Népújság, 1985. szeptember (36. évfolyam, 205-229. szám)

1985-09-19 / 220. szám

«§% Æ NÉPÚJSÁG, 1985. szeptember 19., csütörtök Az Országos Filharmónia hangversenysorozata Nyitány a zenei világnapon KÉPEK, HANGULATOK LŐCSÉTŐL VELEHRADIG IX/4. Szindbád városában Évek óta Egerben, a ze­nei világnappal kezdődik a nyolc tételből álló hangver- senysorozát. Október else­jén, az egri székesegyház­ban ad Bach-műsort a Bu­dapesti Kórus, szólisták és a Debreceni MÂV Szimfo­nikus Zenekar közreműkö­désével. Jövő májusban ugyancsak a székesegyház­ban lesz a záróesemény. A kezdő- és nyitóhang­versenyt akár hagyomá­nyosnak is tekinthetjük, mert a megszokott koreog­ráfiájához tartozik a hely­szín is. s a minden igényt kielégítő tálalás: a Filhar­mónia az egri zenebaráto­kat azzal az előzékenység­gel „szolgálja ki”, amelyet egy rangos zenekultúráját őrző és fejlesztő város meg­érdemel. Arra a hat műsorra ér­demes most több figyelmet szentelnünk, amelyeket a Gárdonyi Géza Színházban rendeznek meg. A színvonal itt is jóval magasabb lesz a vidéki átlagnál. Nemcsak a külföldi szólisták és mű­vészegyüttesek vendégjárá­sa miatt, hanem azért is. mert ezeken a zenei este­ken itt-ott megszólalnak a XX. század alkotói. alko­tásai is. Eddig az volt a gyakorlat, hogy a német muzsika túlsúlyát tarkította némileg a romantika orosz és francia változata. Csaj- kovszkij. Debussy. A ha­zai koncertélet némi moz­gásba lendülését érezzük ki abból, hogy az idén ismét megjelenik Egerben a Deb­receni Üttöróegyüttes, Pa- tachich Iván három darab­jával. Jolivet, Fischer Tull, Varèse és Mauricê Chana egy-egy számával. Már a szólisták: a gordonkás Ked­ves Tamás. a fuvolaművész Matúz István és az elektro­nikával közreműködő Nagy Zoltán jelzik, milyen hang- zatokra és ebből következő­leg milyen hatásokra szá­míthat az eddig Mozarthoz. Beethovenhez. Schuberthez. Schumannhoz szokott hall­gatóság. Ha az új élményt keres- sük-kutatjuk, bizonyára nem lesz hiábavaló várakozás az sem, ha meghallgatjuk majd a Miskolci Szimfoni­kus Zenekart, annak januá­ri játékát, amelyben Bern­stein Candide-nyitánya. De­bussy- (A tenger). Britten- (Variációk egy Purcell-té- mára) számok és Gershwin Kék rapszódiája hangzanak fel egymás után, amerikai karmester. Sean Deibler közreműködésével. Szovjet dirigens vezényli majd a Budapesti MÁV Fil­harmonikusokat februárban. Mark Gorenstein-, Wagner-. Liszt- és Sosztakovics-mü- vek megszólaltatása kapcsán. Márciusban a Cziffra-ala- pítvány díjazottjai lépnek az egri közönség elé, Gilles Apap (hegedű). Jean Fer- randis (fuvola) és Jean Jacques Dumain (ének). Mindhárman franciák. Áprilisban olasz operaestet rendez az Egri Szimfonikus Zenekar; szólistái nyilván az Operaház kitűnő magánéne­kesei közül kerülnek majd ki. A plakátok értesítenek a Moszkvai Virtuózokról. Ök október 15-én lépnek fel. művészeti vezetőjük Vlagyi­mir Szpivakov. Gergely Ferenc május­ban zárja orgonán a soroza­tot, Bach, Martini, Liszt. Pikéthy, Messiaen és Koloss István műveivel. S ha már az érdeklődést a művészi témák és zenei újdonságok iránt élesztget­tük, közöljük azt is. hogy a bérletezés megindul:' szep­tember 11-től, délután 16— 18 óráig az Állami Zeneis­kolában. ff- a.) Kísértete persze • nemcsak Lub lónak volt, hanem a szomszédos Podolinnak is. És nemcsak a lublóinak. en­nek is akadt író-krónikása, s ki más lehetett volna az. mint Krúdy Gyula, a haj­dani