Népújság, 1986. május (37. évfolyam, 102-127. szám)

1986-05-26 / 122. szám

VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! XXXVII. évfolyam, 122. szám ÁRA: 1986. május 26., hétfő 1,80 FORINT AZ MSZMP HEVES MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA Befejezte munkáját a KISZ XI. kongresszusa — Az ifjúsági szövetség első titkára ismét Hámori Csaba Az jfjúkomnmnisták bizonyították: fontos számukra, ami körülöttük történik Kádár János a küldöttek között — Széles körű vita a zárónapon - Megyénk fiataljainak nevében szólt: Kovács Erzsébet — Bizalmat kaptak a mozgalom új vezetői és irányító szervei Vasárnap befejeződön Budapesten, az Építők Rózsa Ferenc Művelődési Házában a Magyar Kommunista Ifjúsági Szövet­ség XI. kongresszusa. A szombati — má­sodik tanácskozási — napon megjelent, s az elnökségben helyet foglalt Kádár Já­nos, az MSZMP főtitkára is. Ott volt Né­meth Károly, az MSZMP főtitkárhelyet­tese, Hámori Csaba, a KISZ KB első titkára, az MSZMP Politikai Bizottságá­nak tagjai, valamint Berecz János, Hor­váth István és Pál Lénárd, az MSZMP KB titkárai. A kongresszus zárónapján — tegnap — az elnökségben foglalt helyet Németh Károly, Hámori Csaba, Berecz János, Horváth István, továbbá Viktor Misin, az össz-szövetségi Lenini Kommunista Ifjú­sági Szövetség Központi Bizottságának első titkára, Valid Maszri, a Demokra­tikus Ifjúsági Világszövetség elnöke és Josef Skala, a Nemzetközi Diákszövetség elnöke. A tanácskozás a DlVSZ-induló eténeklésével vette kezdetét, majd Ernőd Péternek, a KISZ KB titkárának megnyi­tójával folytatódott a munka, amely az ifjúsági mozgalom vezetőinek és irányító testületéinek megválasztásával zárult a kora délutáni órákban. Az alábbi tudósí­tásainkban az utóbbi két nap eseményei­ről számolunk be. Vitával folytatódott a plenáris ülés A hozzászólók sorát Bor- sod-Abaúj-Zemplén megye küldötte. Veres Margit nyi­totta meg, őt a szószéken Paula Coelho, a Portugál Kommunista Ifjúság Orszá­gos Vezetősége Végrehajtó Bizottsága titkárságának tag­ja követte, köszöntve a ma­gyar fiatalok e jelentős ese­ményét. A továbbiakban a vitában szót kapott Potykie- wicz Tamás, a Csőszerelő- ipari Vállalat KlSZ-bizott- ságának titkára, majd Koszt­ka Ernő Komárom megye KISZ-es fiataljainak képvi­selője. Ezután Sólyom Ferenc, a Szakszervezetek Országos A KISZ megválasztott vezetői A kongresszus küldöttei Hámori Csabát választották meg a Központi Bizottság első titkárává. A Központi Bizottság titkárai: Domonkos László. Ernőd Péter, Nagy Imre, Szandtner Iván, Szórádi Sán­dor. Varga-Sabján László. A Központi Pénzügyi Ellenőrző Bizottság elnökévé Pongrácz Antalt, titkárává Horváth Ágnest választot­ták meg. A 105 tagú Központi Bizottság — a kongresszusi vá­lasztási rendnek megfelelően — első ülésén megválasz­totta á KISZ KB Intéző Bizottságának nem delegált tagjait, valamint a KB titkárságának tagjait. Az Intéző Bizottság választott tagjai: Bajsz Józsefe a Paksi Atomerőmű Vállalat osztályvezetője, Domonkos László, Ernőd Péter, Hágenturn József, a Mecseki Érc- bányászati Vállalat vájára, Hámori Csaba, Kiss Péter. a Budapesti KISZ-bizottság első titkára, Mihalics Ve­ronika. a KISZ Somogy Megyei Bizottságának első tit­kára. Nagy Imre, Szandtner Iván, Szórádi Sándor, Var- ga-Sabján László. Az Intéző Bizottságba delegált tagok: Argalász Kálmán a Honvédelmi Minisztérium ifjúsági osztályvezetője, a Honvédelmi Nevelési Tanács elnöke. Kovács Sándor, a Kecskeméti Magyar—Szovjet Barát­ság Mgtsz elnökhelyettese. az Élelmiszergazdaságban Dolgozó Fiatalok Tanácsának elnöke dr. Lehoczky Pál. az Egészségügyi Minisztérium főelőadója, az Értelmiségi Fiatalok Tanácsának elnöke. Medve Andrea, a Székes- fehérvári Vasvári Pál Gimnázium tanára, a Középisko­lai és Szakmunkástanuló Tanács elnöke, dr. Pávó Imre. a Szegedi Orvostudományi Egyetem klinikájának orvo­sa, az Egyetemi és Főiskolai Tanács elnöke és Rusznák András, a MÁV Záhonyi Üzemigazgatósága KISZ-bi- zottságának titkára, az Ifjúmunkás Tanács elnöke. A KISZ Központi Bizottsága Titkárságának tagjai let­tek: Cservény Vilmos, a DÍVSZ főtitkára. Domonkos László Ernőd Péter, Gubcsi Lajos, a Magyar Ifjúság fő- szerkesztője, Hámori Csaba, Kiss Péter, Nagy Imre. Szandtner Iván. Szórádi Sándor, Varga László. a Ma­gyar Üttörők Szövetségének főtitkára és Varga-Sabján László. Tanácsának titkára emelke­dett szólásra. Elöljáróban tolmácsolta a szakszervezeti mozgalom egyetértését a kongresszus törekvéseivel, kifejezte a szervezett dol­gozók támogatását e célok megvalósításában. Hangoz­tatta. hogy a párt ifjúság­politikájának valóra váltása — a szakszervezeti ifjúsági munka javítása — közös ér­dek. Kiemelte: a kongresz- szusnak különös jelentőséget ad az a tény hogy bonyo­lult, jelentős változásokat érlelő —, s remélhetőleg megvalósító '— időszakban kell meghatározni a mara­dandó és reális elgondolá­sokat. A kongresszust elő­készítő országos vitákra em­lékeztetve elmondta: egy­általán nem meglepő, hogy a szakszervezeti ifjúsági ta­gozatok. tanácsok valamint a KISZ közötti hatásköri villongásoktól tartottak, fi­gyelmen kívül hagyva, hogy a jogok, amelyeket az ú.i szervezetek gyakorolnak, szakszervezeti jogosítványok lesznek. A SZOT titkára hangsú­lyozta, hogy a szakszerve­zeti kezdeményezések nyo­mán az elmúlt időszakban számos Intézkedés született, közöttük említette a gyer­mekgondozási dij folyama­tos és fokozatos kiterjesz­tését a családi pótlék nö­velését, a kedvezményes üdültetés fenntartását meg­őrizve a családos, a gyer­mek-. valamint a szak­munkástanuló-üdültetés té­rítési arányát. Végezetül hangoztatta, hogy a szak- szervezeteknek a fiatalok­kal együttműködve kell ja­vítaniuk az ifjúság körében és érdekében végzett mun­kájukat. A vita további részében Baloghné Kutas Borbálának, az Országos Béketanács if­júsági bizottsága elnökének, Mandur Lászlónak (Buda­pest). Lőréi Juditnak, (Bor- sod-Abaúj-Zemplén megye). Takács Gábornak (Kiskőrös). Fazekas Lászlónénak (G.vör- Sopron megye) és Nagy Miklósnak, a Gödöllői Ag­rártudományi Egyetem hall­gatójának hozzászólása kö­vetkezett. Ugyancsak szól kapott Tölgyes István Sza- bolcs-Szatmár megyéből és Zimber Szilvia budapesti pályakezdő újságíró. Ezt követően Pozsgay Im­re. a Hazafias Népfront Országos Tanácsának főtit­kára lépett a mikrofonhoz. (Folytatás a 2. oldalon.) Kádár János az MSZMP főtitkára helyet foglal az elnök­séfben (Népújság telefotó — MTI — KS) Küldöttségünk az ENSZ 13. rendkívüli ülésszakán Horn Gyula külüg.vminisztériumi államtitkár vezetésével május 25-én. magyar küldöttség utazott New Yorkba. A delegáció részt vesz az ENSZ-közgyűlés kedden kezdődő 13.. Afrika válságos gazdasági helyzetével foglalkozó rendkívüli ülésszakán. Vasárnapi közönségnap a BNV-n Vasárnap egész nap a nagyközönség látogathatta a beruházási javak szakvásá­rát, a tavaszi BNV-t. Már a vásárnyitás előtt megtel­tek a környék parkolói, aho­va sok autóbusz is érkezett az ország különböző helyei­ről. A tavaszi BNV vasárnap félidejéhez érkezett. Az ed­digi gyorsmérleg: a tava­lyinál sokkal több szak­mai látogató kereste fel a vásárt. A pénztárnál edd’g több mint 130 ezer be’épő- jegyet vásároltak, ebből hat­vanezer a szakmai belépő, számottevően meghaladja a tavalyit. Ez arra vall. hogy jelentősen nőtt a szakem­berek érdeklődése a vásár iránt. A vasárnapi közönségnap­ra a BNV rendezői látvá­nyos, színes programokat szerveztek. Óránként zenés, műsoros divatbemutatókat tartottak a Centrum-szín pádon, sok számítástechni­kai kiállító standján pedig a látogatók kipróbálhatták a különféle számítógép: két, tévéjátékokat. Bár a tavaszi BNV a be­ruházási termékek vására, az idei