Népújság, 1985. október (36. évfolyam, 230-256. szám)
1985-10-07 / 235. szám
k NÉPÚJSÁG, 1985. október 7., hétfő Folyik a boconádi kastély felújítása Élet a régi falak között Lesz-e megújulás? Hajdanán mindannyian örömmel üdvözöltük a Szeszélyes évszakok című szórakoztató magazin jelentkezését, Annál is inkább, mert .sajátos színekkel. izekkel lepett meg minket, tartalmas. kellemes kikapcsolódást kinálva számunkra Minderre ráadás volt a műsorvezető. Antal Imre megnyerő, sokoldalú egyénisége. Túlzás nélkül állapítottuk meg, hogy igazi tevés személyiség, aki közvetlenségével, imponáló maga- biztosságával, irigylendő felkészültségével maradandó élményekkel ajándékoz meg valamennyiünket. Hosszú ideig azt is kaptuk, amit vártunk, reméltünk, egy ideje azonban érezhetően esett a színvonal. A megszokott összeállítások mind kevesebb újat hoztak, hiszen egyre-másra ismétlődött a régi „menetrend". A gondok különösképp tükröződtek a szombat esti produkcióban, amely még rutinteljesítménynek is szerény volt Szilágyi János szerkesztő ügy látszik, elfeledkezett arról. hogy a magazinjelleg nem tűri az egyhangúságod a folyvást azonos szerkezetet. s idegen tőle egy-egy mozzanat túlhangsúlyozása is. Most viszont épp ez történt. Olyannyira, hogy azt .hittük: valamiféle cirkuszi összeállítást nézünk. Tévedés ne essék: ezek a számok 1 nyűgöztek, elkápráztattak bennünket, mégsem elsősorban erre számítottunk. hanem olyan szellemi vegyestálra, amelynek minden tartozéka mestermunka, amely éppen harmonikus voltával, megkomponáltságá- val bűvöl el minket. Néhány „falatra nem is panaszkodhattunk A villámtréfák bejöttek Walter Béla jelenete — a Születés- napi ajándék — nem utalt ugyan mesterségbeli tökélyre, de ügyesen fabrikált keret volt, amelyet élettel tölthettek a talpraesett, az önfeledten komédiázni is szerető művészek Gusztáv sem okozott csalódást. Annál inkább az előbb már említett szerző Matild és Amálkája, amely az alacsonyabb rangú humorpályázatokon se szerezne valamire való díjat. Más lenne a helyzet, ha többen dolgoznának ennek a vállalkozásnak. ez vérfrissítést jelentene. Alfonzó, Hernádi Judit se jeleskedett, így aztán percekre teret nyert a vitathatatlan unalom, amely el kell, hogy gondolkodtassa a magazin gazdáit. A folytatásra szükség van. de csak akkor, ha képesek a szinttartással ötvözött megújulásra. Antal Imrének biztosan megy — ő most is formájában volt — tessék tőle tanulni Megéri. . A boconádi porták között a falu központjában magasodik a Szeleczkyek által 1760-ban épített kastély terjedelmes tömbje. Valaha élénk volt itt az élet: estély estélyt, vadászat vadászatot követett. Csak éppen akiknek verejtékes munkája mindezt lehetővé tette, a környék jobbágy családjai — soha nem léphettek be a freskókkal díszített, faragon bútorokkal, süppedő szőnyegekkel berendezett termekbe. Viszont kötelességük volt messziről megsüvegelni a méltóságos urat, aki vagyonát az ő dolgos kezüknek is köszönhette. Nem csoda hát, ha az idők fordultával, az urak távoz- tával még a falakat is el kezdték bontani a boconá- diak, hogy a téglákból új házakat építsenek maguknak. Lassanként a tető is beszakadt és a becsorgó esővíz tovább rombolta az épületet. Lepergett a vakolat, elrozsdásodtak a míves kovácsmunkával készített ablakrácsok. A messziről még mindig tekintélyt sugárzó udvarház közelről jól láthatóan haldoklón. — Azt hiszem, a 24. órában kaptunk észbe — emlékszik vissza Bessenyei Bélá- né. a községi tanács vb-tit- kára. miközben körüljárjuk a tatarozásra váró falakat. — Szükségünk van iskola- épületre, művelődési otthonA tető már kész. a falak még tataro zásra vár nak Belülről is szemügyre vesszük a kastélyt. Bal szárnyában működik az óvoda, és itt található az úttörőszoba is. A jobb szakasz helyiségeiből kopácsolás. be- szédfoszlánvok szűrődnek ki — az alsótngozatos • osztályok tantermeit alakítják ki éppen a munkáskezek. A villany- és l'ütésszereles kész, már a vakolási végzik. Januártól itt tanulnak majd a kicsinyek A főépület még tatarozásra vár, és bizony lesz itt tennivaló éppen