Népújság, 1985. november (36. évfolyam, 257-281. szám)

1985-11-20 / 272. szám

NÉPÚJSÁG, 1985. november 20., szerda A besenyőtelki tsz KISZ-fiataljainál fit év után a csúcsra!?) Ma már nem lemondóan legyintenek. Ellenke­zőleg, egyre szívesebben kérnek részt a minden­napi munkából. Pedig hat éve, 1979 előtt a Be­senyőtelki Lenin Termelőszövetkezetben kevesen gondolták volna, hogy a KISZ-élet hamarosan megújulhat. Napjainkban jogos és előremutató ter­veket szövögetnek, s ebbe beletartozik az is: ne­mes versengésben elnyerni a KISZ Központi Bi­zottságának Vörös Vándorzászlaját. Weöres Sándor versét Reich Károly illusztrálta (Perl Márton reprodukciója) Az eddigi eredmények el­érésében fontos szerepet ját­szó Zilahiné Varga Piroská­val, a tsz KlSZ-szervezeté- nek titkárával pillantottunk vissza a több. mint fél év­tizedre — 1979-ben kerültem a községbe — meséli bemu­tatkozásul. — Azelőtt a fő­városban a Rákosvölgye Tsz-ben dolgoztam. Hódme­zővásárhelyen az Élelmiszer- ipari Főiskolán szereztem diplomát, így lehetek most takarmányozási ágazatveze­tő. A szikszói középiskolá­ban és a főiskolán is aktív résztvevője voltam az ifjú­sági mozgalomnak. Épp ezért vállaltam, amikor felkértek, hogy irányítsam az itteni KÍSZ-életet. Alighogy idejött tehát, amikor megbízták a feladat­tal. Nem volt egyszerű a kezdés: másfél éves szünet (!) után, éppen kilenc tag­gal. — Mit tehet ilyen helyzet­ben egy ember, aki ráadá­sul idegennek számít? — Elsőrendű teendőmnek azt tartottam — kész a fe­lelettel —, hogy kellőképpen megismerkedjem az embe­rekkel, elsősorban a fiata­lokkal. Menni és menni kel­lett hozzájuk, rendszeresen beszélgetni velük! Vitatkoz­ni, ha szükség volt rá. Két évre rá már tizenhármán dolgoztak velem, a jelenlegi létszám pedig hatvanhárom. Az érveléssel sikerült odáig eljutni, hogy most már nem kell agitálni őket. Vonzó az ifjúsági szervezet a fiatalok számára! Persze ugyanilyen fontos volt, hogy a párt- és — Édesapád hol dolgozik? — Melyik? — Hát az igazi! — Tanár. Az utána kö­vetkező „volt apukám’' gyógytornász volt, a „lesz apukám”, András bácsi pe­dig üzemvezető. Mindezt olyan természe­tes módon adja elő a 12 éves Attila, hogy az ember be- leborzong. A felnőttek ko­molyságával nyugtázza, hogy a volt apukája sokszor ré­szegen járt haza, majd ké­sőbb egyre ritkábban, éj­szakánként üres volt az ágya, ám édesanyja mégis minden alkalommal vissza­fogadta. A „lesz apuka”, András bácsi már írt neki néhány levelet a táborba ar­ról, mi történt otthon. Kül­ső szemlélődőnek úgy tű­nik, ez a gyermek átvészel­te a két papa-csere összes problémáját, kényelmetlen­ségét, s irigylésreméltó al­kalmazkodó készséggel vá­lasztja ki azokat a helyze­teket, amelyek számára kel­lemesek. Vezéregyéniség. Nem tűr ellentmondást, parancsokat osztogat, németül szaval a „Ki mit tud?” csapatverse­nyen, emellett szépen furu­lyázik. Szinte lányosán ked­ves az arca, mindig tiszta a ruhája, ő az, akit nem kell noszogatni: menj zuhanyoz­ni, zoknit mosni, a fogápo­lásról sem feledkezik meg, és minden este összehajto­gazdasági vezetéssel megte­remtsük az összhangot. Az ő segítségük is sokat segí­tett. — Vegyük sorra, mennyi mindenről adhattok számot! — Mindenekelőtt arról, ami ezelőtt soha nem volt: o lakásépítési támogatás. Először húszezer forint le­hetett a kamatmentes köl­csön, napjainkban már öt­venezer. Nőtt az ifjúsági alap összege is. 1980 őszén még személyenként 400 fo­rintra rúgott, tehát 16—18 ezer körül mozgott. Ma en­nek legalább a duplája. — S az érdekérvényesítés sikerein túl? — Nagyon ügyeltünk rá, hogy termeléspolitikai fel­adatainkat minél magasabb színvonalon