Népújság, 1985. november (36. évfolyam, 257-281. szám)
1985-11-23 / 275. szám
IRODALOM ÉS MŰVÉSZET NÉPÚJSÁG. 19S5.nm.mb« 23.. s,ombo. SASS ERVIN Fegyvertelen hat óra délután a szobában dúdol a magnó Dante úr kopogtat és a szoba sarkaiból a pokol sötétedik az ablakkeretek kék mezők dűlőútjaikon kis arany jelek csillagok miközben dúdol a magnó és megérint a szó amit hét hosszú nappal ezelőtt te és amit hét hosszú napja visszhangoznak a falak az órák a könyvek a képek fegyvertelen hadseregem kis arany jelek a szavak útján ahol megállni képtelenség és nincsenek útjelzők sem merre fordult melyik az enyém a tiéd a miénk és hová vezet fel egy Dante úr szörnyű álmaihoz hat óra délután mintha itt lennél megtelik veled a szoba % Karnyújtásnyi végtelen bolond fiadnak Daidalosz apám végzete immár az ég a napnak aranyarca a karnyújtásnyi végtelen a tíz szórny^sapás a felhők fölé az utak nélküli óriás ország kétségvárosaival és örömfolyóival hozsannák csábító hangjaival és a zuhanással a zöld tenger mélységeibe miközben Daidalosz apám bolond fiadnak ösz- szezárt szemében a napisten aranyarca zúgó fülében a hozsanna kiáltása szétomló testében a szárnyakat megtalált fájdalom Örökké csak nagy csaták lázongó szavak a hősök sárban nyugszanak kijátszott esett szegények örökké csak közlegények balekkirály balek népe átgyalogol a mesébe nevetve is meg jajgatva szót a szóval kiforgatva csörgőt dobot verve rázva könnyesőben bőrig ázva Pölöskei Ferenc: Tisza István Az Osztrák—Magyar Monarchia iránt megnövekedett történeti érdeklődést úgy látszik nem lehet lecsiV lapítani. Mutatja ezt az a történeti irodalmi áradat, amely a kérdés iránt érdeklődő nemzetközi és hazai kutatókat az utóbbi években foglalkoztatja. Ez az érdeklődés nem csupán szakmai, hiszen mind több irodalmi feldolgozás, film foglalkozik azzal a korral, amit a közvélemény még manapság is a „boldog békeidőkének nevez. Amikor 1918 októberének utolsó napján Budapesten, a Hermina úti Róheim villában egy forradalmi katonai csoport agyonlőtte Tisza Istvánt, valójában a Monarchia ekkor omlott össze. Személyében egy vas- akaratú, következetesen a Monarchal egységét és integritását támogató politikus életpályája szakadt meg, akire minden bizonnyal még érdekes politikai szerepvállalás hárult volna a forradalmak bukása után. Apja, Tisza Kálmán egy korszak reprezentánsa volt. Hűvös, tartózkodó, politikailag kifinomult taktikus, aki magabiztosan irányította a konszolidált kiegyezés hajóját. Szilárdan vallotta, a kiegyezés az egyetlen út, amely biztosíthatja a magyar nemzet jövőjét, de ugyanakkor az is megmásíthatatlan véleménye volt: a magyar viszonyok alkalmatlanok arra, hogy következetésen véghezvitt liberális reformokat elviseljenek. Személyes tulajdonságaiban aszkétikus hajlamú, aki a politikán kívül jobban érezte magát a meghitt tarokk- partikon, mint a nagyvilági úri kaszinók fényűző világában. Ilyen légkörben nőtt fel Tisza István is, aki nemcsak személyes kvalitásokat, de egy életre szóló politikai elveket is örökölt az apjától. 1861 áprilisában született, abban az évben, amelyben először összeült a szabadságharc óta berekesztett parlament. Az apának, kicsit történeti véletlen folytán, Teleki László öngyilkossága után rövidesen országos politikai szerep jut, s a fiatal Tisza szinte a családi környezettel egyidőben kerül az országos politika szomszédságába. Jogot végez, tanulmányait Berlinben, Heidelbergben és Budapesten folytatja, s útja rendkívüli gyorsasággal emelkedik a magasba. Előbb megyei tisztségviselő, majd hamarosan országgyűlési követ lesz. Bámulatos szorgalma, kitartó elszántsága gyors előmenetelt biztosít számára, önmagát a nemzeti haladás hívének tartja, s olyan politikusnak, aki képes az ellentétes erők között sikeresen lavírozni. A ■ szerző által ábrázolt Tisza-kép nagyon plasztikus és árnyalt. Következetesen törekszik arra, hogy nemcsak a politikusi arcéi rajzolódjon ki, hanem azok a valóságos társadalmi erők is kifejezést nyerjenek, melyek a dualizmus ikorszakát jellemzik. A dualizmus társadalmi bázisát