Népújság, 1986. április (37. évfolyam, 76-101. szám)

1986-04-22 / 94. szám

VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! XXXVII. évfolyam, 94. szám ÁRA: 1986. április 22., kedd 1,80 FORINT AZ MSZMP HEVES MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA Kádár János látogatása a KISZ KB székházában Kádár János a KISZ KB székházában (MTI-fotó: Népújság-telefotó — KS) Mesterek Nem egyszer hallunk, olvasunk az ifjúi sikerek­ről. S megannyiszor az idő­sebbnek is hangosabbat dobban a szíve, jóleső bor­zongás járja át testét, lel­két. Mert igazán csak örülni lehet annak, hogy vannak követők, lesznek, kik eleink helyébe állnak, átveszik, továbbviszi k azt a sokat emlegetett bizo­nyos „stafétabotot’'. Ám olykor talán már túlon-túl sokat beszélünk ezekről. Néha már a zsen­géknek is tapsolunk. ha pedig valami több ezek­nél, nem győzzük szapo­rítani a jelzőket, fokozni a dicséretet, osztogatni az elismerést. Zseninek ki­áltjuk ki a szerényebb ké­pességűt is. tömjénnel füs­töljük körül. Jóllehet, zsenik csak igen ritkán születnek, ke­vesen vannak. A tehetség pedig — valójában csak ' jó alap. Csíra ahhoz, hogy gazdáját feljebb emelje, előbbre vigye. S feltétle­nül olyan is kell hozzá, aki gondozza, óvja, nevel­je. Aki kellő érzékkel fel­fedezi az átlagosnál töb­bet, annak áldozza úgy­szólván egész életét, hogy ne szokványosat, hanem jóval értékesebbet formál­jon. A mesterekre, a legin­kább csak a háttérben munkálkodókra is gondol­junk. Azokra, akik sok­szor ismeretlenek marad­nak tanítványaik még oly nagy diadalai után is. Meg azokra, akikről esetleg az sem derül ki soha. hogy számtalanszor nemcsak az átlagosnál többet vettek észre, hanem a jóval ke­vesebbet is ügyesen feled­tették. Lehangoló adósság, hogy amikor felkapja a hír egyik vagy másik fiatalt — hall­gatunk, megfeledkezünk az öregebbekről. Alig be­szélünk oktatójáról — hol­ott kétségtelen, hogy an­nak iskoláját járta. A tanár, a nevelő érde­meit sohasem szabadna fi­gyelmen kívül hagyni! Nemcsak adósság, hanem egyenesen tiszteletlenség, bűn is, ha nélküle méltat­juk azt, aki tőle tanult, ve­le jutott tovább, a mester áldozatvállalása. türelme, fáradhatatlan munkája mellett lett utóbb maga is mester. Tiszteljük hát mindig és mindenütt a sikerek csön­desebb kovácsait is. ne fu­karkodjunk soha a köszö­nettel, elismeréssel, kitün­tetéssel, ha rászolgálnak. Legyen kötelességünk ész­revenni a mestereket ro­hanó világunkban, tenger­nyi elfoglaltságunkban, gondunkban-bajunkban is. Szakítsunk rájuk időt, ne hagyjuk egyiküket sem az árnyékban, állítsuk őket is a fényre. Mert méltat­lan hozzánk — ha őket nem méltatjuk. Gyóni Gyula Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt fő­titkára — Németh Károly- nak, a párt főtitkárhelyet­tesének kíséretében — teg­nap délután látogatást tett a KISZ Központi Bizottsá­gának székházában. A vendégeket Hámori Csaba, a Politikai Bizottság tagja, a KISZ Központi Bi­zottságának első titkára fo­gadta és tájékoztatta az if­A vezető szervek megvá­lasztásával hétfőn Berlin­ben véget ért a Német Szo­cialista Egységpárt XI. kongresszusa. A zárónapon több külföldi delegáoióvezető üdvözlőbe* szédének elhangzása után Erich Honecker, az NSZEP KB főtitkára ismertette a KB Politikai Bizottságának és a KB Titkárságának az összetételét. Az NSZEP KB főtitkárá­vá ismét Erich Honeckert választották meg. A beje­lentést a küldöttek perce­kig tartó tapssal és éljenzés­sel fogadták. Az NSZEP KB Politikai Bizottságának összetétele: Hermann Axen, Hans-Joa- chim Böhme, Horst Dohlus, Werner Eberlein, Werner Felfe, Kurt Hager, Joachim Herrmann, Erich Honecker, Werner Jarowinsky, Heinz Kessler, Günther Kleibert, Egon Krenz, Werner Kroli. kowski, Siegfried Lorenz, Erich Mielke, Günter Mit­tag, Erich Mückenberger, Alfred Neumann, Günter Schabowski, Horst Sinder- mann, Willi Stoph. Harry Tisch. A Politikai Bizottság pót­tagjai: Ingeburg Lange, Gerhard Müller, Margarete Müller. Gerhard Schürer, Werner Walde. A Központi Bizottság tit­kárai: Efich Honecker, fő­titkár, Hermann Axen, Horst Dohlus, Werner Felfe, Kurt Hager, Joachim Herrmann. Werner Jaroysky. Egon Krenz, Ingeburg Lange, Gün­ter Mittag, Günter Scha­bowski. A választásban kifejezés­re jutott bizalmat Erich Ho­júsági szövetség közelgő. XI. kongresszusának előké­születeiről. Hangsúlyozta, hogy a KISZ KB kongresz- szusi vitadokumentumaiban megfogalmazott törekvések a KISZ-tagság körében általá­ban kedvező visszhangra ta­láltak. A megújulás, a to­vábblépés igénye kapott han­got a taggyűléseken és kül­döttgyűléseken is, amelyek az ifjúságpolitika igazi fórumai necker köszönte meg a kül­dötteknek. Rövid beszéd­ben összegezte az elkövet­kező évek feladatait. Hang­súlyozta, hogy a jelenkor legfőbb feladata: a béke megőrzése. Erich Honecker méltatta Mihail Gorbacsov. nak, az SZKP KB főtitká­rának a kongresszuson el­hangzott felszólalását. Mint Erich Honecker hangsúlyoz­ta, Mihail Gorbacsov az NSZEP kongresszusán meg­győzően eiNősítette meg és új kezdeményezéssel gazda. gitotta a Szovjetunió kö­vetkezetes békeprogramját, A Német Demokratikus Köztársaság a maga részé­ről külpolitikájában minden tőle telhetőt megtesz, hogy segítse az emberiség békés törekvéseinek érvényesülé­sét. Az NDK az elkövetkező esztendőkben politikailag szilárd, nagy gazdasági tel­jesítményekre képes állam­ként halad tovább a fejlő­dés útján, következetesen megvalósítja a gazdaság- és szociálpolitika egységé­re alapozott irányvonalat, hangsúlyozta Erich Honecker, A kongresszus az Inter- nacionálé eléneklésével ért véget. ★ Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt fő­titkára táviratban köszöntöt­te Erich Honeckert, a Né­met Szocialista Egységpárt Központi Bizottsága főtit­kárává történt újraválasztá­sa alkalmából. ★ Az NSZEP kongreszusán részt vevő szovjet pártkül­voltak. A Központi Bizott­ság az előkészítő munka eredményeként olyan cse­lekvési programot kíván megvitatásra a kongresszus elé terjeszteni, amellyel a KISZ markánsabb arculatú, politikai jellegét következe­tesen vállaló és erősítő szer­vezetté válhat, növelheti be­folyását az ifjúság különbö­ző rétegeinek körében. Kádár János a többi kö­zött szólt a Kommunista If­júsági Szövetség kongresz- szusi előkészületeiről, és jó­nak ítélte azt a munkát, amelyet a KISZ tagsága vé­gez. A párt főtitkára elis­merően beszélt a fiatalok­nak a munkában és a tanu­lásban mutatott helytállásá­ról, majd néhány időszerű ifjúságpolitikai kérdéssel foglalkozott. Kérte a KISZ vezetőit: az egész ifjúsági mozgalom céltudatosan dol­gozzon azon, hogy a fiata­lok életszemlélete és életfel­fogása a helyes irányba, jól fejlődjön. A találkozón részt vettek a KISZ KB titkárságának tagjai. döttség Mihail Gorbacsov- nak, az SZKP KB főtitkárá­nak vezetésével hétfőn dél­előtt az Október 7. Szer­számgépipari Kombinát ber­lini törzsgyárában tett lá­togatást és beszédet mon­dott. Aczél György, az MSZMP Politikai Bizottságának tag­ja, a magyar pártküldöttség vezetője, a berlini magyar nagykövetségen találkozott a magyar kolónia tagjaival. •te A berlini Friedrischsta’dt* Palastban hétfőn este nagy­szabású ünnepi műsorral emlékeztek meg az NSZEP megalakulásának 40. évfor­dulójáról. ★ A Magyar Szocialista Munkáspártnak a Német Szocialista Egységpárt XI. kongresszusán részt vett küldöttsége, amelyet Aczél György, a Politikai Bizott­ság tagja, a KB Társada­lomtudományi Intézetének főigazgatója vezetett, teg­nap hazaérkezett Berlinből. A küldöttség tagja volt Burgert Róbert, a KB tag­ja, a Bábolnai Mezőgazda- sági Kombinát vezérigazga­tója. és Roska István berli­ni nagykövet. Az érkezésnél a Ferihegyi repülőtéren jelen volt Georg Folk, a Német Demokrati­kus Köztársaság budapesti nagykövetségének ideiglenes ügyvivője. n főtitkár ismét Erich Honecker Befejeződött az NSZEP XI. kongresszusa Losonczi Pál Nigériában Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke és kísérete hétfőn délelőtt, Lagosban, megkezdte a tárgyalásokat a nigériai vezetőkkel. Losonczi Pál és vendéglátója, Ibra­him Babangida elnök, ezt követően szűk körű tanács­kozást is folytatott. A magyar államfő vasár­nap érkezett ötnapos, hiva­talos baráti látogatásra Ni­gériába, amely hazánk leg­fontosabb fekete-afrikai ke­reskedelmi partnere. Az Állami Vendégházban, Losonczi Pál szálláshelyén, a kétoldalú tárgyalások meg­kezdésekor, mindkét állam­fő bevezetőt mondott. Ba­bangida vezérőrnagy min­denekelőtt azt hangsúlyozta, hogy Nigériát a világpoliti­kai problémák közül termé­szetszerűleg az afrikai kon­tinens válsághelyzetei fog­lalkoztatják. Kijelentette: a dél-afrikai apartheid-rend­szer léte nemcsak Afrika, de az emberiség egésze szá­mára is kihívást jelent. A kétoldalú kapcsolatokat értékelve Babangida kiemel­te a mezőgazdasági és víz­gazdálkodási együttműködés fontosságát. Kijelentette, hogy a mezőgazdaságban számos közös vállalkozás lé­tesítésével mindkét ország számára előnyös együttmű­ködés valósítható meg. Hangsúlyozta: a nigériai gazdaság tartós fellendítésé­re irányuló munkában szá­mítanak Magyarország mű­szaki és tudományos segítsé­gére. Losonczi Pál a világpoli­tikai helyzet .feszültségeiről beszélt, majd méltatta Ni­gériának a fajüldözés elleni küzdelemben játszott szere­pét. Rátérve a két ország kapcsolatainak elemzésére. (Folytatás a 2. oldalonL Vegyszerezés Kerecsenden A Kertitox Góliáttal a vetéseket vegys/.erezi a Kerecsendi Aranykalász Termelőszövetkezetben Kocsmár Sándor és Tóth Lajos Mindez igen pontos adagolást és a védőeszközök szabályos használatát is megköveteli. A Detk szippantóban kevert vegyszert ellenőrzi Zsákal Béla és Varga László A hatalmas Rába Steiger feltöltése csak percekig tart . . . ... és Kövér Antal traktoros egy menetben már be is tár­csázza a vegyszerezett fedőréteget, amely a gyommagvak kelését akadályozza a majdan elvetendő napraforgó között Kőhidi Imre képriportja Támogatjuk a szabadságukért és függetlenségükért küzdő népek harcát!

Next

/
Oldalképek
Tartalom