elvégezzük! Büszkélkedhetnek fiatalja­ink az újításaikkal. Harma­dik esztendeje igen ered­ményes az aratási verseny­mozgalmunk. „A versenyezi zünk a milliókért!” elnevezé­sű akció keretében fáradt- olaj-gyűjtésben a legjobbak közé tartozunk a megyé­ben. Mindemellett olyan rendezvényekkel is jelezzük létünket, mint a politikai vitakörök, vetélkedők, az ünnepségek, a sportdélutá­nok. Kirándultunk Lillafü­redre, Miskolc-Tapolcára, a Balaton mellé. Nemsokára az Országházat és a Mező- gazdasági Múzeumot sze­retnénk megnézni Buda­pesten. Voltak egyéb nagy­szerű közös megmozdulása­ink is. Például a községi KlSZ-esekkel együtt vas­gyűjtés, dohányszedés. To­vábbi társadalmi munka­akciók, vagy a már hagyo­gatva teszi nadrágját, in­gét a szekrénybe. Látszólag ideális gyerek, nincs vele sok gond, úgy tűnik egy-két nap alatt már megtalálta helyét az úttörőtáborban is. Aztán egyszerre összeku- szálódik benne a rend. Nem választják meg őrsvezető­nek. „Pedig én azt hittem, hogy szeretnek” — zokogja, és nyoma sincs már benne a határozottságnak, önura­lomnak. Nap, nap után fej­fájásra panaszkodik, kiborul, könnyes, összemaszatolt arc­cal ül az ágyon, alig hallom amit maga elé motyog: „Én nagyon szeretem az édes­apámat! Mégis, csak úgy ta- lálkozhatom vele, ha felhí­vom, 'és Iaz ő iskolája felé megyek haza. Ilyenkor ki­jön elém az udvarra. Én pe­dig mindig szétnézek, hogy anyu nem vett-e észre, mert ő pont Iszemben dolgozik ve­le. A múltkor azt mondta, hogy nem kötelező nála lak­nom, nyugodtan átköltözhe­tek apához, ha ott jobban érzem magam. 'Nem érti meg. hogy nekem havi két alkalom nem elég. Emellett már a kisöcsém is kezdi mondogatni, hogy te août robban szereted, mint min­ket. te már nem is kellesz nekünk!" A doktornő értetlenkedve áll Attila panaszai előtt. „Tegnap is fájt a fejed, ad­tam gyógyszert, hogyhogy nem múlt' el? Bevettem dok­Zilahiné Varga Piroska: „Menni és menni kellett hozzájuk, rendszeresen be­szélgetni velük .. (Fotó: Perl Márton) mánnyá vált, évente meg­tartott szüreti felvonulás és bál. Mindezért méltán érde­melték ki immáron három­szor is az elismerést: a Ki­váló KISZ-szervezet Zászló elnevezésű kitüntető címet. — Van-e ami nagyon hiányzik? — Szeretnénk megterem­teni az önálló klubélet le­hetőségét. Ehhez mindenek­előtt egy helyiségre lenne szükség. A művelődési ház­ban szemléletbeli különbsé­gek miatt nem sikerült iga­zán összehozni a termelőszö­vetkezet és a falu fiatalja­it. Vitaköreinket, egyéb rendezvényeinket többnyire az agronómusi irodában vagy pedig a községi párt­házban tartjuk. Persze már szó volt arról, hogy a jövő­ben az utóbbi helyen ka­punk foglalkozásainkhoz egy leválasztott részt. A kívülállónak is szem- betűnőek azok a kedvező változások, amelyekkel a be­senyőtelki termelőszövetke­zet KISZ-fiataljai dicseked­hetnek. Különösen akkor megragadóak, ha tudja az ember, hogy mindezt öt év alatt érték el. Kis létszám­mal, nem a legmagasabb képzettséggel rendelkező, de igen lelkes tagsággal. tor néni, de már a fogam is fáj.” Aztán negyednap a manduláját érzi bedagadva, ötödiken a kezén lévő el­képzelt daganat miatt kísé­rik a rendelőbe. Hét végén büszkén mondja: tanár né­ni, már nincs semmi bajom! De ha fáj valami szólok. Mindegy, hogy mit mond, valamivel mindig jön. Ha kifogy a betegségeiből, ak­kor a szerelmi kalandjait meséli, ha betelt velük, ak­kor feltűnően elvonul vala­melyik sarokba, és alig vár­ja, hogy megkérdezzék: mi bajod Attila? Mindegy, hogy mit mondanak utána, csak odafigyeljenek rá, fontos le­gyen valakinek... Talán túl sokat írtak már arról, milyen lelki sérülése­ket szenved a gyerek egy, esetleg