Népújság, 1986. január (37. évfolyam, 1-26. szám)

1986-01-25 / 21. szám

IRODALOM ÉS MŰVÉSZET

NÉPÚJSÁG, 1986. január 25., szombat

8

Naszreddiniáda

„Törökországban, a Földközi-tenger vidékén, azokban az országokban, amelyek valaha az Oszmán Birodalom fennhatósága alá tartoztak — Romániában, Szerbiában, a Krímben, a Kaukázuson tálon és Csecsen- földön —. mindenütt ismerik Naszreddin Hodzsát — írja V. A. Gordlevszkij szovjet turkológus. — A hegyilakók, az örmények, az arabok, az ujgurok stb. között is igen népszerű személyiség. A perzsák azt állítják, hogy perzsa alattvaló volt..."

E furfangos nép; hőst — aki a leggyakrabban az elnyomott osztályok bánatának és örömének kifejezője — a 'különböző népek különböző néven emlegetik. Iránban, Azerbajdzsánban Móllá

Naxa.'eddinnek,, a csecse- neknél Móllá Neszártnak, az ingusoknál Cagen nek, Türkmán iában Ependmek, az évszázadokon keresztül az iszlám arab kultúra hatása alatt fejlődő üzbég folklórban Naszreddin Hod- zsdnak nevezik (esetenként A/ondinak. am; a török „úr" jelentésű „efendi" szó eltorzított változata). Egyes „naszreddinoäogu.sok” véleménye szerint a figura Mov~ lan Hadzsi Naszreddin Tu- szi XIII. századi azerbajdzsán tudósról kapta a nevét, és eredetileg azerbajdzsán talajon született meg. Igaz, ez egyelőre nem egyértelműen bizonyított, s az sem dönthető dl egykönnyen, hogy a Közel-Keleten, a Kau kázuson tű Ion vagy Kö- zép-Ázsiában kaptak-e

szárnyra a róla szóló első történetek. Az viszont mindenesetre tény, hogy Európában — s így nálunk — inkább a közép-ázsiai Naszreddin Hodzsa figurája az Ismertebb, és az üzbég folklórnak is a legkedveltebb alakja. (A róla szóló Szo- lovjov-regény, A csendháborító is Szamarkandban és Buharában játszódik.)

Az üzbég anekdoták Naszreddin Hodzsája csendes, békeszerető ember, aki makacs szamarán (esetleg öszvérén) poroszkál az úton, és figyelmesen szemléli környezetét. Megfordul a bazárban, a teaházban, a tiszteletre méltó öregek körében, nem ritkán az uralkodók palotáiban is. Jelleme ellentmondásos: ez abból ered, hogy a róla szóló történetek különböző szociális közegben születtek, s így minden társadalmi réteg rajtuk hagyta a maya világnézetének nyomait. Magatartását nem határozza meg a tartalmi szituáció, úgy tűnik, hogy viselkedése sokszor híjával van a józan észnek. Alapvető vonása, hogy győztesként kerül ki minden helyzetből. Igaz, ez időnként tisztán formális győzelem, mivel becsaphatják, kifoszthatják, megverhetik, sokszor szenved felesége zsarnokságától, gúnyolódnak rajta a barátai. És ebben az ellentmondásos helyzetben mégis ő kerekedik felül ellenfelein — a szó erejével diadalmaskodik. Olyan virtuóz módon bánik a szavakkal, hogy ezzel semlegesíti minden vereségét, sikertelenségét és lehengerlői valamennyi ellenlábasát.

Másik fegyvere a tettetett ostobaság. Ezért van az, hogy az olvasó gyakran eltűnődik: hogyan lehet Naszreddin olyan éleselméjű és olyan rettenetesen oktondi egyszerre. A hodzsa azonban egyáltalán nem buta, hanem nagyon is művelt és olvasott, de alakoskodiik ... Gyakori eset például, hogy a kádi (mohamedán bíró) vagy a hamis tanú szerepében látjuk, s ekkor a lusta, korlátolt bíró felejthetetlen alakját állítja elénk. Szándékosan buta .kérdéseivel és

válaszaival leleplezi a megvesztegethetőséget, a törvény szolgáinak mérhetetlen pénzsóvárságát, kapzsiságát. Vagyis: mindig okos és találékony, ostobák pedig azok az emberek, akik szatírája céltáblái lesznek.

Bírálja az uralkodókat (elsősorban Timur-Tamer- lánt, aki a XIV—XV. század fordulóján egész Közép- Ázsiát és az egész Kauká- zusontúlt leigázta), az udvaroncokat, a mohamedán egyházi személyiségeket, az áltudósokat, az iszlám megcsontosodott törvényeit, valamint a dogmák által gúzsba kötött gondolkodás- módot.

Az üzbég Naszreddin Hodzsa a török—arab folklór talaján keletkezett népi mesealak a maga jellegzetes keleti vonásaival, ám édestestvérét Nyugat-Euró- pában is megtaláljuk a fla- mand Thyl Ulenspiegel (a németeknél Eulenspiegel) személyében. A róla szóló anekdotákban sok vándor- motívum tűnik fel, jó néhány kalandját elbeszélő história az egyetemes emberi mesekincs motívumaival, szituációival él. (Az egyik Naszreddin-anekdota például az Eulenspiegel-tör. ténet szinte szó szerinti változata: a pecsenye illatáért pénzt követelő fogadóst Naszreddin a pénz csengésével fizeti ki.) Az előbbi tételt igazolja az is, hogy egyes történetek a régi magyar katonaviccekre emlékeztetnek (például az egyik sztoriban Naszreddin Hodzsa úgy viselkedik, mint az az őrmester, aki — mikor maga sem talál a célba, azt mondja katonáinak, hogy: „így lősz te!”, s mikor azután sokadik próbálkozás után végre beletalál, diadalmasan felkiált: „Így lövök én!”), mások a pesti bolond viccekre hasonlítanak (Naszreddin sem ott keresi az elveszett tárgyat, ahol eltűnhetett, hanem ott, ahol világos van). Ezeket a vicceket mi ugyan „pestiként" tartjuk számon, de nyilvánvaló, hogy nem a pesti aszfalton, hanem más — ma már szinte kinyomozhatatlan — talajon keletkeztek ...

S miként a pesti vicc — korunk úgynevezett városi folklórjának terméke — burjánzik, úgy születnek napról .napija Üzbegisztánban is egyre újabb és újabb Naszreddin-elimésségek. A megváltozott szituációban tovább él az egykori kópé alakja, és napjaink valóságának visszásságait teszi nevetségessé. Bizonyságul néhány újkeletű Naszreddin- anekdótát teszek az olvasó elé, amelyeket a taskenti Zvezda Vosztoka (Kelet Csillaga), az üzbég írószövetség orosz nyelvű folyóirata humorrovatából gyűjtöttem: 1. A villamoson ül egy részeg, és az ablakon kibámuiva ezt mormogja:

— Ez a Gülisztán megálló, a következő a Karatas, utána jön a Hadra. Melyik megálló is van a Hadra után? Nem mondhatná meg, öregapám, milyen állomás jön a Hadra után? — fordul Naszredd inhoz a részeg.

— A kijózanító — feleli

Naszreddin.

2. Bemegy a nő a virágüzletbe és megkérdezi az adót:

— Virág van?

— Nincs — ásít az eladó.

— Facsemete?

— Az sincs.

— Ha maguknál semmi sincs, akkor minek ül itt? — mérgelődik az asszony.

— Azért van itt, hogy azt felelje: „Nincs!”

3. Egy akszakal elvitte a fiát a henteshez és így szólt:

— Idehallgass, mester, vedd fel a fiamat tanulónak. Szerény, önzetlen gyerek: a húst meghagyja neked, magának

csak a csontot veszi el.

Naszreddin, aki az üzletben tartózkodott, mosolyogva mondta az akszakal- nak:

— Maga bizonyára a Holdról csöppent ide, apám. Ha a fia elviszi a csontot, a hentes tönkremegy. Hisz ő a csontból csinál húst.

4. Naszreddinhoz vendégek jöttek. Miután üdvözölte őket, a falhoz lépett és így szólt:

— Kedves szomszéd, add kölcsön pár órára az üstödet, vendégeim vannak.

— Mi ütött beléd, Naszreddin? A szobából ki se lépve beszélgetsz a szomszéddal? De hiszen fal van közietek! — csodálkoztak a vendégek.

— Ez talán akadály?! — felelte Naszreddin. — Manapság az építők mindenben gondoskodnak az emberről. A szomszéd a falon keresztül is hallja, amit mondok. Kényelmes, nem igaz?

5. Naszreddin fél pohár szörpöt kért az árustól.

— Hogyhogy csak egy fél pohárral? — csodálkozott az.

— Ha egész pohárral kérek, akkor is csak félig tölti meg — válaszolta Naszreddin.

6. Naszreddin már hoszszú ideje állt az autóbuszban, de senki sem adta át neki a helyét. Akkor odalépett egy könyvbe mélyed t fiatalemberhez, megállt

mellette, és fütyörészni kezdett.

A fiatalember mérges pillantást vetett Naszreddin- ra, és kioktató hangon azt mondta:

— Nyilvános helyeken nem illik fütyülni, papa!. . ■ Szégyen.

— No, nézdd csak! — csodálkozott Naszreddin. — Fütyülni szégyen, de hogy az idősebbnek nem adják át a helyet, az nem szégyen?!

7. Naszreddin nyelvet vásárolt a hentessoron. A szomszédja csodálkozva kérdi:

— Hogy lehet az, Naszreddin, hogy akárhányszor itt látom, mindig nyelvet vesz?

— Kedves barátom, mikor ön az imént húst vett, a hentes több mint a fele helyett csontot adott. A nyelvben viszont mint tudja, nincs csont, ahhoz semmit sem lehet hozzátenni...

8. Naszreddin a zöld kalapját ki akarta cserélni egy sötét velúrkalapra. Bement az áruházba és így szólt az ifjú elárusítónőhöz:

— Kislányom, adjon nekem egy 54-es méretű kalapot.

Az eladó egy fél órát babrált a kalapokkal.

Akkor Naszreddin nem állta tovább és megszólalt:

— Nem 54-est, hanem 55- öst kérek.

— Micsoda fura alak maga! — oktatta ki az eladónő. — Az előbb 54-est kért— Mialatt maga a barátnőjével sutyorgott, hánum,

megdagadt a fejem és nagyobb lett — válaszolta Naszreddin.

9. Naszreddinnak megbetegedett a szeme. Megtanácskozta a dolgot a rokonságával, és elment az orvoshoz. A szemész hosszasan vizsgálta, aztán riadtan azt mondta:

— Szerfölött bonyolult eset. E-e, megvannak a sárgaság szimptómái, e-e, a cukorbajé, e-e... a hipertóniáé. ..

A karosszékben fészkelődé Naszreddin összeszedte magát és félbeszakította:

— Elnézést, doktor úr, nézze meg talán a másik szememet. Ez ugyanis üvegből van.

Zahemszky László

A Bábur-náme miniatúráiból

A Bábur-náme (Bábur Könyve), Zahiraddin Muhammad Bábur (1483—1530) önéletírása az óüzI

bég irodalom becses alkotása. Miután a fergánai trónról elűzték, Bábur meghódította Afganisztánt és Indiát, s Ágra székhellyel erős, központosított államot alapított,

I

a Nagymogulok Birodalmát. Dzsavaharlal Nehru így jellemzi őt: „Bábur vonzó egyéniség volt,

I

a reneszánsz tipikus uralkodója, merész és vállalkozó szellemű ember, aki szerette a művészetet, az irodalmat, kedvelte az élet örö- ■ meit,” Memoárjainak három fennmaradt kéziratos másolatát az indiai miniatúrafestészet jeles mesterei díszítették.

(Kőhidi Imre reprodukciói)

A mi falusi boltunkban a világ több országából, származó árucikk található. Akiknek van egy kis sütni- valójuk, Taskentből és más városokból egyenesen hozzánk utaznak szuperdivatos kabátot, ruhát, cipőt és egyebeket venni. A mi köreinkben népszerű bizonyos árukat azonban — példának okáért ruhának való színes kelmét, szép overallt vagy hétköznapló cipőt — hiába is keresnél. Nem marad más hátra, mint hogy a taskenti piperkőcök hozzánk utazzanak, mi viszont Taskent- be.

