Népújság, 1985. november (36. évfolyam, 257-281. szám)
1985-11-23 / 275. szám
E gyre kevésbé engedhetjük meg magunknak a múltba nézést anélkül, hogy ne foglalkoztatna bennünket a jövő. A rrjj társadalmi rendünk mindig is jövőbe néző volt. Most azonban a jövőprobléma az eddigiekhez képest is merőben új módon jelenik meg előttünk. Az eddig inkább csak nemzeti keretek között jelentkező gondok, ellentmondások, szükségletek, egyre jobban általánossá válnak. A világ- gazdaság és világpiac minden eddiginél szorosabb és érzékenyebb kölcsönös függőséget hozott létre az országok között. Ez egyik oldalon feltárta azt a lehetőséget, hogy jóval nagyobb mértékben vehessünk részt a világgazdaság árucseréjében, és ezzel kitágítsuk a gazdasági és műszaki fejlődés lehetőségeit. A másik oldalon azonban mi is, és a hozzánk hasonló nagyságrendű, sőt a mienknél jóval nagyobb országok sebezhetőbbekké váltak a világgazdaság működésétől. Ez a gazdaság azonban egyre súlyosabb rendellenességeket mutat. Az olaj, a földgáz, a szén egyre nehezebben hozzáférhető, kitermelése egyre drágább, és transzferálása egyre nagyobb távolságokból folyik. Magasra szöktek a ritkafémek árai, az erdők pusztulása következtében növekvőben vannak a fa- és papírárak. Más nyersanyag- és élelmiszerárak viszont estek, s emiatt gyengén fejlett monokultúrás gazdálkodások a csőd szélére kerültek. A fő kapitalista országok termelése — néhány kivételével — lelassult, vagy krónikusan stagnál. Emiatt és a közben folyó iparszerkezeti változások miatt az OECD-országokban a munkanélküliek száma megközelíti és hamarosan túlhaladja a harmincmilliót. A gyengén és közepesen fejlett országok — arra törekedve, hogy műszakilag korszerűsítsék gazdaságukat és termelőképesebbekké váljanak — hiteleket vettek fel, és nagy többségükben eladósodtak. Az adósságokat irreális nagyságrendűvé dagasztotta az, hogy miközben a vezető tőkés ország rendkívüli módon megnövelte a kamatlábakat, a világpiac leértékelte az adós országok termékeit. Ez a folyamat olyan pénzügyi válsághelyzetet idézett elő, amely egyik oldalon a nehézségeket növelte, , sőt némely esetben egyszerűen lehetetlenné tette az adósságok normális törlesztését, a másik oldalon pedig nem zárja ki a nemzetközi pénzügyi katasztrófát, amelyet a kölcsönző bankok bukásának láncreakciója idézhet elő. Mindez azalatt történik, mialatt az emberiség történelmének harmadik és talán legmélyebbre ható tudományos és technikai forradalmát éli. A mutáció, az ugrásszerű minőségi változás három síkon megy végbe. Új anyagok jelennek meg és hatol- nak be a termelésbe. Megváltozik az időfogalom. Új energianyerési lehetőségek tárulnak fel, és végül az ember hihetetlen mértékben beleavatkozhat az élővilág fejlődésébe. Egyre rövidebb időközökben lépnek be a tömegtermelésbe elvileg új vagy nagymértékben tökéletesített eljárások, s egyre rövidül a találmányok útja a laboratóriumoktól a felhasználásig. A felgyorsult időről képet alkothatnak, ha megnézzük a számítógépek emlékezettároló képességének növekedését. Ha 1970-et egynék vesszük, akkor azt látjuk, hogy 1973-ban négyszeres, 1976-ban 16-szoros, 1979'ben 64-szeres és 1982-ben pedig már 256-szorosra nőtt a számítógépek memóriaegységének tárolóképes- sége. Műveleti sebességüket pedig már nem is lehel a köznapi életben használatos szamokkal kifejezni, hanem a csillagászatban használatos mérőegységekhez hasonlóan, új időegység-jelöléseket használnak. Vagy vehetjük a megértés kedvéért példának a biotechnikát is. Egy ötszáz kilós tehénnek ahhoz, hogy 500 gramm proteint termeljen, egy teljes nap kell. Egy számokkal alig kifejezhető súlyú baktériumnak, amely óránként meghatványozza önmagát, 60 óra szükséges, hogy ideális táptalajban az egy tonnányi tömeget elérje. A biotechnika tehát rendkívüli módon felgyorsíthatja a fermentációs folyamatokat, és forradalmi módon megsokszorozhatja az organikus vegyi anyagok és tápanyagok termelését. Csakhogy mindezt az ember nem használhatja fel zavartalanul saját jólétének megteremtésére. Először is az egész világon folyó kutatási és fejlesztési tevékenység 90—95 százaléka az iparilag fejlett országokba összpontosul. Másodszor a világon működő mintegy egymillió tudósnak a fele katonai rendeltetésű feladatokon dolgozik, vagy munkássága ilyen célokhoz kapcsolódik. Az imperialista hatalmak fegyverkezési hajszája oda vezetett, hogy megkezdődött a világűr militarizálása. Ezzel — ugyancsak először az emberi történelemben — a sztratoszférilkus övezet és a határain túli bolygóközi övezet, nemcsak ipari szférává, hanem