több, néha már-már sorozatot alkotó válásokkor. Bárkit megkérdeznénk szin­te kapásból sorolná, hogy az elvált szülők csemetéje zár- kózottabb, bizalmatlanabb, rosszabbul tanul, mint a töb­biek. Vagy ha nem, hát olyan, mint Attila. Látszólag kiegyensúlyozott. Valójában lehet, hogy rosszabbul jár,, mint a többiek, hiszen egy­folytában hazudnia kell, játszani a szófogadót, a ko­molyat. Olyannyira, hogy később esetleg egészen meg­szokja, s felnőtt korában is alig lesz egy-egy őszinte pil­lanata, szava, gondolata ... (doros) A Gyermekekért díj egyik jutalmazottja: Kei eh Tizenegy éves voltam, amikor kaptam egy Móra Ferenc írásait tartalmazó vászon kötésű könyvet. Ta­lán ez volt a második vagy harmadik saját kötetem, amely már nem mesekönyv volt. Dióbél királyfi és tár­sai, ez volt a cime, alcíme pedig: Egy öreg ember em­lékei fiatal gyerekeknek. Emlékszem mennyire sze­rettem az írások közt meg­búvó képeket is. Akkor még nem tudtam, hogy illusztrá­ciónak hívják, s grafikus készíti. Eszembe se jutott, hogy megkeressem a könyv­ben a rajzoló nevét, pedig Dióbél, Rosszjancsi úr vagy az öreg Tilinkó alakja általa öltött testet. A későbbiekben sokszor találkoztam ezek­kel a szeretettel megrajzolt figurákkal tankönyvekben is. A napokban újra kézbe vettem a kedves régit — megőriztem, megvan még —, ami az én könyvespolcomról átkerült rég a gyermekei­mére. Ma már tudom azt, amire hajdan nem is figyeltem, hogy a grafikusművészt Reich Károlynak hívják. Könyvillusztrációiért. ki­csiknek szóló grafikai mű­veiért a gyermek- és ifjúsá­gi irodalom népszerűsítésé­ben végzett kiemelkedő munkásságáért az Úttörő- szövetség Gyermekekért díjjal jutalmazta őt a közel­múltban. A vele folytatott beszélgetés során a követ­kezőket mondta magáról — Balatonszemesen szület­tem. Apám bognár volt. tisztességgel dolgozni tőle tanultam. Húszéves koromig falun éltem, közvetlen kap­csolatban a természettel. Ez- Időtájt gyarapodott útrava- lóm, amelyből mindmáig gazdálkodom. 1942-ben föl­kerültem Budapestre. Szép mesterségemet az Iparmű­vészeti Főiskolán tanultam. Azóta mint grafikusmü­Az egyik ember dudorá- szik, a másik fütyörészget jókedvében. Tóth István az Egri Csillagok Termelőszö­vetkezet főágazatvezető-he- lyettese verseket tanul. — Akik csak azt látják, hogy gyerekeimmel sétálga­tok az utcán, és közben hu­nyorgó szemmel mondoga­tok valamit, azok talán azt hiszik, hogy korán megöre­gedtem .. . mondja felvilla­nyozva a fiatalember. — Ilyenkor szinte mindig meg­tanulok egy-egy költeményt. Mielőtt megtudnánk, hogy Pista miért szereti az irodal­mat, a költészetet, gyorsan közzétesszük: második lett nemrég az országos „Auró­ra” vers- és prózamondó versenyen. — Versenyszerűen nem szeretek szavalni — mond­ja meglepetésemre. — A televízió által köz­vetített rendezvényen mé­gis nagy tapsot kaptál. — Akkor érzem igazán jól magam a színpadon, ha vész dolgozom, főképpen könyvek illusztrálásával foglalkozom. Amikor arról érdeklődöm, hogyan adta első tanújelét ritka képességének, szeré­nyen ennyit mond: — Én is, mint minden gyerek rajzolgattam — ta­lán csak egy kicsivel job­ban, s 6—7 éves koromtól rendszeresen, de nem tuda­tosan. Kacsák, tyúkok, libák és egyéb háziállatok világá­ban nőttem fel. Volt mit ábrázolni. Mindez környeze­temből nem váltott ki nagy csodálkozást, a nehéz falu­si munka teljesen lekötöt­te őket. Csak annyit mond­tak rám: „ügyes kezű gye­rek”. Könyvillusztrátort mun­kássága 1948-ban kezdődik. Az Ifjúsági Könyvkiadó megbízza, hogy készítsen Petőfi Sándor: Arany Laci­nak című verséhez rajzokat. Első Ikiállítását 1950-ben rendezi. Négy évvel később már Munkácsy-díjjal