Népújság, 1986. február (37. évfolyam, 27-50. szám)
1986-02-01 / 27. szám
Paks miatt mindeddig elmaradt a Bükkábrányba tervezett és a Gagarin Hőerőmű kapacitásának két és félszeresét hazai nyersanyagból „tudó” erőmű építése. A bányanyitás a 12 méter vastag lignitmezőn így csak a tavalyi tél hatására vált lehetővé, de most Borsod lakossága, és — irányvonatokon — n Gagarin Hőerőmű kaphatja már az olcsó, kiszárítva kitűnő tüzelőanyagot. A bányának embert próbáló erőfeszítései, gazdasági eredményei példamutatók — ezért mutatjuk be küzdelmüket, hétköznapjaikat. Bükkábrány: ábrándból egy kis valóság Kőhidi Imre képriportja M aga tulajdonképpen lány vagy menyecske ? — Se lány, se menyecsike ... — Volt férjnél? — Persze ..., de csak próbaképpen. — Elvált? — Meguntam a dolgot és eljöttem... — Nem vette szájára a falu? — Miért vett volnla? Azoikat se veszi szájára, akik kamrázn&k ... Pedig azok lányok . .. — Mi az a kamrázás? — No, ne istenikedjen, tudja azt maga nagyon jó!... Vagy igazán nem tudja ... ? ! — Nem tudom. — Afféle népi szokás .. Régen volt a fonó, egy-egy háznál összejöttek, fontak, da- nolásztak, mesétgettek. A lányok körül a fonóban ott voltak a legények. Ki-kimemt egy-egy lány, utána a legények, és ahogy mondták, „kivel jó meghányták a lyány fa- iát”. A lányt fonó után hazakísérték a legények és sokáig beszélgettek vele a kapuban, amíg azt nem mondta: „Késő van, megálmosodtam, megyek a kamrába, lefek_ szek!” A legényektől el se köszönt. A kamra egy olyan kisebb helyiség volt a házban, ahol főzni meg aludnj is lehetett. Szalmazsákos dikó állott benne fekhelyül, a lány megágyazott magának, levetkezett teljesen és úgy pucéran bújt a dunna alá. A lámpát égve hagyta, mert várta, hogy bemennek elköszönni a legények. Be is mentek mind, leülitek a dikó szélére, székekre, beszélgettek még. S persze, nem feltűnően, nyúlkáltak a dunna alá, így játszogattak. A lány egy idő után megunta ezt a játékot, elküldte a legényeket, csak egy maradt ott mellette, akinek szólt, hogy ő ne menjen, mert vele még külön beszéde van. Az a legény azután melléje bújt a dunna alá. Hogy minek bújt oda, azt gondolom csak tudja, ugye. . . Most már nincs fonó. de van bál, diszkó és tévézés. Az van, ugye, hogy a süldőlány körül sok fiú dong, akár mézesbödön körül egész légycsapat. A lányt kísérik az utcán, ott vannak körülötte a presszóban, a diszkóiban, meg mindenütt. A fonó helyett leginkább az van, hogy a fiúk, legények csapatosan, bandában nézik a tévét esténként egy.egy lányos háznál. S minden úgy történik, mint régebben ... A lány kimegy a kamrába, ami már nem kamra, hanem szolba, s nem a dunna alá bújik pucéran, hanem a pehely, paplan alá. S úgy megy a játék, ahogy a valódi kamrában történt... — Kamrázott maga is? — Huú, de mennyit! Még versenyeztünk js lányok egymás között, hogy ki kamrázik a legtöbbet. Akinek a „kamrájába” legkevesebbet mentek a fiúk. k;icsúfoltuk. — És aztán próbát is kezdett... — Kell a próba is! — A próbát miikor kezdte? » — Ügy hét éve. — Hány éves volt akkor? — Tizenöt elmúltam. — Nem volt ez korai? — Nem lett volna. Más baj volt. Nem tetszett az a fiú, vagyis hogy legény. — Miért állt össze vele? — A szüleim akarták, ők erőltették. Azt mondták: jó módú, kapós legény, hiszen már saját háza, autója van. jól keres. „Bolond vagy, lyányom, ha meg nem próbálod vele" — mondta az anyám. És én megpróbáltam. — Nem volt jó? — Évekig érdekes volt, de aztán beleuntam az egészbe. — Miért unta meg? — Mindig szekírozott. ha mással táncoltam. — És maga sokat táncolt mással? — Bizony, táncoltam. Nem bűn az. — Cseppet se szerette? — Erőszakoskodott, azt nem szerettem soha benne. — Bántotta? — Csak egyszer tette volna rám a kezét, a szemét is kikaparom ... Az ágyban erőszakoskodott. Olyasmiket kívánt tőlem, amit én nem akartam ... És részegen is mindig rám akart mászni. Pedig én azt nem szeretem, ha a férfi részeg az ágyban és úgy akar valamit. — Mikor hagyta ott? — Majdnem négy évig bírtam vele. — Addig tartott a próbaházasság? — Mit csodálkozik? Tán hosszalja?! Van itt olyan is, hogy tizenöt éve álltak össze próbára, és azóta is úgy vannak. — Mit mond az ilyenekre a falu? — Mit mondana?! Semmit... Mondtam már, hogy ez nálunk amolyan régi népi szokás. Csak nemigen beszélnek róla. Eltagadják. Régebben is szívesebben mondtak vadházasságot helyette. Most meg ugye, úgy titulálják: „élettársi közösség”. Pedig ez nem más, minit a próba. — És általában mikor kötnek törvényes házasságot? — Ha bevált a próba. — És mire jó ez az egész próbásdi? — A férfi ki kell, hogy próbálja a lányt. Ki kell próbálja, hogy milyen a természeti je. és lesz-e gyereke. . . Az a jó. ha a lány teherbe esik mindjárt. Aki nem esik teherbe, az nem kell feleségnek. — Maga azért nem kellett? — Kellettem volna, igenis, kellettem volna. Csakhogy elszöktem. — De hát nem esett teherbe. — Sajnos, nem lehet gyerekem ... — Volt orvosnál, hogy ennyire biztosan állítja? — Nem mentem orvoshoz ... — És mit csinál most az a férfiú, akivel majd négy évet együtt élt? — Másik lányt vitt magának próbára. — És mit gondol, ez a próba beválik? — Már két éve vannak együtt. — És ... ? — Sajnos, annak a lánynak sem lehet gyereke. — És ha a férfiban van a hiba? — Azt csak akkor bizonyíthatnám, ha gyerekem lenne valakitől. De vetem már nem áll szóba itt senki. — Miért? Maga nagyon fiatal még . .. És szép is. — Akinek egyszer már nem sikerült a próbája, olyannal nem áll szóba senki. — Miit akar tenni ezután? — Nem ölöm meg magamat, azt biztos. Itt hagyom ezt a falut... ! U egyek közé ékelődött település. A fa- ** lut palócok lakják. A férfi itt jogot formál ahhoz, hogy házasság előtt kipróbálja a lányt. Ha a próba sikertelen, nincs törvényes házasság. Ha a próbaházasságból gyerek születik, a férfi megtartja az asz- szonyt. Áim így se jegyeztetik be mindig magukat a házassági anyakönyvbe. Nem sokat törődnek azzal, hogy a házasságról pecsétes papírjuk legyen. Mesélik, hogy pár éve meghalt itt a faluiban egy férfi, s csak két évvel a halála előtt ment el az asszonnyal a községházára, fiai és unokái unszolására, hogy a házasságát törvényesítse ... Pataky Dezső
