Népújság, 1986. január (37. évfolyam, 1-26. szám)
1986-01-02 / 1. szám
4. NÉPÚJSÁG, 1986. január 2., csütörtök Márkus László emlékezete Halálának híre százezreket döbbentett meg, mégsem lehet, szabad nekrológot írni róla, mert lényének nemesebb része pályájának tündökletes ívelése, ezernyi remekbe formált szerepe bennünk él tovább. Nem sokkal hosszas betegsége után kerestem fel, meg- küzdve a partnerré fogadásért, nem szívesen előlegezett bizalmáért. Később mégis kitárulkozott, lenyűgöző őszinteséggel beszélt sikereiről, kudarcairól, bánatairól, örömeiről, közéleti töprengéseiről, filozófiai gondolatairól, s a színház iránti olthatatlan vonzalmáról, arról az egyetlen szerelemről, amely értelmet adott hétköznapjainak, a folytonos újrakezdésnek. Azt mondta: érdemes volt, megérte. Azt valljuk: hatványozottan igaza volt, van, mert csak fizikai voltában távozott közülünk, de varázslatos hangját, irigylendő arcjátékát, visszafogottan is kifejező erejű mozdulatait őrizzük, felidézzük, s tovább adjuk azoknak, akik hisznek Thália nemesebb emberré nevelő erejében ... (pán) Egy hét... r A KÉPERNYŐ ELŐTT . _____________ S ok hűhó, majdhogy semmiért A szilveszteri műsorösszeállítást mindig az egész ország várta. Ez történt a legutóbb is, amikor a tévé műfajilag turmixnak minősített produkciósorral kedveskedett a nagyközönségnek. Arról is csak elismeréssel szólhatunk, hogy a siker érdekében számítottak a nézők talpraesett ötleteire. Nem is a szándékkal volt baj, hanem a kivitelezéssel, hiszen ekkor torpantak meg, fáradtak el, feneklettek meg. A mi Parabolánk a gyengébb nem sajátos szemszögéből csipkelődött a teremtés „koronáival”. Valameny- nyien élveztük volna, ha nem fukarkodnak a szellemességgel, ha nem pazarolják a szinte semmire az értékes perceket. Ismét jelentkezett a hajdan igen népszerű Kérem a következőt című rajzfilmsorozat indító blokkja. Üj- ra találkoztunk Bubó doktorral, aki csak arra volt képes, hogy némileg enyhítse a vészesen terebélyesedő unalmat. A Szuperbola se a különben igen tehetséges Árkus József ihletett pillanataiban született, mert csak megszokott fordulatokat adagolt, garantáltan hagyományos módszerekkel, nem örvendeztetve meg kedvelőit egyetlen eredeti elképzeléssel sem. Megint bemutatkozott Ho- fi Géza, aki aligha pazarolta bizonyára létező leleményeit, holott háromnegyed óra állt rendelkezésére. Ügy tűnik: nem is óhajtott megszabadulni egyre vészesebben kísértő sablonjaitól, holott valamiféle reneszánszra elsősorban neki lenne szüksége. Az időpazarlás juttatta eszembe, hogy ha erre az alkalomra teszi a műsor- szerkesztés László Miklós A legboldogabb ember című szerzői estjének vetítését, akkor mindannyian elégedetten lélegzőnk fel, hiszen olyan alkotót ismertünk meg a méltatlanul elfeledett humoristában, aki egyéni hangvételével babonázott meg valamennyiünket, s mindig tudta, hogy alapvető feladata: nevettetni, s közben adagolni okító, bölcs, ironikus, szarkasztikus megjegyzéseit. Az effajta megközelítés maradt ki a fő attrakciónak szánt helyszíni közvetítésből is. Értékelésként a legcélszerűbb egy latin mondást idézni: vajúdtak a hegyek, s megszületett a kisegér. De milyen parányi! Mi lett a beküldött javaslatokkal, ennyire tellett csak a több tagú szerkesztő- bizottság