Népújság, 1986. május (37. évfolyam, 102-127. szám)
1986-05-08 / 107. szám
NÉPÚJSÁG, 1986. május 8., csütörtök Szakmunkástanulók a pódiumon Színjátszók a hátsó pádból Rendhagyó vállalkozás, hasonló válasz Kedves Cálffl László! Igazán nincsenek irigylésre méltó helyzetben azok. akik közismereti tárgyakat tanítanak a szakmunkás- képzőkben. Alacsony az óraszám, kicsi az érdeklődés, mert ha a gyerek elboldogul a szerszámmal és a géppel, minek is kínoznák azzal, hogy magyarból és történelemből jeleskedjen? Bevallva vagy bevallatlanul ez az értékrend a meghatározó ezekben az intézményekben. Különösen nehéz annak, aki arra próbálja rávenni a tanulókat, hogy órákon kívül is foglalkozzanak a művészetekkel. Az, ami a gimnáziumokban majdnemhogy természetes — a szakköri, énekkari munka —, az itt nagy-nagy szervezést és rábeszélést igényel. Nehéz összetartani a csapatot, s ezután következne a teljesítmény. az értékelhető bemutató. Ezért aztán külön öröm volt a néző számára a közelmúltban azt a területi szemlét látni, amelyen az Egri 212. Számú Bornemisz- sza Gergely Ipari Szakmunkásképző Intézet vendégeként még öt csoport lépett színre. A hat bemutató egyenletes színvonalú volt. Ezt jó és rossz értelemben egyaránt el lehet mondani. Ugyanis nem akadt kiugró élményt nyújtó mű. de olyan sem, amely riasztóan hatott volna. A rendezők iskolázottsága szembetűnő: túl vagyunk már azon a korszakon, amikor színpadi ismeretek nélkül, „hályogkovácsként” foglalkoztak az együttesekkel a vezetőik. Ma már világosan le lehet mérni, hogy áz amatőr színjátszás melyik stílusa érvényesül ennek vagy annak a kisközösségnek a tevékenységében. A témaválasztás arról árulkodott, hogy a csoportok vonzódnak a valódi problémákhoz. Nem merülnek el az olcsó poénokban, hanem igyekeznek megbirkózni a ma feladványaival. Így merülhetett fel olyan téma, mint az anyagiasság és a szeretet ősi ellentmondása, férfi és nő közeledése, az anyaság konfliktusa, vagy a való világ ridegsége és a mese ereje. S mindez rangos szerzők megfogalmazásában mint Lope de Vega, Faliad, Arisztophanész, Fejes Endre. Ha mást nem is értek el a most látott fiúk és lányok, minthogy ilyen gondolatokat és jól megfogalmazott mondatokat elsajátítottak, már jelentős az eredmény. Ha ráadásul mindezt valóságos helyzetben, a színházi „valóság" tükrében tették, méginkább gyarapodhattak értékekkel. Az első bemutatkozó együttes, a Miskolci 100. Számú Ipari Szakmunkásképző Intézeté A karácsonyfa című művel jelentkezett. Biblikus hangulatú az észt szerző játéka, amelyben ötvöződik a szenvedés és a szeretet örök mítosza a természetvédelem és az anyagiasság régi és új problémáival. _Nem volt hibáktól mentes a produkció, a diákok nehezen találták meg a hangot. Sajátos kifejezésmó. dot kíván az efféle írás, valami szertartásosságot, pontos szövegmondást és mozgást. Ezt csak részben sikerült megvalósítani. A másik miskolci csapat, a 101-es szakmunkásképzőé Lope de Vega Javasasszonyát mutatta be. A hangulatos produkció hivatásos színész rendezése, ennek ellenére tartalmazott ellent-- mondásos megoldásokat. Kidolgozott jellemekkel, jó szereplőikkel rukkolt ki a „társulat".'kár, hogy nem tudták igazából megteremteni a vígjáték légkörét. Így ez a főleg lendületre és a helyzetek ellentmondásosságára épülő darab sokszor „leült”. A Kazincbarcikai 112. Számú Intézet tanulói „El kéne indulni...” címmel összeállítást hoztak. Dalokból, népi rigmus óikból rótták össze produkciójukat. Ha jobban gazdálkodnak az anyaggal, hatásosabb lett volna. De nyúzták-húzták, a néző már többször azt hitte, hogy mindjárt vége van, de még mindig jött valami más, sokszor oda nem illő, ami nem hozzátett, hanem