Népújság, 1986. március (37. évfolyam, 51-75. szám)
1986-03-19 / 66. szám
4. NÉPÚJSÁG, 1986. március 19., szerdo a Body Irén Műcsarnokban Kékfestőművészet Huszár (részlet) Kék paradicsom (részlet) Torday Aliz rikaiak pedig a perui, inka textilművészet hagyományaival foglalkoznak. Bódy Irén a 68-as magyar „kezdet” előtt jóval felfedez magának egy technikát: a kékfestést. Letelepszik. Húsvét Lajos veszprémi kékfestőmester mellé és megtanulja tőle a szakmát. Ez a mesterség kismesterség, háziipari jellegű még akkor is, ha vannak — voltak — gyárai, nagy manufaktúrái. A kék vászonra, indigókék alapra fadúcokkal nyomott minta szorosan kötődött a népművészethez. Ügy született, mint a hímzések, a pingált falak mintázata: a természet, a fák, virágok, gallyak, levelek stilizált alakjából. Amikor Bódy Irén megtanulja a mesterséget, először ugyanúgy méterárut készít, mint a kékfestőmesterek általában. Aztán kezd csak el játszani a dúccal: egy-egy letisztult, geometrikussá egyszerűsödött motívummal létrehozza azt, amiből a motí-. vum eredt, ökörfarkkórót ábrázol kékfestő falikárpiton apró, szabályos, sőt azonos A magyar textilművészek —és a textilművészet — múltját kutatva többnyire 1968-ig nyúlunk vissza, amikor egy friss szellemű gárda „teljes fegyverzetben” először mutatkozott be az Ernst Múzeumban. A húszadik század egyetemes textilművészetében azonban már előbb kirajzolódnak bizonyos vonások, amelyekre így utólag érdemes odafigyelni, ugyanis Bódy Irén művészete ezekhez kötődik anélkül, hogy bármelyikhez egyáltalán hasonlítana. Franciaország, mint a hajdani textilművészeti alkotások fellegvára, a húszas években kezd gobelinekkel megjelenni a kiállítótermekben. Jean Lurcat újít e hajdani, csatajeleneteket vagy kastélyokat ábrázoló kárpitokon. de a technikát átveszi. Az Egyesült Államok művészei — ők inkább a II. világháború után — a régi indián technikákkal vagy a hajdani bevándorlók megmentett darabjainak újrafogalmazásával — a dél-amePáva (részlet) (Hauer Lajos fotói — KS) Kék falikárpitjai teljesítették ki, érlelték művészetté ezt a régi mesterséget. Amikor már a motívumról mindent tudott, új színekkel, új anyagokkal kezdett kísérletezni, így született a feketén vörös, a kéken zöld sorozata, a selymen nyomott sötét minta, pozitív-negatív egymásnak felelgető, mai lakásainkba illő motívumvilág. A bársony még külön mély, meleg fényt ad a fadúcok mintázatának. A kiállítóterem a nagy, hatásos darabok számára alkalmas hely. Bevallom mégis, hogy Bódy Irén textiljei közül nekem azok a "legkedvesebbek, amelyek tenyérnyi felületen is élnek, amelyek testközeli, kedves, múltunkba vesző, mégis elfelejthe- tetlen hangulatot hordoznak. virágok segítségével. Az Or- gonás is egyetlen virágmotívum sokszorozása, a Ki- rálygyertya is. Ahogyan régen a kötények szélére bordűrt nyomtak, úgy alakult ki Bódy képeinek kerete. Azután felfedezte, hogy ezek az apróbb-na- gyobb geometrikus minták raszterként tudnak viselkedni, ezért bármi előadható segítségükkel. De nem engedett a csábításnak, megmaradt a naiv művészet motívumvilágánál: huszárt épített fel különféle dúcokból, s az első emberpár alakját: Évát szív alakú szájacskával, a kígyót sormintából. És a Paradicsom teljes állatseregletét, növényvilágát. Szarvast, almafán fészket rakó madarat, pávát, baglyot, fák lombjában, virágok közt. TÓTH-MÁTHÉ MIKLÓS A kritikus, akár egy nagy yízimadár, billeg be a presz- szóba. Magasra tartott „csőrrel" vizslat körül, így teljesen érthető, hogy megbotlik- egy kinyújtott lábban. — Ülj le! — Perc Adorján behúzza a lábát, megvárja amíg a kritikus rá- lebben a szomszéd székre, majd a kezében tartott újságra bök. — Mi ez? — Űjság — mondja a kritikus, mintha találós kérdésre válaszolna, majd az odaérkező . felszolgálónőtől rendel egy kávét habbal'. — Ezt én is sejtem — mordul a színész, aztán mint egy tükröt, a kritikus elé tartja a lapot. — Mi ez az otrombaság, amit rólam írtál ? — Jó színfoltja volt még az előadásnak Perc Adorján ... — olvassa hangosan a kritikus, majd saját szavaitól megittasuttan a színészre teki.nt. — Na mit szólsz, hát nem eredeti? Perc Adorján rámered, aztán egy nagy gombóccá gyűri össze az újságot. Mar- kolgatja a kezében, mint egy jól megtermett hógolyót, látszik rajta, hogy legszívesebben a kritikus arcába vágná, de mert alapvetően rendszerető ember, végül is zsebre teszi, — Ide figyelj, barátocs- kám ... ' —■ kezdi' rekedten a dühtől —, én még ilyen kritikát életemben nem kaptáim, pedig már megettem néhány kiló sót a pályán. Én már voltam jó, voltam rossz, voltam közepes, de színfolt még soha. És ezt kikérem magamnak! — De miért.. ? — képed el a kritikus. — Csak nem azt akarod mondani, hogy nem érted ennek a szónak a jelentését? — De, igenis azt akarom mondani . .. Sőt, nem is mondani, hanem kiáltani. Egyáltalán mi az, hogy színfolt? És ha színfolt, akkor milyen színfolt? Égszínkék, püspöklila, hamuszürke...? — Dórikám, ne marhás- ikodj. Ebben az esetben a szín egyáltalán nem dominál ... — Nem? Akkor ezek szerint én egy színtelen színfolt voltam? Ügy, akkor én nem is látszottam! — Dórikám — esik kétségbe a kritikus —, miért evezel abszurd vizekre? Értsd már meg, én ezzel a jelzővel kiemelni, és nem lehúzni akartalak, eszembe sem jutott, hogy... — Akkor Tárkány Rezsőt miért nem színfoltoztad le? Öt tíz sorban agyonmagasztaltad, valóságos himnuszt zengtél róla, holott egyszerűen írhattad volna, hogy nagy színfoltja volt az előadásnaik. Nagy büdös színfoltja! — Na, ne viccelj, öregem, Tárkány játssza a főszerepet. — Akkor főszínfoltja! Ha színfolt, akkor mindenkinek színfolt, lettél volna következetes. Ne cáak egy valaki virítson színfoltként. Mert mit mond az olvasó, ha esetleg látta az előadást? Megdöbben, mert nem emlékszik, hogy egy színfolt is játszott a darabban. Meg- hasonlilk, elmeorvosi kezelésre szorul. De ha a főszínfolttól kezdve, a különböző apróbb foltokon keresztül levezeted a legkisebb pacniig, á jelentéktelen pöttyig, akkor belenyugszik, hogy az egész egy nagy baromság! — Dórikám — áll fel sértetten a kritikus —, ne haragudj, de én ezen nem vitatkozom ! — Mit gondolsz — emelkedik fel a színész is —. ha én mos,t lehúznék neked egy éktelen nagy frászt, akkor milyen színfolt maradna a képeden? A kritikus idegesen hadonászik a felszolgálónőnek, majd amikor az odasiet, megkönnyebbülten mondja: — Egy kávém volt, habbal... — És egy konyak... — mutat üres poharára a színész —, amit felháborodásomban ittam. Csak nem képzeled, -.hogy ezek után majd én fogom kifizetni?! NAPONTA EGY Három a színház Nem panaszkodhattak . a gyöngyösiek. Három egymást követő napon volt színházi előadás a Mátra Művelődési Központban. Hogy a szervezés jóvoltából hogyan alakult így a dolog, azt nem firtattam. A tény — az tény. Talán felszisszennek né- hányan, ha a sort a műkedvelők által előadott Charlie néniével kezdem. Brandon Thomas írta a vígjátékot, a zenéje pedig Al- dobolyi Nagy György nevéhez fűződik. Játszották pedig a Gyöngyösi Játékszín tagjai. Szabad-e a műkedvelőket és a profi színészeket „egy kalap alá” vonnom? Szabad. Ez meggyőződésem. Mert aki a színfalak közé lép, mind csak egyet akar: elkápráztatni a közönséget. A varázslatot ehhez ő maga adja, a személyén keresztül. Ne vegyék szentségtörésnek, de láttam már jó műkedvelőt és rossz színészt is. Hogy az arányok szerint... ? Igen, ez is igaz. A mentegetődzésnek tetsző szavak után hadd mondjak annyit, hogy a gyöngyösi műkedvelők megérdemelt sikert értek el. Különösen a „régi gárda" tagjai jeleskedtek most is. fgy például Mészáros Lajos és Jankovits Jenő, aki egyben a rendező feladatát is ellátta. De hogy a kivétel erősítse a szabályt, ki kell emelni a még fiatal korosztályú Kolozsvári Lászlót. aki jelenetről jelenetre fokozta a sikerét. Talán ennek köszönhetően imitt- amott túljátszottá a „figurát". Epizódistaként pedig Pankó Bertalan tudta kiváltani a közönség jó kedvét és a tapsát is. A többiek jól illeszkedtek az „élgárdához”. Egy nappal később veretes színmű került a diák- színház nézői elé. A Józsefvárosi Színház tagjai Németh László művét, a Nagy családot játszották. Hogy hogyan? Nem hagyták magukat befolyásolni attól a ténytől, hogy a széksoroknak csak egy töredéke telt meg. Az viszont a fiatalok javára írandó, hogy tudtak együttélni a színészekkel, akik éppen úgy tették a dolgukat, mintha telt ház előtt kellett volna a nem egyszerű Németh-jellemeket megformálniuk. Aligha kell „felfedeznem" Tóth Judit, Tyll Attila vagy Pákozdi János kvalitásait, régóta ismerjük őket. örültem annak, hogy eljöttek ebbe a mátraalji városba. Lehet, hogy csak nekem volt meglepetés Pécsi Ildikó most, mert ilyen slampos szerepekben, mint amilyen a „vice-házmesterné", nehéz őt elképzelni. De a gondnokot játszó Soós Lajossal együtt emlékezetessé tették villanásnyi jeleneteiket. A rendező, Miszlay István ismét jó „dirigensnek" bizonyult. Vigyázott arra, hogy a Németh László-i fojtott légkör, visszafogottság, érzékenység ott vibráljon a színpadon, a figurák rövid időre szabott kulisszaéletében. Valahogy felemás hatást váltott ki belőlem a Miskolci Nemzeti Színház vendégjátéka. Amit csináltak és ahogyan azt csinálták, az dicséretes színészi munka volt. De . . . ! Ez a „de" mindenekelőtt a rendezőnek, Sziics Jánosnak szót, aki egyben Breal tragikomédiájának, a Huszárok című darabnak a fordítója is. Mintha nem tisztázta volna magában, hogy mit is akar elérni a „háború és béke határmezsgyéjén játszódó" darabbal Amolyan, „neo-realista" olaszos. előadásmódot választott, amelyben mindenki mindig „kiabál" és rohan és arra törekszik, hogy valami jó nagy felfordulást csináljon maga körül? Vagy azt akarta hangsúlyozni, hogy „ilyen a háború"? Breal szerint milyen is? Amolyan jóféle „hecc", amelyben lehet nagyokat enni, inni, valamint udvarolni, időnként szembenézni a halállal, de az egész azért mégsem „komoly”, mert a végén minden happy enddel végződik. A szerelmesek egymásra találnak, a „hősök" pedig új diadalra indulnak. Hát... szerintem nem „ilyen a háború". De Breal miatt nem lehetett a miskolciakat hibáztatni. Ö játszottak — színvonalasan, ahogy tőlük tellett. Annak külön örülünk, .hogy Gyöngyösön üdvözölhettük őket, és kifejezhettük elismerésünkét színészi teljesítményükért. G. Molnár Ferenc Mészáros Lajos, Jankovits Jenő és Balta Lajos együtt (Potje Péter felvételei) A Charlie nénje című játékban Kolozsvári László, Bállá Lajos és Nagy Oszkár jelenete
