Népújság, 1986. április (37. évfolyam, 76-101. szám)
1986-04-05 / 80. szám
NÉPÚJSÁG, 1986. április 6., vasárnap n Dr. Walter Zeller (jobbról) átadja a Spaten-Franziskaner Sörgyár címerét, Hosszú Istvánnak A miskolci Spaten sörözőben az első csapolást a német sörmester végzi A Spaten Egerben is✓ A BORSODIAK DICSÉRETES TÖREKVÉSE A sör általában nyáron, a kánikulai melegben téma. Méghozzá negativ előjellel. Azt kutatjuk, keressük ilyentájt, hogy hol lehet kapni. Az első néhány kőrút után lemondunk már a minőségről is, csak sör legyen. Gyakran előfordul azonban, hogy nincs, s be kell érni a jó hideg falmel- léklvel, azaz a vízzel. Bár még messze a nyár, a sör ezúttal is szóba került. Méghozzá nem is akármelyik: a müncheni Spaten, a bajor föld legkedveltebb terméke. Dr. Walter Zeller, a Spaten-Franziskaner Sörgyár igazgatója, valamint Hosszú István, a Borsodi Sörgyár vezetője közös sajtótájékoztatón jelentették be, hogy kölcsönös megállapodásuk alapján Böcsön is gyártanak a bajor különlegességből. Megtudhattuk, hogy a tíz évre szóló szerződés értelmében évente 50 ezer hektoliter kerül Borsodból a fogyasztókhoz. Mindez azonban nem ment ilyen köny- nyen. Több, mint negyedévig főzték a sört a szomszéd megyében, míg végre a rendkívüli igényességükről ismert németek rábólintottak, s azt mondták: mehet. A két igazgató egyetértett abban, hogy mindkét fél számára jó üzletet jelent az együttműködés. A magyarok "kiváló malátát gyártanak, s azzal fizetnek a gépekért, a technológiáért, szakembereik kiképzéséért — hallhattuk Zeller úrtól. Böcsön pedig elsősorban nem az anyagi hasznot tartják szem előtt. A választékbővítés mellett azt tartják a legtöbbre, hogy a szakembereik megismerték a technológiát, egy magas szintű munka- folyamatot, amit a későbbiekben a saját termékeknél hasznosíthatnak. A Spatien sör nem lesz drága ■Az üzletekben 16 forintért lehet majd megvásárolni. S az ígéret szerint az ellátás folyamatos lesz. A borsodiak ugyanis a megrendeléseknél előnybe részesítik ellátási körzetüket, köztük megyénket is. A Magyarországon forgalomba került új sört dr. Walter Zeller így mutatta be: „úgy gondoljuk, hogy ez az a sörtipus, amelyik a magyar fogyasztók igényeit a leginkább kielégíti. Alacsony alkoholtartalmú, világos színű, úgynevezett harmonikus sör.” Ezt követően pedig még hozzátette, hogy meggyőződésük: a lehető legjobb partnerre találtak. A program a miskolci Városház téren nyitott új Spaten sörözőben folytatódott. Ott tettük fel kérdéseinket dr. Walter Zellernek. — Kérem, néhány mondatban mutassa be olvasóinknak a müncheni sörgyárat. .. — Városunknak — ezt bizonyára tudják a bortermelő egriek is — évszázados a sörlkultúrája. A Spaten-Franziskaner München legrégebbi sörgyára. A Spaten t még 1397-ben alapították, később viszont egyesült a még régebbi, 1363-as alapítású Franzis- kanerral. Jelenleg a világ negyven országába exportálunk. Tízfajta sört gyártunk, azon igyekszünk, hogy minden sörivó igényét kielégítsük. — Az egriek mikor ismerkedhetnek meg ezzel a Borsodban gyártott termékkel? — Ügy tudom, hogy a boltokban már lehet kapni. Így reklámozzák a bajor föld legrégebbi termékét (Fotó: Perl Márton) A kapcsolat erősítése érdekében azonban még az idén Egerben, a Dobó téren is nyitunk egy sörözőt — a jelenlegi sörbár átalakításával. — Járt már Egerben? — Igen, s ezért is örülök a helyszínnek. A város leghangulatosabb részének tartom a Dobó teret, kedves, és szimpatikus. Kívánom, hogy mielőbb találkozhassunk ott — mondta búcsúzóul dr. Walter Zeller. A borsodiak törekvése arra a reményre jogosít, hogy nyáron, a kánikulában is bármikor koccinthatunk egy jó hideg korsó sörrel... Kis Szabó Ervin A lebegő tábor esete Nem szokatlan, bizarr látomás — sajnos több annáL Ügy is kezdhetném, volt egyszer egy nyári tábory sátrainak cövekeit tizenöt éven át mindig leverték, i otthont találtak a várostól távoli, romantikát kedvelő hátizsákos, bakancsos turisták. Törzsvendégek lettek a lombok alatt, s várták minden évben a tábornyitást, s nőtt a számuk, az utóbbi években már a százat is elérte. Az