in. kább elvett valamit az eddigiek értékéből. A dalok túlságosan is hamisan szólaltak meg, csupán az mentette meg a helyzetet, hogy a játszók örömmel álltak a nézők elé. s ebből valami át is jött a rivaldán. Az egri mezőgazdasági szakmunkásképző színjátszói egy régóta „futó” darabjukat hozták el, a Ly- zisztnatét. Sokat javult az utóbbi időben, tisztább lett a játékuk. Valamennyi szereplő megalálta már az egyéniségéhez illő stílust, kevés kivetnivalót talál már a kritikus szem a látottakon. Arisztophanész darabját alaposan megkurtította az átdolgozó Bicskey Gábor. néhol sikerültebben, máshol kevésbé jól nyúlt hozzá. Nem kellene ennyire tisztelni húzásait, csak annyira, ameny- nyire ő hű volt az ókori szerzőhöz. A befejezés kifejezetten esetlen, ez sokat elvett a látottak lendületéből. Oriana Faliad, az újságírás nagyasszonya, a Levél egy meg nem született gyermekhez lírai önriport, megrázó erejű vallomás. Kár. hogy az Egri Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközépiskola és Szakmunkás- képző együttese mindenáron dramatizálni akarta, így hamis képet festett a belső küzdelemről. Csak monodrámaként élhet színpadon ez a mű, a főszereplő el is bírta volna súlyát. Kár, hogy minden megjelenő párbeszéd vagy tárgy csak rontott az összképen. A házigazdák Fejes Endre Hazudós című novelláját dolgozták fel. Szerencsés választás, hiszen a szerző a munkásélet költői hevületű ábrázolója, kitűnő író. Meg is találták a megfelelő hangnemet, csak nehéz ezt a lebegő prózát színpadon megjeleníteni. Akiket e hét végén láttunk, az általános iskolák hátsó padjaiban ültek annak idején. Nem szerepeltek, nem voltak kíváncsiak tanáraik sem, mire képesek. Ott voltak a jók, az ügybuz. gók. Es most mégis játszanak, verset, prózát mondanak, gazdagítva eljövendő munkáséletüket is. Országos bronzminősitést kapott a Miskolci 101-és, és 112-es, a Kazincbarcikai 112-es, illetve az Egri Kereskedelmi, ezüstöt az Egri Mezőgazdasági és a 212. Számú Bornemissza Gergely Ipari Szakközépiskola. Gábor László A Hevesi Szemle vendégeként rendhagyó irodalomórákat jöttél tartani Eger középiskoláiba. Az invitálás előtt beszélgettünk. Az első találkozáskor megelégedésemre maradtunk az általam helyesnek vélt magázásnál. Aztán telefonon kerestelek, s a Rád jellemző közvetlenséggel, természetességgel letegeztél. Vettem a lapot, de utólag megvallom Neked: füstölögtem, morgolódtam, dühöngtem. Ne haragudj, de negyvenhét éves korára majd mindenki konokul ragaszkodik rigolyáihoz, meg aztán — krisztusi korodhoz képest — felettem jócskán eljárt az idő. Mindegy. Hallgattam. Elsősorban azért, mert kíváncsi voltam arra: mire képes a hazai színházi ás a külhoni filmvilágban méltán népszerű színész a katedrákon. Üdvözöltelek, veled mentem a Gép- és Műszeripari Szakközépiskolába, ahol első osztályosok elé álltái, hogy Villon-ról és Rimbaud- ról beszéljél a fiúknak. KisBudapesten, a Fejes Endre által oly sokszor megénekelt „ezerszer áldott’ nyolcadik kerületben szü. letett, s itt nőtt fel a Bérkocsis—Nagyfuvaros—József utca határolta háromszögben. Az általános iskola után szülei esztergályosnak adták, a Találmányi Hivatal kisér. Garas Dezső a kaposvári Mester és Margarita című Bulgakov-drámában (MTI-fotó — KS) sé meglepődtél, amikor megtudtad. hogy produkciódat — akkor még csak így minősítettem vállalkozásodat —, a helyi videolánc révén — minden diák figyeli majd. Beültem az egyik padba. méghozzá a hajdani tanár egészséges kétkedésével. No. meglátjuk, mire mégy! Te is ott akarsz tündökölni, ahol aligha mozogsz otthonosan ! Ilyesféle mondatok rejtőztek szótlanságom mögött, s elhatároztam, hogy a kívülálló hűvös, rideg, fölényes pózából