Szepesség. kiváltképp Podolin minden titkainak tudója. Lubló felől jőve. az utas — nyáridőben — elgyö­nyörködik a kanyargó or­szágutat övező rétek, meg erdők üdezöld színében. Jobbról a Szepesi Magúra. balról meg a lőcsei he­gyek csúcsai állnak őrt, lenn a völgyben fényes kavicso­kat görgetve iparkodik a Poprád vize a határ felé. hogy már lengyel földön, valahol Nowy Sacz alatt, ta­lálkozzék hűtlenkedő tár­sával, az ugyancsak északi irányba siető Dunajeccel. Nep-i tudni, mikor szebb ez a táj, reggel-e, avagy délidő­ben, amikor a tűző nap su­garai csillannak a folyó vizén, avagy épp az alko- nyi. meg esti órákban, ami­kor hűs szellő simogatja a rétek selymes füvét, majd meg a feljövő hold nézege­ti magát a pisztrángokkal teli PopT-ádban. Aztán hir­telen felbukkan Podolin, az­az hogy legelébb a piarista atyák egykori klastromának pirosló tornyai láthatók, ahol talán még mindig a Szindbád ifjúkorából itt ma­radt, vén varjak üldögélnek. Ma már az északi városka­punál sem lelünk az alabár- dos őrre, aki a kaput vi­gyázta, merthogy a kapu sincs meg. csupán valame­lyes maradványa az egykori városfalnak. Otf is vagyunk már a vén klastrom falá­nál. ahová hajdan nemigen jutalomképpen küldözgették az ország belsejéből a de­rék tanárokat, hogy az al­gimnáziumban összesereg-- lett diákfejekbe préseljék a tudományokat. Milyen kár. hogy nincs már meg az a vén fogadó sem, ahová egy­kor a ..fiatal, alig harminc- esztendős” igazgató jároga- tott hosszú téli estéken Fe­renc atyával. aki viszont „borostás arcú. elvadult és korán hízott férfiú volt”, reverendája lyukas, „göm­bölyű szemében” pedig, „amellyel a borozó nézi a pohár fenekét”, mindig bá­nat ült. Megvan viszont a városka főterén ama vén ház, amelynek lakója volt egykor Riminszky Kázmér, a különc és bolondosnak tartott öregúr, s amely ház előtt, a piacon — még jó­val Riminszky úr halála után is — gyakran látták üldögélni Podolin kísérfe- tét ..a buzgó éjjeli őrök”. Hogy ki is volt a „kísértet”, megtudhatja az olvasó Krú­dy úr épp nyolcvanöt esz­tendővel ezelőtt írott regé­nyéből. melynek sokat ígé­rő címe: A podolini kísértet. A csendes, szombat dél­utáni órán, amikor senki sem jár-kel a városka hosz- szan nyújtózkodó főterén, megintcsak elővarázsolhatja a képzelet Gyula úr „álom­béli lovagjait”: a kísértei­ként visszajáró hajdani nizsderi várúrnöt, a szeszé­lyes Wart Erzsébetet: a sze­gény kis Prihoda Annát. akit hideg téli estén „egy vidrakucsmás, nagy bundás ur" szedett föl a toporci or­szágút havából: Riminszky hűséges szolgáját, a lakatok és mindenféle zárak meste­rét. az öreg Miket és a vén Marczinkánél, aki állítólag a legjobb juhhúsos kását tudta főzni hetedhét orszá­gon innen és túl. Az olvasó persze ne gon­dolja, hogy Podolin író­krónikásának emlékét csu­pán a fantázia segítségével lehet itt felidézni. Elég vé­gigsétálni a tér jobb vagy bal oldalán, megszemlélni az idők folyamán ugyan sokszor átépített, de eredeti jellegükből ma is sok min­dent őrző parányi házakat és máris Krúdy világában érezzük magunkat. Hát még. ha be is tekinthetünk egv- egy bolthajtásos. rendben tartott kapualjba. ahonnét kissé gömbölyödő, szelíd arcú, öreg úr lép elénk! Azt hihetjük, hogy Szindbád hajdani házigazdájával. Kacs- kó bácsival találkoztunk akinek lányai tán most is ott perlekednek a ház eme­leti részében, vagy „kézi­munkájuk mellett a vég nélküli regényeket olvas­sák.” Krúdy Gyula podolini