Népújság, 1985. november (36. évfolyam, 257-281. szám)
1985-11-23 / 275. szám
NÉPÚJSÁG, 1985. november 23., szombot MŰVÉSZET ÉS IRODALOM Koncz János reprodukciói hez fordult. Megriadt bátor és az adott viszonyok közepette előremutató lépéseinek következményeitől. Az ellenzéknek tett engedményekben a Monarchia adott rendszerének és nagyhatalmi állásának bomlasztását látta. Sikertelen kísérlete nyomán visszahúzódott a régi kerékvágásba, őrizkedvén ezután az új út keresésének kockázatától. Így vált a fiatal uralkodó a gyors ütemben kibontakozó események puszta szemlélőjévé. Tisza örömmel nyugtázta a IV. Károly felfogásában bekövetkezett látványos fordulatot. Megnyilatkozásaiból elmaradtak az ifjú uralkodó tapasztalatlanságára, megtévesztettségére, könnyelműségére utaló kitételek. A maga vélt igazának tudatában már szinte fölényesen osztogatta tanácsait nemcsak Wekerlének, András- synak, hanem az udvarnak is. A hatalom közvetlen birtokosai pedig hálásan fogadták „önzetlen” gesztusait. Ezzel pedig szükségszerűen úrrá vált körükben konzervatív kormányzatuk maga- biztosságába vetett vakhitük, s nem voltak hajlandók tudomást venni a Monarchia valóságos helyzetéről, s vele az adott társadalmi rend felbomlását meghatározó kül- és belpolitikai eseményekről. Ennek a magatartásnak Tisza volt a meghatározó alakja. 1918 nyarán a sorozatos háborús vereségek, az antantfölény láttán az osztrák vezető körökben ismét felmerült a délszláv kérdés újrarendezésének gondolata. Wekerle miniszterelnök azonban — Tisza intencióit követve — minden föderalis- ta jellegű megoldástól elzárkózott. IV. Károly 1918. szeptember elején Tiszát Horvátországba, Dalmáciába, Hercegovinába, és Boszniába küldte, remélve, hogy az ottani viszonyok megismerése során megváltoztatja álláspontját. Szarajevóban a tartománygyűlés egyes tagjainak előtte elhangzott deklarációja sérelmezte a lakossággal szembeni terrort, és önkormányzatot követelt a Monarchia délszláv tartományai számára. Tisza azonban hű maradt önmagához, amikor a deklaráció aláíróihoz szólt: „Ha komolyan akarunk beszélni, hagyják a nemzeti önrendelkezési jog jelszavát békén!... 1918. október 17-én ismerte be a képviselőházban a háború elvesztését, de még ezután is ' operettforradalmároknak nevezte az állandósuló utcai tüntetések résztvevőit. A Nemzeti Tanács 1918. október 25-i megalakulásának sem tulajdonított különös jelentőséget, miként a munkás-, paraszt- és katonatanácsoknak sem. Pedig az utóbbiak már jelentős fegyver- és lőszeranyaggal rendelkeztek. Az 1918. október 31-én kitörő polgári demokratikus forradalom híre megdöbbentette, de késznek mutatkozott a visszafordíthatatlan történelmi átalakulás megakadályozására. Tudta — barátai, családja, szűkebb környezete figyelmeztették is rá —, hogy az élete veszélyben forog. (Még október 16-án Lékai János, a forradalmi szocialisták terve szerint, csőre töltött pisztollyal várta a parlament épületéből kilépő és gépkocsijához siető Tiszát. A fegyverhasználathoz nem értő, Korvin Ottó csoportjához tartozó, súlyos tüdőbajban szenvedő Lékai pisztolya azonban nem működött.) Menekülésre azonban a végkifejletnél sem gondolt, a megfutamodás nem tartozott harci eszközei közé, nem illeszkedett életének kialakult és tudatosan vállalt normáiba. Lakásán, a Hermina úti Róheim-villába egy forradalmár katonai csoport vetett véget életének. 