Népújság, 1986. május (37. évfolyam, 102-127. szám)

1986-05-26 / 122. szám

2 NÉPÚJSÁG, 1986. május 26., hétfő Befejezte munkáját a KISZ XI. kongresszusa A tanácskozás vasárnap reggel a DlVSZ-induló el- éneklésével vette kezdetét, majd Emődi Péter, a KISZ KB titkára, üléselnök beje­lentette: eddig hetvenhárom üdvözlő távirat érkezett a kongresszus címére. A dél­előtti ülésen elsőként beszá­molók hangzottak el a szek­cióülések és a lakóhelyi fó­rum munkájáról. Hágenturn József, a Me­cseki Ércbányászati Vállalat vájára, az iparban és a szol­gáltatásban dolgozó fiatalok szekciójában elhangzottakat foglalta össze. Az élelmiszer- gazdaságban dolgozók szek­ciójának vitájáról Rácz Er­nő, a KISZ KB osztályve­zetője számolt be. A közép­fokú tanintézeti fiatalok szekciójának tevékenységét Medve Andrea, a székesfe­hérvári Vasvári Pál Gimná­Szatmár megyei, dr. Lan- perth Mónika Somogy me­gyei, Papp Árpád Nógrád megyei, Bényei Sándor deb­receni, Barabás Éva bony­hádi küldött mondta el a kongresszus hallgatósága előtt véleményét. Barabás Éva felszólalását követően a tanácskozás so­ros elnöke a szombati ple­náris ülést bezárta. A KISZ XI. kongresszusa délután szekcióüléseken folytatta munkáját. ★ Kádár János szombaton kora délután Hámori Csaba kíséretében rövid sétát tett a Városligetben, a KISZ kongresszusát kísérő sokszí­nű kulturális rendezvényso­rozat színhelyén. A Petőfi csarnokban, ahol az Országos Commodore Ta­lálkozó eseményei zajlanak, megtekintette a nagyterem­ben felállított számítógépe­ket, amelyeken a Novotrade Rt. által kifejlesztett játék- programokkal, illetve föld­rajzi' oktatósémákkal ismer­kednek a diákok. A párt főtitkára megnézte az iro­dai könyvviteli munkát segí­tő irodai gépeket, benyitott a Jövő tantermébe, ahol a fizika, a földrajz, a mate­matika és más tantárgyak elsajátítását könnyítő okta­tóprogramokat alkalmaz­nak. Rövid ideig figyelem­mel kísérte a helyi lap, a Városligeti Találkozó szer­kesztőségének munkáját: a legkorszerűbb számítástech­nikai eszközökkel állítják elő — írják, szerkesztik és tördelik — a KISZ XI. kong­resszusa tiszteletére megje­lenő, s a kulturális, s a sportprogramokról tudósító alkalmi újságot. A körséta végén a Petőfi csarnok mögötti szabadtéri színpadot kereste fel Kádár János, ahol néhány szót vál­tott a helyszínen szimultánt játszó Bilek István nemzet­közi nagymesterrel. A kongresszus vasárnapi programja zium tanára értékelte. A fel­sőoktatási szekcióülés ta­pasztalatairól Boros András. a Budapesti Műszaki Egye­tem KISZ-titkára adott tá­jékoztatást. Argalász Kál­mán alezredes, a Honvédel­mi Minisztérium ifjúsági osz­tályvezetője a fegyveres erőknél és testületeknél szol­gálatot teljesítők szekciójá­nak munkáját elemezte. Az iparban, a mezőgazdaságban, az államigazgatásban, az igazságszolgáltatásban tevé­kenykedő diplomás fiatalok, alkotóművészek és pedagó­gusok küldöttei az értelmi­ségi fiatalok szekciójában vi­tatták meg korosztályuk sa­játos kérdéseit. Az ott el­hangzottakat Lehoczky Pál, az Egészségügyi Minisztéri­um főelőadója foglalta ösz- sze. A kongresszusok történe­tében először tartottak a