egyúttal hadászati szférává is vált. S ha nem jön létre megegyezés, a fegyverkezési verseny kicsúszhat minden emberi ellenőrzés alól. Mi tehát nem olyan világban élünk, mint amikor megszülettünk, s.még kevésbé hasonlít világunk ahhoz, amelyben az előző nemzedékek éltek. Emlékeznünk kell azonban arra, hogy a nagy október céljául választott szocializmus, mint eszme, az emberi gondolkodás forradalmaként jött létre Marx és Engels a maga idejében korszakalkotó felfedezéseket tett az emberi társadalom mozgástörvényeiről, és egy új elveken alapuló társadalom létrehozhatóságá- ról, a forradalom elkerülhetetlenségéről. E forradalmi elméletet gazdagítva Lenin és társai gyakorlatban vitték keresztül az örökösnek hitt kapitalista rend megdöntését. és új társadalom építésébe kezdtek. Ehhez azonban a valósággal kellett szembesíteni az elméletet, s a valóság sziklafalába vájni minden lépcsőfokot, amely továbbvezetett. A történelem megmutatta, hogy az azóta eltelt évtizedek során csakis azok a lépcsőfokok maradtak meg és biztosítottak szilárd kapaszkodót, amelyek valóban ilyen talajon készültek: ami nem ilyen volt, az beomlott vagy szétporladt. És jól tudjuk, hogy a közben keletkezett elméletek között és a további útkeresés gyakorlatában is jócskán voltak ilyen lépcsőfokok. Ma nagyon nehéz eldönteni, hogy vajon ekkor kellett-e a gondolkodás és útkeresés nagyobb bátorsága, avagy most, amikor a világban egy új, a korábbiaktól lényegesen eltérő szerkezetű válság bontakozott ki. E válság — éppen a világgazdasággal való szoros kapcsolatunk miatt — bennünket sem kímél, sőt a magyar népgazdaság sebezhetősége miatt még súlyosabban is érint, mint az erősebb országokat. Ugyanakkor azonban kérlelhetetlenül feltárja a belső szerkezeti bajokat és társadalmi problémákat is. Egyebek között nemcsak technikaitechnológiai készületlenségünket, renyhe és nehézkes reagáló-képességünket, a korhoz nem illő bürokratikus lassúságunkat, hanem azt is, hogy gondolkodásunkat, egy más korszakhoz illeszkedő mentalitásunkat is kevéssé tudtuk eddig megváltoztatni. Tanulni és alkalmazkodni természetesen két módon lehet. Az egyik, a kudarcok által kikényszeritett felismerések és magatartás-váltás útján A másik pedig, hogy idejében ismerjük fel a realitásokat, a szükségleteket, és kényszereket, s tetteinket e felelősségünkhöz igazítsuk. Nem lehet egyrészt megcsodálni egyes nyugati országok új termékeinek minőségét, kiállítását, újszerűségét, másrészt eltűrni, hogy érdektelenség, hozzá nem értés, tunyaság miatt a késztermékek a közepes minőségben tíz-tizenöt éves modellek és konstrukciók. Nem lehetünk egyrészt igényes fogyasztók és ugyanakkor igénytelen termelők, mint ahogyan ezt a mindennapi életben oly gyakran látjuk és tapasztaljuk. Nem tartható fenn, hogy a szocializmusban rejlő nagy lehetőségekre hivatkozunk — és egyáltalán nem alaptalanul —, ugyanakkor nem használjuk ki ezeket a lehetőségeket megfelelően, a tudomány, a képzés és oktatás, a termelés és technika minőségi tényezőinek megjavítására. Senki nem becsüli és nem becsülheti le az adott közgazdasági, az adott műszaki tényezőket. Még kevésbé lehet figyelmen kívül hagyni a környezeti feltételeket. Jól ismerjük azokat a korlátokat, amelyek miatt jelenleg még optimális' körülmények között is csak szerény lehet gazdasági növekedésünk. Nem szabad azonban elfelejteni, hogy egy ország, egy nép, egy társadalom szellemisége, han- goltsága, mentalitása, fegyelme, szolidaritása — és főként a mai világ követelményeinek felismerése — ugyancsak gazdaságitermelési tényező. S azt sem, hogy a gondolkodás, felismerés, alkalmazkodás forradalmi' folyamatainak gyorsítása ma a legelőbbre való nemzeti érdek. M agyarország éppen ilyen gyorsított alkalmazkodási fázisban van. A késés meglehetősen hagy, s amikor ehhez kényszer és sietség is járul, nem kevés az elkövetkező hibák száma. A kiinduló alap, a reform továbbfejlesztése elveiben helyesen számol az új követelményekkel, és elvileg helyesen válaszol a helyzet kihívásaira, ez azonban nem védhet meg és nem is véd meg bennünket, helytelen vagy téves gyakorlati lépésektől, vagy elméletileg helyes lépések hibás végrehajtásától. Különböző társadalmi feszültségek is éreztetik hatásukat, s nehezítik a helyzet megértését. A jobban lemaradni és csökkenő eséllyel küzdeni, avagy akarattal és a tét világos megértésével, kitartással dolgozni alternatívák azonban nemzeti választ követelnek És a feladatok nagyságához illő forradalmi hozzáállást. Rózsa László DCiku uisú k válaszúk Pozsonyi pillanatok (Szántó György képriportja)
