Népújság, 1986. január (37. évfolyam, 1-26. szám)
1986-01-11 / 9. szám
8. IRODALOM ÉS MŰ VÉSZÉT NÉPÚJSÁG. 1*86. január 11., siómból Veress Miklós: Fényárnyék Veress Miklós a negyvenéves költőnemzedékhez, a mai derékhadhoz tartozik, amelyet már a folyóiratokból, az antológiákból és az önálló kötetekből jól ismernek az olvasók, amely egyre nagyobb súllyal van jelen irodalmunkban, amelyet azonban — úgy tetszik — még nem tett igazán a helyére a közvélemény, inkább csak tudomásul vett. Viszonylag későn indult, első könyve 31 éves korában jelent meg, ám a következő esztendőben József Attila- díjat kapott, később a Afoz- gó Világ főszerkesztőjeként működött. Jelentős műfordítói tevékenységet fejt ki. TJ j verseskönyve, a Fényárnyék, ötödik kötete az immár kétszeres József Attila- díjas költőnek- Ebben így vall: „...a költészet olyan villámfény, amely már akkor is jelzi a mindenséget tisztára fürdető záport, amikor még távol a zivatar." (Szépirodalmi, 1985) Esti fohász Már fölrobbantak a színek hamujuk hull szemembe s asszonyok árnya elremeg a hűvös végtelenbe: gyönyörűek s kegyetlenek akár csuklón a penge S lám megint föllobbanni kész a láthatár: mint rozsét gyújtja föl valami kéz hogy csak megállók hirtelen és fölsóhajtok: Istenem minek ez a nagy bőség sugár és dinnyecsordulás visszhangzó harangkondulás füvek rácsa közt vad darázs lelkében az elhalkulás minek a csönd a zöld palást amely nyugodni megtanít hogy elhidd önmagad — zúgasd inkább rovaraid a véres csillagokat sírjon kapu nyüszítsen eb idegen éjszakára Az élet hihetetlenebb mint a halál halála Pardi Anna: Adatlapok Cassandráról Pardi Anna 1969-ben lépett először a nyilvánosság elé a Költők egymás közt című antológiában. Ajánló soraiban akkor azt írta róla Somlyó György: „...nem éri be kevesebbel, mint az emberiség teljes perspektívájával." Majd mint nemzedékének sajátos képviselőjéről írja: . .telve van az igazi értékek tiszteletével, s kósza céltalanságában talán az eddigieknél nagyobb célokat lát, ha homályosan is maga előtt.” , Pardi Anna most sem éri be kevesebbel, mint az egész emberiség gondjaival, a lét nagy kérdéseivel: „lenni vagy nem lenni, / lenni és hogyan küzdeni, / miért?” Shakespeare nyomán teszi föl a kérdést, s ez igen jellemző rá. Shakespeare, Jeszenyin, Emily Dickinson, Rimbaud, Bergman, A tulaj Szent Teréz, Pilinszky János nevét betűzhetjük ki új könyvében, mert Pardi Anna nagyon sokszor olvasmányélményt ír meg, évezredek kultúrájából vesz erőt, ihletet. Az értékekre támaszkodik, hogy újakat tudjon létrehozni. (Magvető, 1985.) Mert tiszta szíved Mert tiszta szíved is csupa vér és rejtetten él húsban a fény s szivárog testedben sok patak áttörni hegyet völgyet múltakat mert természet vagy jel és azon is túl boncterem akarat néma súly összeg mi nullákból kinlódja ki magát éí nagyságrend minek minden semmiség fáj mert tiszta akaratod is csupa férc anyag nyomott szárny és kétkedés mert nem a kínod fontos mitől elégsz hanem mindenek ellenére a győzés Cseres Tibor Pesti háztetők — Az utolsó bűbájos Az életműsorozat legújabb kötete Cseres Tibor tavaly volt hetvenéves. Körülbelül húsz kötete jelent meg — néme. Jyik persze többször is — 1935 óta, amikor az első, vállalt novellák napvilágot láttáik. Az a tény pedig, hogy munkái másod-, harmadkiadásban is rendre megjelennek, az író ismertségét, népszerűségét bizonyítja. Cseres Tibornak tehát van életműve, van mit össze- és rendbe rakni azoknak az olvasóknak, akik vágynak az író minden munkáira. Az író népszerűsége vagy ha úgy tetszik, ismertsége a Hideg napok megjelenését követő nemzeti önvizsgálat értékű vitában vált teljessé. Jelezte ez a mű, hogy alkotója különlegesen érzékeny az élő történelem szorító- szorongató problémáira, és egyéni alkat, életút adta tapasztalatok révén hatalmas emberismeret-anyagot halmozott fel a közelmúlt történelmét alkotó emberről, legyen az hóhér vagy áldozat. S mert nem elégszik meg a külső megjelenítés hatásmechanizmusaival, az igazi történelmi hűség érdekében vállalja a történelmi személyek újra alkotását, megjeleníti őket saját alkatukból fakadó vallomásukkal, mintegy tetemre hívja őket, beszéljetek, csak beszéljetek, mi, az olvasó-túlélő bíróként figyeljük, fel- buzog-e (vér az áldozatból. Ahhoz, hogy valaki ilyen, a valóságot hitelesen felidéző, annak összefüggéseit sejtető mesét tudjon alkotni, biztos stílusérzékű tolira van szüksége. Ehhez érett, kész író kell. Márpedig senki nem születik Pállasz Athénéként teljes fegyverzetben Zeusz fejéből, mindenki tanul, fejlődik, készül. Az író leginkább saját műhelyében. Az a két rmü, amely az életműsorozatban megjelent, ennek a nagyra ikészülésnek egy-egy korai állomása, az alkotó készség más-más irányú kipróbálása, az embervilág felfedezésére tett izgalmas és — tegyük hozzá — néhol igen szórakoztató kísérlet. Két kisregény. Pontosan meg kell határozni, mit jelent ez a fogalom. Nagyon egyszerűen az elbeszélésnél nagyobb, a hagyományos regényterjedelemnél kisebb terjedelmű és szerkezetű munkát. De Cseres esetében a műfaji meghatározást ki kell egészíteni. Nem a terjedelem a lényeges, mert e két munka még nem a későbbi regények nagy lélegzetű történelmi társadalmi körképét vállalja fel, ezek még „csak” egy ember egy időszakának egy szeletét vizsgálják, mesélik el. Mintha az író hozzá akarná igazítani az őt érdeklő témát, történetet, embert a maga írói, alkotói lehetőségéhez, képességeihez. Mintha a tehetség arányérzéke szabná meg a téma mélységét, hordozó képességét. „A fene se gondolta!” — mondhatná erre Arany Jánossal az író, de a Pesti háztetők mégis ezt látszik igazolni. Ez az ötvenes években készült munka egy nagykamasz felnőtté válásának történetén keresztül mutatja meg az ötvenhat utáni Magyarország lelkekbe égődött zavarait, azokat az emberi viszonyokat, melyeket a történelem segített zavarossá vagy zavarosabbá tenni, és amelyekből csak a klasszikus értelmű és értékű emberi értékek segítenek ki. A mű hőse, Gráci 18 éves volt büntetőintézetes, majd állami gondozott tetőfedő ipari tanuló, anyja disszidált, örök sebet okozva ezzel a fiúnak, aki most becsülettel dolgozik, járja a pesti háztetőket mesterével. Nincs is semmi baj, amíg régi életének egyik szereplőjével öszszeakadva kapcsolatba nem kerül egy akkori pesti galerivel. A mű hőse és többi szereplője a történet lehető, ségein belül eljut az író adta végkifejletig, de — és ez talán a legfontosabb — nem a biztos megnyugvásig. A hősben égő bizonytalanság már a későbbi érett írót ígéri: az élet bizonytalan, mint a meghatározó társadalmi-történelmi körülmények. nem tudhatjuk, jól cselekedtünk vagy rosszul, még akkor sem, ha amit tettünk, azt hősként tettük. Az utolsó bűbájos meg a tanítványa 1959-ben jelent meg először, de nyilvánvalóan egy korábbi írói korszak terméke. Tulajdonképpen „csavargóregény”, Kakukk Marci és társainak közeli rokona. Hőse, Ambró apó világéletében irtózott a munkától, s ezért minden szélhámosságnak tudójává vált, mígnem az új szerkezetű világ — az ötvenes években vagyunk — ki nem zárta a szélhámoskodásnak ezt az idejét múlt fajtáját. Persze lehet, hogy Ambró apó azóta feltámadt! Kedves írás ez a regény, szórakoztató olvasmány minden korosztálynak. (Szépirodalmi, 1985) Szalontay Mihály SZÁZ ÉVE