rétegszekciók sorában — azo- kéval azonos jogkörrel fel­ruházott — lakóhelyi fóru­mot, amelyről Nagyné Czan- ka Valéria, a kaposvári KISZ-bizottság politikai munkatársa számolt be a plenáris ülés résztvevőinek A rétegszekciók beszámo­lóinak elhangzása után dr. Lehoczki Péter sebészorvos, budapesti küldött kért szót, majd Marvin Palacios, a Július 19. Sandinista Ifjú­sági Szövetség végrehajtó bizottságának tagja kért szót. s adta át a nicaraguai if­júság üdvözletét. Erre vála­szul Ernőd Péter kifejtette: a magyar fiatalok őszinte tisztelettel és osztatlan ro- konszenvvel kísérik figye­lemmel a nicaraguai nép el­szánt harcát az ország füg­getlenségének, a sandinista forradalom vívmányainak (Folytatás iá 3. oldalon.) Pozsgay Imre beszéde (Folytatás az 1. oldalról) A Hazafias Népfront a szocialista demokrácia to­vábbi kiteljesedésével kí­vánja szolgálni az itt is meg fogalmazott törekvéseknek az érvényesülését, a cselek­vési tér a kezdeményezési lehetőségek kibővülését — mondotta végezetül Pozsgay Imre. Kedves vendéget üdvözöl­tek a KISZ-kongresszus rélsztvevői a tanácskozás délelőtti szünetében: Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt főtitkára kap­csolódott be az ifjúsági szö­vetség legfelsőbb fórumának munkájába. A párt főtitká­rát Hámori Csaba fogadta. Kádár János a tanácskozó- terembe tartva kézszorítás- sall, barátságos szóval kö­szöntötte a küldöttek egy- egy csoportját, a jelenlévő külföldi delegátusokat. s a tanácskozás munkájának je­lentőségéről is szót váltott a fiatalokkal. A folytatódó plenáris ülés- résztvevői nagy tapssal fo­gadták a terembe lépő Ká­dár Jánost, aki helyet fog lalt az elnökségben. A ven­déget üdvözölve Varga Lász­ló, az ülés soros elnöke hangsúlyozta: a XI. kong­resszus előkészítése során a párt testületéi, és szemé­lyesen az MSZMP főtitkára nagy figyelmet szenteltek a KISZ, a magyar ifjúság helyzetének törekvéseinek. Az ifjúkommunisták ezt a megtisztelő figyelmet ta­nácskozásukon felelősség­teljes elemzéssel, társadalmi törekvéseinket is előrevivő program kidolgozásával, a kongresszus után pedig en­nek fegyelmezett végrehaj­tásával próbálják viszo­nozni. •k A felszólalók között volt ezután Koósné Török Er­zsébet, a KISZ Hajdú-Bihar Megyei Bizottságának első titkára, Fodor. István, a Du­nai Kőolajipari Vállalat vil­lanyszerelője, majd Heves megye küldötte. Kovács Er­zsébet következett szólásra hogy legyen mindennek fel­számolása! Ám sok esetben sajnos, arról van szó — említette —, hogy a fiatalok nagy ré­sze nem képes ilyen törek­véseket megfogalmazni seri! önmagának, sem másoknak, nem akar megküzdeni kö­zösségi célokért. Mert nem is tud, mert nem nevelték rá, vagy még csak nem is hagyták, hogy megtanulja, hogyan kell eltérő érdekek­kel együtt élni, azokat ütköz­tetni, különböző cselekvési lehetőségek között választa­ni! Mert a kis lakás, az al­bérleti szoba, vagy a mun­kásszálló ablakából a hori­zont csak addig terjed, ahol az egyénileg megélt és egye­dül megoldható problémák határa van. Mert a politika kevesek kiváltságának, a kultúra pedig szükségtelen­nek tűnik. . . Bizony, ebben azok a KISZ- szervezetek is káros szere­pet játszanak, amelyek csak a diszkókban látják munká­juk értelmét. Meg kell ha­ladnunk mindennapi gya­korlatunkat. — Én olyan KISZ-ben akarok dolgozni, amelyikben a nemzeti múlt, a marxiz­mus, a társadalomtudomá­nyok legfrissebb elemzései­nek ismerete éppúgy része a mozgalmi értékrendnek és a politikai kultúrának, mint az emberek közötti érintke­zés kultúrája, beleértve az anyanyelv tiszteletét, az ide­gen nyelvek ismeretét, a ge­nerációk közötti kommuni­kációt, vezetők és vezetettek viszonyát — mondotta hoz­zászólása végén Kovács Er­zsébet. A következőkben Szombat­helyről Nagy János könyv­kötő tanuló, Jerola Zsu­zsanna, a Csákvári Állami Gazdaság KlSZ-bizottságá- nak titkára. Csermely Pé­ter, a Magyar Tudományos Akadémia tudományos mi­nősítő bizottságának osztály- vezetője, Maráczi György, a Vas megyei ipari szövetke­zetek ágazati KlSZ-bizott- ságának titkára, Hipszki Er­zsébet, Békés megyei, dr. Berecz István Szabolcs­Küldöttrink egy csoportja az Építők Székhazának nagytermében (MTI-fotó) Pozsgay Imre, a Hazaf as Népfront Országos Tanácsá­nak főtitkára mindenekelőtt a HNF OT nevében köszön­tötte a KISZ XI. kongresz szusát. majd a dokumentu­mokra a szóbeli előterjesz­tésre, valamint a hozzászó­lások ismeretére hivatkozva annak a reményének adott hangot, hogy a KISZ — szándékához híven — meg­újulhat, ahogy a fiatalok jelszava mondja: új módon, az új valósághoz alkalmaz­kodva cselekvő politizáló szervezet lesz. A KISZ — mint a vitá­ban is elhangzott — önma­gában ehhez nem elegen­dő — mondta. — A társa­dalom, a párt segítségére, a gazdasági környezet újraér­tékelésére van szükség eh­hez. E feladatban szerepe lehet a Hazafias Népfront és a KISZ együttműködésé­nek is. Eddig is tudott volt — senki nem vitatta a kong­resszuson sem —, hogy a Kommunista Ifjúsági Szö­vetség a párt népfrontpoli­tikájának jegyében maga is tagja annak a politikai tö­mörülésnek. amelyet a nem­zeti program kifejez. Ám a politikai deklarációk szint­jéről ezt az egyetértést a valóságos viszonyok közé kell helyezni megvizsgálva a kapcsolatnak a minden­napi lehetőségeit is. A továbbiakban a HNF OT főtitkára hangsúlyozta, hogy a népfront egyetért azzal a szerepfelfogással és funkcióvállalással, amelyre a KISZ készül az érdekkép­viseletben a pályakezdés, a családalapítás, otthonterem­tés körülményeinek előmoz­dítása az ifjúság jólétének, előrehaladásának biztosítása terén. Szóba került az ifjú­ság képviselete az államha­talmi önkormányzati ta­nácsi szervezetekben. Jogos az a bírálat, hogy az új választási törvény első al­kalmazásakor, múlt évi országgyűlési és tanácstagi választások során nem ka­pott kellő figyelmet az if­júság képviselete az állam- hatalomban. A bírálat egy részét a népfrontnak is ma­gára kell vállalnia miköz­ben a jövőre nézve e tekin­tetben is együttműködéséi ajánlja. A továbbiakban a KISZ és a HNF viszonyának egyéb összefüggéseiről is szólt. Csak jelzésszerűen em­lítette meg azokat a téma­köröket, amelyekben közös erőfeszítéseket tehet a két tömegszervezet. Növekvő feladat hárul a mindenna­pokban a fiatalokra a tele­pülésfejlesztésben. a termé­szet- és környezetvéde­lemben, a fogyasztók érdek­védelmében. Hasonlóan együttműködhet a népfront és a magyar fiatalság a hon­ismereti mozgalomban. az iskola és a társadalom kap­csolatának javításában. a közművelődés fejlesztésében. Az együttműködés alap­elve a népfront VIII. kong­resszusán is megfogalmazó­dott. Ennek alapján szerve­ződhetnek közösségekbe, s dolgozhatnak együttműköd­ve a különböző nemzedékek. A párt ifjúságpolitikai ha­tározata i-s lehetőséget ad arra. hogy kialakuljanak új ifjúsági közösségek. Ezek életre hívásában a népfront is szerepet vállal ifjúsági bizottság létrehozásával. Felszólalás megyénk ifjúkommunistái nevében A gyöngyösi Mátra Műve­lődési Központ munkatársa beszédében arra a kérdésre próbálta megadni a választ: mennyire fontos a kultúra a KISZ-ben? — Ezzel kapcsolatban e néhány perc alatt néhány szempontot ajánlok megvi­tatni — mondotta elöljáró­ban. — Az ifjúsági szövet­ség legnagyobb ellentmon­dásainak egyikével szembe­sülünk e területen is. Lát­ványos eredményeink van­nak központi szinten, de ke­vés a változás a helyi — minden KISZ-tagot és fia­talt közvetlenül érintő — hétköznapi mozgalmi élet­ben. A továbbiakban szólt ar­ról. hogy tagadhatatlan, kul­turális viszonyaink állóvizét megmozgatta az Ifjúsági Rendező Iroda, a Rockszín­ház megteremtése, a Kor- társ Művészeti Fórum, vagy az ötlet című hetilap. Ez is igazolja, hogy szükség van az ifjúság kultúráját közve- titő-teremtő sajátos intéz­ményekre. az új — hivatá­sos és amatőr — művészet: törekvések menedzselésért' Ugyanakkor a forradalmi ifjúsági napok nagy buda­pesti ünnepei, vagy az Ist­ván, a király című rock­opera azt jelzik, nem elegen­dő tankönyvekből oktatni nemzeti múltunkat. — A direkt politizálás és száraz tényközlés helyett — hangoztatta küldöttünk — igazi, szép ünnepek kellenek, amelyek jelentőségét nem­csak tudjuk, hanem át is érezzük! Ezután így folytatta: — Most már tehát van színházunk és rendező iro­dánk, de nincs olyan — ön- kormányzaton alapuló, de szakszerűen működtetett — intézményrendszerünk, amely a fiatalok mozgalmi életé­nek, közművelődésének, sportolásának közös színte­re lehetne. így hiába tud­juk, milyen kulturális moz­galmaknak lenne itt az ide­je, intézmények nélkül ki­bontakozásuk folyamatát a KISZ segíteni nem tudja. (Megjegyzem, ez nemcsak a kulturális folyamatokra igaz!) Az említett kezdemé­nyezései. közű! több már I ,, rabban is megvalósulhatott volna, ha a magyar kultu­rális és művészi életet nem kötnék gúzsba. .. Mégpedig évtizedek óta a változatlan értékítéletek, jogszabályok és értelmetlen pénzügyi kötött­ségek! Különösképp hátrány, hogy az állami támogatások és kedvezmények csökkenésé­vel a fiataloknak kell meg­fizetniük a kulturális ter­mékek és produkciók ijesz­tően emelkedő árait. Felhívta a figyelmet Ko­vács Erzsébet annak veszé­lyére is, hogy sokszor bi­zalmatlanság kíséri a cso­portszerveződést, a nyilvá­nosságra törekvő közösségi kezdeményezéseket, félelem az őszintén kimondott szót, rettegés a fiatal értelmisé­giek jobbító szándékát. Po­litikai programunk része kell. Részlet a tanácsteremből

Next

/
Oldalképek
Tartalom