Népújság, 1986. február (37. évfolyam, 27-50. szám)
1986-02-12 / 36. szám
niBfluimq 1986. február 12., szerda Nyolcvan évvel ezelőtt. született Mádon, és 23 éves korában 1929-ben áldozta fiatal életét a kommunista eszmékért Lőwy Sándor sütőmunkás, a magyar kommunista mozgalom mártírja. Tizenegy éves volt, amikor szülei áttelepedtek Kassára, s 15 évesen belépett a Csehszlovák Ifjúmunkás Szövetségbe. Három évvel később a szövetség szlovákiai titkára lett, majd 1926- ban pártmunkára Budapestre küldték, ahol szervezte a magyar ifjúmunkások legjobbjait, s irányította a KIMSZ, valamint az MSZMP ifjúmunkás-alosztályának tevékenységét. Kitűnő szervező tevékenysége eredményeként egymás után alakultak meg az ificsoportok Salgótarjániban, Szegeden. Debrecenben. Szolnokon. Tatabányán, Pilis- vörösváron. Nyíregyházán. Pécsen és környékén. Ajnikor 1927 februárjában sok kommunistát letartóztattak, köztük volt a 21 éves ifjúkommunista is, akit végül három és fél évi börtönre ítéltek. Büntetését Vácon töltötte. 1929 októberében az ország fegyintézeteiben uralkodó rettenetes állapotok miatt a politikai foglyok éhségsztrájkba kezdtek, melynek letörésére a váci fegy- házban mesterséges táplálással kínozták a foglyokat. Ebbe a kínzásba halt bele a nagyszerű fiatal kommunista. Lőwy Sándor. A Nap kél 6.56 órakor, nyugszik 17.01 órakor. A Hold kél 8.37 órakor, nyugszik 21.01 órakor. Szeretettel köszöntjük névnapjukon LlDlA, LÍVIA nevű kedves olvasóinkat! Római rabszolganők nevéből keletkezett a Lídia. Nevük, csak országukról ..lid nő” volt. pp^[ldöjárás] Várható időjárás ma estig: Lassanként elvékonyodik, majd felszakadozik a felhőzet, egyre több helyen gyengül, illetve megszűnik a havazás. Az északi szél fokozatosan mérséklődik. A legmagasabb nappali hőmérséklet —3 és plusz 2 fok között várható. Kínos Hirül adták, hogy az angol királynő a vonatán nem kapta meg a teáját, mert a konyha és a szalonkocsi közötti átjáró ajtajának a kulcsát valaki „jó helyre” eldugta biztonsági okokból. Szegény anyám is mindig így járt, ha valamit ki \akart venni a szekrényből. De ő tudott valamit: ott kell keresni a kulcsot, ahol a legkevésbé gondolja. Hadd hívjam fel erre a megoldásra az angol királyi vonat illetékeseinek a figyelmét. Egyszerű kis magyar szabadalom. (gmf) — ÜJ TARTÓSlTÖÜZEM. Megannyiszor elhangzott tétel már, hogy mezőgazdasági üzemeink akkor igazán nyereségesek, ha a megtermelt élelmiszer-alapanyagokat maguk képesek feldolgozni, s már készáruként eladni. A Gyöngyös—domoszlói Állami Gazdaság ennek a törekvésnek eleget téve, tartósítóüzemet létesített. Az üzembe helyezési hatósági eljárásra a mai nap folyamán került sor. — SÜNI SANYI KALANDJAI. Ezzel a címmel rendeznek bábelőadást az Egri Ifjúsági Házban, csütörtökön, 10 és 14 órai kezdettel. A rendezvényen közreműködik az Orange Művészeti Alkotó- közösség. — TÖLTÖTT DEZODOROK. Mint közismert, a Mátravi- déki Fémművekben gyártják egyebek mellett a fémdobozokat. A rendkívül anyag-, energia- és eszközigényes terméket a jövőben úgy kívánják igazán nyereségessé tenni, hogy vállalkoznak a palackok megtöltésére is. Így megyénkből több kedvelt kozmetikum, dezodor kerül majd az üzletekbe. — ÁTRIUMI ESTÉK. Az ismert előadás-sorozat következő foglalkozására csütörtökön, 18 órától kerül sor az Egri Ifjúsági Házban. A téEgerben: felnőttbetegek részére 18 órától másnap reggel 8 óráig a Ba.icsy-Zs. u. 6. sz. alatt. Telefon: 