökségének javaslata alapján a tudományos testület 33 külföldi tudóst vett tel az Akadémia tiszteleti tagjainak a sorába. A közgyűlés betöltötte az elnökségi tagok sorában megüresedett helyeket: az elnökség tagja lett Polinszky Károly és Somos András akadémikus