Népújság, 1985. október (36. évfolyam, 230-256. szám)

1985-10-22 / 248. szám

4 NÉPÚJSÁG, 1985. október 22., kedd HOZZÁSZÓLÁS Egy alkotóműhely újabb életjele Egyik korábbi lapszámunkban kritikusunk — dr. Farkas András — értékelte a kör kiadványát. A mostani cikk szerzője ezt a véleményt egészíti ki, je­lezve a kétségtelen erényeket és hibákat egyaránt. Az Egri Ifjúsági Házban működő Heves Megyei Iro­dalmi Alkotókor újabb an­tológiája jelent meg Élet­jel 2. címmel. Az egyéni és a közösségi alkotói tevé­kenység életkedvéről, élet- képességéről is tanúskodó kiadvány megérdemli, hogy szűkebb hazánkban jobban számon tartsuk: a süket kö­zöny és a bántó elhallgatás ne legyen osztályrésze azok­nak a hatat alkotóknak, akik a kezdeti nehézségeket is vállalva a rendszeres mű­helymunkában is edződni akarnak arra a szellemi erőfeszítésre, amelynek se­gítségével kitörhetnek az utánérzések kelepcéiből, s a kortársi alkotóműhelyek sablonszerűségeit is lezárva merjék vállalni az egyénibb hangot, s tudatosabban óva­kodjanak attól, hogy a kor­szerűség köntösében tet­szelgő álmodern kóklerke­dés vagy éppen blöffölés hi­bájába essenek. Már elöljáróban rá kell mutatnunk: a ma nagyon divatos költői fanyalgás, ha úgy tetszik affektálás, s a szinte irányíthatatlan költői képek és látomások szerfö­lötti kedvelése az antológia szerzőinek legtöbbjét nem jellemző sajátosság. Itt-ott megzavarja az olvasót a cél­szerűtlen eredetieskedés erő­szakolása, főleg olyan ver­sekben, amelyekben a gro­teszk fintorok öncélú hal­mozása a divatos formabon­tással társul, s a látszat­nyelvi bravúr uralkodik el a versben (Litya László: Pa­nasznapra). Az álavantgárd hangszere- lésű versbeszéd erőszakolt nyelvi bravúrjai, merész formai megoldásai olykor süppedékes talajra csábít­ják egy-egy vers alkotóját: ,,A Hold kívülről ablakol, S elrúgom magamtól a föl­det, Iszonyú ez a semmi­ség, Ez a tompa égi bánat" <Bodza László). De jó jelét látjuk annak is, hogy van ereje az idézett verssorok alkotójának arra is, hogy verseinek egyénileg meré­szen rendezett terében telje­sedjék ki a költői mondani­való (Halottak napja, A mor­zsák is). Tiszteletre méltó buzga­lommal küzdenek az antoló­gia szerzői a lírai közhelyek ellen is. Ebben már jelen­tős haladást értek el. Az első Életjel görcsösen erőlkö­dő képrendszerében nem a valósághoz, az egyéni él­ményvilághoz keresték meg a kifejező képeket, hanem a képzetkapcsolás szerte­lenségét is tükröző képvi­lághoz konstruáltak mes­terkélten kigondolt és el- módolt valóságot és meg nem élt élmény sorozatot. Ez szülte a lírai közhelyek elburjánzását is. A máso­dik füzetben megjelent Ha­vas András versei példázzák legfeltűnőbben, hogy szerző­jük tudatosan vállalja a lírai közhelyek elleni har­cot és gyakorlatot is, s ha kell, nem ódzkodik a művészi prózaformálás esz­köztárának felhasználásá­tól sem (Természet, Tájkép). Ebben a gondolatkörben illik arról is szólnunk, hogy a „szavak mögött bújkáló” (Takáts Gyula) valóság köl­tői kifejezésre alkalmas eszköztár kimódolásában mintha mívesebbek lenné­nek ifjú versíróink, olykor még a téma, a tematika ro­vására is. A költői mester­ségbeli jártasságuk a költői képek jelentéshordozó sze­repét kitágította: a látvány és a látomás színességét és merészségét erősítő szóképek, metaforasorok éppen áttéte­lességükben biztosítják a költemények mondanivaló­jának hitelét és művészi hatását. A példatárt Anga Mária és Fejes Erika versei szolgáltatják. Minden ver­süknek jellemző sajátsága, hogy az átlagolvasó nehe­zebben értelmezi, de ugyan­akkor élvezi és értékeli a vers sajátos szuggeráló ha­tását (Anga: Meditáció, Nyárutó, Jelenidők — Fejes: Hurkot vet, Szemem csu­kom). Az antológia verseinek ol­vastán felmerül annak a problémának felvetése is, törekednek-e alkotóik arra, hogy közelítsék egymáshoz a költői és az olvasói látás­módot. Ha a látvány és a lá­tomás részletei messze ke­rülnek egymástól, és a sej- tetés művészi módjait is be­kapcsolja a költő a valóság és az élményvilág érzékel­tetésére, művészi ábrázolá­sára, akkor a vers valóban túlmutat önmagán. Éppen ebben a tekintetben az an­tológia több verse a tudatos kísérletezés példáit is szol­gáltatja. Bányász István költeményei (Adj, Perspek­tívák), Pogonyi Pál versei (Lézer, A robot), a költői érzékenység variálódásának tüneteiről is árulkodnak. U gyanakkor látásmód j ukat finomította, gazdagította a természettudományos is­meretanyag és világkép is. A geometriai formák és fogalmak pl. egyszerre költői motívumok, s a geometri­kus látás révén a monda­nivalót is színesítő ténye­zők. A lírai szubjektivitás­sal jól megfér a geometriai fogalmakra épített motívum­sor Bányász István Történet című versében: „Csak állt és élt igenek, nemek kör­cikkeiben a bólintás taga­dás érintőin bámult kútba, napba és hitte, hogy a vi­lág félkörívén az ég vala­hol összeér a földdel. A gondolatiság felé hajló líra sem idegen az antológia szerzői számára. Különösen példázzák ezt Gyenge Ist­ván versei. Nem véletlenül ő formálta meg ezt a vers mondatainak jellegzetessé­geire is utaló szövegrészle­tet: „Szerette a gondolatok szabad áramlását”. Versei azt is érzékeltetik, hogy ez­zel a költői szándékkal jól megfér versmondatainak sa­játos retorizáltsága is. A fantáziát megmozgató, s ugyanakkor az idegeket megnyugtató derű és humor általában hiánycikk a kor- társlíra alkotóműhelyében. Erecskékben és csillámokban mutatkozik az antológia ver­seiben is. Kivétel Nagy Ist­ván két verse (Kutyaszorító­ban, Vallomás) : Őszinte val­lomásában utal arra, hogy „a vidámság, a humor, a jókedv ■.. kellék az élet országútján” (Vallomás). Humorérzékéhez párosítania kell a belső derű melegségét is. A derűs látásmódhoz pe­dig erőre kell kapatni a jó nyelvérzékkel párosult köl­tői vénáját annál is in­kább, mert a nyelv a humor letéteményese is. A hevesi tájak és emberek sajátos hu­morát a líra művészi régiói­ba emelő Utassy József ilyen jellegű versei legye­nek követendő példák. Itt kell arról szólnom, hogy a lokális íz és téma még csak erecskékben jelentkezik az antológia verseiben. Hal­vány nyomai találhatók Po­gonyi Pál Hozzád tarto­zom című versében. A hely. a táj ihletének eredőit érzé­kelő versrészleteket is hiá­nyoljuk: a költők látásmód­ját, hangulatát is meghatá­rozó helyi, lokális motiváció nélkül az élményvilág is szürkébb, szegényebb. Ismét Utassy alkotómódszerét ál­lítjuk előtérbe, akinek min­den verse azt