ju­talmazzák, 1962-ben meg­kapja a Kossuth-díjat. Tíz évvel később a Magyar Népköztársaság Érdemes Művésze lett. Termékeny, kiegyensúlyozott alkat. Nem­csak gyerekeknek rajzol. Devecseri Gáborral közösen készítettek egy reprezenta­tív albumot, Variációk cím­mel. Pár évvel később ön­álló művel — Pastorále — jelentkezik. Ismerői megfi­gyelhetik, hogy rajzainak kedvenc motívuma a ló. — Nagyapám szíjgyártó és kocsifényező volt. Gyönyö­rű lovakat tartott. Büszke is volt rájuk. Nem munká­ra, hanem parádéra hasz­nálta őket. Legkedvesebb lo­va a Mirza volt. Amikor en­gem is fölültetett a hátára, csak ennyit mondott: „Húzd ki magad, és ne félj!” Gyer­mekkoromból való a meg­előadás közben nem beszél­getnek, esetleg bóbiskolnak, vagy uram bocsá’, nevetgél­nek a nézőtéren. Én több­nyire bensőséges kapcsola­tot teremtek a közönséggel. A mondanivaló, akár egyet­len hangsúlyozott szó se­gítségével is eljuthat a be­fogadóhoz. — Mióta vonzódsz a szép szóhoz? — Szakközépiskolás ko­romtól. Gyöngyösön ismer­kedtem meg, kötöttem ba­rátságot az Anonym Iro­dalmi Színpad közreműkö­dőivel. A klasszikus és a kortárs magyar irodalom reprezentánsainak alkotá­sait vittük színre prózában és versben. Felkerestük az intézményeket, a könyvtára­kat és jókedvűen játszot­tunk. Legkedvesebb közön­ségünk a gyerekek voltak. Emlékszem, egy alkalommal az iskolások feljöttek a szín­padra, segítettek verset ír­ni az erdő lakóiról szóló mesejátékban. Előfordult, határozó élmény, ekkor sze­rettem meg a természet leg­szebb élőlényeit. Vannak persze, más élet- reszóló élményei is, nyomot hagyó, meghatározó emlé­kei. Ezek közé tartozik a diófa, amelyet még édes­apja ültetett. Az árnyat adó. megtépázottan is tovább élő fa a művész életművében szimbólummá vált. — Tíz évvel ezelőtt leraj­zoltam egy kis diókkal ter­hes ágát. s a rajz alá írtam egy amolyan „litánia-félét' Igen, ez a Hitem szerint cí­mű könyvembe ,is bekerült, s olyan, mintha egy élő sze­mélyhez íródott volna. Így szól: „Legyél áldott nagy diófa, ágaiddal ringató, vég­telenséget mutató, velem együtt növekedő, nálam százszor többet érő, ábránd­jaim teremtője. mennyor­szágba segítője, földön élés szép reménye, te törődést nem akaró, ötven éve ada­kozó, eddig minden vihari bíró. gyengébbeket bátorító, égig érő zöld palota, ébren- álom szép kapuja. — Jaj. csak nehogy koporsóm légy. — kívánom, hogy so­káig élj.’ Amikor beszélgetésünk az „utánpótlásra”, a tehetsé­gesen rajzolgató gyerekek­re terelődik, töprengve igy válaszol: — Mivel bátorítanám őket? Rajzoljanak le min­dent. Csinálják kedvük sze­rint, ne tudatosan, és talál­ják meg az örömüket benne! Én boldognak mondhatom magam, pályám töretlen Szeretem szép mestersége­met, a nekem mindig örö­met adót. mely élteti a hi­tet bennem, hogy kapott képességemmel jó ügyet szolgálok. hogy az este hétkor kezdő­dött színielőadás a ráadások miatt még tizenegykor is tartott. A mezőgazdasági főiskolá­ra került, növénytermeszté­si üzemmérnök lett. A kedv­telésének a munkahelyén sem fordított hátat. — Szeretem József Attila líráját. Van egy 5i. .jerees irodalmi műsorom, amelyet a költészetéből állítottam össze. Barátaim körében néha meggyújtok egy szál gyertyát és a költőt idé­zem. Elszavalom mások kö­zött a Csöndes éji zsoltárt, a Mama, a Születésnapom­ra, a Kopogtatás nélkül cí­mű gyöngyszemeket. Hogy miért verselek? Egyszerű a magyarázata. Mert gyakran vagyok jóban magammal es a környezetemmel. A vers­mondás számomra ünnep is egy kicsit Mika István Szalay Zoltán N\i bajod, Attila? Ilosvai Ferenc Szép gondolatokat közvetít

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom