Népújság, 1985. október (36. évfolyam, 230-256. szám)
1985-10-12 / 240. szám
NÉPÚJSÁG, 1985. október 12., szombat MŰVÉSZET ÉS IRODALOM » — A családdal foglalkozz, annak örülj! — De hát család ez? Megdöbbent. — Mi a fene lenne? — Ez nem család — jelentette ki szomorúan a felesége. Balogh ingerült lett. — Mindenesetre — mondta —. minden család olyan, amilyen az asszony . . — Nem Olyan amilyen a férfi? — Mit akarsz ezzel? Mi nem tetszik? Balogh felpattant, kivörösödött: a fene enné meg, hát ezért jön haza, hogy ilyeneket hallgasson? Hangoskodott, csapkodott: „A kurva életbe, olyan a hangulat folyton mint egy halottasházban!'' Tombolt, hogy szinte beleremegett. Utána kimerültség fogta el. Nem tudta, mitől, de félt is. Tulajdonképpen régebb óta félt, csak eddig nem törődött vele. Ettől kezdve még ritkábban járt haza sötétedés előtt, mint addig. Dolgozott, aztán megint dolgozott, késő délután meg együtt ült a géemkásokkal a sörözőben. Számoltak, kalkuláltak, elégedettek voltak magukkal. Tulajdonképpen mindegyikük egy-egy kis hadvezérnek érezte magát — belevágtak ebbe az új dologba, és lám győztek! Csakhogy az asszony nem győzött. Reggelit készített, takarított, bevásárolt, főzött, mosott,- hazavárta a kamaszait, a férjét .. . várt, várt. tizenöt esztendeje. Fáradt volt és várt. Bármily furcsa: győzelemre várt. Bármi, lyen kicsire, de győzelemre. Csakhogy ő a férjével szemben akart győzni. Legalább egyszer. Az átkozott géemkáján akart győzni, ami miatt végképp magára maradt, ami miatt valószínűleg sosem lesz operabérlete. A géemkán, ami a férjének minden gondolatát lefoglalta, amire olyan büszke volt, hogy az élet hősének érezte magát. Szólt hát neki egyik nap, küldené el hozzájuk Bélát, a géemká vezetőjét, akire a fűtésszabályozók tartoztak. — összevissza fűt ez a nyavalya, a gye- I rekszobában meg lehet dögleni a hőségtől, a konyhában meg fázom. Jött is Béla. napközben, két helyszínelés között. Az asszony konyakkal, almával rózsaszín pongyolában várta. Másnap is. A következő héten is. Aztán írt egy levelet a férjének. Lebuktatta saját magát. Balogh összeroppant. Csalódott. . csalódott a feleségében, de ha lehet, még jobban Bélában, aki mégiscsak a géemká vezetője volt. akivel közösen vágtak bele a nagy kalandba . . . s akkor van pofája az ő feleségével.. . Mostmár hazajárt munka után Nem sörözött. mert nem volt kivel. Kivált a géem- kából. Odalett az a nagyszerű érzés, amit alapító géemkásként érzett. Maradt a felesége. Meg a gyerekek. Akiknek folyton útban volt. Nem tudtak mit kezdeni vele. Csak ténfergett a lakásban. Tépkedni kezdte a szőrt a füléből, orrából. kenegette a haját ilyen-olyan szerekkel. Kutyául érezte magát. Mit tehetett volna egyebet, egyik nap rászánta magát, sorba- állt, és vett a feleségének s magának operabérletet. De nem vígoperákra ám! Hanem a Wag- ner-sorozatra. Tudta ugyanis, hogy a Wag- ner-operákat a felesége nem érti, nem is kedveli. Ahogy ő sem. Mindenesetre, ha az idei évadban Wag- ner-mû hangzik fel az Operaházban, a második sorban, középen, Balogh ül a fe- 1 leségével. Amíg szól a muzsika, képzeletben a nürnbergi mesterdalnok padlófűté. ; sét szereli, de nem főmunkaidőben, hanem 1 utána, géemkásként. Az ilyen igényes, keserves, ámbár próbára tevő munkához illik is a wagneri zene; élvezi. S nem gondol arra, hogy közben, ha nem látszik is, hűl- { lik a haja, szőrcsomók nőnek a fülében, ' és a felesége úgy érzi, a világ leghosszabb zenemüvét kénytelen végighallgatni. Kénytelen, hiszen ő akart mindenáron operabérletet. KICSI NEKIK EZ A HÁZ? A táncosok otthonra leltek A terem mintha nem is az a régi lenne, amelynek kopottas padlójáról a keskeny kamaraszínpadra lehetett föllépni. Csak az oszlop emlékeztet a régire, most is méltóságteljesen nyújtózkodik, felosztja a megnyúlt teret. A falak fehérek, mint régen, érezni még a friss mész illatát. A sötét ajtók ünnepélyes kontrasztot teremtenek, ellenpontjai a hó színének. De rég volt, hogy néptáncosok bőrcsizmája döngette itt a parkettát. Most minden újra a hajdani. - Szól a hegedű, a brácsa, a bőgő és Kovács Tibor megint csak a kör közepén áll, értő kritikus szemével figyeli a fürge lábakat, az egyenes derekakat: a műsort, azt amelyért nyáron oly lelkesen tapsolt az olaszországi Mon- te-Bellinö városának közönsége, szinte köszönetét mondva a Heves Megyei Művelődési Központ Egri Néptáncegyüttese tagjainak azért, hogy a közelmúlt „hontalanul" eltöltött esztendőiben sem pihentek. Nyúljunk most vissza a kezdetekig! 1977-et írtak akkor. A gyöngyösi Vidróczki Nép- táncegyüttes előző sikereit fölülmúlva az országos figyelem középpontjába „táncolta fel” magát, a fiatalok pedig a népművészet reneszánszát érezték mindenfelé. Virágzott a táncházmozgalom, új erőre kapott a folklór gyűjtése, s a BRG-magnók hangszóróiból nemcsak Piramis- és LGT- slágerek, hanem tiszta forrásból fogant mezőségi és székely népdalok is előtörtek. A Halmos—Sebő duó gyakran megfordult Egerben. Beültek egy terem közepére, előkapták hangszereiket, s egy-egy az amatőr mozgalomból kinőtt művész segítségével táncra hívták az ifjakat. Nem hiába. Tömegesen ismerték fel, sokan életükben először, azt az örömet, amelyet a régiek éreztek, amikor a ritmus kicsalta belőlük lelkűk rezdüléseit, kitáncolva az örömöt, a bánatot, az indulatokat. a szerelmet, s mindazt, amit csak belülről éreztek, de megfogalmazni nem tudtak. Sokan szerették volna már akkor, hogy ne csak alkalmi legyen ez a lehetőség. A hagyományok ápolásához, az önkifejezés effajta megvalósításához . állandó együttes létrehozására lenne szük-- ség, hisz Egernek akkor még nem volt néptánccsoportja. összedugták a fejüket a Megyei Művelődési Központ, a Volán, a MÉSZÖV. a KISZÖV. az SZMT és még sok más cég, intézmény és szervezet képviselői, s létrehozták az Egri Néptáncegyüttest. Művészeti vezetőnek nem kisebb szaktekintélyt nyertek meg. mint Varga Zoltánt, a Bartók Néptáncegyüttes kitűnő szólistáját, Ös Csaba személyében^ pedig egy ragyogó zenekarvezetőre leltek. A lapokban, falragaszokon, az iskolarádió hangszóróin át megindult a toborzás, s a fiatalok jöttek, többen mint bárki hitte volna. Egyesz- tendős kemény műhelymunka kezdődött, amely remek rosta volt. Senkit .sem küldtek el, mégis fokozatosan elmaradoztak a szalmaláng- lelkesedésűek, a megbízhatatlanok, s az „antitáncosck". Kialakult egy csapat, amelynek tagjai valóban tehetségesek voltak. Első szakmai bemutatkozásuk országos ezüst minősítést hozott. Hinnénk, gondok nélküli karrier kezdődött ezzel. A valóság viszont nem ilyen rózsás. — Szerepléseink, minősítéseink látszólag arról tanúskodnak, hogy szépen ível fölfelé sikereink grafikonja, de csak mi tudjuk igazán, mennyi buktató, bizonytalanság kísérte végig létünket. Sokszor a „lenni vagy nem lenni” kérdésére kellett választ adnunk — mondja Kovács Tibor, az együttes mai irányítója, aki 1978-ban kezdőként lépett az együttesbe, majd tehetségével olyannyira kivált, hogy egy esztendő múltán megszerezte a Népművészet ifjú mestere címet és a C-kategóri- ás vezetői engedélyt. — Akaratlanul is a Vidrócz- kihoz hasonlítjuk magunkat, hisz a közönség is az övékéhez viszonyítja teljesítményünket. Nos, a gyöngyösi csapat a mi lehetőségeinkhez képest „inkubátorban" dolgozik. Hovatartozásunk sokáig tisztázatlan voltS Amikor sok gazdánk közül