példázza, hogy a költő nemcsak írja, hanem éli is a verset, s nemcsak nézi, hanem látja, láttatja is a világot, a va­lóságot. Nem tartjuk véletlennek, hogy az antológia szerkesz­tője éppen Kdrácsondi Im­re verseivel zárja az an­tológiában megjelent költe­mények sorát. A forma­kultúrára, a mesterségbeli eszközök jó megválogatásá- ra, a költői látás és láttatás eredetiségére is jellemző verseiben (Haragudván egy feketerigóra, Intelem À folytatás) a költői érzé­kenység, a jó értelemben vett alkotói szerepjátszás, a nyelvi lelemények ügyes kihasználása együtt és kü- ,lön-külön a versélmények le­téteményesei, Ugyanakkor példát szolgáltatnak arra, hogy az újabb próbálkozás­hoz, kiadványhoz milyen magasságra kell tenni az al­kotói igyekezet minőségi iéx cét. A megméretés igényé­vel kérhetjük majd számon jól mérték-e fel az ugrótá­volságot és a dobbantóhely minőségét, rugalmasságát. Az antológiában megjelent prózai írások szerzői (Kör­mendi Judit, Szabó Péter, Kakuk Imre) az alkotóerő próbájának nagyon is elté­rő szintjén állanak. A gör­csös erőlködéstől a nyelvi fantázia és a kifejezőkész­ség jól érzékelhető jelenlé­téig ivei a kísérletező szán­dék, de hol a téma, hol pe­dig a szöveg és annak meg­szerkesztése vallja kárát, ha a hiteles ábrázolásnak csak a látszatáig jut el a szerző (Kakuk: Hétköznapi legen­dák). A prózai írásművek kifejező erejét biztosító té­nyező, ha a stiláris megva­lósítás egyenértékű a témá­val. Körmendi Judit a rezig- nációs gondolatsorok kivetí­tésében korszerű módokra talált (Csönd lett). Művészi érzékenységet is eláruló formakultúrája biztosíték arra, hogy a túltengő hangu- latiság bűvköréből ki tud törni, és az egymást ker­gető pillanatok mellé és köré hitelesebb élethelyze­tet és élményhátteret tud varázsolni (Mézesmadzag). Nyelvi leleményei is figye­lemre méltók: „bikanyakú dac, beszélő özszemű vágy, orgonahangú mosoly” stb. Bár az is igaz, hogy a mű­vészi próza erejét nem a nyelvi lelemények tárháza biztosítja, hanem az ábrázolt valóságháttér és az írói szán­dék hitelessége. A megjele­nítés. az ábrázolás eszköz­tárának jó ismerete jellem­zi Szabó Péter írását (Utó­szó). De kell lennie az írás- műnek sajátos életterének is, s ha erre nem vagyunk te­kintettel, a nyelvi formálás kuszái tságának érzetét kelt­jük az olvasókban. A publi- cisztikus— atmoszfératerem­tésre irányuló készség is kárát látja annak, ha a dia­lógusok nem simulnak bele az egész tárca vagy novel­la sajátos nyelvi szövetébe. A szereplők szájába adott szövegrészietek megformá­lásában a megfelelő logikai rendre is figyelmeztetnünk kell. A Heves Megyei Irodalmi Alkotókor második füzete — reméljük — csak egyik állomása annak a nehéz út­nak, amelyben haladnia kell az alkotókör minden tagjá­nak. Ez az út nem lesz könnyebb : a kezdeti nehéz­ségek után következnek az újabbak. De az útkeresés az izgalmak mellett sikerél­ményt is jelent azoknak, akik céltudatos, munkával törekednek egyéni képessé­gük kiteljesítésére. dr. Bakos József Ahol az orgonák készülnek A Fővárosi Művészi Kézműves Vállalat Aquincum orgona- üzeme közel százéves múltra tekint vissza. 