Népújság, 1986. február (37. évfolyam, 27-50. szám)
1986-02-27 / 49. szám
4.- NÉPÚJSÁG. 1986. február 27., csütörtök Családi citerazenekart szervezett Egerfarmoson „Csak tiszta ferräsbül” Jó néhány alkalommal megcsodálhattuk már az egerfar- mosi művelődési ház Bartók citerazenekarát. Az évenként sorra kerülő megyei minősítőkön immáron ötödizben. hogy a legnagyobb elismeréssel beszélnek róluk a szakemberek, s a laikusok egyaránt. Legutóbb Egerben, a Megyei Művelődési Központban közös műsorban szerepeltek a Muzsikás együttessel. A tiszta hangzás, az elbűvölő előadásmód mellett mindenki rácsodálkozik arra is, hogy tagjai ugyanabból a családból valók. Vezetőjük az apa: Kázmér József, szólistájuk a 24 éves ifjú Kázmér József, de velük játszik a két ifjabb Kázmér, a 17 éves György és a 16 esztendős Tibor is. Djabban pedig a legidősebb fiú felesége: ifjú Kázmér József - né Molnár Katalin is beállt közéjük. KELLEMETLEN KÉRDÉSEK Gálvölgyi Jánoshoz Néhány héttel ezelőtt a rádió vendége volt: a hallgatók telefonon feltett kérdéseire válaszolt. Felforrósodott a vonal, annyian hívták a megadott számot az ország különböző részeiből, annyi embert érdekelt Gálvölgyi János. Ezt követően a Ganz hajógyár fiataljai invitálták meg baráti beszélgetésre, s ott is számos kérdést tettek fel a munkájával, hivatásával, magánéletével kapcsolatban. Az ország sok művelődési otthonából, kultúrházából érkezik meghívás: szeretnék látni előadó estjét (A kölyökkor álmait), vagy Körmendi Jánossal közös műsorát. Mindez azt bizonyítja: igény van Gálvölgyire. népszerű színész. Mielőtt bárki azt hinné, hogy ez a csoport úgy jött létre; egy napcn elhatározták. alakítanak a családból egy együttest, az téved. Indulásuk sokkal komplikáltabb volt. — Mezöszemerén élünk — mondja Kázmér József. — Az 1970-es években alakítottunk az itteniekből egy zenekart. Abban később szerepelt a nagyfiam is. Egy idő után egyre nehezebben viseltem el, hogy vezetőnk a legminimálisabb szakmai kérdésekben is tájékozatlan. összetévesztette a népdalt a műdallal. Ezért 1980-ban kiléptünk gyermekemmel. Egerfar- moson a művelődési ház igazgatója örömmel fogadott bennünket. Hatan csatlakoztak még hozzánk. Nemsokára új hangszereket vásároltunk Csornáról. Később Szigetszentmfícló- son vettünk egy garnitúrát. Az utóbbinak csodálatos a hangzása. Nem csúszkálnak a húrjai. Bírja a hangolást. Aztán kétévenként kivált közülünk valaki, mert elköltözött vagy valamilyen családi gondja ■ adódott. Először Gyuri, aztán Tibi. Mígnem tavaly elpártolt tőlünk az utolsó „idegen" is. Ekkor szerveztük be Katikát. — A feleségét soha nem hívták maguk közé? — Kiváló hallása van, az vitathatatlan. Szépen is énekel. Az ujjai viszont nem olyan ügyesek, mint kellene. Persze, otthon ő is kezébe veszi a hangszert, de a próbákra nem jár velünk. A menyem egerfarmo- si. Most született a kisuno- kánk, úgyhogy, amíg mi a művelődési házban gyako- rolgatunk. az asszony vigyáz a kicsire. — Hogyan sikerült elérnie, hogy családjában mindenki így szereti a népzenét? — A Kisvárda melletti Jékén születtem. Legénykori barátom 34 esztendővel ezelőtt tanított meg citerázni. Ebben az időben gyakran rendeztünk a házaknál bálokat, amelyeket ott cu- háréknak neveztek. Ilyenkor mi húztuk a talpalávalct. Megnősültem, de a hangszerről nem feledkeztem meg. Mindennap kézbe vettem, s a fiaimmal is nagyon korán megismertettem. Amikor emberre volt szükségem az együttesben, nem kellett sokáig gondolkodnom, hogy kit állítsak a távozók helyére. Kellemesen csalódtam, amikor a menyemről is kiderült: rendkívül jó a füle, s ügyesek az ujjai. Muzsikájukat ihallva, aligha lehet kétséges: nem csupán azért hívták meg a kis csapatot a Zeneakadémiára koncertezni, mert manapság ritka hogy - egy család összeáll zenélni. E külsőség helyett inkább szuggesztív és tiszta játékuk ejtheti ámulatba a hallgatóságot — A próbákon előfordul, hogy kemény hangon szólok, ha valami nehezen megy — így a családfő. — De. mentségükre legyen mondva, ilyen ritkán esik meg. Ügy érzem, számukra is — hozzám hasonlóan —. mindennél fontosabb a népzene. Előfordul, hogy emiatt még a ház körüli munkákat is elhanyagoljuk. Pedig, jó gazdának vallom magam. Nem egy háziállat áll az istállómban. De fellépés előtt első a gyakorlás. Restellném, ha felsülnénk a színpadon. Általában „csak tiszta forrásból" merítünk. Többnyire a Bartók és a Kodály által gyűjtött anyagból. Az utóbbi időben akadt egy érdekes kísérletezésünk. Megzenésítettük a Basa Pista balladája című remekművet. Igaz o ezug .osxvbg xzö Igaz. ebhez nagy segítséget nyújtott Pribojszki Mátyás citeraművész. Régebben is sokat tett értünk. Többek között megmutatta: miként kell ujjal lefogni a húrokat. Azelőtt fadarabot vagy Családfő és zenekarvezető (Fotó: Perl Márton) plexit használtunk e célra. Egyikünknek sincs zenei alapképzettsége, ö magyarázta el azt is, mi a különbség a népdalok és a műdalcik között. — Nem érzik hiányát an. nak. hogy nem jártak zeneiskolába? — Az vitathatatlan, hogy nem ártana, mert akkor jobban kiismernénk magunkat a kották birodalmában. De például én külső ösztönzés nélkül is megtanultam tangóharmonikázni, piszto. nozni, szaxofonozni. Csupán a gitárral gyűlt meg a bajom. Vastagok az ujjaim. Egy szó, mint száz: az ember a saját erejéből is viheti valamire. Csak elszántság kell hozzá. — Szerencsés embereknek vallhatják magukat, hiszen minden héten legalább egy alkalommal, a pénteki próbákon együtt lehet az egész família... — Mindig várom azt a napot. Ugyanis, addig ritkán találkozunk. Jelenleg Jóska fiam jegykezelői tanfolyamra jár a MÁV-hoz. egyéb, ként is Egerfarmoson élnek a menyemmel. Gyuri Pé- tervásárán, a Mezőgazdasági Szakmunkásképző harmadévese, Kati a Mátravidéiki Fémművek dolgozója, én a mezőszemerei tsz-ben vagyok kotrómester. Csupán Tibi fiammal találkozom naponta, aki itthon gondozza az állatokat. Nagyszerű dolog hogy együtt muzsikálhatunk. Szeretjük egymást és ha valakit meg is szidok, az nem úgy néz rám, mint egy idegen. Már megfordult a fejemben, hogy milyen jó lenne, ha két nőtlen gyermekem is olyan asszonyt hozna a házhoz, aki ügyesen citerázik — kacsint ránk viccesen Kázmér József. — Persze, az sem baj, ha nem akarnak zenélni, csak a népdalokat szeressék... Homst János — E hosszúra sikeredett tiszteletkor után megenged egy-két kellemetlenebb kérdést is? — Természetesen. — Tizenhét évvel ezelőtt kapta meg főiskolai diplomáját, s azóta a Thália Színház tagja. Mi |az oka ennek a manapság oly ritka hűségnek? Jól érzi ott magát vagy fél a változtatástól? Nem hívják, nem csábítják máshová? — Hogy először az utolsó kérdésre válaszoljak: igen. hívnak. Tavaly három budapesti színház ajánlott szerződést. Megköszöntem é; nemet mondtam. Jól érzem magam a Tháliában. Nem az épülethez, nerr. a Nagymező utcához, nem a repertoárhoz — a társulathoz és Kazimir Károlyhoz kötődöm. aki olyan nyugalmat és kiegyensúlyozott légkört teremtett itt, amely manapság ritka kincs. Meg kell becsülni. Itt védettnek érzi magát az ember. Nem véletlen, hogy a Tháliából hossaú évek óta olyan kevesen szerződtek el máshová. — A színház repertoárjával, a kialakult játékstílusával is ennyire elégedett? — Erről szoktam vitatkozni az igazgatómmal, de sosem vette zokon a véleménykülönbséget. S lehetőséget biztosít, hogy más színházakban, másféle darabokban is színpadra léphessek. A Radnóti Színpadon. a Reflektor Színpadon játszottam az elmúlt évadok során, s a Vidám Színpadon már hosszú ideje vendégeskedem az örült nők ketrecében. — S ez kielégíti? Hiszen az örült nők Albinja bravúrszerep ugyan. de Poiret komédiája a homoszexuális házaspárról elég messze esik Shakespeare-töl vagy Moliére-töl. — Ez igaz, s ahogy telnek az évek én is érzem, hogy sok nagy szerep elmegy mellettem, hogy még nem játszottam Shakes. pearC-t, Csehovoti, pedig vágyódom az ilyesfajta feladatokra. Panaszkodom is emiatt, de ilyenkor Kazimir Károly azt kérdi, mi a bajom, foglalkoztat a tévé, a rádió, a szinkron, sikerdarabokban játszom főszerepeket. Pierre Bezuhov vagyok a Háború és békében, nemrég volt egy Babel.bemutatónk, sikerrel fut az önálló estem, mit akarok még? A nyugdíj messze van, nyugtatom magam én is. talán még sor kerülhet Tuzenbachra a Három nővérben, a Lear királyra, s más megálmodott szereptekre is ... — Mitől tart legjobban: a pénztelenségtől, a sikertelenségtől vagy az öregedéstől? — Az utóbbi még nem foglalkoztat, harmincnyolc éves vagyok. A pénz különösebben nem érdekel. A siker annál inkább. — Megnézi magát a televízióban, a filmjeiben? — Nem tartozom azok közé, akik ájultan bámulják magukat, s még a családjukat is megtizedelnék, ha pisszegni mernek, amikor önmagukat nézik a televízióban. Igaz, nagyon hiú vagyok, minden sor érdekel. amit leírnak rólam. — Jó színésznek tartja magát? — Hű, ez valóban kellemetlen kérdés. Körmendi János barátom ilyenkor azt szokta mondani; csapdái sejtek, de belesétálok. Mii mondjak erre, hogy ne legyek se álszerény, se nagyképű? Egy bizonyos magasságot átviszek, nem kell a mérce alatt átbújnom. Megkaptam a J ászai-dijat. a SZOT-díjat, benne vagyok a Ki kicsodában. Nem kertelek. igen, jó színésznek tartom magom. Mi több. talán a kollégáim s a közönség is annak tart. — Szeretik a pályatársai? — A sikeresek igen. A sikertelenek utálnak. — Végül egy utolsó kérdés: szomorú-e szilveszter, kor vagy vidám? — Minden szilveszterkor azon tépelődöm, mi lesz, jövőre, vajon hivnak-e a tévébe, rádióba, egészséges leszek-e. kapok-e szerepeket s ha igen, nem bukom-e bennük hatalmasat. A mostani szilveszter kivétet volt, mert már tudtam, hogy húsvétkor megjelenik első önálló nagylemezem (14 vadonatúj, nekem irt dalt énekelek rajta), az is biztos volt. hogy eljátszhatom életem első játékfilmfőszerepét Bácskai Lauró István krimijében, s ez még nem minden. Januárban kezd. tűk forgatni a televízióban a Charley nénje című bohózatot, amelyben Csortos Gyula egykori szerepét bízta rám Málnay Levente rendező. Hát lehettem ezek után búskomor szilveszterkor?! K. Gy. VÁRHELYI JÓZSEF: Falak alulnézetből (11/1) — Eredj, keresd meg azt a rohadt apádat! — Hol keressem, hiszen... — Biztos iszik valahol, a rosseb a belébe. — Maga is iszik. — Tisztulj innen, mert... — A vastag pohár élesen csattant a sivár konyhaasztalon. Az olcsó bor úgy fröcs- csent szét belőle, mint a gyűlölet. A csattanásra a felfordított hokedlibe állított poronty óriásira tátott szájjal ordítani kezdett és pisilt. •— Eredj, mert széthasítalak! Pénz nélkül haza ne gyere! A kiloccsant bor savanyú, émelyítő szagától elfogta a százszor ismert undor. Hirtelen orrába csapott a szakadozott dunyha áporodclt toliszaga, a rozoga sparherd torokkaparó, hideg bűze, a kapualj szemeteskukáinak rothadó szivárgása. A kisfiú úgy érezte, rögtön rosszul lesz. Vézna arcából kifutott a vér, alig volt annyi ereje, hogy kibotorkáljon az utcára. Már a város peremén ballagott, amikor teljesen magához tért. Az óvoda rácskerítésénél lecövekelt. Csak úgy, kíváncsiságból, bebámészkodott a zöldellő udvarra. A virágzó jázminbokrok tiszta illata megnyugtatta, a fehér köpenyes óvó nénik, az elmélyülten játszadozó apróságok a rend. a biztonság homályos érzését keltették benne. Felkuporodott a kerítés alacsony kőpárkányára, és hosszan tűnődve mozgatta lábujjait vásott vá- szonsurranójában. Teljesen elfeledkezett reménytelen küldetéséről. A széles