ide járó vendégek között volt német, cseh, sőt dán és svéd is. A tizenhatodik születésnapot már csak üggyel-baj- jal ünnepelték a tábori tanácsfa alatt. Mert vajúdtak, no nem a valóságbeli hegyek, hanem a testületek. Beleszólt a zavartalan táborozás gyönyöreibe a Köjál, a Vízmű, s még sokan mások. Tegyük hozzá, joggal. Hisz a környezetszennyezés nem egy bükki forrásunknak lett már végzetes a posztója. Az egészségügyi szakemberek és a vízművesek a bükki szoknya alá települt Eger vízellátását féltik, a környezet- védők pedig a botanikai kincseket... A sors torz fintora is ez, hogy pont egy természetvédelmi tábor szennyezi a NAGYBETŰS természetet. Hortobágyi Ernő, az önzetlen, lelkes táborszervező igazából már ördöngös trükkökhöz is folyamodna, hogy megmentse a sokak által látogatott kis erdei társaságot. A napokban a Hazafias Népfront egybehívta a józan „ellenzékiek” táborát, s feltette a kérdést; mit kell tenni ahhoz, hogy létezzen a másik tábor is? Elhatározták, hogy a Vízmű segítségével próbafúrást tartanak, s a földrajz és a geológia szakemberei elemzik majd e leletet, s kimondják a végső kádenciát, lehet-e ott a régi tanácsfa alatt újra ösz- szegyűlni, avagy nem. A Köjál illetékesei amellett emeltek szót, hogy az erdei lét minden emberi „mellékterméke” legyen elszállítva majd onnan. Egyszóval megállapíthatjuk; segíteni akartak! Azok, akiknek ez nem is lenne annyira kötelességük. Sőt, a Mátra—bükki Intéző Bizottság anyagi támogatást is kilátásba helyezett csak azért, hogy — nem sértődik meg, »reméljük, a lelkes Itanár sem a becenévért — Erdő Ernő, s barátai zavartalanul eltölthessen tíz napot a megszokott helyen, hallgatva az erdei madarak énekét, forrásokat /tisztítva, s a legfiatalabba- kat a természetvédelem, a helyes erdőjárás, viselkedés etikettjére oktatva. Am a tábor léte úgy látszik épp azokat nem izgatja, akiknek a munkáját ez a kis közösség legjobban segíti! Ugyanis a Bükki Nemzeti Park nem küldte .el ismét képviselőjét a megbeszélésre. Pedig a tábor az ő területén van, s lakói az ő érdekeit is szolgálják. Azt is ígérték, hogy irányítottá teszik a bükki (turizmust. Ügy tűnik, ez csak papírmunkával érhető el! ? Nekik nem fontos a ,természetvédelmi tábor. Legalábbis ezt mutatják. így tehát a lét és a nemlét között lebeg a Herman Ottó természetvédelmi tábor. Bízzunk benne: nem sokáig! S. T. Hogy az alkony is szép legyen... m/1. Idézet az Egészségügyi Minisztérium által kiadott, Az egészségügyi és szociális ágazat fejlesztésének szakmai irányelvei a VII. ötéves tervidőszakra című munkából: „A szociális intézmények, szolgálatok integrációjának " továbbfejlesztéseként a VII. ötéves tervidőszakban létre kell hozni az időskorúak egységes területi ellátásának rendszerét. A területi gondoskodási formák lehetővé teszik, hogy ,az idős emberek saját otthonuk megtartása mellett kapják meg az életvitelükhöz szükséges segítséget. Napjaink ismert jelensége, hogy a legfejlettebb országokban rendkívül megnőtt az idősek számaránya. Ez a folyamat összekapcsolódik egy másikkal, nevezetesen a népes családok eltűnésével, aimi tovább erősíti az öregek elszigetelődését, elmagányosodását. Sajnos, az egyre kisebb családi segítség alig-alig könnyíti meg e koros emberek alkalmazkodását, beilleszkedését az új keretek köaé. E tendenciák érvényesek hazánkra is. Az 1985-ös adatok szerint Magyarországon több mint kétmillió nyugdíjas él, s ebből közel a fele már a hetvenedik életévét is betöltötte. Az említett tényeknek maradéktalanul kellene örülnünk, hiszen ezek fokMi lesz az utolsó felvonás? mérői, vissza tükrözői a társadalmi és gazdasági életünkben végbement pozitív változásoknak. Az örömünk mégsem teljes... Nem, mert mindezekkel kapcsolatosan olyan nehézségek is napvilágra kerültek, amelyekkel — úgy tűnik — egyelőre képtelenek vagyunk megbirkózni. A vizsgálatok igazolják, hogy egyre sűrűbbek az időskori mentális zavarok. A kiszolgáltatottság nyomasztó érzete pedig az idő haladtával nem csökken, hanem növekszik. Hogyan tudjuk ezt valamelyest kompenzálni? Csakis úgy, ha a gondozásból-gondoskodásból