Népújság, 1985. december (36. évfolyam, 282-306. szám)

1985-12-20 / 298. szám

Dleiwjiaq 1985. december 20., péntek Kilencvenöt évvel ezelőtt szü­letett Hajdú Henrik műfordító, író. Többek közt a Nyugat szer kesztőségi titkára volt, s két évtizedig a folyóirat állandó cikkírója a skandináv irodalom köréből. Magánszorgalomból ta­nult norvégül, majd svédül és dánul is. s lftl5-től rendszeresen jelentek meg fordításai. 1917-ben belépett az MSZDP-be. majd 1918-tól a KMP tagja volt, a Tanácsköztársaság idején az írói választmány, majd a pártválaszt­mány tagja. A Tanácsköztársa­ság megdöntése után elbocsátot­ták állásából. 1925 áprilisában egyik alapítója volt a Magyar- országi Szocialista Munkáspárt­nak. i925_ben letartóztatták, és csaknem egy évig tartották vizs­gálati fogságban. Az 1920-as évek végétől a skandináv irodalmak legismertebb műfordítója. An­dersen Nexő. Hamsun. Ibsen, Pontoppidan. Undset műveinek tolmácsolója. Kimagasló telje­sítménye a teljes magyar Ibsen- kiadás fordítása és szerkeszté­se. Munkásságát a norvég Szent Olaf-érdemrenddel. munkásmoz­galmi tevékenységét a Szocialis­ta Hazáért Érdemrenddel ismer­ték el. A Nap kél 7.28 órakor, nyugszik 15.55 órakor. A Hold kél 12.28 órakor, nyugszik 0.27 órakor. Szeretettel köszöntjük névnapjukon TEOHL nevű kedves olvasóinkat! Eredeti formája a ..Theophilos1’ volt. a ..theos” szó az istensé­get, a , .philos" szó pedig a kedvtelést jelenti. {időjárás Várható időjárás ma estig: A középső, valamint a keleti országrészben is felszakadozik a felhőzet. Eleinte még szórvá. nyosan várható csapadék, nyu­gaton zápor, keleten havas eső, hó. Később a felhőátvonulások, ból néhány helyen hózápor vár­ható. Az északnyugatira fordu_ ló szél sokfelé megélénkül, a Dunántúlon időnként erős, át­menetileg viharos széllökések is előfordulnak. A legmagasabb nappali hőmérséklet pénteken 3 és 8 fok között alakul. Nő a tigrisen — Papa. menjünk el ma este a cirkuszba! — Nincs időm, Péter. — De azt mondják, egy meztelen nő lovagol egy tigrisen. — No jó. Már régen láttam tigrist. — MEGSZÓLALT AZ ARANYCSENGÓ. A Heves Megyei Gyermek- és Ifjúság­védő Intézet egri átmeneti otthonában, ahogy már év­ről évre, így idén is, a me­gyei kórház reumaosztályá­nak Brezsnyev szocialista brigádja „megszólaltatta az aranycsengőt”. A kollektíva a növendékek fenyőfaünne­pén ajándékokkal és édessé­gekkel kedveskedett az ott­hon lakóinak és együtt em­lékeztek meg a szeretet ün­nepéről. — NYUGDÍJASOK SEGÍ­TÉSE. Az előző évekhez ha­sonlóan. a MÁV Hatvani Körzeti Üzemfőnökségének területén szervezett kommu­nista műszakok bevételének egy részét a körzetben élő nyugdíjasok anyagi támoga­tására fordítják. A fennma­radó összegből részesülnek még a KISZ- és sportszer­vezetek, amelyek elsősorban rendezvények szervezésére használják fel ezt a pénzt. — JUTALMAZÁS. A megyei KISZ-bizottság munkáját se­gítő aktíváknak fejezték ki elismerésüket a testület ve­zetői a csütörtökön délután, a Finomszerelvénygyár egri, Foglár utcai klubjában meg­tartott rendezvényen. Ezen a 80 meghívott fiatal meg­tekinthette a Pingvin pan­tomimcsoport műsorát, majd rövid értékelés után Sós Ta­más első titkár nyújtott át jutalmakat. — LAKOSSÁGI AKCIÓ. A gyöngyöspatai népfrontbi­zottság kezdeményezésére, hulladékgyűjtési akciót szer­veztek a településen. A ma­gánfuvarosok társadalmi munkában szállították el az Egerben; íelnőttbetegek részé­re 18 órától másnap reggel 8 óráig a Bajcsy-Zs. u. 6. sz. alatt. Telefon: 11-000. Napközi rendelés: hétköznapo­kon hétfőtől péntekig: 11-től 16.30 óráig. Az ügyelet helye: Eger. Baj­csy-Zs. u. 6. sz. alatt. Telefon : 11-000. Gyermekorvosi ügyelet este 19 órától reggel 7.45 óráig, nap­pali ügyelet: 13.30 órától 15.30 óráig. Ügyelet helye: kórház gyer­mekosztálya. Telefon: 10-841. Gyöngyösön: 19 órától holnap reggel 7 óráig a Széchenyi u. 1. szám alatti rendelőben. Rende­utcákon felhalmozott vas­hulladékot a MÉH Vállalat­hoz. Az így befolyt, több mint 7 ezer forintot felaján­lották a helyi általános is­kola úttörőcsapatának, mely­ből 2 ezer forintot az éhező afrikai gyerekek javára utal­tak át. A többit felszerelé­sek bővítésére, táborozásra használják fel. — NYILVÁNOS ÜLÉS. A Hatvani Városi Tanács ér­tesíti a lakosságot, hogy de­cember 23-án, 9 órakor, a tanácsháza nagytermében nyilvános ülést tart, ame­lyen minden állampolgár részt vehet. A napirendi pontok között szerepel a ta­nács jövő évi működési költ­ségvetési és fejlesztési ter­ve, beszámoló a városi né-' pi ellenőrzési bizottság vizs­gálatairól, javaslatairól. Az érdeklődők jelentést hallgat­hatnak meg az 1985. évi or­szággyűlési képviselői és ta­nácstagi választások során elhangzott közérdekű beje­lentések, indítványok és pa­naszok intézkedéséről. — HÉT A SZÁZ KÖZÖTT. A Heti Világgazdaság című lap idén is nyilvánosságra hozta az ország mezőgazda- sági termelőszövetkezeteinek 100-as toplistáját. Az össze­vont eredményességi sorrend alapján, az első helyen ta­láljuk a Hevesi Rákóczi Tsz-t. Rajta kívül még hat Heves megyei szövetkezet iratkozott fel a legjobb száz közé. A Kerecsendi Arany­kalász a 12., az Egerszalóki Vörös Csillag 32., a Horti Kossuth a 34,, a Nagyrédei Szőlőskert 49., a Pélyi Ti- szamente a 89. és a Visontai Reménység a 90. lések közötti napi ügyelet 12-től 14 óráig. Telefon: 11-727. Hatvanban: Hatvan város la­kossága részére sürgősségi ügye­let 12 órától 16 óráig, éjszakai ügyelet Hatvan város és az ellátási területhez tartozó köz­ségek lakossága részére 17 órá­tól holnap reggel 8 óráig. Ügyelet helye: Kórház „faház”. Hatvan. Kossuth tér 18. Tele­fon: 11-040. Hevesen; éjszakai sürgősségi ügyelet 19 órától holnap reggel 7 óráig az Egészségházban. Az ügyelet helye: Heves, Vörös Hadsereg u. 32. Telefon: 125. KöJAL-készenlét Egerben dél­után 17 órától holnap reggel 7 óráig. Telefon : 10-133. qyermekjÂtêkùk Az úttörőmozgalom megalakulásának negyvenedik évfor­dulóját valamennyi általános iskola ünnepi műsorral kö­szönti. A Ho Si Minh Tanárképző Főiskola 4-es Számú Gya­korló Általános Iskolájának felsős tanulói Ragó Kála osz­tályfőnök irányításával régi gyermekjátékokat elevenítenek fel. (Fotó: Szántó György) Szemétszállítás az ünnepek alatt Előkészületek a küldöttgyűlésre A KISZ Heves Megyei Bi­zottsága Sós Tamás első tit­kár vezetésével csütörtökön délelőtt tartotta idei utolsó ülését. Az eseményen a tes­tület tagjai először a megyei küldöttgyűlés beszámolójá­hoz kapcsolódó téziseket hallgatták meg Szántó Már­tonnak, a megyei KISZ-bi- zottság titkárának előterjesz­tésében. Ezt követően azok­ról a főbb feladatokról esett szó, amelyeket az elkövet­kező esztendőkben a Felső- tárkányban lévő Hámán Ka­tó Politikai Képzési Köz­pontnak kell ellátnia a jö­vő évben. Vállalati tanács alakult a Tanépnél December 19-én vállalati tanács alakult a Heves Me­gyei Tanácsi Építőipari Vál­lalatnál. A 31 tagú testület elnöke Benedek Béla mun­kaügyi osztályvezető, elnök- helyettese pedig Bartha Gyu­la gépészeti főüzemvezető lett. Ott László igazgató — a megyei tanács építési és vízügyi osztályával egyetér­tésben — kérte, hogy a to­vábbiakban ne erősítsék meg tisztségében. Az eseményen részt vett Schmidt Rezső, a megyei pártbizottság titkára is. Az Értelmi Fogyatékosok Országos Érdekvédelmi Szervezetének Heves Me­gyei Elnöksége tegnap tag­gyűlést tartott Egerben, a Kisegítő és Foglalkoztató Iskola és Nevelőotthonban. Az eseményen Hídvégi Már­ta titkár számolt be az el­nökség ez évi munkájáról, majd a fogyatékosokra vo­Csepely Károly elnök ve­zetésével tegnap kihelyezett ülést tartott a megyei né­pi ellenőrzési bizottság. A hevesi eseményen részt vett Juhász Lajos, a városi párt- bizottság első titkára és Szabó Sándor, tanácselnök- helyettes is. A napirenden az a jelentés szerepelt, A MÉH Észak-magyarorszá­gi Nyersanyag-hasznosító Vállalatnál megtartották a hathetes papírgyűjtési akció alkalmából kiadott szelvé­nyek sorsolását. Ezek szerint a főnyere­mény, a színes televízió a 166 404-es sorsjegy tulajdo­nosáé. Az egy darab kétsze­mélyes utazási utalvány a 157 398-asé, a kismoiorke- rékpárok a 183 210-es és a 205 417-es szelvényre járnak. Kempingkerékpárt a 096 575- ös, a 182 364-es, a 161 801-es. a 217 261-es és a 363 811-es, kétszemélyes sátort a 148 228-as, a 217 299-es, a 254 393-as, a 155 958-as és Karácsonykor és újévkor megyénk városaiban meg­változik a háztartási sze­mét elszállításának rendje. Az Egri Mélyépítő és Vá­rosgondozási Üzem 23-án és 24-én az ütemezett kör­zeteken kívül e napon ürí­ti a kukákat a 25-re esedé­kes kerületekben is. Szer­dán és csütörtökön nem dolgoznak, legközelebb csak 27-én, pénteken gyűjtik ösz- sze a hulladékot. December 31-én is lesz szemétszállítás, a másnapra, január elsejére esedékes körzetekben is. Az natkozó társadalombiztosí­tási kedvezményeket ismer­tette Lénárt Péterné, a me­gyei társadalombiztosítási igazgatóság főelőadója. Az egységes és differenciált gyógypedagógiai ellátásról Bujdosó Balázs országos tit­kár szólt, majd ideg- és gyermekgyógyászati egyéni tanácsadást tartottak. amely a helyi NEB munká­jával és a további felada­tokkal foglalkozott. Ebben Tóth József, a bizottság el­nöke, többek között azt is javasolta, hogy az eredmé­nyesebb munka érdekében még több munkást és fia­talt kelt bevonni a helyszí­ni vizsgálatokba. a 147 891-es. míg fényképe­zőgépet a 177 645-ös, a 017 131-es, a 363 763-as. a 217 630-as és a 129 413-as számú szelvények tulajdono­sai nyertek. Ezer forintos vásárlási utalványt vehet át a 014 773-as, a 124 641-es, a 081 185-ös, a 027 477-es, a 241 803-as, míg 500 forintos vásárlási utalványt kap a 176 461, a 050 376, a 243 498. a 016 506, a 139 826, a 216 451. a 153 335, a 129 780, a 153 905. a 076 849, a 244 101, a 221 701. a 155 878, a 228 606, a 187 126- os szelvény. Kétszáz forin. tos vásárlási utalvány jár a 148 484 a 221 369. a 087 667, üzem kéri a lakosságot, hogy a tárolóedényeket reggel 5 óráig készítse ki. A Gyöngyösi Városgondo­zási Üzem december 24- én, 26-án, 27-én, 30-án és 31-én végzi el a háztartási hulladék begyűjtését. Ugyan­ezt a munkát Hatvanban és Lőrinciben 23-án, ,24-én, 27- én, 28-án, 30-án és január 2-án hajtják végre. Heve­sen 23-án és 24-én ugyan­csak lesz szemétszállítás, ezenkívül 27-én. 31-én és 2- án járják végig a begyűjtő gépkocsik a város utcáit. Valuta­árfolyamok Pénznem Vételi Eladási árf. 100 egys Ft­■ban Angol font 6 658,25 7 070,11 Ausztrál dollár 3 155,34 3 350,52 Belga frank 90,03 95,59 Dán korona 506,64 537,98 Finn márka 842,23 894,33 Francia frank 601,04 638,22 Görög drachma a) 24,83 26,37 Hollandi forint 1 630,45 1 731,31 Japán yen (1000) 228,64 242,78 Jugoszláv dinár 14,07 14,95 Kanadai dollár 3 326,97 3 532,77 Kuvaiti dinár 15 933,06 16 918,62 Norvég korona 602,53 639,81 NSZK márka 1 837,36 1 951,02 Olasz líra (1000) 26,94 28,60 Osztrák schilling 261,41 277,57 Portugál escudo 29,03 30,83 Spanyol peseta 29,62 31,46 Svájci frank 2 197,20 2 333,10 Svéd korona 601,32 638,52 USA dollár 4 630,15 4 916,55 ECU (Közös P.) 4 028,67 4 277,87 a) Vásárolható legmagasabb bankjegycimlet: ! 500-as a 176 243, a 254 688, a 261 852, a 264 934, a 155 315. a 184 333. a 184 332, a 241 244. a 255 713, a 162 817, a 289 341, a 225 162, a 264 936, a 004 044. a 264 937. a 183 916, a 218 362, a 148 459, a 127 257, a 013 600, a 292 783 és a 253 652-es sorsjegyekre. A vásárlási utalványokat a szelvények bemutatása elle­nében a hulladék leadásá­nak helyén vehetik át de­cember 20-tól, amelyeket bármelyik Centrum Áruház­ban beválthatnak. A tárgyju­talmakat a MÉH miskolci központjában,, személyi iga­zolvánnyal együtt adják át január 31-ig Szombati számunkban olvashatják Kolozsváriéknól karácsony előtt Hogyan készül egy egri nagy család a szeretet ünnepére? A gyermekek milyen meglepetésekkel kívánnak örömet szerez­ni a szüleiknek? Barta Katalin 4. oldalon talál­ható cikke egyebek kö­zött ezekre a kérdésekre is választ keresett. Nehéz évben, gazdag szüret után Megyénkben a visontai termelőszövetkezetben volt az idén a leggazda­gabb a szőlőtermés. En­nek titkáról kérdezte meg munkatársunk. Jámbor Ildikó a szövetkezet fia­tal szakembereit. írását az 5. oldalon közöljük. Csongor és Tünde A napokban önálló be­mutatóval rukkolt ki az egri Gárdonyi Géza Szín­ház. Vörösmarty Mihály klasszikus művét, a Cson­gor és Tündét állították színre. A látványos be­mutatóról Kőhidi Imre felvételeit láthatják a 7. oldalon. Irodaim! barangolás Egerben Irodalom—művészet ösz- szeállitásunkban, a 8—9. oldalon, egy új sorozat I indul. Célja, hogy a me­gye településeinek irodal­mi hagyatékait közkincs- csé tegye. Olvasóinkat most Eger egykori alko­tóinak világába kalauzol­juk. A Merkúrtól jelentjük Trabant L. Hy. (Bp.) 1 095 Trabant Hy.C. (Bp.) 209 Trabant L. (Bp.) 758 Trabant L. (D.) 1 141 Trabant C. (Bp.) 12 845 Wartburg St. (Bp.) 15 766 Wartburg Sp. (Bp.) 24 488 Wartburg Sp. tt. (Bp.) 5 416 Wartburg Tour. (Bp.) 11 293 Skoda 105 S (Bp.) 10 172 Skoda 105 S (D.) 7 595 Skoda 120 L (Bp.) 19 521 Skoda 120 L (D.) 11 191 Skoda 120 GLS (Bp.) 1 335 Lada 1200 (Bp.) 40 114 Lada 1200 (D.) 24 960 Lada 1300 S (Bp.) 15 348 Lada 1300 S (D.) 11 607 Lada 1500 (Bp.) 14 073 Lada 1500 (D.) 10 082 Lada C. (Bp.) 7 192 Lada C. (D.) 3 953 Moszkvics (Bp.) 13 764 P. Fiat 126 P (Bp.) 24 974 FSO (P. Fiat) 1500 (Bp.) 5 108 Dacia (Bp.) 32 715 Dacia (D.) 19 988 Zastava (Bp.) 11 364 A gyógypedagógiai ellátásról Kihelyezett ülés Megtartották a sorsolást Kik nyertek a papírgyűjtési akción? NÉPÚJSÁG — a Magyar Szocialista Munkáspárt Heves Megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: KAPOSI LEVENTE. — Főszerkesztő-helyettes: KOÓS JÓZSEF. Kiadja: a Heves Megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: HEKELI SÁNDOR. — Szerkesztőség: Eger, Beloiannisz u. 3. sz. 3301 (Pf. 23.) Telex: 063-350. Kiadóhivatal: Eger, Beloiannisz u. 3. sz. 3301 (Pf. 23.). Telex: 063-349. Telefonszámok: 13-352, 13-381, 13-503, 13-644, 13-985. Gyöngyös, Rózsa út 1. 3200. Telefon: 11-697. Hatvan, Kossuth tér 8. sz. (városi tanács épülete). Telefon: 11-051. Heves, Fő út 10. 3360. Telefon: 124. Terjeszti a Magyar Posta, előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a Posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR) Budapest, V., József nádor tér 1.— 1900—, közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215-96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Index: 20062. — Révai Nyomda Egri Gyáregység, Eger, Vincellériskola u. 3. sz. Igazgató: HORVÁTH JÓZSEFNÉ dr. -— HU ISSN 0133—0705.

Next

/
Oldalképek
Tartalom