stú­diumainak színhelyére, a volt gimnázium épületébe már nemigen lehet bejutni: a kolostorépület egészében értelmi fogyatékos gyerme­kek otthona vart. Meg kell hát elégednünk azzal, hogy az udvaron megállva ma­gunk elé képzeljük a podo­lini kisdiákot, aki termetre nem is volt olyan kicsi, oly­annyira nem. hogy sorra megdobogtatta a podolini lányszíveket. ahol csak megjelent. Szép ifjúsága volt itt. másként aligha írhatta volna le szindbádi utazása élményei közé iktatva e Po­dolin varázsát idéző soro­kat: „Szindbád lehunyta a szemét, amint a piros dere­kú torony felé erősen köze­ledik. hogy emlékei között, amelyek a völgyben elte­rülő városka látására sere­gestül rohanták meg, vala­melyes rendet csináljon. De könnyebb lett volna ekkor a malomgát zuhogójánál le­rohanó Poprád acélos vizé­ből kiválogatni a vizeseppe- „ két származásuk helye sze­rint, mint Szindbádnak osz­tályozni. rendezni az emlé­keket. amelyek huszonöt esztendő után egyszerre meglátogatták. Csak azt érezte, hogy itt volt boldog, itt, ebben a csendes, félig középkorias városkában, ahol van egy utca, amelynek ele­jén és végén bolthajtásba hajlanak a házak. A bolt­hajtás felett ablakok van­nak. és egy ilyen ablak mö­gött lakott valamikor ö . . . Egy cserép virágot helye­zett Anna kisasszony az ab­lakba, valamint ott hevertek az iskolakönyvek is." A gyermek Szindbád is­kolakönyvei rég elvesztek. Anna kisasszony virágai is régesrég elhervadtak, az egy­kori kolostor falán ott van viszont egy emléktábla, raj­ta Krúdy arcmása, s alatta magyar és szlovák nyelvű szöveg, mely minden utasok szíves tudomására hozza: itt tanult a podolini táj szép- iró-krónikása ... Lökös István ALFRED BESTER: Tessék várni! Ördög nem létezik — eb­ben mindenki biztos. Ideig- óráig magam is így véltem, amíg az élet sarokba nem szorított. így történt.. . Egyszer, késő este, oda­haza üldögéltem, és búsan töprengtem arról, hogy mi­után az idén már harmad­szor bocsátottak el, többé már nem tudok elhelyezked­ni. Az égvilágon senki sem törődik velem, az én kezem és agyam senkinek sem kell. Bizony, nem maradt más vá­lasztásom, mint hogy elis­merjem: a szerencse kereke egyáltalán nem készül ép­pen mellettem megáiini, sőt ellenkezőleg — elszáguldott mellettem. Tehát mitévő legyek? Rö­vid gondolkodás után arra a következtetésre jutottam, már csak az van hátra, hogy eladjam a lelkem. De vajon ki veszi meg? Mefisztó? ö — miért, miért nem — vi­szont nem jelent meg, és egyáltalán nem próbálkozott megkísérteni. Nos, határoztam el, ak­kor magamnak kell vevőt találnom. Kinyitottam a telefon­könyvet, és valami megfele­lőt kezdtem keresni. Rop­pant csodálkozásomra, rá­bukkantam a „Sátán és Tsa" cég telefonszámára. Ekkor kezdődött el a pokoli zűrza­var. Feltárcsáztam a szá­mot. Egy fiatal női hang jelentkezett: — Itt a Sátán és Tsa cég. Hallgatom. — Mr. Sátánnal szeretnék beszélni — feleltem. — Várjon... — válaszolt a női hang. Vártam... öt percig, ti­zenöt, harminc percig... Vé­gül valami kattanás hallat­szott a kagylóban, azután szaggatott búgás követke­zett. Feldühödtem, és újra tárcsáztam a számot. — Itt a Sátán és Tsa be­szél. Hallgatom — hallat szott ugyanaz a hang. — Mr. Sátánnal kell be­szélnem! — ordítottam be­le a kagylóba. — És kérem, ne tegye le a kagylót! — Mr. Sátán a Belzebub, Beliál és Ördög céghez ment át — válaszolta ugyanaz a női hang. Mitévő lehettem? Felhív­tam a Belzebub és Tsai