1887-ben a fel­ső-sziléziai jägerdorfi Rieger cég leányvállalataként alapí­tódon. Jelenleg az ország egyetlen orgonakészítő „műhelye", ahol hazai egyházi megrendelésekre, zeneiskolák és koncert­termek részére, valamint tőkés exportra készülnek a hang­szerek. Képünkön: Milei Viktor lakkozza a fasípokat (MTI-fotó — Tóth István Csaba — KS) A román szövetség elnökségének ülése Méhkeréken tartott ülést hétfőn a Magyarországi Ro­mánok Demokratikus Szö­vetségének elnöksége. A szö­vetség kihelyezett ülésén, melynek munkájában részt vett Márk György, a szövet­ség főtitkára is. egyebek közt megvitatták a helybeli nemzetiségi közművelődés helyzetét. A többségében románok által lakott Méhkeréken 1983. óta működik közös irá­nyítás alatt az általános is­kola, a művelődési ház, a könyvtár és az óvoda. Ez a szervezeti megoldás. mint az elnökségi ülésen megál­lapították, lehetővé teszi, hogy a korlátozott anyagi lehetőségek ellenére is fej­lődjék a nemzetiségi köz­művelődés. Eredményeket mutathat föl a gyermek és az ifjúsági tánccsoport, az irodalmi színpad, a nemzeti­ségi ifjúsági kör. s a köz­ségi könyvtár. Ez utóbbiban állandóan nőtt a felnőtt ol­vasók száma. Jó hírverője igyekszik lenni a román nyelvű könyvnek: ismeret­terjesztő rendezvényeket szervez, rendszeresek az író —olvasó találkozók is ha­zai és romániai vendégek részvételével, anyanyelvi és könyvbarát szakkör szolgál­ja a könyvtárban a nemze­tiségi műveltség ápolását. Az elnökségi ülésen több javaslat is elhangzott, mi­ként lehetne más terüle­teken is eredményessé ten­ni a román lakosság köré­ben folytatott közművelődé­si tevékenységet. Nemzetközi diáktalálkozó Nemzetközi diáktalálko­zó kezdődött hétfőn Miskol­con a Nehézipari Műszaki Egyetemen a magyar mű­szaki felsőoktatás 250 éves jubileuma alkalmából. Az egyhetes rendezvénysoro­zatra a miskolci egyetem­mel szoros kapcsolatot tar­tó külföldi bányászati és kohászati egyetemek, aka­démiák hallgatóinak kül­döttségét hívták meg. A ta­lálkozón Angliából, Auszt­riából. Bulgáriából. Cseh­szlovákiából, Finnország­ból, Franciaországból, Gö­rögországból. Hollandiából. Jugoszláviából. Lengyelor­szágból, az NDK-ból, az NSZK-ból, Olaszországból. Portugáliából és Spanyolor­szágból érkezett küldöttsé­gek vesznek részt. Idegenforgalmi látványosságok a Balaton- parton A keszthelyi Helikon Kas­télymúzeum és a balaton­szentgyörgyi közös községi tanács közösen helyreállít­tatja az épülő kis-balatoni tá­rozó szomszédságában levő Vörs községben található szép régi kúriát. A patinás épületben már jövőre meg­nyílik a Kis-Balaton élővi­lágát bemutató, állandó ki­állítás. Egyidejűleg Balaton­györök határában is dolgoz­nak egy kúria helyreállítá­sán. A tóközeli épületben Nagy Endre afrikai trófea-, festmény- és grafika-, továb­bá néprajzi gyűjteménye ke­rül közönség elé. A híres tan­zániai vadász közreműködésé­vel a kúria nagy kiterjedé­sű parkjában vadaskertit is kialakítanak jutóit útilapu? Kinek Vállalatunk, az általános Rugógyár, hosszú évek óta gazdaságtalanul termel, így aztán a közelmúltban újabb igazgatócsere zajlott le ná­lunk. Az új főnök első ne­kifutásra lecserélte a régi titkárnőt, meg a gépkocsive­zetőt, hozott magával egy fő­könyvelőt, az igazgatói trak­tusban teakonyhát és pihe­nőszobát rendezett be a vál­lalat pénzén, potom