11-000. Napközi rendelés: hétköznapokon hétfőtől péntekig: 11-től 16.30 óráig. Az ügyelet helye: Eger. Baj- csy-Zs. u. 6. sz. alatt. Telefon: 11-000. Gyermekorvosi ügyelet este 19 órától reggel 7.45 óráig, nappali ügyelet: 13.30 órától 15.30 óráig. Ügyelet helye: kórház gyermekosztálya. Telefon: 10-841. Gyöngyösön; 19 órától holnap reggel 7 óráig a Széchenyi u. 1. szám alatti rendelőben. Rendema ezúttal az ifjúságpolitika szocializációja. Előadó: Kéri László szociológus, az MSZMP KB Társadalomtudományi Intézet munkatársa. — ÁTÁNYBAN MEGOLDOTTÁK. Olyan munkahelyeken, ahol vegyszerekkel, mérgekkel dolgoznak, különleges óvintézkedések szükségesek. A nem szabályszerű, szakszerű tárolás számtalan veszélyforrást jelent. Átány- ban, a helyi termelőszövetkezetben, megoldották a problémát. A veszélyes anyagok elhelyezésére külön raktárhelyiséget építettek. — MODELLEZŐK BEMUTATKOZÁSA HATVANBAN. Több mint negyvenen tagjai Hatvanban, a helyőrségi művelődési házban működő József Attila MHSZ modellezőklubjának. A szakkör tagjainak munkájával az Ady Endre Könyvtár előterében berendezett kiállításon ismerkedhetnek meg az érdeklődők ezen a héten, délelőtt 10 órától, este 7 óráig. — FÜSZÉRT-FARSANG. A Budapesti Konzervgyár, a Sütőipari Kereskedelmi Vállalat, a Délker, a Compack és az egri áfész termékeiből rendeznek kóstolóval egybekötött Füszért-farsangot Egerben, a Kallómalom utcai ABC-ben. Az esemény ma délelőtt, 10 órakor kezdődik. lések közötti napi ügyelet 12-tól 14 óráig. Telefon: 11-727. Hatvanban: Hatvan város lakossága részére sürgősségi ügyelet 12 órától 16 óráig, éjszakai ügyelet Hatvan város és az ellátási területhez tartozó községek lakossága részére 17 órától holnap reggel 8 óráig. Ügyelet helye: Kórház „faház”. Hatvan. Kossuth tér 18. Telefon: 11-040. Hevesen; éjszakai sürgősségi ügyelet 19 órától holnap reggel 7 óráig az Egészségházban. Az ügyelet helye: Heves, Vörös Hadsereg u. 32. Telefon: 125. KöJAL-készenlét Egerben délután 17 órától holnap reggel 7 óráig. Telefon: 10-133. Kemping-világtalálkozó hazánkban Az MHSZ új főtitkára Egerben Tegnap kedden Egerben tartóakodott Kéri György vezérőrnagy, a Vörös Csil. lag Érdemrenddel kitüntetett Magyar Honvédelmi Szövet, ség kinevezett új, országos főtitkára. Délelőtt részt vett a megyei párt-végrehajtóbizottsági ülésen, ahol az MHSZ Heves megyei szerveinek elmúlt ötéves tevékenységét is tárgyalták. Ezt követően az MHSZ Heves megyei vezetőségén megtekintette a közelmúltban átadott bázist és találkozott a sport- és kiképzési munkákat irányító apparátussal. Berzsenyi szavalóverseny Ebben az esztendőben országos vetélkedőt hirdettek meg Berzsenyi Dániel nevével fémjelezve. Vers- és prózamondókat várnak erre az eseményre, amelynek megyei döntője március 7-én, 10 órától lesz az Egri Megyei Művelődési Központban. Február 20-ig várják a felnőtt amatőr szavalok jelentkezését, a középiskolások intézményükön keresztül is benevezhetnek. Többeik között azoknak a középiskolás diákoknak szeretnének segítséget nyújtani az Egri Ifjúsági Ház népművelői, akik a zeneköltő születésének 175. és halálának 100. évfordulója alkalmából megrendezendő Liszt műveltségi versenyen kívánnak részt venni. A zenei vetélkedőt ez év áprilisában a Dobó István GimnáziumA Piért Kereskedelmi Vállalat öt megyében tevékenykedő észak-magyarországi kirendeltsége Student néven 120 négyzetméter alapterületű papírboltot nyitott kedden Egerben, a vasútállomás szomszédságában. Amint Aranyosi József, a kirendeltség igazgatója elmondta, ez az első saját üzemeltetésű üzletük, mivel eddig valamennyit a kiskereskedelemmel közösen működtették. Abban, hogy itt alapítottak először ilyet, Hazánkban rendezik augusztus 1. és 10. között a Nemzetközi Camping és Caravanning Szövetség (FICC) 47. kemping-világtalálkozóját — jelentette be kedden, a Parlamentben megtartott sajtótájékoztatón Menyhárt Ádám, a Magyar Camping és Caravanning Club főtitkára. Elmondta, hogy hazánk egy ízben — 1966-ban — már vendégül látta a nemzetközi találkozót. Ennek emlékezetes sikere, valamint a magyarországi kempingmozgalom tekintélye járult hozzá ahhoz, hogy az MCCC újból elnyerhesse ezt a jogot. Harminchárom Rendre megrendezik az észak-magyarországi fotószemlét, amelyen Heves, Borsod és Nógrád megye legjobb alkotásai kapnak helyet- Mindig más megyeszékhely ad otthont első alkalommal a tárlatnak, elmúlt esztendőben Miskolcon volt a „premier". A szakértő zsűri mintegy hatvan felvételt válogatott ki. ban tartják majd a megye diákjainlak. Mindaddig hetente egy alkalommal találkozhatnak az ifjú zenekedvelők az Ifjúsági Ház 109-es zenei műhelyében. A csütörtöki foglalkozásokon rövid műigmertetés után a résztvevők meghallgathatják a legismertebb Liszt-műveket, mlint például a Magyar rapszódiát vagy a zeneszer. szerepet játszott az is, hogy a megyeszékhely két írószer- boltja mellett szükség, volt egy újabbra, amely biztosítja a jobb ellátást. A városi tanács kedvezményesen adta a telket s ezzel Is ösztönözte, hogy egy nagyobb áruutánpótlást igénylő kereskedelmi létesítményt alakítsanak ki a gyalogbelvároson kívül. Tegnap három-három és fél millió forintos árukészlet várta az első vevőket s ország 48 társszervezetének csaknem tízezer képviselője érkezik augusztusban a Debrecen melletti Vekeri tavi mintakempingbe- Körülbelül háromezren jönnek a szocialista országokból, ötezren a nyugat-európai államokból, s mintegy kétezerre tehető a belföldi résztvevők száma. Az előkészületekről szólva Menyhárt Ádám elmondta, hogy megkezdték a jelenlegi ezer személyt befogadó kemping bővítését; a terep- rendezés megtörtént, s az alapvető infrastrukturális hálózatot — víz, csatorna, villany, — is kiépítették. amelyből összeállították a bemutatót. Egerben most keddtől második alkalommal tárják közönség elé a képeket. A gyűjtemény a Megyei Művelődési Központban látható, naponta 10—19 óráig. Az érdeklődők február 20-ig tekinthetik meg a kiállítást. Ezután a gyöngyösiek elé kerülnek az alkotások. ző szimfonikus' költeményeit és szimfóniáit. A programban szerepel továbbá az ESZ-dúr és A-dúr zongoraverseny, a legismertebb fúgák és szonáták. A kilenc alkalommal megtartandó foglalkozások február 13-tól hetenként délután 3 órakor kezdődnek. A szervezők minden középiskolás zenebarátra számítanak. többek között olyan keresett cikkek is, mint az alufólia, a papírzsebkendő s a tapéták széles választéka. Mivel az egység a helyi lerakat tőszomszédságában található, így még sűrűbb lesz az árufeltöltés a megszokottnál. Amint a Student fantázianév is jelzi, elsősorban a vonattal közlekedő bejáró diákok köréből várják a vevőket, de a lakosságra és a közületekre is számítanak. Ügyintézés Felszólítom, hogy kötelezettségének nyolc napon belül tegyen eleget, ellenkező esetben úgy intézkedem, hogy nyolc napon túl gyógyul! Ugye hasonló hangszere- lésű felszólítással