Népújság, 1986. január (37. évfolyam, 1-26. szám)
1986-01-18 / 15. szám
NÉPÚJSÁG« 1986. január 18., szombot 5. Élet a feneketlen tó partján Tófalui mozaik — Kérnénk egy tófalui képeslapot — fordulunk Ink- lovics Istvánnéhoz, a helyi fiókposta vezetőjéhez. — Sajnos, nincs — válaszolja. — Egy időben szó volt arról, hogy készítenek. Meg is jelent egy fényképész. Állítólag a. templom került volna a fotóra, de nem adták ki azóta sem. Nincs itt olyan jellegzetes műemlék, amely egy ilyen lapra kerülhetne. A község legidősebb embere Kerek Imre. A napokban ünnepelte 100. születésnapját. Kilencven esztendős feleségével és 61 esztendős lányával. Kerek Gizellával él együtt. A tűzhelyen ropog a fa. Reggelizés közben leptük meg őket. Nehezen indul a beszélgetés, hiszen szilveszterkor veszítette el 58 éves fiát az idős pár. — Szalonnát früstökölünk — mondja Marcella néni és simít egyet kötőjén. — Jólesik a kandallóhoz bújni ilyen fagyos időben. Vagy evés után sétálni is szoktak az udvaron? — Beszélgetünk erről, ar- a’ól — így a lányuk. — Édesapám gyakran feleleveníti amerikai emlékeit. Ugyanis 1909-ben kiment az USA-ba. Ohio államban dolgozott. — S mi hozta vissza Imre bácsit? — fordulunk a férfihez. — Magyar lányt akartam elvenni feleségül — mo- solyintja el magát. — Még a kiutazás előtt kinéztem magamnak Marcel It (?!). — Akkor még nem is ismertük egymást — veti oda a házastárs. — Dehogynem. Együtt voltunk egyszer a búcsúban, akkor néztelek ki magamnak. Hiába hoztam Amerikából a dollárt 1912-ben, mire hazaértem, nem ért semmit a pénz. Két csikót kaptam a több évii keresetemért. Aztán 1913-ban keltünk egybe. Jött a két világháború. Szerencsére mindkettőből kimaradtam. Vasutasnak álltam, s ugye, azokat nem viszik el katonának. Munkaidő után azt a néhány hold földünket művelgettük. Sokat dolgoztunk, s felneveltünk tíz gyereket. Még 91 éves koromban is a tsz-ben neveltem palántákat. Igaz, még ekkor sem engedtem beleszólni a munkámba. Amit a fejembe vettem, azt csináltam önállóan. — Ezek szerint ez a hosz- szú élet titka — vetjük közbe e sablonos mondatot. — Ez is. Bár ki tudja az ilyesmit? Jómagam százéves koromig pipáztam. Állandóan a számban lógott a csutora. Aztán az asszonyok megunták a pöfékelést, mert itelefújtam füsttel a szobákat. Rábeszéltek, hogy hagyjam abba. Azóta nem szívom, de nagyon hiányolom. Az italt sem vetettem meg sohasem. — Ez igaz — kapcsolódik be Gizella —, de túlzásba sohasem vitte .. . „Tótfalusi téeszcsébe csak öregek járnak, Fiatalok, huligánok az utcán sétálnak. De majd eljön az idő, Mikor nem lesz lakkcipő, Ha nem keres majd sem a szülő, Sem pedig a nagyszülő.” Ezt a csasztuskát özv. Farkas Dezsőné költötte, s megérkezésünkkor elő is adja több más versikéje mellett az öregek napközi otthonában. Tiszteletünkre. Rajta kívül még húszán járnak össze a tanács hajdani épületének egyik terméből kialakított helyiségbe. Miközben az ének megszólal, a többiek félreteszik a varrásokat, a reggelihez kapott teákat, a tejeszacskókból felszabdalt műanyag csíkokat, amelyekből lábtörlő készül és egyként figyelnek. Farkasné bemutatja azt is, hogy miként játszotta el jó néhány évtizeddel ezelőtt az egyik esküvőn a vőlegényt. Természetesen tréfából. A produkció előtt menyasszonyt keres magának és az egyik néni vállalkozik e szerepre. — Ö már nem menyasz- szony. Nagy hasa van — veti oda a foga között az egyetlen köztük lévő férfi. Szabó Imre. — Nahát, Imre — replika- zik Farkasné. — Így le vagy maradva? Még nem láttál olyan menyasszonyt, akinek nagy hasa van?! — Tavaly októberben alakították ki a napközit — mondják többen is. — Reggelit, ebédet, uzsonnát kapunk. Jói érezzük magunkat. Igaz, néha vitázunk is, mert az egyik a tévét nézné, a másik pedig a csendet kívánná ... Az utcán hatalmas teherautó. Rajta szinte az égig érő ketrecek. A Környei Mezőgazdasági Kombináté a jármű. Nyulat vesznek át. Egymás után érkeznek a kistenyésztők a tapsifülesekkel. Bori Árpád nyugdíjas vasutas hetet húz egy taji- gán. — Aztán megéri-e? — kérdezzük. — Nem nagyon — panaszkodik. — Sokba kerül a táp. Nem is beszélve arról, hogy a szálas takarmányt is vennünk kellett. Csupán hobbiból foglalkozom velük, öt anyát és egy bakot tartok. Évente 12—13 ezer forintot kapok értük. De ebből csak 7—8000 forint a tiszta haszon. Disznót is hizlalok de csak magamnak A sertés- tartás sem térül meg. Pedig szeretem az állatoikat, régen még szarvasmarha is állt az istállómban. — A környeieknek megéri eljönni ide nyálért? — Több községet is bejárunk egy-egy út során — világosít fel Körtvélyesi György, a kombinát átvevője. — Itt kéthetente 100—120 darab gyűlik össze. Nem kis mennyiség. A vegyesbolt pultjaira túlzás lenne ráfogni, hogy „leszakad a nagy választéktót.'’ Pillanatnyi benyomásunkat a vevők is alátámasztják. — Régen vásárolhattunk itt méterárut, ágyneműt, pulóvert, sőt, még posztócipöt is. Ma csak gombot és atlétát kaphatunk itt az élelmiszerek mellett — panaszolja Dajkó Lajosné. A hall- gatódzó Nagy Józsefné és Vata Jánosné is helyeslőén bólogatnak ezt hallván, majd hozzáteszik: — Május 1-re új ABC-t ígérnék, de azt a falu végén építik. Aldebrő és Tófalu között. Nekünk ez nagyon messze lesz. Úgy hallottuk, hogy ezt, a falu közepén lévő boltot megszüntetik. Ezután másfél kilométert kell majd gyalogolnunk, hogy beszerezzük » a szükséges portékát. — Kálban fél esztendeje nyitottak meg egy ruházati boltot — veszi át a szót Farkas F.erencné boltvezető. — Ezért megszüntették nálunk a már említett cikkeknek az értékesítését. Csak ez évben vettem át az üzletet, de ha engedélyt adnának rá, én a hiányolt dolgokat is beszerezném ... A község nevét 1352-ben említi először oklevél Tóth- falu alakban. A török pusztítás idején többször vált néptelenné. Gyakran cserélt gazdát, többek között a Port» és tornác K özvegy Farkas Dezsőné: A verseimhez magam írom a dallamot Rákócziak. az Orczyak és a Károlyiak vették meg. Egy 1699-es pecsét címeralakján keretbe rajzolt virág, felette fészkében álló gólya, mellette füzér látható. — A falu a Feneketlentóról kapta a nevét — vallja a százéves Kerek Imre, fittyet hányva a tudományos dokumentumokra. — Ezt - apámtól hallottam. Igaz, az a tó ma már csak egy kis pocsolya. Itt mindig magyarok lakták — fűzi tovább a gondolatait. — A szomszédban, Aldebrőn pedig svábok. Azok mindig is szorgalmasabbnak bizonyultak, mint mi. Dologidőben, úgy hírlik, egy keskeny lócán aludtak, s aki álmában a másik oldalára akart fordulni, az kelhetett is fel aratni, mert hogy lepottyant a fekhelyről. Tódebrő. Ugye az idősebbeknek nem idegen ez a falunév. Az ötvenes években házasították össze a ma több mint 800 lakosú Aldebrőt és a 741 lelket számláló Tófalut. A frigy túl rövid életűnek bizonyult, 1958. február 1-től újra különváltak. Egyik település lakói sem fogadták el az összevonást. Aztán 1977-től közigazgatásilag ismét ■ összekapcsolták őket. A közös tanács épülete Aldebrőn kapott helyet. A két település között egy új központ van születőben. Itt épült fel egy reprezentatív általános művelődési központ, ahol iskola, mozi és óvoda kapott helyet. Az általános iskolások közel felét teszik ki a tófalusiak. Eszményi körülmények között folyik az oktatás. Itt, a közelben készül az ABC is. — Hogy a fiatalokat megtartsuk. számukra ezen a részen alakítottunk ki telkeket, melyből hét már gazdára lelt — tudjuk meg Sasvári Olga vb-titkártól. — Itt lesz az egészségügyi centrum is. Mindezek azt is jelenítik, hogy a két falu szinte összenő. Szerencsére nincs rivalizálás közöttük. A társközségi viszony azt is jelenti. hogy nagyobb összegből tudunk gazdálkodni, s mindig oda irányítjuk a pénzt, ahová leginkább szükséges. Így érhettük el, hogy a kilenc évvel ezelőtt elkezdett utak, parkok kialakítását befejeztük. Mindkét helyen szinte egy időben hoztuk létre az öregek napközijét is. Egyszóval az összefogás gyümölcsöző. Az általános művelődési központ folyosóján a nagyszünet perceit élvezik a gyerekek. — Ki tófalusi közietek? Kérdésünkre többen is automatikusan felemelik a kezüket. Ahogy órán szokás. — És mivel jártok ide? — Sökan gyalog, de én például biciklivel — büszkélkedik a hetedikes Dvo- rák Zsuzsika. — Nincs messze? — Hát, a debrőiek nagy részének sincs közelebb ... Visszajöttem, mert magyar lányt akartam elvenni Épül az ABC A Környei Mezőgazdasági Kombinátba kerülnek a nyuszik Farkas Ferencné: Csak né. hány napja vettem át az üzletet (Fotó: Köhidi Imre) Talán nincs olyan város az országban, ahová ne menne innen levél — magyarázza Inklovics Istvánná a fiókpostán. — A fiatalabbak elkerülnek innen. Középiskolákban, egyetemeken ta- tanulnak. De szétszórta az élet az ittenieket a nagyvilágban is. Amerikában, Nyu- gat-Európában, sőt Dél- Amerikában is élnek idevalósiak. Jó lenne, ha a fiatalok tanulmányaik befejeztével visszatérnének. Hiszen itt megtalálhatnák a számításukat, a közelben akadnak jól fizető gyárak, szövetkezetek. No, nem azért mondom ezt, hogy kevesebb legyen a munkám, örülnék neki, ha megfiatalodna a falum. Homa János A vegyesbolt, amelyben nem árusítanak pulóvert