félmil­lióért, mondván: második otthonunk a munkahely. Aztán váratlanul vezetői tanácskozást hívott össze. —• Emberek! — szólt a je­lenlevőkhöz. — Az itt töltött rövid egy hónap alatt az a vélemény alakult ki bennem, hogy néhány, a munkáját • gyengén végző dolgozónak feltétlenül útilaput kell a talpára kötni. Kérem, tegye­nek javaslatokat, hogyan tudnánk előrelépni ezen a területen! — Van egy remek ötle­tem! — mondta az értekez­let egyik, minden lében ka­nál résztvevője, aki melles­leg a tizennegyedik igazga­tót szolgálja, és még mindig az eredeti beosztásában van. — Ugyebár, mindnyájunk előtt köztudott, hogy a fel­sőbb irányító szervek szá­mos, minden oldalról támo­gatott, gyenge képességű emberkét, kigolyózott ká­dert sóznak ránk rendszere­sen. Az új főnök először ma­gára vette a célzást, de az­tán biztatóan megszólalt: — Érdekes megközelítés. Folytassa ! — Itt van például Buha- rai Hugó. Az ő kedvéért még osztályt is kénytelenek vol­tunk szervezni, mert a fő­hatóságtól elpaterolták, vi­szont osztályvezetői posztnál alacsonyabb beosztást nem fogadott el. Mivel azóta'már más főhatóság felügyelete alá tartozunk, retorziótól nem kell félnünk, nyugod­tan megszabadulhatnánk Hugó barátunktól, mert egy­folytában lóg, és nem csinál semmit. Az ötletet az értekezlet után bizalmas tervekben rögzített intézkedések sora követte. Először is összeír­ták azokat a munkatársa­kat, akiket föntről, sógor-ko­ma alapon küldtek a nya­kukra, akiket protezsáltak, akiket keresztapa híján le­felé buktattak. Amikor a névsor összeállt, kezdetét vette a szűrés. A listáról kihúzták azok nevét, akikkel nincs semmi gond. akik rendesen dolgoznak. Így aztán csak a kétbalke­zes tehetségtelenek marad­tak a listán. A szelektálás egyik fontos szempontja volt az is, hogy megnézték, mi van az illető protektorával, a keresztpapával. Ha még most is a helyén van, eset­leg még magasabbra tornáz­ta fel magát a hivatali rang­létrán, a keresztfiát kihúzták az eltávolítandók névsorá­ból. Ha viszont a keresztpa­pa nyugdíjba ment, lebukott, lapátra tették, akkor kímé­letlenül . .. No, szóval, a végleges név­sorban szerepelt egy főosz­tályvezető-helyettes, egy mérnök-közgazdász, egy osz­tályvezető, meg egy jogtaná­csos. Nem akarom tovább sza­porítani a szót, de vállala­ti érdekre, szerkezeti átren­dezést is eredményező, új követelményrendszer beveze­tésére, megnövekedett adó- terhekre, beszűkült világ­piacra, nehéz télre, árvízve­szélyre, meg még rengeteg nehézségre hivatkozva, sike­rült a delikvensektől meg­szabadulni. Ja, és hogy most mi a helyzet? Egyszerű és vilá­gos. A főosztályvezető-he­lyettesi posztra az igazgató feleségének az unokaöccse került, az osztályvezetői tisz­tet a főkönyvelő sógora töl­ti be másodállásban, a fel­ügyeleti szervtől jött hoz­zánk egy kigolyózott mér­nök-közgazdász, a jogtaná­csosi állás viszont egyelőre még betöltetlen. Szeretném hangsúlyozni: az új igazgató nagy sikernek könyveli el, hogy néhány te­hetségtelen, kétbalkezes, pro- tezsált embertől sikerült megszabadulnunk. Állítólag ezt a véleményét a pihenőszobában fogalmazta meg, miközben gyermekkori barátjával, az új jogtaná­csossal konyakozott. Kiss György Mihály

Next

/
Oldalképek
Tartalom