31-én reggel unokahúga, gróf Almássy Denise, házmestere kíséretében hozzárohant. Beszámolt neki a pesti utcák forradalmi képéről, a fegyveres katonák Tisza és Kukachich Géza városparancsnok vesztét követelő jelszavairól. A villa csendjét állandóan robogó katonai autók zaja szakította meg. A magasföid- szinten hárman tartózkodtak: Tisza, felesége és a fiaMARKÓ PÁL Indulat Kigyúlt felettem egy hunyorgó csillag. Fájdalmamnak kín-lobogása fehér gyolcsot rángat az égen. Burkold be szívemet, fény, röptess, mint hullám a hajót!. . . Szürke szél szisszen, lázas a tenger, Vitorlám csapkod, s bennem a felvert indulat rágja-tépi a szót, mint a vak hernyó a selyemgubó!. TORNAY MARI időtlenül ne fordulj meg mert elfordulnak a hegyek megvakít a héttorn.vú város réztükör-villogása ha veszteg maradsz minden történhet tovább harangkongással váltadon nézelődj ez itt egy novemberi vasárnap ez itt egy halálraítélt nyárfalevél tapintatos vergődése Szentendre szívén vandálok patkónyoma falain élőkép fintorgó ikon vérző terén szétmázolt krepp-papír majd árnyak bolondok kutyák csodavárók pléh tornyait elorozza á november kivetik elnyelik vákuum-sikátorok BÉNYEI JÓZSEF Érted a földet Vedd el az emlékeimből mind, ami terhes. Nem voltam soha türelmes, sem engedelmes. Hajdani büszke civódás sebei fájnak. A csikó tépi a pányvát, fűti a látszat. Immár csak magamnak mondom. hátha megérted, véredből vér, — a halálhoz jajdulok érted, könnytelen sírás a torkom, rekedt az ének, édesapám, a kékszoríi lovak nyihogva félnek. Kellene egyszer a szó inéc. pálinka mellett, kellene megkapaszkodni bölcs engedelmed. Hisz te már érted a földel. — szívedre vontad. — s érted az embert. Köszönj hál árva fiadnak. CSEH KÁROLY Titok Izzó mellbimbód a számra forró viaszpecsétet ütött Titok marad: vakok botjaként lábam honnan hová kopog Titok arcod önkívülete — reklámfényekben viliódzik tovább szédítő távlatok szép metafórája ezután Esendő sorsomon túlmutat míg titok: mitől oly ismerős az ölelésnyi öröklét? Kitörni belőle — tudom — elég a pillanat visszfénye mikor zuhany alá hajló nyakadra mint fényes guillotine kegyetlenül zúdul a víz taí grófnő, aki a hall egyik ablakának függönye mögül az utcát fürkészte. Az alagsorban a személyzet megszokott házi teendőit végezte. Közben a telefont már kikapcsolták. Délután öt óra tájt két vászontetős katonai autó állt meg a ház előtt. Tábori ruhás fegyveres katonák, matrózok érkeztek. Négyen a bejárat felé indultak, a többiek a kertben és az utcán maradtak. Tisza biztonságára rendelt csendőrök közül csak egy maradt hátra, aki a katonák felszólítására átadta fegyverét, és eltávozott. A katonák természetesen Tiszát keresték, aki pisztollyal a kezében lépett a hallba, szembetalálva magát a csőre töltött puskát fogó fegyveresekkel. Felszólításukra — látva az ellenállás lehetetlen voltát —- letette a pisztolyát. Rövid szópárbaj kezdődött, amelyben a katonák a háborúért, annak minden szenvedéséért, Luka- ohich október 28-i lánchíd! sortüzéért is az egykori nagy hatalmú miniszterelnököt vádolták. Majd eldördültek a lövések. Közülük egy halálos volt, de a mellette álló Almássy grófnő arcát is megsebesítette egy golyó. Néhány nappal később a geszti családi kriptában teljes csendben temették el, a család és a kíváncsiskodó helyi lakosok jelenlétében. Halálával egyidejűleg omlott le a nevével szorosan összeforrt dualizmus is. ANGA MARIA Mikor megtagadtalak szád ízét nyelvemen hurcoltam vacogva simogatásod emléktüskéi bőrömbe martak szivárványingem széttépte a szél hiányodat magukba zárták a végtelen terek A madár A madár felröppen újra szárnyát hiába fogja füstkalitka a madár felröppen újra atomhalái-félelem léghólyagokba fojtva a madár felröppen újra s újra Szárnyát méri szelek húrja a madár felröppen újra Viharok testén áthatolva a madár felröppen újra s újra Egyre kékebb lesz a tolla hátán puha-meleg tolla a madár felröppen újra