utca másik oldalán, egy beépítetlen telek satnya füvén gyönyörű farkaskutya rohangászott. A gazdája — olyanforma idős gyerek, mint ő — újra, meg újra elhajította a kis, zöld labdát. — Eredj, keresd meg! — parancsolta — és a hatalmas, erős állat majd összetörte magát, úgy rohant, hogy .megkeresse, visszahozza. A gazdi néha úgy tett, mintha nem akarná eldobni a labdát, ténfergett, unott képet vágott, mintha már terhére lenne a játék. Ilyenkor a kutya elébe ült, hoszszú, piros nyelvét lógatva várt, és ha a labda orvul, váratlan irányba repült, négy lábbal hányta magát az ég felé, hogy meglássa, hol esik le. A kisfiú megfigyelte, amikor ilyen labdát hozott visz- sza a kutya, nem tette le a gazdi lába elé, .hanem a fogai között tartotta, úgy kellett onnan kikönyörögni. Ilyenkor mindig együttérzett a kutyával. — Nekem is lesz majd egyszer kutyám, de én sohase csapom be. Én senkit sem fogok becsapni — gondolta. Meleg fuvalom borzolódott a jázminbokrokból, s egy szivárványos lepke csapódott meztelen combjára. A pillangó egy kicsit billegett, aztán függőlegesen összecsukta a szárnyait. A fiúcska figyelmesen nézte, majd óvatos mozdulattal két ujja közé csippentette a finoman rezgő szárnyakat. Elmerül- ten tanulmányozta az ujjaira tapadt, csillámló hímport, aztán kiterítette a térdére a titokzatos kis színes repülőt, és aprólékos gonddal szem- ügyre vette. Hosszan figyelte a hajszálnál is finomabb lábak tétova mozgását, izgalommal töltötte el, ha a parányi csápok megmoccantak (Folytatjuk) Illő hangnemben Nemrégiben a televízióban hallhattunk arról, hogy vállalati középvezetőknek olyan továbbképzést tartottak, amelyen — szerepjátékokon keresztül — a hivatalos értekezés kultúrált formáit gyakorolták. Azaz: tanultak tárgyalni. Hogy ez menynyire lényeges, azt csak az a vállalatvezetés tudja például, amelyik fontos megrendeléstől esett el azért, mert kiküldött munkatársa nem forgatta ügyesen a szót, nem volt tárgyalóképes partner. Sokan azt mondják, ehhez tehetség és tudás kell. Ez részben igaz, mégis: hány jól képzett szak. ember küszködik a megfelelő kifejezés, az alkalomhoz illő hangnem megtalálásának nehézségével. Nemegyszer persze, kevesebbről van szó, mint egy meghiúsult üzletről. Nemrégiben történt például,1' hogy kollégám felvette a telefont, és a számára ismeretlen hang tulajdonosa szokatlanul bürokrata stílusban adta elő mondandóját. Ügy beszélt, mint ahogy azt az általa képviselt intézményben elvárják tőle. Csakhogy most épp az ellenkező hatást ért el. Hűvös udvariaskodása már-már udvariatlanságnak tűnt. Természetesen az eset mindkét szereplőjét Ismerem, azt is, aki a vonal túlsó végén beszélt. Egyébként közvetlen, udvarias ember, csakúgy, mint munkatársam. Az eset után nein biztos, hogy egymásnak jó ismerősei lesznek. Akad példa az ellenkezőjére is! Menynyire bántó tud lenni a telefonban egy ismeretlen tegező hang, vagy az „intimpis- táskodás” az első találkozáskor. Hogy meg- ronthatja a közérzetünket egy lekezelői mogorva mondat, vagy mennyire komikussá válhat valaki a helyzethez nem iüö modora miatt. Ismétlésnek tűnik a viselkedéskultúráról beszélni manapság, az említett jelenség azonban ennek az egyik alapvető oka. Mit lehet tenni? A családot, iskolát okolni szintén csak elnyűtt sablon- Többre van szükség: társadalmi méretekben kialakítani egy megfelelő nyelvi, kommunikációs normát! Könnyű az angoloknak — vetnék közbe az avatottak —, náluk nincs tegezés-magázás. Nyelvük hajlékonyán megoldja ezt a problémát. De gondoljuk csak el: nálunk ez a többrétű nyelvi lehetőség nemcsak a botlásokra, de az árnyaltabb kifejezésre is módot ad. Éljünk hát jól vele! No, és nem ártanja mégi több tárgyalókészséget fejlesztő tanfolyamot szervezni. Legalábbis azoknak, akiknek ez a kenyerük . .. (jámbor)