elég. Ki kell cserélni az Összes nyílászárót, modernizálni a világítási és fűtési hálózatot, vakolni és festeni kívül- belül. Mindezt természetesen a műemléki jelleg megőrzésével. — A tervezett költségek elérik a 45 millió forintot — tájékoztat Bessenyei Béláne — Az OMF-től kapunk támogatást, tavaly például egymilliót, az idén 600 ezer forintot, és a lakosság is vállalt társadalmi munkát: betonozást, festést, tereprendezést. A kiadások nagy részét azonban nekünk kell költségvetésünkből fedezni, ez pedig érthetően több évbe telik. Ennek ellenére bizakodóak vagyunk. hiszen közművelődési és gyermekintézményeink méltó helyre költöztetésével számos gondunk megoldódik majd, új élet költözik a régi falak közé. és községünk egy nagyon szép műemlék büszke gazdája lesz. ( konc-) ( pécsi) Köztéri szobor Balatonfüreden A jobb szárnyban a vakolásnál tartanak — januártól itt tanulnak majd a kicsinyek (Fotó: Koncz János) Tjj köztéri szoborral gazdagodott a Balatonpart. Vasas Károly szobrászművész vörösréz lemezből készült kompozíció ját „A három tavasz"-! állították fel Balatonfüreden (MTI-fotó: Hámori Szabolcs) ra — mondtuk —, az óvoda és a könyvtár meg már úgyis a kastélyban működik. Számolni kezdtünk és végül úgy döntöttünk, hogy meg kell menteni az épületei, mert érdemes. Hiszen ha végleg tönkremegy, az említett intézményeknek is új otthont kell teremteni, ha viszont felújítjuk, nyerünk vagy 1800 négyzetmétert, és így megoldódnak a helygondjaink. A megyei vezetők az Országos Műemléki Felügyelőség szakembereivel szemlét tartottak és nem látták akadályát tervünk végrehajtásának. Legelőször a tetőt hoztuk helyre, hogy a további romlást megakadályozzuk. A főépület freskói viszonylagos épségben vészelték át az elmúlt századokat Rumen Balabanov: Ki vagyok? Reggel fölébredtem és nem tudtam, ki vagyok. Fölkeltem és körülnéztem. Egy nő aludt mellettem. Nem ismerem. Átmentem a másik szobába. Amulva vettem észre, hogy egy gyermek kandikál kifelé az ágyból. Öt sem ismerem. Kimentem az utcára. Valaki rám köszönt, de én egyáltalán nem ismerem. A lábaim elvittek egy épülethez. Majd tovább a liften, egészen egy ajtó elé. Bemegyek. Két nőt és egy férfit látok az íróasztalok mögött. Rám mosolyognak. Nem ismerem őkel. Emberek jönnek. Úgy la, szik, látogatók Nézem ölre!, nézem a papírjaikat, melyeket a kezembe nyomnak, de minden olyan ismeretlen a számomra. Ügy is bánok velük, mint ismeretlen emberekkel. Elküldöm őket — egyiket a másik után. Odajön az egyik illető a szobából, és húsz levât kér kölcsön. Visszautasítom — ismeretlen embernek nem adok öt óra felé fölál lók az íróasztaltól és távozom A lábaim hazavisznek Lefekszem és elalszom ■■ Reggel fölébredek — és semmire sem emlékszem. Kérdezem a feleségemet, látott-e tegnap? Igen — feleli. Elmegyek a munkahelyemre. Kérdezem a kollégáimat. nem vettek-e észre rajtam valami furcsát. Csak egyikük válaszol: — Kértem tőled kölcsön, mint rendesen, húsz levât, és te, mint mindig, visszautasítottál! Jönnek az ügyfelek — régi ismerősök, régi problémákkal. Őket is megkérdezem! Semmi különös — mosolyognak nyájasan. — Mint általában, haza tetszelt küldeni bennünket valamiért, es azt tetszett mondani, jöjjünk holnap . . . Azt mondom nekik, hogy ma gyengélkedem, és visszarendelem őket másnapra. Letörve távoznak, öt óra tájban felállók az íróasztaltól. Hazatérek. Otthon vár a feleségem és a gyerek. Hallgatagon rám néznek, szótlanul megvacsoráznak, majd csöndben lefekszenek. Mielőtt elaludnék, megbököm a feleségem: — Tegnap semmire sem emlékeztem . . Nem vetted észre ? — Mit vettem volna észre? — vonja meg a vállát — Mint rendesen, egy szót sem szóltál hozzánk, mielőtt munkába mentél . . . Azután hazajöttél, és anélkül, hogy ránk néztél volna, lefeküdtél aludni . . . A másik oldalamra fordultam. Valójában azt sem tudom, ki vagyok . . . Ezt a nőt nem ismerem, azt a gyereket szintén, a kollégákról mái nem is beszélve . . . Meg a nevemet sem lu- dom . . . Hogyan fogok így fizetést kapni elsején? Ez itl a kérdés! ( Fordította Adamecz Kálmán, Egy hét...
