Népújság, 1985. december (36. évfolyam, 282-306. szám)

1985-12-02 / 282. szám

2. NÉPÚJSÁG, 1985. december 2., hétfő Pillantás a hétre iHÉTFÖ: Zsúfolt tárgyalási időszak kezdődik Nyugat- Európában. Brüsszelben a NATO európai csoportja, Párizsban az EGK közgyű­lése kezdődik, miközben Luxemburgban az EGK állam- és kormányfői csúcs- találkozóra gyűlnek össze. Az eseményekhez tartozik még Caspar Weinbergernek az amerikai kormányzat jelenleg legharciasabban konzervatív tagjának négynapos nyugat-európai körutazása is. KEDD: Kairóban újabb for­dulót tartanak a Taba ho­vatartozásáról kezdett egyiptomi—izraeli tárgya­lások során. A kicsiny földsáv elsősorban idegen- forgalmi szempontból je­lentős: szállodák építésére kiválóan alkalmas terület­ről van szó. SZERDA: Zimbabwe főváro­sában háromnapos tanács­kozásra gyűlnek össze a világ egyházi vezetői. A téma és a helyszín szoro­san összefügg egymással, hiszen arról lesz szó, mit tehetnek az egyházi szemé­lyiségek a Dél-Afrikai Köztársaságban érvényben levő apartheid rendszer .el­len. CSÜTÖRTÖK: Bécsben újabb, immár 37. forduló­jukhoz érnek a közép-eu­rópai fegyverzetcsökken­tési tárgyalások. Az egy évtizednél is jóval régeb­ben zajló konferencián a hírek szerint új javaslatok várhatók. PÉNTEK: Willy Brandt sze­mélyében régi ismerős lá­togat Varsóba. Az SPD el­nöke kancellárként úttörő szerepet vállalt az NSZK „keleti politikájának” ki­alakításában. SZOMBAT: Genfben évi ren­des értekezletét tartja az OPEC. Az olajtermelő és -exportáló országok szer­vezete súlyos válságba ke­rült és valószínűtlen, hogy most egycsapásra meg tud­ná oldani a belső feszült­ségeket okozó problémá­kat. VASÁRNAP: Cipruson az urnákhoz szólítják a gö­rög közösség polgárait. Moszkvában kétnapos ülést tartott a Szovjet unió Legfelsőbb Tanácsa. A képen Mihail Gorbacsov, Andrej Gromiko, és a többi kép viselő jóváhagyja a balról látható Nyikolaj Rizskov miniszterelnök kinevezését (Fotó: AP — MTI — KS) ESEMÉNYEK, KÉPEKBEN Elnökválasztást tartottak a hét elején a kö­zép-amerikai Hondurasban. Az Amerika-ba- rát állam új elnöke januártól a kormányzó Liberális Párt jelöltje, José Azcona del Hoyo lesz. A képen jobbról látható, amint fogadja egy híve gratulációját (Fotó: AP — MTI — KS) A hét közepén sztrájkba lépett Brazília 450 ezer kamionsofőrje, jobb munkakörülménye­ket követelve. A képen több mint ezer ka­mion zárja el az egyik legforgalmasabb Rio de Janeiro-i főutat (Fotó: EPA — MTI — KS) Újabb heves összetűzések voltak a héten Nyugat-Bejrútban különböző milíciák között. A kiégett gépkocsi előtt elhaladó asszonyokat ábrázoló kép címe az is lehetne: Tájkép csata után (Fotó: AP — MTI — KS) Magyar vezetők üdvözlő távirata KAYSONE PHOMVIHANE elvtársnak, a Laoszi Népi Forradalmi Párt Központi Bizottsága főtitkárának, a Laoszi Népi Demokratikus Köztársa­ság Minisztertanácsa elnökének; SZUFANUVONG elvtársnak, a Laoszi Népi Demokratikus Köztársaság elnökének, a Legfelsőbb Népi Gyűlés elnökének, VIENTIANE Kedves Elvtársak! Nemzeti ünnepük, a Laoszi Népi Demokratikus Köztársaság kikiáltásának 10. évfordulója alkalmából a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsá­ga, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa Mi­nisztertanácsa, Országgyűlése, valamint egész népünk nevében elvtársi üdvözletünket és jókívánságainkat küldjük önöknek, a Laoszi Népi Forradalmi Párt Központi Bizottságának, a Laoszi Népi Demokratikus Köztársaság Minisztertanácsának, Legfelsőbb Népi Gyűlésének, a baráti laoszi népnek. Népünk őszinte elismeréssel tekint azokra az eredményekre, amelyeket népük a Laoszi Népi For­radalmi Párt vezetésével az elmúlt 10 év alatt a népi ’hatalom megszilárdításában, a társadalom és a nem­zetgazdaság szocialista átalaikításában elért. Kíván­juk, hogy sikerrel teljesítsék pártjuk III. kongresz- szusának célkitűzéseit, első ötéves tervük feladatait. Támogatjuk a Laoszi Népi Demokratikus Köztársaság­nak a délkelet-ázsiai térség békéjéért és biztonsá­gáért, a jószomszédi kapcsolatok megteremtéséért kifejtett erőfeszítéseit. Örömmel állapítjuk meg, hogy pártjaink, orszá­gaink és népeink barátsága és együttműködése ,a marxizmus—leninizmus és az internacionalizmus elvei alapján évről évre erősödik és jól szolgálja a szocia­lizmus, a haladás és a béke ügyét. Nemzeti ünnepük alkalmából további sikereket kívánunk önöknek, és a baráti laoszi népnek hazájuk felvirágoztatásáért folytatott áldozatos tevékenysé­gükhöz. KADAR JÁNOS, a Magyar Szocialista Munkáspárt főtitkára LOSONCZI PÄL, a Magyar Népköztársaság, Elnöki Tanácsának elnöke LÄZÄR GYÖRGY, a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsának elnöke SARLÓS ISTVÁN, a Magyar Népköztársaság Országgyűlésének elnöke ★ A Laoszi Népi Demokratikus Köztársaság nem­zeti ünnepe alkalmából a Szakszervezetek Országos Tanácsa, a KISZ Központi Bizottsága, a Hazafias Népfront Országos Tanácsa, a Magyar Szolidaritási Bizottság, az Országos Béketanács és a Magyar Nők Országos Tanácsa táviratban köszöntötte laoszi part­nerszervezeteit. Laosz ünnepen Egy új korszak kezdeté­nek tizedik évfordulóját ün­nepük ma Laoszban. Egy évtizeddel ezelőtt az „egy­millió elefánt országában" a forradalmi erők megszüntet­ték a királyságot, és kikiál­tották a köztársaságot. A kerek évforduló alkalmat ad a számvetésre, mi és hogyan változott a mintegy három és fél millió lakost számláló indökínai állam életében. A változások kezdetén Laosznak még a kellő meny" nyiségű áram biztosítása is gondot jelentett, a torz gaz­dasági struktúra és elmara­dott mezőgazdaság pedig nem volt képes megtermelni a lakosság élelmét. A legnehe­zebb szakaszból áldozatos munkával, a szocialista or­szágok támogatásával sike­rült kilábalni. Az alapvető élelmiszerekből Laosz ma már önellátó. Erőteljesen fejlődik a szocialista ipar, gyárak, üzemék százai kezd­tek termelni, hogy elősegít­sék az idén záruló első öt­éves terv minél sikeresebb teljesítését. Külpolitikai té­ren elismerést érdemel, hogy az ország fontos szerepet vállal a délkelet-ázsiai tér­ség békéjének és biztonsá­gának megteremtésére irá­nyuló erőfeszítésekből. A gondok tíz év alatt ter­mészetesen nem szűnhettek meg, ám a jövő reményt keltő. Nemzeti ünnepén sok sikert kívánunk a laoszi népnek a nagyszabású épí­tőmunkában. (KS) A legnagyobb eredményi az élelmiszer-termelésben érték el. A képen: a fővárostól 700 kilométerre lévő Pak- songban szüretelik a kávét Az indokínai országok közül Laosz tűzte ki elsőkénl célul az ország teljes villamosítását. Az új erőművek teljesítmé­nyéből még exportra is jut. A képen látható Nam Ngum-i vízi erőmű a korszerűsítés után megháromszorozta energia- termelését Fővárosi utcarészlet — étkezdével, utcai árusokkal. A vien- tiane-i kormány támogatja a közhasznú kis- és kézműipart, a kiskereskedelmet (Fotó: MTI Külföldi Képszerkesztőség — KS) A szocialista fejlődés útjára lépett országnak le kelleti küz­denie az éhínséget, a járványokat, a 90 százalékos analfa­bétizmust. Ma már minden járásban van iskola és kórház, megszűnt az írástudatlanság. A képen: énekóra a főváros- egyik nagy óvodájában

Next

/
Oldalképek
Tartalom