hivatalosan is az MMK-é lettünk, nem szűnt meg a pártfogók anyagi támogatása, de mindig csak hatalmas harcok árán tud-. tűk megszerezni azt a pénzt, ami működésünk alapfeltétele. Senkihez sem akarunk hálátlanok lenni, hiszen köszönettel tartozunk mindenért, de az igazság az, hogy csupán jó szándékban nem volt hiány, minden másban igen. Ez érthető is. Tudjuk, milyen mostoha feltételek között létezett a ház, nem csoda, hogy a „gyermekeinek" is nehéz sorsa volt. Sajnos, egy állandó zenekart sem tudtunk megtartani. Amikor kísérőink elérték az országosan is magas színvonalat, rögtön elcsábította őket egy másik város, mert lakással, állással várta őket. ók mentek, hisz itt még ígéretet Sem kaptak annak szerzésére. A tehetségeket nem elég kinevelni, meg is kell őket őrizni. A katonaság, a diplomaszerzés, a gyerekek születése törvényszerűen, s periodikusan újrakezdésre kényszerített minket, az elmondottak pedig még inkább nehezítették . a helyzetet Szerencsére az idejében beindított utánpótláscsoportból mindig kinőtt néhány tehetség, volt kinek átadni a „stafétát". — Ugye hihetjük azt. hogy a nehéz indulás után az elmúlt két mostoha esztendőn túljutva már, gond talanabb jövő következik? — Az előző két év valóban nehéz volt. Hosszú ideig nem találtunk ideális „albérletet". Jobb híján ce- meMlapokkal burkolt folyosókon rongáltuk ízületeinket, szűk helyiségekben „kucorogtunk''. majd sikerült a 3-as iskola tornatermében elfogadható otthonra lelni. igaz, nem kevés forintért. Az úttórőházi nagyterem ennél is jobb próbahelyiség volt. de a bábszínház kiszorított onnan bennünket. Nem csoda, hogy mint a Messiásra, úgy vártunk a felújított művelődési központ átadására... Hogy mi lesz a jövőben? Bízunk benne, hogy sínre kerül az ügyünk, s nyolc esztendő elmúltával végre olyan korszak kezdődik, ami elhozza kibontakozásunkat, s szerepléseinkkel a jövőben nemcsak a közönség lesz elégedett, de mi magunk is — mondja, elmosolyodik, s szemében valami olyan pillantás bujkál, mely mintha azt árulná el. maga sem hisz szavaiban. A ki nem mondott aggodalmaknak tudjuk az okát. A házban heti négy helyett csak két próbára nyílik lehetőségük, hiszen az épület nem nőtt meg, csupán megszépült. A kiscsoportoknak továbbra is meg kell osztozkodniuk a helyiségeken, óraműpontossággal megtervezett rend szerint váltogatják egymást a kamarateremben. A másik gond. hogy e pillanatban még nincs anyagi fedezet az együttes igen kopottas ruhatára felfrissítésére. Mégsem szabad borúlátónak lennünk, hisz tudjuk. rengetegen akarják azt. hogy végre megoldódjanak a gondok. Meg kell, hogy oldódjanak a pillanatnyi nehézségek, amelyek ugyan rontják egy kicsit a „házfoglaló ünnep" hangulatát de nem lehetnek a kiteljesedés gátjai. Az együttes fejlődése sokunk ügye. Engednünk kell, hogy annyi nehézség után végre úgy táncolhassanak, ahogyan akarnak, hisz a tánc az ó életük. s mindnyájunk ügye. Szabó Péter HOMA JÁNOS lkon (Visszfények és árnyak) Fekete háttér A szögek helyének fájdalmai Ecsetszorító kezék A feltámadás szomorúsága Játék Egyszer történt hogy kioldoztad magad mert égették ajkaid régi hazug szavak nem kötött tovább a Földhöz semmi Elkezdtél lebegni VLAGYIMIR KOSZTROV Negyvenen túl Negyvenen túl megvilágosodnak hirtelen a dolgok. Észreveszem : lepketeste lett a bánatoknak, gondjaimat egyedül cipelem, s nem hosszabbak az átvirrasztott éjek, a nappalok is fénylenek, szürkédnek. Túl a tényen — hogy élünk és szeretünk —- a csöpp csodára mégis van szavam: régi fészkét megleli a fecske kikeletkor a házeresz alatt. — Negyvenen túl szikár sorsüzenet a költemény. Levél mindenkinek. Cseh Károly fordítása Megújult köntösben
