Népújság, 1986. április (37. évfolyam, 76-101. szám)
1986-04-28 / 99. szám
n/e/iu/nuf 1986. április 28., hétfő Kilencven évvel ezelőtt született Charlie Rivel spanyol bohóc. minden idők egyik legnagyobb clownja, bohóca. Talán nem árt emlékeztetni arra, hogy maga a cirkusz (latin jelentése: kör) milyen régi eredetű. Az ókorban a napimádással összefüggő kultikus hely volt, a továbbiakban pedig játékok, versenyek színhelye. A modern cirkusz elgondolása az angol Philipp Astley-től származik, akinek lovaglóiskolájában a XVIII. század második felében először rendeztek mülovar-előadásokat és lovasdrámákat. A mai cirkuszépület színházra emlékeztető, többnyire fából készült építmény, körben futó széksorokkal, kör alakú poronddal és zenekari emelvénnyel, míg a vándorcirkuszok hatalmas ponyvasátorban tartják előadásaikat. A modern cirkusz műsorán akrobaták, állatidomítók, műlovarok, bűvészek, bohócok mutatványai szerepelnek, többnyire zenekísérettel. Ennek a modern értelmű cirkusznak volt évtizedeken át egyik legkiválóbb bohóca Charlie Rivel, aki karrierjét egy Chaplin-paródiával kezdte, s a Chariot a trapézon című számával aratta első világsikerét. A Charlie nevet is Chaplin iránti tiszteletéből vette fel. Művészetével szinte az egész világot bejárta, mindenütt rendkívüli sikert aratva. A Nap kél: 5.33 órakor, nyugszik: 19.50 órakor. A Hold kél:----órakor, n yugszik; 7.55 órakor. Szeretettel köszöntjük névnapjukon VALÉRIA nevű kedves olvasóinkat! A név eredete a latin „vale” szóra vezethető vissza, amely az egészség, a hatalom és az erő kifejezése. <£sfldőiárás 1II\— 'lhk , - JÍ Várható időjárás az ország területén ma estig: időnként többfelé megnövekszik a felhőzet, ma elszórtan várható zápor, nyugaton esetleg egy-egy zivatar. A déli, délnyugati szél néhol megélénkül. Meleg marad az idő. A legmagasabb nappali hőmérséklet ma 35 fok körül alakul. Üzletet ajánlok... ... az Állami Biztosítónak. Olvasom ugyanis, hogy Angliában a 19 éves fotómodell, Samantha Fox 250 ezer fontra biztosította a — keblét. Kérdem hát az ÁB-t, hogy mennyiért fogad ügyfelévé e fantáziámat megmozgató, dús hír birtokában? A hölggyel ellentétben ugyanis nekem a fantáziám nagyobb... (szilvás) — KÉPVISELŐI FOGADÓNAP. Nagy Endréné ország- gyűlési képviselő április 29- én, kedden fogadónapot tart. Füzesabonyban a városi jogú nagyközségi tanácson 8 —10 óra, míg Dormándon a régi tanácsbázán 10—11 óra között várja választóit. — DIVATTÁNC-BAJNOKSÁG. Május 2-án, Miskolcon a Nehézipari Műszaki Egyetem sportcsarnoka ad otthont az első Kelet-magyarországi divattánc- és akrobatikus rock and roll bajnokságnak. Minden bizonynyal lesznek Heves megyeiek is a mezőnyben. — SEBESSÉGKORLÁTOZÁS. Építési, javítási munkák miatt 40 kilométeres sebességkorlátozás lesz érvényben április 28. és május 3. között a hatvani vasúti felüljárón, Recsk és Sírok között hídépítés, a Recsk— mátraballal úton árok- és padkarendezés miatt. A gépjárművezetők tehát jobban figyeljenek. — SZÉP MAGYAR BESZÉD. Győrött vasárnap befejeződött a Kazinczy Ferencről elnevezett Szép magyar beszéd országos döntője. A rangos nyelvművelő esemény három napon át tartott. A szakmunkásképző intézeti tanulók között Kazinczy-érmet nyert Burányi Krisztina (214. Számú Ipari Szakmunkásképző, Gyöngyös). — DlÁKSZlNPADOK. A hét végén Egerben, a Hámán Egerben: felnőttbetegek részére 18 órától másnap reggel 8 óráig a Bajcsy-Zs. u. 6. sz. alatt. Telefon: 11-000. Napközi rendelés: hétköznapokon hétfőtől péntekig: 11-től 16.30 óráig. Az ügyelet helye: Eger. Baj- csy-zs. u. 6. sz. alatt. Telefon: 11-000. Gyermekorvosi ügyelet este 19 órától reggel 7.45 óráig, nappali ügyelet: 13.30 órától 15.30 óráig. Ügyelet helye: kórház gyermekosztálya. Telefon: 10-841. Gyöngyösön; 19 órától holnap reggel 7 óráig a Széchenyi u. 1. szám alatti rendelőben. RendeKató Űttörőházban rendezték meg a szakmunkásképző intézetek diákszínjátszóinak területi bemutatóját. A három miskolci, egy kazincbarcikai és a három egri csoport többek között Tamási Áron, Lope de Vega és Oriatia Faliad műveiből nyújtott ízelítőt. — ORVOSI ÜGYELETVÁL. TOZÁS. Az egri központi orvosi ügyelet április 30-án 18 órától az I. Kórház területén működik, a felvételes belosztály mellett. Az ügyeleti szolgálat időpontja változatlan: este 6-tól reggel 8 óráig, hét végeken és ünnepnapokon reggel 8 órától a következő munkanap reggel 8 órájáig tart. Munkanapokon a napközi rendelés ugyanott lesz 11 és 16.30 között. Az ügyelet telefonszáma változatlan, 11-000. Az ügyeleti rendelés a kórház patakparti portája felől közelíthető meg. — LOTTÓNYEREMÉNYEK. A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a 17. játékhéten 5 találatos nem volt. A lottónyeremények a nyereményilleték levonása után a következők: 4 találatos szelvénye 79 fogadónak volt, nyereményük egyenként 146 537 forint. 3 találata 10 801 fogadónak volt, nyereményük egyenként 536 forint. A 2 találatos szelvények száma 320 742 darab, ezekre egyenként 23 forintot fizetnek. lések közötti napi ügyelet 12-től 14 óráig. Telefon: 11-727. Hatvanban: Hatvan város lakossága részére sürgősségi ügyelet 12 órától 16 óráig, éjszakai ügyelet Hatvan város és az ellátási területhez tartozó községek lakossága részére 17 órától holnap reggel 8 óráig. Ügyelet helye: Kórház ,*faház”. Hatvan. Kossuth tér 18. Telefon: 11-040. Hevesen; éjszakai sürgősségi ügyelet 19 órától holnap reggel 7 óráig az Egészségházban. Az ügyelet helye: Heves, .Vörös Hadsereg u. 32. Telefon: 125. K(jJAL-készenlét Egerben délután 17 órától holnap reggel 7 óráig. Telefon: 10-133. = . r .. _ ,aMfgg 'ifjfyr! f í ■$ 1 ^ % * jULsau. HJff'1BK: " v ELFOGADHATÓ KÖRÜLMÉNYEK Több tanterem épül Gyöngyösön wmmmmmmmmm Tudósportrék — kromoszómakutatás A Szegedi Biológiai Központban — amelynek tudományos tevékenysége és eredményei az országhatárainkon túl is elismertek — több fiatal kutató dolgozik. Képűn- j kön: dr. Hadlaczky Gyula kandidátus — akinek márt számos publikációja jelent meg rangbs nemzetközi szaklapokban — kromoszómakutatással foglalkozik (MTl-fotó: Stekovics János) Néhány évvel ezelőtt megkongattuk a vészharangot. Megállapítottuk, hogy jelentős mértékben növekedik azoknak a száma, akik az oktatási-nevelési intézményekbe kérik a felvételüket. Annyi hely pedig ... ? Ekkor hangzott el a kifejezés: demográfiai hullám. Ügy látszik, a tetőzés most a középiskolákat éri el. — Tárgyalásokat folytattunk a megyei tanács művelődési osztályával a tervezést megelőzően — mondta Murcsányi László, a gyöngyösi városi tanács elnökhelyettese. — Általában azt fogalmazhatjuk meg, hogy a szakközépiskolákban kevés a lány. Hasonló a helyzet bizonyos szakmákra való képzésnél is. Erre is tekintettel voltunk, amikor a várható létszámalakulást figyelembe vettük. A gimnáziumban most 16 tanulócsoport található. A következő öt év során további 7 tanulócsoporttal lesz több. Építenek tehát négy új tantermet, kettőt pedig a belső átalakítás nyomán nyernek. Az ipari szakközépiskolában két új tanuló- csoporttal számolnak. Létrehoznak négy új tantermet és a műhelyek számát is növelik. A mezőgazdasági szak- középiskolában várhatóan egy tanulócsoport emeli majd a mostani kereteket a szakközépiskolai oktatásban. Ugyanitt szakmunkásokat képeznek, de ebben a szakágazatban nem várható a jelentje len tkezőket vár a filmklub Az egri Megyei Művelődési Központ amatőr filmklubja — amely tudvalévőén tagja az országos szövetségnek, s nemzetközi kapcsolatai révén külföldi táborozásokon, fesztiválokon való részvételre is lehetőséget teremt — felvételt hirdet soraiba. A jelentkezőket április 28-ig várják. A hétfő egyébként a foglalkozások napja, amikor 18—21 óra között a klubtagok filmtörténeti előadásokat hallgathatnak, filmvetítéseket élvezhetnek, megismerhetik és használhatják az intézmény korszerű technikai felszerelését, berendezését. A jelentkezések lezárásának napján a filmklub nyilvános bemutatót is tart a legújabb ama- tőrmunká'kból. A Panoráma Szálloda és Vendéglátó Vállalat — mint ismeretes — annak idején pályázatot hirdetett új, az egri Almagyar, illetve a Kossuth utca sarkán létesítendő egységének névadására. Nos, ahogyan utóbb értesültünk: a felhívás meglehetősen élénk visszhangra talált, és ugyancsak megmozgatta a fantáziát. Nem kevesebb, mint 384 pályázatban összesen 1194 javaslatot — 664 nevet — küldtek. A pártatlan — a megyei tanácsot, a beruházási vállalatot is képviselő — zsűrinek ebből kellett kiválasztani a legszerencsésebbet. Az egybehangzó vélemények alapján végül is a „Várkapu”kezők számának a növekedése. Olyan tervvel foglalkoznak az intézménnyel kapcsolatban, hogy a mostani kollégiumból iskolát csinálnak, és itt újabb négy tantermet építenek meg. A jelenlegi iskolaépület pedig kollégiumként szolgálna tovább. Mátrafüreden már az idén ősszel1 megnyílik az erdészeti szakközépiskola és szakmunkásképző nyolc tanteremmel és tornateremmel. Ehhez az intézményhez kapcsolódik egy kollégium is, amelyben száz diák lakhat. Konyha és étterem tartozik még a létesítményhez. Bővítik a mostani ipari szakmunkásképző intézetet úgy, hogy három ruhaipari és két cipőipari szakközépiskolai osztályt szerveznek. A kereskedelmi és vendéglátóipari iskolában egy csoporttal bővítik a meglevőket. Kihelyezett osztályt is terveznek. — összefoglalóan azt mondhatom — jelentette ki a városi tanács elnökhelyettese —, hogy a felsorolt intézkedések nyomán kielégítő helyzet alakul ki a tervidőszakban a városunkban. Az alsóbb iskolákban, oktató és nevelő intézményekben ugyan csökken a tanulók száma, de ez még nem teszi lehetővé, hogy mindenütt egymű- szakos oktatást vezessenek be. A törekvésünk erre megvan. Egyelőre csak azt tudjuk elérni, hogy a zsúfolt osztályok megszűnnek. Végül is: a jövő biztató a középfokú oktatásban is. Némi gond és probléma leküzdése után véglegessé vált, hogy lesz gáz Bélapátfalván. Mint azt Barta Norbert tanácselnök elmondta az előkészületek végső stádiumánál tartanaik. A lakosság kilencven százaléka egyetértett a munkálatokkal, s hajlandó fogadni az ezzel járó új tüzelési eljárást. A tanácselnök elmondta még azt is, hogy a megvalósítást két ütemben végzik. Először a főutcába vezetik be a gázt, ami nyolcvan családot, s több közhivatalt érint. így a postát, a sütőüzemet, az áfészt, a lakás- karbantartó szövetkezet itt ra esett a választás. A győztes neve azonban még ekkor sem volt biztos, miután 49- en próbálkoztak ugyanezzel. így a többfordulóssá vált versenyben sorsolással döntöttek. Merő véletlen, hogy panorámás kollektíva lett a nyertes, a felajánlott ötezer forintos díjjal. Aminek a boldog társaság külön is örül, mivel bizonyíthatta: az új üzlet „keresztszülei” helybeliek, nem kellett külső segítség a névadáshoz. A történethez tartozik egyébként az is, hogy a második legtöbb javaslat Törökverőt, a közvetlenül utána következő pedig Almagyart kívánt. Sokan akarták az Ali bég, Ali basa nevet is több blőd- ség, naiv, gyerekes javaslat Kedden lottójutalomsorsolás A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság április 29-én, kedden, Budapesten tartja a lottó havi jutalomsorsolását. A húzáson a 15. játékhét szelvényei között összesen 1290 tárgynyereményt sorsolnak ki. Főnyeremények: Zasztava és Dacia személygépkocsi. működő kirendeltségét, a tanácsot, s a cementgyárat. Mindez kétmillió forintba kerül. A második ütem, ami egymillió 700 ezer forintra rúg, a nagyközség minden utcájába eljuttatja a gázt. Ez az összeg azonban várhatóan lényegesen kevesebb .lesz a társadalmi munkák miatt. A tanács ugyanis erre kapott ígéretet: segíti az építkezést a cementgyár, s maga a lakosság is. Ami pedig talán a legfontosabb, hogy a fűtési szezon kezdetére mindkét ütem munkálatait szeretnék befejezni. mellett. S akadt, aki — lévén a szóban forgó vendéglő a tanácsi elszámoló hivatal irodái alatt — a „Vidám adószedő" elnevezésben csillogtatták humorukat. 'Különben, ami a létesítményt illeti: még ebben a hónapban elkészülnek a kivitelezők a mintegy 20 millió forintos beruházás építési, szakipari munkáival, s utána már a belső technológiai szerelés következhet. A tervek szerint szervezetileg a közeli Unicornis Szállóhoz, illetve a Buttler tú- ristaházhoz kapcsolódik majd a sajátos bútorzatú, s június végén nyíló önkiszolgáló, valamint hagyományos rendszerben működő étterem, terasszal, belső borozóval. Ma este Hatvanban: Hököm-premier Harsányival, Benczével A Budapesti Hököm Színpad legutóbbi nagy sikerű bemutatója Hasek—Burian; Svejk. a derék katona című zenés komédiája volt, amelyet azóta is telt ház előtt játszanak a Kölcsey utcai kis színházban. A színpad 'legújabb darabját, amelynek szerzője és főszereplője egyaránt Harsányi Gábor Já- szai-díjas színművész, először a Galéria és Játékszín vendégeként Hatvanban mutatja be a Hököm társulata néhány kitűnő vendégszereplő felléptével. A Meghódít' juk Amerikát vérbeli rockmusical — Harsányi Gábor mellett Bencze Ferenccel, Lóránd Hannával, Rutt- kay Ottóval a főbb szerepekben — Karinthy Márton rendezésében ma este, 7 órakor kerül közönség elé, éspedig a -nagy érdeklődésre tekintettel a helyi szakmunkásképző tornacsarnokában épített színpadon. A Merkúrtól jelentjük Trabant L. Hyc. Bp. 142 Trabant Hyc. Combi Bp. 55 Trabant Lim. Bp. 2 769 Trabant Lim. Db. 2 404 Trabant Combi Bp. 13 619 Wartburg Standard Bp. 25 Wartburg Standard Db. 39 Wartburg Speciál Bp. 26 828 Wartburg Speciál tolútetős Bp. 5 981 Wartburg Tourist Bp. 275 Wartburg Tourist Db. 243 Skoda 105 S Bp. 10 527 Skoda 105 S Db. 8 343 Skoda 120 L Bp. 21120 Skoda 120 L Db. 11 908 Skoda 120 GLS Bp. 1436 Lada 1200 Bp. 41513 Lada 1200 Db. 26 050 Lada 1300 S Dp. 16 486 Lada 1300 S Db. 12 785 Lada 1500 Bp. 14 753 Lada 1500 Db. 10 934 Lada Combi Bp. 7 294 Lada Combi Db. 3 974 Moszkvics Bp. 14 002 Polski Fiat 126 P Bp. 26 866 FSO (Polski Fiat) 1500 5 410 Dacia Limousin Bp. 38 013 Dacia Limousin Db. 22 464 Dacia Combi Bp. 227 Dacia Combi Db. 139 Zastava Bp. 12 928 Megvan a név — lesz hozzá étterem is... Kész lesz a fűtési szezon kezdetére Gázvezeték Bélapátfalván NÉPÚJSÁG — a Magyar Szocialista Munkáspárt Heves Megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: KAPOSI LEVENTE. — Főszerkesztő-helyettes: KOÓS JÓZSEF. Kiadja: a Heves Megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: HEKELI SÁNDOR. — Szerkesztőség: Eger, Beloiannisz u. 3. sz. 3301 (Pf. 23.) Telex: 063-350. Kiadóhivatal: Eger, Beloiannisz u. 3. sz. 3301 (Pf. 23.). Telex: 063-349. Telefonszámok: 13-352, 13-381, 13-503, 13-644, 13-985. Gyöngyös, Rózsa út 1. 3200. Telefon: 11-697. Hatvan, Kossuth tőr 8. sz. (városi tanács épülete). Telefon: 11-051. Heves, Fő út 10. 3360. Telefon: 124. Terjeszti a Magyar Posta, előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkózbesítőknél, a Posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelófizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR) Budapest, V., József nádor tér 1.— 1900—, közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215-96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Index: 20062. — Révai Nyomda Egri Gyáregység, Eger, Vincellériskola u. 3. sz. Igazgató: HORVÁTH JÓZSEFNÉ dr. — HU ISSN 0133—0705.