SZÜLETETT Kuncz Aladár emlékezete A századelő íróinak a szerkesztőség és a könyvtár volt az iskolájuk, s ahogy Párizsban az École Normale Supérieure nevelt nemzedékeket az irodalom számára, nálunk a francia műhely mintájára épült, annak varázsában élő Eötvös-kollé- gium. Itt ismerkedett az irodalommal és az élettel Kuncz Aladár is: a kolozsvári szülői ház választékos kultúrája, az egyetemi előadások tudós légköre, s főként a francia gondolkodás világos szelleme oltották bele az irodalom szeretetét. Könyvtár és előadóterem, szellemesen társalgó szalon és vitáktól gőzölgő kávéház óvták azt a viszonylag zárt világot, amelyben Kuncz Aladár is élt. Életét az irodalom irányította, az alkotás azonban még váratott magára: a fiatal irodalmár kezdetben csak elegáns esszéket, szellemes kritikákat és jobbára önarcképnek sikerült novellákat adott ki kezéből. Az alkotás és az élmény szom- ja, a szobatudós és a világfi lehetőségei között váloga. tó érdeklődés valójában egy nemzedék útkeresését fejezte ki, azt a világot, amelyből Proust és Thomas Mann regényhősei is születtek. így lett Kuncz Aladár az induló Nyugat munkatársa, Ady Endre híve és barátja, Párizs és a francia irodalom szerelmese, aki fiatal tanárként minden nyári vakációját a francia fővárosban töltötte, s egyforma mohósággal vette birtokába áz olvasmányokat és az élményeket. Életébe váratlan szerencsétlenség gyanánt robbant , bele az első világháború, s minthogy a hadüzenet után francia földön rekedt, eszmény- és idegrohcsoló esztendőket kellett lemorzsolnia eldugott intemálótáborok ' lakójaként. A francia kultúrába vetett hitét mégsem veszítette el, és elkerülte a kiábrándultságot is. Sorsát a humanista értelmiségnek a háborút követő új eszmei tájékozódása alakította át: a háborús megpróbáltatások, az egész emberiséggel közös tragikus tapasztalatok hozták létre nála is a polgári humanizmus újfajta morálisan elkötelezett változatát, és ezzel Thomas Mannhoz, Romain Rollandhoz és Babits Mihályhoz hasonlóan a felelősségvállalásban és a cselekvésben találta meg hivatását. Az életet már nem élvezni, hanem megismerni és alakítani akarta, ez a szándék állította a születő erdélyi magyar irodaiam fontos őrhelyeire, midőn vállalta a kolozsvári Ellenzék című napilap, majd az Erdélyi Helikon című irodalmi folyóirat irányítását. Szerkesztőként és kritikusként európai távlatokat nyitott, korszerű gondolatokat és művészi igényességet oltott az addig jórészt tájékozatlanul hányódó és nemegyszer belső torzsalkodástól megosztott irodalmi életbe. Az 5 munkája teremtett egy időre szövetséget az erdélyi magyar és román írók között is, jókaratú ’ igyekezete a kultúra néhány percnyi békéjét varázsolta a sok nemzetiségű Közép-Európa egyik legviharosabb sarkába. Ennek a morális magatartásnak az eredményeként jött létre — már a közeli halál árnyékában — a régóta áhított alkotás is: a Fekete Kolostor, a fogoly- sors regénye, amelyet a huszadik század egyik súlyos emberi tapasztalatának, a fogságnak a „mítoszaként” méltatott egyik francia kritikusa. Ez a remekbe szabott könyv a tárgyi valóság dokumentatív rajzából és az emlékezés lírai képeiből, elbeszéléséből és vallomásból, elemző lélektanból és anekdotákból, a kollektív regény és az emlékirat műfaji hagyományaiból teremtett modern epikus formát. Sajátos és korszerű írói alkotást hozott létre, a modern magyar irodalom egyik társtalanul álló remekét, de többet is ennél: a háborúban elárult klasszikus humanizmust hirdette a mind embertelenebb erők szorításában vergődő Magyarországnak, sőt túl a haza határain, taz újabb háborúba tántorgó Európának. Pomogáts Béla