alkotó osztályszövetségen egyre mélyülő repedések keletkeztek. A nemzetiségi kérdés kiéleződése is joggal töltötte aggodalommal a politikusokat. S a 67 óta fokozatosan elsikkasztott társadalmi és szociális reformokat is egyre türelmetlenebbül kezdte számon- kérnd a radikális politikai ellenzék. A századforduló után Tisza István politikai eszmerendszerében a mérsékelt tónusú liberalizmus és az egyre erősödő konzervativizmus jegyei keveredtek. A XX. század születésénél bábáskodó magyar polgári progresszió mind erősebben követelte a választójog ki- terjesztését, a szociális társadalmi reformok mielőbbi megvalósítását. S hogy ezeket sikerült zátonyra futtatni, azt nem kis mértékben éppen Tisza politikája eredményezte. A „túlzott de- mokratizmus”-tól őt is ugyanaz tartotta vissza, mint a korabeli magyar uralkodó osztály csaknem valameny- nyi tagját. Azért nem akartak és nem mertek mélyebb reformokat foganatosítani, mert ezzel a nemzetiségek részéről veszélybe kerülhetett a magyar szup- remácia. Bár az is kétségtelen, hogy Tisza a háború éveiben a román kérdést „megkülönböztetett" figyelemmel kísérte, s lehetségesnek látott egy román— magyar megegyezést. Ady Endre volt egyik legkegyetlenebb ellenfele. Benne llátta Magyarország fejlődésének legnagyobb akadályát. Publicisztikájában maró gúnnyal, könyörtelen bírálattal illette. Ady szerint a „geszti bolond" taszította Magyarországot a pusztulásba, ő viszont a forradalom szálláscsináló- ját látta a költőben. A történelem sajátos fintora, hogy valójában mindkettőjüknek igazuk volt. S arról sem tehetnek, hogy az „igazságosztó" történetírás kettejük életútját mint azonos irányba futó sorstragédiát ábrázolta a húszas évek elején. Pölöskei Ferenc kitűnő kötetét mint a megújult História sorozat első életrajzi feldolgozását veheti kézbe az olvasó. Ez a vállalkozás csökkenti azt az adósságot, amely történetírásunkat mindmáig terheli. Alig van feldolgozás, mely huszadik századi politikai pályákat ábrázolna. A folytatás minden bizonnyal további híveket toborozna a sorozat számára. Szőke Domonkos Elszánt hitét, akaratát, tetterejét demonstrálni akarván 1917. augusztus 10- én, 56 éves korában frontszolgálatra vonult, és Balogh Jenőt bízta meg a párt ügyeinek intézésével. 1917 augusztusától 1918 szeptemberéig huszárezredesként a fronton maradt, de a parlament ülésein rendszeresen részt vett. A keleti fronton azonban ekkor már kevés esemény történt, az oroszországi polgári demokratikus, majd szocialista forradalom vált katonailag is a meghatározóvá. Nagyobb hadműveletekre nem került sor. Tisza számára a frontszolgálat ezért bizonyos fokig pihenést jelentett. Az olasz frontra is eljutott. Az új kormány, Esterházy Móricz vezetésével mindenesetre elsősorban a demokratikus választójog programjával alakult meg. Helyet kapott benne a polgári demokrata párt vezére, Vá- zsonyi Vilmos, s a függetlenségi párti Batthyány Tivadar is. Helyzete azonban rendkívül súlyosnak bizonyult. A gazdasági élet zavarai, a lakosság élelmezési gondjai, a katonaság ellátása ugyanis egyre leküzdhe- tetlenebb akadályokat jelentettek. Mérsékelt reformprogramja ugyanakkoi a támadások kereszttüzébe került. Egyfelől Tiszáék támadták kíméletlenül. másfelől a parlamenti és parlamenten kívüli ellenzék is jobban összehangolta, szervezettebbé tette ellene irányuló akcióit. Ennek egyik jelentős állomását jelzi a Választójogi Blokk megalakulása 1917 júniusában, a Magyarországi Szociáldemokrata Párt, a Károlyi Mihály által vezetett Függetlenségi Párt és a polgári radikálisok részvételével. Programjuk már messze túllépett az Estenházy-kormány reform- elképzelésein és nem csupán a választójog terére korlátozódott. Magába foglalta a politikai szabadságjogok ki- terjesztését, sőt, a földreform gondolatát, tehát a radikálisabb társadalmi átalakulás igényét is. A kormány két tűz közé szorult. Helyzete megingott. Az uralkodó, ha nem is reaktiválta Tiszát, mindenesetre visszalépett korábbi elhatározásától, és a konzervatív Andrássy Gyula koréSzemben az (Részlet a könyvt :<0>-