A városiba készülődök között ezúttal ott volt Tadzsi- baj — ragadványnevén Tad- zsang, az „Ideges” — is. Az órások gyakran használják a „felhúzható” szót. Tadzsibáj tipikus felhúzható ember volt, egy félfordulatra felhúzódott, egyetlen szótól felpaprikázódott. Közben a bajuszához kapkodott

(egyébként nagyon hatásos bajusza volt), aztán a szívéhez, ezután pedig már a leghevesebb szavak ömlöttek belőle.

Most tehát Tadzsibaj-tad- zsang általános családi tanácsot hívott össze abban a tárgykörben, hogy kinek mit hozzon Taskentből.

Családja nagy: Hadicsa, a felesége, hat gyerek, a na*1916 ban született. Regényeket. elbeszéléseket ír. Több írását humoros hangvétel jellemzi. A taskenti Mustum (Oköl) című szatirikus lap főszerksztője.

gyón öreg nagymama és a nagyon fiatal unakahúg (a Moszkvában főiskolát végző nővére kislánya). Ne csodálkozzanak, kérem. Az csak a városon van úgy, hogy két- három gyermeket nemzenek és már sóhajtoznak: ó, de nehéz! Nálunk viszont tíz gyerek se megy ritkaság- számba, mégse jajgat senki.

Az összcsal'ádi tanácskozáson Tadzsibaj-tadzsang hozzáfogott a vásárlási lista összeállításához. Addig jól is ment minden, amíg a cipők nem kerültek szóba.

Hadicsa azt mondta:

— Drága Tadzsibajom, miért akar magának is, meg nekem is egy pár cipőt venni? Annak, aki többet jár, nem egy, hanem két pár kell.

— Derék kis feleség vagy! — Tadzsibaj elégedettségében még híres bajuszát is szétborzölta. — Biztos voltam benne, hogy ezt fogod mondani. Így hát most már nyugodt lelkiismerettel veszek magamnak két pár cipőt, egy feketét, meg egy barnát.

— Ej, ej, Tadzsibaj — válaszolta Hadicsa —, nem értett meg engem. Talán maga többet jár, mint én?

— Ö, Allah!— kiáltott föl Tadzsibaj, s kezdett méregbe gurulni. — Ez az asszony egész nap otthon van, én viszont a mezőket járom! Mégse taxin furikázok széltében- hosszában! Egy nap alatt.

meglehet, többet mászkálok, mint egy gyalogos katona.

— Akkor semmi vész — f elelte Hadicsa —, hiszen ma nálunk az egész gyalogság motorizálva van.

Mikor Tadzsibaj-tadzsang dühbe jön, már senkire se hallgat, önmagán kívül

— Kevesebbet járok a feleségemnél?! Ó, Aüah! — Ügy hahotázott, ahogy a rajzfilmekben hahotáznak a gonosz varázslók. — Ez a legnevetségesebb dolog, amit életemben hallottam, pedig a klubunkban tíz esztendő alatt egyetlen vígjátékot se mulasztottam el! Nem, el kell mennem a teázóba, hogy valamennyi barátomnak elmeséljem ezt a mulatságos históriát! Teljes hónapig piláffal fognak etetni egy ilyen jó viccért! Talán még majd azt is mondod, hogy én már nem is vagyok ember, hanem egy mozdulatlan oszlop? Köszönöm, asszony, ezt megkaptam...

Azután, hogy az egész család Tadzsibaj megnyugtatása céljából egy álló óráig az ő kedvenc lemezeit hallgatta, a lányok táncoltak, a nagymama pedig egy mesébe fogott, Tadzsibaj lehig- gadt, és bajuszát rángatva azt mondta:

— Mégiscsak el kell mondanom a barátaimnak. Hadd derüljenek.

A teázóban a barátai komótosan kortyolgatták a zöld

IBRAHIM RAHIM*:

Bajusz, idegek és lépésmér