mind nagyobb részt vállal magára társadalmunk. S csakis akkor, ha valameny- nyiünk gondolkodásmódját jellemzi majd az idős nemzedék iránti elkötelezettség. Időseik Szociális Otthona, Heves. Az átalakított kastélyt ma százhatvanan lakják. Az épület kívülről teljesen csendesnek, szinte elhagyatottnak tűnik. Az azt körülölelő park hatalmas fái közt sem látunk sétálgató, beszélgető, deres hajú férfiakat, asszonyokat. Mondják, látogatási napokon megélénkül az udvar. Sokan még a kerítésen túlra is elmerészkednek tolószékükkel. Várják a látogatókat. .. S azok meg is érkeznek. Szintén kocsikon. Az igazgató-főorvos éppen vizitel. Amíg rá várunk, kicsit szétnézünk belül is. A szűk folyosók, a hétnyolc ágyas szobák tiszták, rendben tartottak. A látvány mégis lehangoló, szív- szorftó: Különösen annak, aki először jár ilyen helyen. Meggyötört, elcsigázott arcok néznek ránk minden szegletből, s a fonnyadó testekben már csak a szemek élnek. Egyesek a társalgóban a televízió előtt ülnek, mátok céltalanul bo- lyonganak fel és alá. Fekete fejkendős néniké szorongatja a karomat, motyog valamit, aztán továbbtipeg. Az egyik (sarokban afféle mini- kiállításra leszek figyelmes. A falon bekeretezett oklevelek, medáliák, érmek. Nem egy közülük magas párt- és állami kitüntetés. Gazdáikat itt, az otthonban érte a halál. Visszariaszt a gondolat, hogy egyszer talán nekem is e falak jelentik a végállomást. Annak ellenére, hogy tudom: hazánkban egyre több ember vár arra, hogy bekerülhessen egy ilyen intézetbe. „Az időskorúak szociális otthonaiban az elhelyezésre várók számának növekedése csak részben vezéthető vissza mennyiségi hiányra, egyre nagyobb szerepet játszik a minőségi igények emelkedése. A rossz tárgyi adottságokkal bírő otthonokban kijelölt férőhelyeket az idős emberek sok esetben nem fogadják el, inkább kivárják — ha módjukban áll — míg egy korszerű otthonban férőhely-üresedés következik be.” (im.) A vizit végeztével dr. Szegő Imre, igazgató-főorvos szobájában beszélgetünk. Első kérdésem szinte önkéntelenül adódik: kik kerülnek szociális otthonokba? — Tapasztalataim szerint — feleli — ezek az öregek háromféle ok miatt jutnak ide. Az első az általános testi állapot, vagyis az egészség nagymérvű megromlása. Az ilyen betegeket a modem család már nem tudja ellátni. Főként azért nem, mert a nők zöme már szintén kenyérkereső. A másik tényezőt nevezzük talán történelmi okoknak. Ilyen például az az eset, amikor az illető gyerekei, rokonai elhaltak. Sokan vannak olyanok most is nálunk, akiknek a fia odamaradt a Donnál. A legmegdöbbentőbb, legérthetetlenebb az utolsó csoporthoz sorolhatok sorsa. Ezek testileg-lelkileg épek, s bizonyára hasznos tagjai lehettek volna még jó darabig családjuknak. A família azonban — ki tudja miért — nem akart velük továbbra is együtt maradni. Nem ritka ez, hiszen itt, Hevesen az összes gondozott egyhanmadát az ilyen bácsik és nénik teszik ki. — Tudom, ön nem a legszerencsésebbnek tartja a szociális otthont... — Nem bizony! Ezek az öregek, elszakadva régi környezetüktől, gyökereiktől, itt abszolút talajtalanná válnak. Életük összes elért eredményét érzik összeomiani, egy perc alatt semmivé fosztani. Az alkalmazkodási képesség ilyenkor már szinte a nullával egyenlő. Egy hét-nyolc ágyas teremben, egymás mellett a különféle kultúrkincsű, mű- veltséfeű, érdeklődésű emberek ... Még csak szólni sem igen szólnak a másikhoz. Ez, s a tétlenség a testi-lelki leépülés legbiztosabb útja. Amikor Szegő doktor — aki előtte körzeti orvosként dolgozott — megpályázta az intézetvezetői állást, még maga sem sejtette, menynyire meghatározóvá lesz életében az a döntés, ö csak azt tudta, hogy szeret az idősebb generációval foglalkozni, s azt remélte, hogy az otthonban majd nyugalmat talál. A várt béke helyett viszont lépten-nyomon a feszültségeket kellett konstatálnia. Ügy vélte, talán tehet valamit ezek feloldásáért. Végtére is, nem szükségszerű, hogy az intézetek jelentsék az utolsó „felvonást.” (Folytatjuk) Sárhegyi István Kitüntetésekkel is egyedül... (Fotó: Perl Márton) Dr. Szegő Imre
