Népújság, 1986. március (37. évfolyam, 51-75. szám)
1986-03-29 / 75. szám
NÉPÚJSÁG, 1986. március 29., szombat Oll I *• Nagykökényesi hétköznapok Mit tudunk Nagykökényesről... ? Sokan talán csak annyit, hogy falu Heves megye szélén, szűkebb hazánkban az egyik leghosszabb — vagy éppen a legesleghosszabb — távolsági autóbuszjárat végállomása, s néhány esztendeje a kis község határain túl is emlegetett képzőművészeti, illetve olvasótáborok színhelye. Többi között olyan középiskolások találkoznak, s szerepelnek itt a rögtönzött pódiumon, akiknek az előadására „batyukkal" vált belépőt a közönség, hogy a diákok későbbi túráján, sátorozásán az élelmezés semmiképpen sem okozzon gondot. Múltjáról pedig többnyire legfeljebb könyvekből ismerjük a települést. Csupán az egykori feljegyzések emlegetik a területet valaha birtokló Szolnok, Kökényes-Radnót nemzetségeket, a Kacsicsokat, Derencsényieket, a török időkben dézsmát szedő Aspalik Hasz- szánt. Meg ami jelesebb építményeiből — a középkori prépostság monostorából — a mostani kedves templomka tornya alatt megbújva, örökségként ittmaradt. A z a néhány bájos parasztház, ami a Dózsa, Petőfi, Szabadság és Táncsics utcákon még a XIX. században gyökerezik, a fiatalabbak kai együtt inkább a jelemhez tartozik, hiszen ha már porladnak is eredeti gazdáik, az utódaik élnek. Történelem ugyan az is, amiről például a „tanácsházára” igyekvő Sándor And- rásné beszél — de eszébe sem jut, amikor a mögötte hagyott esztendőkre visszapillant: — Ügy pergett itt az életünk, mint másfelé — magyal ázza. Lánykoromban cselédeskedtem, szolgáltam, eljártam innen távolabb is a kenyérért. Dolgoztam az úri tanya kertjében és konyháján, nem akadt munka, amit el ne végeztem volna. Amikor megtelhettem „színpadra” léptem: daloltam, játszottam a helyi műkedvelők között. Sőt, versenyeztem is! Egy vetélkedőn egészen Szirákig jutottam! Fiatalon minden más volt: hamar megszépült a csúf, gyorsan elfelejtettem a legrosszabbat is. Később nehezebben ment. Lassan negyven éve, hogy kivándorolt mellőlem az uram, akitől már levelet sem kapok. Pár hónappal utána meghalt az anyám, aztán elbúcsúztam apámtól is, magamra maradtam három gyermekemmel, akik közül nemrég temettem az elsőt. Csepelen lakott a családjával, de a betegségével hazajött hozzám. Én ápoltam az utolsó pillanatig ... Nem tétlenkedtem soha, csupán a mozinál tizennégy évig voltam jegykezelő. Teszek-veszek ma is a portán, s fél hold háztájit művelek. Mind a három fiamnak szakmát adtam a kezébe, s ezt-azt még mindig vihetik annak is, amelyik a legtöbbre vitte .. . Ha pihenek: a tv, a rádió meg az újság a kedvencem. Minden érdekel, amit csak láthatok, hallhatok ... Csöndben szunnyad, ami elmúlt. A feledés birodalmára mindössze Török László tanár úr és apró régésztársai nyitnak sűrűbben is „ajtót”. Laczik Rudolf, az elöljáró — Már nem pusztán amolyan hobbim, hanem komolyabb munkám is a múlt faggatása — halljuk tőle a volt Dessewffy kúriában. — Szakkörünk egy sor tárgyi emléket összegyűjtött, rendszerezett, s épületünk előterében közszemlére tett elődeink világából. „Megkutattuk” a falut, a Bér-patak hosszú völgyét, a Csörsz- ároknak a tájon is áthúzódó szakaszát. Szép szövőanyagunk, oserépköllekoiónk van s egy csomó használati tárgyunk épen vagy töredezetten a neolit, a szarmata, a ■római, a kelta és germán korokból. Akad olyan is, amelyet már mi csináltunk az ismereteink alapján, a laésőbbiek emlékeztetésére. Ilyen például — mutatja az egyik teremben — ez a formálódó terepasztal, amin a sárból, agyagból döngölt, nádfedéles lakóépület makettje áll az egykori népélet számos jellegzetességével... A kiállítás mellett valamennyit oktatási célokra is szánjuk, mind-mind szemléltetőeszközünk. Aki köztük nevelkedik, biztos, hogy tisztelője marad s őrzője lesz a hagyományoknak! A háromtagú tantestület élén álló — feleségével s a még képesítés nélkül segít- kező Karácsony Gabriellával dolgozó — iskolavezető azonban nem erre a legbüszkébb. Legalább ilyen örömmel beszél 22 esztendős ittléte más eredményeiről, a mini intézet kiemelkedő sportsikereiről, a Nagy- kökényesen hagyott alsó tagozat összevont osztályaiban tanuló 26 gyermek számára is kialakított, fenntartott tornateremben folyó foglalkozásokról s a tavaly nyílt saját napköziotthonról. Nem utolsósorban a zenei hangot adó applikációs táblájáról, amit találmánynak is elfogadtak. A legkevésbé sem keseríti el a már csak három elsős látványa, derűsen tervezi a jövőt is. A „tanácsházán” — a Heréd községgel közös tanács kirendeltségén — zökkenünk a jelenbe. — Valójában milyen is ez a község? — kérdezzük Laczik Jánosnétól hivatali szobájában. — Sajnos apadó, öregedő falu — kezdi keseregve. — Amíg a hetvenes években ezer körül lakták, ma már nyolcszázan sem élnek benne, s az itteniekből 230 a nyugdíjas... Az évi 1—2 ház, amit elkezdenek építeni, inkább csak „szinten tartás”, meglévő telken. Családtagoknak. A kiparcellázott állami ingatlanra tíz év alatt egyetlen új vevő nem akadt. Pedig igazán nem utolsó hely Nagykökényes! — vált élénkebb hangra —, hiszen ha éppenséggel nincs is már önálló itteni tanács, a szomszédban könnyen megtalálhatja bárki, ráadásul a vezetői rendszeresen kijárnak az idevalósiakhoz fogadóórákra. Ezen kívül az iktatást nem igénylő ügyeket jómagam azonnal intézem. Nincs sok baj az alapellátással. Az utaink portalanítottak, a járdák aszfaltosak, óránként járnak a távolsági autóbuszok. Van élelmiszer- és vegyesüzletünk, zöldség-gyümölcs-, illetve italboltunk (két egységet tavaly tett takarosahbá az üzemeltető hatvani áfész), fűtőolajkutunk, gázcseretelepünk, hetenként egyszer húst is mér a tsz-hentes. Elég régóta vezetékről kapjuk a jó ivóvizet, rendel az orvos, rendszeres az egészségügyi tanácsadás. Minden kicsi helyet kap az óvodában — még Herédről is járnak ide apróságok! — százötven személyes kultúrhá- zunkban hetente kétszer filmet vetítenek. Ifjúsági- és gyermekklub működik, hatezer kötetes könyvtár várja az olvasókat. Talán csak a fodrász hiányzik a legszükségesebb iparosok közül. Van postánk, s személyemen keresztül a takarékszövetkezeti szolgáltatás is biztosított. S ez utóbbinál fogva állíthatom, hogy takarékoskodni is. lehet, hiszen mintegy kétmillió forint a kökényesiek betétállománya ... Miből a megtakarítás? Nos, egyrészt az idevalósiak — jobbára másutt, a környéken, illetve Budapesten kapott — fizetéseiből, másrészt a kisgazdaságok földjeiről, istállóiból, óljaiból. Előszeretettel foglalkoznak a zöldségtermesztéssel, főleg a pritamin paprikával, s nevelik a nyulat, a sertést, netalán a szarvasmarhát. Né- hányan — mint például Harangozó Jánosék — több állatot is tartanak. A Szabadság útról befelé nyújtózó ház végében munkában találjuk most is az idősebb gazdát. Tavaly 35 hízót adtak el. Bika, üsző, borjú vagy féltucatnyi, s tizenhét kisebb négylábú körülötte most is. Két anyadisznó éppen fialás előtt. — Hamarosan jönnek a malacok — újságolja... — Csak győzzük ellátni őket! Mert sok gonddal, fáradtsággal jár az állattartás, nekünk elhihetik — szusszan egyet a kedvünkért. Majd dohogva folytatja: — Még- sincs nagy becsülete! Több, sokkal több a vesződségünk, mint a 'hasznunk. Előfordul olyan is, hogy jóval a hivatalos átvétel után viszik el tőlünk a jószágot, s a to- vábbtartás költségeit senki sem fizeti. A tsz segítsége mellett is drága a takarmány, ha a szövetkezetnek nem futja az erejéből és magánfuvaroshoz fordulunk: csak a szállítás egy vagyonba kerül. Ezért a már valóságos heggyé nőtt trágya kihordásával is addig vártunk a közös vontatójára, mígnem ránk tavaszodott. Most pedig már a maszek sem vállalja, hogy elvjgye innét, mivel a kiengedett talajon a jármű tengelyig süllyedne a határban ... Tavaszra moccan a község, az új évszakhoz alkalmazkodó könnyebb cipők, szandálok felsőrészei futnak már a tsz faluszélen lévő ipari üzemének szalagjain is. — A Duna Cipőgyárnak végzünk itt bérmunkát — fordul felénk egy gép mögül a részlegvezető. Robotka Imréné. — A még mindig újnak nevezhető munkahelyen huszonnégyen dolgozunk, többnyire családanyák. Ilyesféle céllal is teremtették számunkra ezt a lehetőséget, még mindig úgy emlegetik, hogy: kismamaszalag. Roppant megörültünk néki, mert sokunknak megszüntette a korábbi eljárást, ingázást. Hogy csupán magamat említsem: jobb híján marósnak kellett kitanulnom, hogy Ikladon dolgozhassam. Az új szakma alapjaival KerékhaHarangozó bácsi raszton ismerkedtünk meg, hat hónap után kerültünk ide. Már megszoktuk, megszerettük, amit itt csinálunk, noha nem mindig könnyű. Volt olyan modellünk, amelyen 53 műveletet kellett elvégezni, azaz: mindenkire több is jutott. így a 100 százalékos teljesítményt alig, vagy el sem lehetett érni, ami aztán meglátszott az amúgy sem éppen vastag borítékon. A keresettel ugyanis még ma sem dicsekedhetünk túlságosan, miután átlagban háromezer forint havonta. Kétségtelen, hogy az állandó egy műszakos termelés kényelmesebb, mint a három, jól hozzásimul az óvoda, az iskolai napköziotthon nyitva tartási idejéhez, de sajnos nem ad semmiféle pótlékot. Ma pedig — ugye? — lényeges a pénz... A kis üzemben érteni kell szinte mindenhez — talán csak a gépek javítása, karbantartása tartozik egyetlen emberre, a részlegvezetőnő műszerész férjére —, így a legtermészetesebb, hogy ha valaki hiányzik, a helyére ülnek. Miként az imént Robotkáné is tette. — Tűzőnőként kezdtem — részletezte a fiatalasszony a búcsúzásnál —, utóbb „beugró”, vagyis afféle mindenes lettem, mígnem kineveztek vezetőnek. A legtöbbet gyakorlati munka közben tanultam. S úgy érzem: lassan-lassan már tudok is annyit, hogy szakiskolai vizsgát tehetek. Meg is akarom szerezni a második szakmámat! Nem csupán az új tavaszról, hanem a távolabbi jövőről, a VII. ötéves tervről is szó esik kökényesi riportunk utolsó állomásán — a herédi községházán. Temesvári József, a közös tanács elnöke fejből említi a legfontosabbakat. A két településen összesen 62 millió forintból gazdálkodnak a"' jelenlegi középtávú ciklusban. Húsz jut belőle a fejlesztésekre, s nyilvánvalóan most sem lesz a társközség „mostohagyerek”. A szomszéd helységben is élvezhetik az új fogorvosi rendelő előnyeit, s a 3. mélyfúrású kút- tal biztonságosabbá válik az ivóvizes ellátás. Kereken félmillió forint jut a kökényest iskolára, majdnem ennyi a klubkönyvtár felújítására, az úthálózat javítására, a belvízrendezésre, s például egy kisebb méretű focipálya is épül. — Helyi tanácstagjainknak a falu igényeit figyelembe vevő javaslata alapján készült a ránk vonatkozó program — egészíti ki a tájékoztatást a néhány perccel ezelőtt véget ért vb- ülésen részt vett Laczik Rudolf nagykökényesi elöljáró. — Korántsem véletlenül soroltuk tennivalóink elejére az általános iskola megfelelőbbé tételét vagy ítéltük szintén igen fontosnak kul- túrházunk legszükségesebb állagmegóvását, belső korszerűsítését, külső tatarozását. S, hogy közelebbiről is beszéljek: máris megkezdődött községünk elektromos hálózatának rekonstrukciója Ennek során két ellátási körzetre osztják Nagykökényest, kicserélik a meglévő trafót s egy újabb transzformátort is telepítenek. Azzal a 200 ezer forintos hozzájárulással, amit elöljáróságunk erre szánt... öttagú kis testületünknek a próba évei a most következők, s mi nyilvánvalóan szeretnénk rászolgálni a bizalomra. Azon vagyunk, hogy választóink egyre inkább érezzék: a közös tanácson belül „külön” is van gazdája községünknek. Gyóni Gyula Alighanem a megye legkisebb első osztálya A „kismama-üzemben” (Fotó: Peri Márton)