tettvágyából, képességeiből ? Hová lettek legnevesebb színészeink? Miért parancsoltak egybe emészthetetlen ízeket, mit sem törődve az alapvető szabályok betartásával? Sok hűhó volt ez a majdhogy semmiért. Ügy gondolták, hogy az új esztendőt sűrű poharazgatással köszöntők elnézőek, kevésbé igényesek, mint a megrögzött antialkoholisták, akik szerény számban, de határozottan bosszankodtak a szín- vonaltalanság miatt. Csak akkor van igazuk, ha lemondanak az ismétlésről. Maguknak persze lepergethetik a filmet. Tanulságként... Pécsi István Garai Gábor, Simonyi Imre versei — Dénes Zsófia írása — Németh Gabriella drámája — Makay Margit életregénye — Mérlegen az általános művelődési központok — Ke- rekasztal-beszélgetés Füzesabony jelenéről és jövőjéről — Körkép a magyar színházi életről Az újságárusoknál megyénk közművelődési folyóiratának múlt évi utolsó száma Megyénk országos terjesztésű közművelődési folyóirata, a Hevesi Szemle — hagyományaihoz híven — múlt évi utolsó számában ismét egy központi témakört taglal: számvetést készít az általános művelődési központok tevékenységéről, eredményeiről és gondjairól. Mivel ez az ígéretes kezdeményezés a hajdani füzesabonyi járásban bontott zászlót, így a sajtóorgánum ezt a tájegységet is bemutatja. Kiss Sándor az ismeretgyarapítást és a szórakozást egyaránt szolgáló vállalkozás kettős szerepkörét taglalja. Garai Gábor, Simonyi Imre, Bényei József, Moldvay Győző, Szokolay Zoltán versekkel jelentkezik. A több mint százesztendős Dénes Zsófia Max Jacobra emlékezik. Folytatódik Németh Gabriella Facipők című drámája. A humor hívei körében népszerű Kaposy Miklós társadalmi fonákságainkat pel- lengérezi ki. Váci Mihály utolsó rádióüzenetére utal Papp László. Pogány ö. Gábor azt elemzi, hogy a képzőművészet milyen szerepet tölt be a közművelődésben. Anyanyelvi oktatásunk néhány gondjára hívja föl a figyelmet Dobóné Bérencsi Margit. Vasas Joachim a honvédelmi nevelés több fontos megyei tapasztalatát összegzi. Sárhegyi István Vass Lajos karnagyot hozza emberközelbe, Koncz János Füzesabony jelenéről és jövőjéről beszélgetett a település vezetőivel, Pécsi István felelős szerkesztő Páger Antalról készített portrét. Bögel József a magyar színházi életről rajzol körképet. Gazsó László a falun élő értelmiségi fiatalok törekvéseiből nyújt ízelítőt. Rákosné Acs Klára a pszi- ohografológia létjogosultságát bizonyítja meggyőző érvekkel. Grétsy László a nyelv- használat és demokratizmus kapcsolatát villantja fel. Thá- Ua barátai számára csemegének számít a 95. esztendős Makay Margit életregényének első része. A fotókat Koncz János, Kőhidi Imre, Szabó Sándor és Szántó György készítették. Makay Margit: Hogy is volt? 75 év színpadon Nagyon szerettem Molnár Ferenc darabjaiban játszani, nemcsak azért, mert óriási érdeklődés előzte meg minden bemutatóját, hanem, mert remekül beszéltette szereplőit. Élvezet volt előadni a szövegét. Rendszerint megjelent a próbákon. Csendben figyelt. Nem szólt bele a rendező munkájába. Pedig nemcsak zseniális író volt, de ugyanolyan szintű rendező, sőt éppen olyan érdekes jelenség. Sokan érdekesen szépnek tartották. Lényegéből sugárzott valami fölényes gőg: tudatában volt vonzerejének. Megtiszteltetés számba ment, ha valaki reggelig