kimérten bírálom majd „nevelői ” téblá- bolásaidat. Indítottál. Megnyerőén, le- bilincselöen. Nem nagyké- pűsködtél, nem emlegetted rendkívüli sikereidet, nem sorjáztattál intimpistáskodó sztorikat, hanem alázattal közelítettél az irodalomhoz, s visszacsalogattad a terembe azt a Szépséget, amelyre minden ifjú szomjúhozik, amellyel csak az értően, avatotton tolmácsolt művek ajándékozzák meg a fiatalságot. Kiestem szerepemből, mosolyogni való konzervajeteket kivitelező műhelyében dolgozott. Szokásos öniróniájával így jellemezte ezt az időszakot: „Néhány nap múlva a mesterek már felajánlották, hogy minden munkámat elvégzik helyet, tem, csak ne nyúljak semmihez. mert amihez hozzáértem vagy tönkrement, vagy felrobbant.” Az esztergályozásnál job- ban érdekelte a színház, bérlete volt a Nemzetibe, s megnézett minden operettet a Nagymező utcában. Játszott a Bútoriparosok Műkedvelő Színjátszó Csoportjában. ahol az egyik ismerőse színész akart lenni, s elkísérte amikor a főiskolára jelentkezett. A sors furcsa fintora: színjátszó társát nem vették fel,, öt. aki „zriből” próbálkozott — igen. Még főiskolás volt. amikor fel kellett figyelni rá egy kis szerepben: a Liliomfi filmváltozatában Schwartz kocsmáros fiát játszotta, groteszk, már akkor is „ga- rasos" humorral. Főiskolai tivizmusomból, s már nem voltam több — minek tagadjam: ez az igazi rang —. csak egy a kamaszközönségből, aki a két francia költőóriásnak adott „randevút ”. Elénk vezetted a ma is modernként ható. jelenünkben is aktuális középkori zsenit, s tudatosítottad — közben balladáit mondtad —, hogy miért érzünk rá vívódásaira. Később a kölyök- zseni következett. Rokonvonásaikat bizonyítottad, majd a Szív dobog a reverenda alatt című írásának részleteit mutattad be, játszottad el. Függöny, varázslatos fények. jelmez és díszletek nélkül Az igazgatóiban diskurál- tunk. A kollégák gratuláltak. Jólesett, mégis máson töprengtél. Azon meditáltál, hogy mit csinálhattál volna vizsgaelöadásán a Bánk bán Peturja volt. Mikhál bán pedig Harkányi Endre. s állítólag ilyen komikus Bánk bán előadást sem előtte sem utána nem jegyeztek’a krónikák. A diploma után nyolc esztendőt töltött a Nemzeti Színházban, tizenkettőt a Madáchban. Aztán ezt a kötöttséget felcserélte a filmgyári státussal, amely nagyobb szellemi függetlenséget biztosított neki. A színészi munka mellett rendezni kezdett. Szakmai arisztokratizmussal nem vádolható: színpadra állít drámát és operettet (Fejes Endrét és Kálmán Imrét). Volt olyan előadás, amelyet mindkét minőségben jegyzett: a Játékszín-beli Cserepes Margit házasságát. Játéka és rendezése briliáns eredményt hozott. Cserepes Margit, a kacér munkáslány és Viták Pál vasesztergályos története épp oly nagy sikert aratott, épp oly aktuális maradt, mint a csaknem tíz évvel- ezelőtjobban, tökéletesebben. Mar utaltál is a lehetőségekre. Sőt, megígérted: ha legközelebb erre jársz, csupán szívességből beugrassz egv órára, s valami egészen mással leped meg a tanulókal. Este lányok előtt mutatkoztál be. Jó érzés utólag hangsúlyozni — látod, még mindig fontoskodom —. hogv igazoltad: remek pedagógus lennél. Figyeled a reakciókat. a tekinteteket, s milyet észreveszed. rögvest messzire kergeted a lopakodó unalmat Mert művész is vagy. Egv a kevesek, a legkiválóbb adottságokkal rendelkezők közül. Olyan egyéniség, aki tudatosan készül fellépéseire. akitől nem idegen az önkontroll, aki hisz abban, hogy az igaz, a mívesen formált tiszta szó — ha megértetik —, felelősségteljes, nélkülözhetetlen küldetést tölt be: emberebbé formál minket. S olyan élményekkel gazdagít, mint Te sok száz egri ifjút Meg azt a morózus toll- forgatót. azt az életfogytig