többen találkoztunk már. Valószínűleg olyan esetet sem kellene hosszasan kutatnunk emlékezetünkben, amikor egyazon hivatal két egymás mellett dolgozó osztálya példa lehetne a matematikai párhuzamosra. Tudniillik arra, hogy a végtelenben találkozik ugyanannak az ügynek két összefüggése. Persze olyan ügyintézés is van. ahol nem a megoldás lehetetlenségét próbálják harminc napig bizonyítani, hanem azt. hogy — emberségesen az előírások szellemében — hogyan olvasható a panasz, miként lehet rövidre zárni az ügyet. Ez utóbbi szemlélet állítólag semmivel nem igényel magasabb képzettséget, semmivel sem fáradtságosabb, mint a hogyan nem lehet típusú hozzáállás. Rossznyelvek szerint az udvarias, emberséges ügyintézés még nehéz gazdasági helyzetben sem tilos — talán nem is lehetetlen. Egyesek azt állítják, hogy röntgen nélkül is lehet látni az ügyben a hozzátartozó személyt. Megbízható forrásokra hivatkozva mások azt terjesztik, hogy az ügyintézők is válhatnak ügyfelekké. Állítólag genetikusok azon kísérleteznek, hogy létrehozzák az emberséges ügyintéző embert. Addig is, míg e kísérlet eredményre vezet, javasolok egy módszert: foglalkozzunk úgy a tanítványunkkal, hogy majdan ő lehet az a fogorvos, akinek páciensévé válunk, kezeljük úgy a betegünk fogfájását, hogy ő fogja tanítani gyermekünket! (g-1 ) — MATRABERC ’86. A Hatvan Városi Természetbarát Szövetség Mátrabérc ’86 elnevezéssel, téli teljesítménytúrát szervez a Sírok—Kékes —Galyatető—Ágasvár— Muzslatető—Szurdokpüspöki útvonalon. Az 54 kilométeres túra a siroki vasútállomásról indul szombaton, reggel 6—8 óra között. Az Express Ifjúsági és Diák Utazási Iroda megfelelő számú jelentkező esetén, az indulási helyszínre külön autóbuszokat indít. Nevezni a Hatvan Városi Természetbarát Szövetségnél lehet. Cím: Kossuth L. tér 3. Liszt műveltségi vetélkedő előtt Zenei műhely középiskolásoknak STUDENT NÉVEN Papírbolt a megyeszékhelyen Eszak-magyarországi fotószemle 49 millióból Szociális otthon Vámosgyörkön A napokban került sor a vámosgyörki szociális otthon műszaki átadására. Az épületszárnyat és az ehhez kapcso- csalódó egyéb létesítményeket két év alatt 49 millió forintos költségvetéssel készítették el a Heves Megyei Állami Építőipari Vállalat szakemberei. A korszerűen felszerelt, száz személy befogadására alkalmas otthont márciusban vehetik igénybe leendő lakói (Fotó: Perl Márton) NÉPÚJSÁG — a Magyar Szocialista Munkáspárt Heves Megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: KAPOSI LEVENTE. — Főszerkesztő-helyettes: KOÓS JÓZSEF. Kiadja: a Heves Megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: HEKELI SÁNDOR. — Szerkesztőség: Eger, Beloiannisz u. 3. sz. 3301 (Pf. 23.) Telex: 063-350. Kiadóhivatal: Eger, Beloiannisz u. 3. sz. 3301 (Pf. 23.). Telex: 063-349. Telefonszámok: 13-352, 13-381, 13-503, 13-644, 13-985. Gyöngyös, Rózsa út 1. 3200. Telefon: 11-697. Hatvan, Kossuth tér 8. sz. (városi tanács épülete). Telefon: 11-051. Heves, Fő út 10. 3360. Telefon: 124. Terjeszti a Magyar Posta, előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a Posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR) Budapest, V., József nádor tér 1.— 1900—, közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215-96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Index: 20062. — Révai Nyomda Egri Gyáregység, Eger, Vincellériskola u. 3. sz. Igazgató: HORVÁTH JÓZSEFNÉ dr.—- HU ISSN 0133—0705.