kiállítás nemcsak a szakmai köröknek hanem a magánembereknek is sok ér­dekességgel szolgál. Igen bőséges az építkezőknek szánt kínálat: új falazó­anyagokat, .jó hőszigetelő tu­lajdonsággal rendelkező üve­geket, különböző tetőtér beépítési módszereket is­merhetnek meg a vásárlá­togatók. Kitüntették az egri Lenkey János úttörőcsapatot Szombaton tartották meg országszerte a kisdobos- és úttörőavatásokat. E nap az egri 1-es Számú Általános Iskola Lenkey János Űttörő- csapatának különösen je­lentős volt. Az ének tagoza­tos intézmény már az elmúlt években is dicsekedhetett számos eredménnyel, külö­nösen a kulturális és sport- eredményeikre lehetnek büszkék. Szép hagyomány az is, hogy jó kapcsolatot tartanak a Lenkey János Honvéd Kollégiummal, ezért is rendezték meg szomba­ton a kollégium udvarán az avatóünnepséget. Az eddi­giekben közös koszorúzáso­kon vettek részt, és több vetélkedőt is rendeztek a patronáló fiatalokkal az iskola úttörői. A csapat im­már több rangos kitüntetés­sel büszkélkedhet. Több év­vel ezelőtt megkapták a Vörös Selyemzászlót, majd erre a szalagot. A szombati ünnepségen szülők, hozzátartozók je­lenlétében mintegy százöt­ven kisdobost és úttörőt avat­tak fel. A fogadalom- és az ígérettételt Gonda Zsigmond százados vezette le. Majd az egri 1-es Számú Általá­nos Iskola 810-es számú Lenkey János Űttörőcsapata megkapta a legmagasabb ki­tüntetést, amelyet gyerme­keknek ítélnek oda: a KISZ KB Vörös Selyemzászló Csil­lagját. A megérdemelt ju­talmat Haffnerné dr. Mis- kolczi Margit, a megyei párt- bizottság osztályvezetője ad­ta át Horváth Péternek, az úttörőcsapat titkárának. MHSZ Nemzetközi ideológiai tanácskozás megyénkben Ezen a héten, pontosab­ban május 26—30 között rendezik meg Egerben és Noszvajon a szocialista or­szágok honvédelmi és sport- szervezeteinek ideológiai ta­nácskozását. Ezen tizenegy ország vesz részt, mégpedig: Bulgária, Szovjetunió, Len­gyelország, NDK, Románia, Csehszlovákia, Mongólia. Kuba, Vietnam, Koreai NDK és Magyarország képviselői. A tanácskozás célja, amelyet 1977 nyarán Balatonkenesén megtartott értekezleten meg­határoztak: „Kétévenként kerüljön sor a lakosság — megkülönböztetetten a fia­talság — hazafias-honvédel­mi és internacionalista ne­velése elméleti-módszertani kérdéseinek közös megvita­tására, az ideológiai, esz­mei-politikai nevelőmunka feladatainak együttes kimun­kálására." Az első ilyen jellegű érte­kezletre 1978. május 29 és június 3-a között Balaton­almádiban került sor, mely­nek rendezője és házigazdá­ja — mint az idén is — a Magyar Honvédelmi Szö­vetség volt. Legutóbb 1984- ben Minszkben tartottak konferenciát. Valamennyi ér­tekezleten nagy súlyt ka­pott az ifjúságnak a haza ■szeretetére, az internaciona­lizmusra. a haza védelme iránti felelősségre történő nevelése,, annak elméleti és gyakorlati kérdéseinek sora. A most következő tanács­kozás is e célok megvalósí­tásának. egyeztetésének je­gyében zajlik majd. Szó lesz többek között a szocializmus valóságának, előnyeinek, ■történelmi eredményeinek propagálásáról, módszerei­nek a valós élethez való igazításáról; a technikai sportokban elért eredmé­nyekről, s e sportágakban való részvételről, a szövet­ségek együttműködéséről a? állami-, társadalmi- és tö­megszervezetekkel; az im­perialista fellazítást politika új vonásainak elemzéséről, az ellenük folyó harc tar­talmának, eszközeinek és formáinak meghatározásáról. A magas rangú vendégek a tanácskozás „szüneteiben” többek között megismerked­nek Eger nevezetességeivel, koszorút helyeznek el a Lenin-szobornál és a heve­si Malinovszkij-emlékszobá- ban, majd látogatást tesznek a hevesi úttörőházban, illetve a helyi Rákóczi Tsz-ben. A nemzetközi tanácskozás — amelyre ma érkeznek meg a vendégek — a jegy­zőkönyv ünnepélyes aláírásá­val ér majd véget.

Next

/
Oldalképek
Tartalom