maradt tanárt. aki most már hálás azért a tegezé- sért, hiszen az a közös ügy katonájának szólt. A Szép szolgálatába szegődött nevelői indulatod másokkal együtt köszöni Neked : ti ősbemutatója idején volt (Abban is Garas Dezső játszotta az író szerepét.) „Az ember először szí. nész lesz. csak később ébred fel benne az a bizonyos hivatástudat. A színé, szét — szakma. A színész tudjon beszélni, legyen mozgáskultúrája” — mondta egy interjúban. Természetesen ez sokkal bonyolultabb dolog, hiszen Garas Dezső művészetének titka egy kicsit mindig rejtély maradt. Bizonyára ezért nincsenek utánzói, ezért nem szokták parodizálni. Professzora a szakmájának. Még akkor is. ha nincs katedrája. Illetve hogyne lenne. A színpad. Legyen az Kaposvárott, vagy a budapesti Nemzeti Színházban, legyen nagyszínházban vagy a cirkusz porondján (ahol a Búcsúelöadás főszerepét játszotta). Számára a hely nem lényeges. Csakis a szerep, a mondanivaló, a játék, s a ..csapat", amelyben játszik vagy amelyet irányít Ráillik a latin kifejezés: homo ludens. Valóban az. „Játékos ember”: színész A legkitűnőbbek egyike (kárpáti) HOLDOSI JÓZSEF: A boldogtalanoké a remény HL 3. A boldogtalanoké a remény, Csokonai tudta. Közben elmaradtak a szép ruhák. a divat, az utazások ... „Nem baj, majd a gyerekeink ...” Csak néha egy- egy összejövetelen szakadt fel bennük a fájdalom, amit sírva énekeltek ki magukból. Felépültek a házak, a gyerekek nőnek, csak belül szorít valami, csak belül akar valami megszakadni. Jaj a boldogtalanoknak, csalfa és vak remény. Vajon Csokonai nem érezte-é, hogy kétségbeesett álláskeresése is, hogy Lillát megkapja. a rítus része, amit Elpisz birodalmában ró le. Nagynéném, amikor néhány percre magához tért. nem sikítozott. Keserű mosolyra húzódott a szája, majd kiszedte füléből az' arany fülbevalóját. — Tegyétek el a lányomnak — mondta. Ezután kezdett el visszafelé járni az órája. Újból megszülte az első gyermekét: — Fiú. ugye megmondtam ... Majd lánykorát élte. — Bálba megyek, nézzétek meg az új ruhámat, hogy tetszik... Később torz gyermekhangon vitázott valakivel, nem értettük, hogy mit mond ... Csokonai órája, Lilla elvesztése után. melyik irányban kezdte járni az útját, a felköhögött vértől átázott zsebkendők mit mutattak? Megjelenik a világban az abszolút reménytelenség, a halál. — Hallod, amit mondunk, drága testvérünk? Hörgő hang jön fel a torkán . .. „Nékem már a rét himetlen, A mező kisült, A fzengő liget kietlen. A nap éjre dűlt” A költőt nem fogadja be a társadalom, az övéihez visszatérés képtelenségét a leégett családi ház mutatja. A sehova sem tartozás sorssá érlelődhet? — mint nagynénéimnél: a cigányokhoz már nem tartoznak, a társadalom pedig még nem tud mit kezdeni az elsőként indulók fájdalmával, sebeivel ... Elhal a láb, a kéz, a különböző szervek, végül az agy is? A boldogtalanokba beköltözik a reménytelenség. Vagy mégsem? Csokonai versét végigbúgja Kossowits József Óh. szegény országunk... jakobinus dalának indulata. így lesz a zárás a mégis- morálé. az annak ellenére is dacáé: „Bájoló lágy trillák! Tarka képzetek! Kedv! Remények! Lillák! — Isten vétetek!” A nagynéném megigazítja a lecsúszott takarót a hu-, gán. közben beszél hozzá’ — Holnap éjszakára is én jövök. Húsz év alatt megszoktam már az éjszakázást a gyárban. Szabadságot kértem két hétre, megértették, hogy nem hagyhatlak egyedül ... Holnap az óra végén valamiféle erkölcsi tanulság- hoz kell majd eljutnunk a második D osztályban. Tudom, hogy az éltanuló Kovács majd elsőként mondja: — A reményt sosem sza bad feladni! Az osztály nevetni fog. nekem valamiféleképpen reagálnom kell rá ... (Vége) Pécsi István SZOT-DÍJASOK A „játékos ember"