cé­get. Szakasztott ugyanolyan hang válaszolt, mint a Sá­tánnál. — Itt a Belzebub, Beliál és ördög cég. Hallgatom. — Mr. Sátánnal akarok beszélni! — Mr. Sátán nem dolgo­zik nálunk. — Akkor hívja az Ördö­göt, hogy az ördög vigye el! — Tessék várni. Vártam. Végül aztán egy másik hang közölte: — Ördög értekezletre ment. Három óra múlva lesz itt. Nyilván céltalan volt te­lefonálgatni. Elhatároztam, hogy személyesen megyek el a céghez. Kiderült, hogy ör­dög aznap nem lesz benn. Gyalogszerrel mentem ha­za. Éhes gyomorral feküdtem le. Éjjel baljós sorállásról, telefonkagylókról álmodtam, amelyek „tessék várni"! kiál­tással pottyantak rám, meg egyéb pokoli ribillióról. Három nap múlva mégis sikerült befurakodnom az Ördöghöz. A keserű tapasz­talaton okulva, öt példány­ban elkészítettem lelkem le­írását és o javasolt szerző­dés tervezetét. Ördög át­nézte, azután így szólt: — Nos, kérem, az ön lel­ke talán megfelel nekünk. Mit óhajt cserébe? — Pénzt, sikert, szeren­csét. — Nos, ez gyerekjáték. Menjen haza, és várjon, majd hivatjuk. Három hét múlva hívtak, amikor már-már feladtam a reményt. Lóhalálában siettem a cég irodájába. Az Ördög egy lexikon nagyságú szerződést rakott elém. Három óráig tartott, amíg mindegyik ol­dalát aláírtam. Ettől a pil­lanattól kezdve bizonyára valósággal özönlik majd a pénz, a siker és a szerencse. Hazamentem és vártam. Egy szép napon asengetés hallatszott. A postás volt. — Végre! — gondoltam örömmel. — Kezdődik. A táviratban ez állt: ,,/lí ön által aláirt szerződés K —27 a pontja értelmében ön köteles befizetni a cég szá­mára az első összeget: 100 000 dollárt". — Gazemberek! Csirkefo­gók!t Szélhámosok! — üvöl­töttem. Mjüyen jó volt valamikor régen, amikor az emberek­nek Mefisztóval volt dol­guk. Mindent ő maga dön­tött el, nem voltak sem szer­ződések, sem társaságok. Es azonnal elszámolt. Ezek a maiak pedig... valóságos rablók! Ekkor támadt egy ötletem: telefonálok a versenytársak­nak! A telefonkönyvben egy Szeráf, Kerub és Angyal el­nevezésű társaság is akadt. Feltárcsáztam a számot. Egy különösen ismerős, fiatal női hang válaszolt: — Itt a Szeráf, Kerub és Angyal cég. Hallgatom. — Mr. Angyallal szerel­nék beszélni. — Tessék várni! — hal­lottam válaszul. Hát azóta várok... Mité­vő lehetek! Hiszen a mun­kanélküli számára a vára­kozás megszokott dolog... Fordította: Gellért György Az élő legenda Nyolcvanéves Greta Garbo Az „isteni Garbó"! A jel­ző és a név évtizedek óla összeforrt, pedig az istennő — minden idők egyik leg­szebb és legnépszerűbb film­csillaga — 44 esztendővel ezelőtt visszavonult, a nyil­vánosság teljes kizárásával éli életét, gyakran azt sem tudni, hol. Azóta szí ve évente ft.Dukkan róla egy- egy kép vagy rövid hirers ke. A képeken rendszerint sötét szemüveg, és homlok­ba húzott kalap látható — az sem biztos, hogy az .is­tenít” rejtik, a hírecske pe- dig legtöbbször egy újság­író sikertelen próbálkozásá­ról szól, aki már megint nem tudta megközelíteni a vágyott interjúalanyt. A mai fiatalok csak hír­ből ismerik, vagy még úgy sem, hiszen 1941 óta nem filmezik. És filmjei közül csak nagyon elvétve buk­kan fel valamelyik egy filmmúzeumban vagy tévé­adásban. Egy könyv van előttem, szerzője Robert Payne, Gre­ta Garbóról írta. Elmond­ja róla, hogy filmjeiben so­hasem volt igazán nagy szí­nésznő, nem voltak külön­leges eszközei az alakítás­hoz. Élete figyelemreméitó- an eseménytelen