ülhetett vele valamelyik Duna- parti étteremben vagy kávéház teraszán, hallgatva szellemesen mulatságos csevegését. Ezek az emberek barátainak nem voltak éppen nevezhetők, azokat erősen megválogatta. Ezek közé tartozott az uram is. ÉjHevesi Szemle közjmivelődési jolyótMl szakai életet élt, a nappalt rendszerint átaludta. Eredeti ember volt. Ha beszélt, kész kabaré volt őt hallgatni. Persze, nem voltam képes naponta reggelig virrasztani, bármilyen élvezet volt a vele való együtt- lét, mert délelőtt tíz órakor rendszerint már próbám volt a színházban. Így, ba nálunk volt, én lefeküdtem, s otthagytam őt az urammal, akivel reggelig elkonyakozott. Hajnali öt órakor leszólt az ablakon az utcán várakozó sofőrjének: — István, Erdélyi borozó! A sofőr azután felköltötte a szakácsnőnket edényért, és már robogott az Erdélyi borozóba Újiházy- vagy káposztalevesért. Olykor meg behívatta a szakácsnőnket, és elmagyarázta, hogyan készítse el neki másnap vacsorára a krumplinudlit. Egy csészében zsírban párolt hagymát kért hozzá, amivel ő majd tányérjában nyakon önti a krumplinudlit. Molnárról sok kedves emlékem maradt. Elterjedt róla, hogy fukar. Volt feleségét, Fedők Sétrit megkérdeztem, igaz-e. Azt felelte: — Rád jbízom, ihogy megítéld. Elmondok egy történetet. Karlsbadban voltunk, és ebédelni a Weisshaupt vendéglőbe mentünk. Ez volt akkor |ott a legelőkelőbb vendéglő. Mialatt Feri megrendelte az ebédet, én odaszóltam ,a pincérnek, hozzon nekem egy kompótot is. Amikor fizetésre került a sor, Feri szólt ;oda nekem: — A kompótot maga fizeti. Na, mit szólsz ehhez? Jót nevettem és azt válaszoltam : — Ha ezt a történetet a színpadnak szánta volna, így írta volna meg. Fukar híre ellenére én sokszor kaptam tőle ajándékot: kristály parfümösüve- get, konyakospoharakat — ezeket mind Karlsbadból hozta nekem, ahol az urammal együtt fogyókúráztak. Olykor szigorú is volt hozzám. Egyszer Pozsonyba hívtak vendégszerepelni, s a dátum egybeesett a vígszínházi fellépésemmel, amit váratlanul tűztek ki. Kértem, segítsen rávenni igazgatómat, hogy cserélje fel a fellépésemet egy másik napra. Így válaszolt: — Majd (bolond lesz a direktorod azért fizetni téged, hogy (máshol lépjél fel. És nem segített. Ezek a His mozaikok jellemzik őt. HUNYADI ISTVÁN: Fiatal leány képe a/1. Lestyán, kereskedelmi tolmács, korán reggel talpon volt. Üti élményei szólították a sűrűn telerrt blokkfüzethez. De izgatta más egyéb is. A napló — így magyarázta Évának, a feleségének — az a műfaj, amikor az ember önmagával elbeszélget. De most válaszolnia kell egy legbelső ellenőrzés fejrázásaira. Régebbi elszámolatlan ügyét kellett önmagával tisztázni, elnémítani azt a nem kívánt fed- dő hangot. A szemközti dombhajlat szélegyenes ciprusai, terebénylombú pineái megborzolták a bőrét friss lélegzésükkel. Az is lehet, hogy a zegzugos utcákon és sikátorokon érkező tenger- áramlás. A lapadi dombok mögül kell előbújni a napnak. Csaknem áttetsző-ró- zsaszínűek voltak a tárgyak, a változó égbolt oldott színeit mutatták. Egy-két korán kelő vagy éjszakai lump mozgott az elhagyott utakon. A kellemes egyedüllét, az ébredező-nyújtózó város látványa, a dombról idekül- dött fűszeres légáramlás — akár egy illatos női legyezőről — csalta elő Lestyán íráskedvét. Egy lány napégett, finom arca jelent meg az ablak négyszögében. Valószerűtlenül nőtt, élesedett, majd halványodott ez az arcmás, átható, igéző tekintetével. A lányihoz kötődő érzelmi válsága rég nem nyugtalanította. Híre-nyo- ma sincs varázsának. Szétkergették, kimosták egy nap az új benyomások a lány sértődött, ideges vonásait. Miért tért vissza éppen most? Lestyán összekoccant a feleségével este. Jelentéktelen, csip-csup ügy volt, de Évát hangos kifakadásra ingerelte. Nem ismert rá, langyos és tárgyilagos volt idáig, csaknem kedélytelen. Most hanyatt fekszik az ágyon, nyitott szemmel, fagyosan hallgat. A férfi nem fordult el az ablaktól. Félszájjal dobta felé a szavakat: — Tudnám legalább, miért haragszol? Nem adtam rá okot. A tegnapi kérdőre vonó, s éppen a lényegre tapintó szavak pattogtak a fülében: — Ki az a nő. akibe beleszédültél? Hogyan? Éva tud erről a pókhálós estéről? Rafinált fogásokkal — a készenlét permanens feszültségével — bújt ki a felelőssége alól. Kockázat nélkül akarta megtartani az asszonyt. A hitvesi önérzet tabu. Most, két év után dobja szemére könnyelműségét? Visszafordult az ablakból. — Hát tudtad? — Igenis, tudtam. — Elmúlt — válaszolta a férfi. — Én szakítottam. Lehúztam a vasfüggönyt. Kérlek, ne emlegesd. Jelentéktelen ügy volt. Az asszony túlfeszített izgalma csapott felé. — Jelentéktelen ügy? Neked. Engem megaláztál. Odébbrúgtál az utadból. Törődtél azzal, hogy bennem mit zúzol össze? A legkisebb gondod volt az én önérzetem. Hiába alakoskod- tál! Lestyán nem szépített semmit. Túl kényelmes volt hozzá. — Hallgattál idáig. Miért nem szóltál idejében? Elbagatellizáltad. Tudtad, hogy hamarosan vége. Konok állhatatossággal nézett erre a fölényes, sértően gunyoros arcra. — Vártam, mire határozod el magad. Továbbmégy vagy maradsz. Nem akartam kerékkötőd lenni. A férfi taktikát változtatott. Ködösítenie kell. Ez a legcélszerűbb lépés. — És mire alapoztad gyerekes gyanakvásaidat? Asz- szonyi agyrém. Nem volt bizonyítékod. — Kézzelfogható bizonyítékom nem volt. Elég volt annyi, hogy megváltoztál. Vadonatúj szokásokat vettél fel. Beléd bújt az ördög. Rohantál, mint akit hátulról ütlegelnek. Le ne késs egy fontos üzleti bemutatót vagy szakmai előadást. Kéznél voltak a mentségeid. Korábban hanyagabb voltál, pontatlanabb. — Ennyi elég volt, hogy másféle utaimra következtess. Zseniális okfejtések, nem gondolod? — Jó adag lekicsinylés volt a férfi hangjában. Az asszony továbbfűzte korábbi emlékeit. — Tapasztaltam másegyebeket is. Körülményesen, gondosabban öltözködtél. A jampecos ingeid, a nyakkendőid! A feleség fölfigyel ilyesmire. Nevetni való volt a te korodban. A választékos arcvizek és pacsulik. Hiába erőlködtél. Nem kellettél annak a nőnek. A vágás elevenbe talált. Éva még ezt is tudja? De honnan? Megsejtés? Véletlen ráhibázás? Vaktában védekezik Meggyőződés nélkül. — Ezt meg honnan veszed, nagyokos? Megbuktam, teszerinted. De hát miért cirkuszolsz, ha kútba esett a próbálkozás? — Kísérleteztél. A csalás nem rajtad múlott. Mellednek szegezték a kérdést: széna vagy szalma. Gyáva voltál te akkor is. Nem ugrottál ismeretlen vízbe. Az a nő belátta, hogy nem .számíthat rád. Lelécelt. Felejteni akartál. Ezért javasoltad Dubrovnikot. (Folytatjuk) XIII. évfolyam 1985 december