volt. El­mondja azt is, hogy gyö­nyörű volt, dicséri járását, finom arcvonásait. A rej­télyt nem tudja megfejteni, de vallja, hogy isteni volt, legenda volt és maradt. Greta Lovisa Gustafsson stockholmi kislány 1920-ban megnézte a neves rendező, Mauritz Stillet egyik film­jét, és elhatározta, hogy meg­győzi őt színészi tehetségé­ről. Valósággal üldözte a férfit, várta a háza előtt, megrohanta, amikor az ki­szállt autójából, és könyör- gött, hogy készítsen próba- felvételt róla. Stiller azzal rázta le, hogy majd jöjjön akkor, amikor már több élettapasztalata lesz. A 15 éves lány rengeteget járt színházba, moziba, és köz­ben egy fodrászüzletben ken­te a habot a férfiak arca­ra. Aztán a Bergsröm áru­házban csomagolt két évig. Felfedezték szépségét, és ha­marosan fotómodellként ka­lapokat mutatott be az áru­ház katalógusában. Barátnőjével addig jár­kált a filmgyárba, amíg 1921-ben kapott egy picur- ka szerepet. Ezt több kövei - te, és Greta közben elvégez­te a színiakadémiát. Aztán 1923-ban Stiller — aki úgy látszik, nem felejtette el az erőszakos kislányt — érdek­lődött a növendék felől Gustav Molendernél, az aka­démia igazgatójánál. Fogad­ta a lányt lakásán, és meg­hallgatta. És nem sokkal később jött a Gösta Berling filmváltozata, igazi nagy sze­reppel. Greta Lovisa Gus- tafssonból Greta Garbo lett. Stiller tanította, formálta, és a közismerten homoszexuá­lis férfit elbűvölte a lány szépsége és ártatlansága. 1925-ben együtt mentek az USA-ba. A fogadtatás mind­kettőjüknek csalódást oko­zott. Stillert arrogáns, ösz- szeférhetetlen, nehéz ember­nek tartották, Garbóról pedig megállapították, hogy „skan­dináv típus, hanyagul öltö­zött, tapasztalatlan.” Vég­re 1926-ban elkészült a szí-' nésznő első hollywoodi film­je, The Torrent volt a cí­me, és 1928-ban már négy filmet forgatott, ö lett az egyik legnagyobb amerikai sztár, de Európában talán még népszerűbb volt, mint odakint. Stiller, aki hazament, 1928- ban Stockholmban elhunyt. Halálos ágyán Garbo leg­frissebb fényképét szorítot­ta a kezében. Néhány hó­nappal később levélben két • dezték meg a színésznőt, sze­retne-e emlékül valamit Stil­ler holmijából. Garbo azt a tölgyfaszéket kérte, ame­A fiatal Garbo lyen akkor üldögélt, amikor a rendező lakásának hali­jában először várta, hogy meghallgassa. Kikkel játszott együtt Gar­bo 1 egh íresebb f i 1 m j ei ben ? A többi között Ramon No- varróval a Mata Hariban. John Gilberttel a Krisztina királynőben, Friedrich March-csal az Anna Kare- ninában, Robert Taylorral A kaméliás hölgyben, Charles Boyer-ral a Walewska gróf­nőben, Melvyn Douglasszal A kétarcú asszonyban, amely az utolsó filmje volt. Sok-sok évvel később Wil­liam Stevenson, a kanadai hírszerzés volt vezetője ön­életrajzában hosszasan fog­lalkozott Garbónak a hábo­rú alatti szolgálataival. Sze­rinte a filmsztár hazájában tagja volt a náciellenes moz­galomnak, és neki köszön­hető; hogy >Nils Bohr dán fizikust sikerült kiszöktetni a megszálló nácik kezéből. Az ügyben Garbo is nyilat­kozott: közreműködését az akkori idők természetes kö­telességének minősítette. 1954-ben „mint a film fe­lejthetetlen jelensége”, Os- car-dijat kapott. Néha — mint 1980-ban — felröppen egy hír, hogy új­ra a kamerák elé áll. De úgy látszik, az is hírlapi ka­csa volt. A szeptember 18- án 80 éves Greta Garbo 14 év után még mindig legen­da. E. M

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom