Népújság, 1985. szeptember (36. évfolyam, 205-229. szám)
1985-09-18 / 219. szám
4. ;:ï # KULTÚRA —KÖZMŰVELŐDÉS NÉPÚJSÁG, 1985. szeptember 18., szerda Hétfőn este magyar történelmi operával. Erkel Hunyadi Lászlójával kezdte meg idei évadját az egri Gárdonyi Géza Színház. Valamennyi nézőt virággal és kis üdvözlő kártyával fogadott a teátrum EGERBEN IS Hunyadi László Hatvani filmbarátoknak Video a könyvtárban Mint már beszámoltunk róla. a hatvani Ady Endre Városi Könyvtár video berendezéssel gazdagodott, amely új .lehetőséget teremt a művelődésben. Ezzel sze- szeretne élni a városi TIT szervezete és a közművelődési egyesület, amikor októbertől video-filmsorozat bemutatására készül. Olyan, értékes művek kerülnének képernyőre, amelyek a közönség érdeklődésére tarthatnának számot. Emellett előadások hangzanak el, amelyek a programon részt vevőket eligazítják bizonyos kérdésekben. Az első ilyen alkalomra október 12- én kerül majd sor: dr. Veress József, a Filmtudományi Intézet igazgatóhelyettese beszél a filmmusicalről, s ezután levetítik a Hegedűs a háztetőn című alkotást. Előreláthatóan havonta egyszer rendeznek ilyen összejöveteleket. KÉPEK, HANGULATOK LŐCSÉTŐL VELEHRADIG IX/3. Eperjestől Lublóig Az álmok tengerén hajózó Krúdy-hős, Szindbád — miután eleget álmodozott elal- vás előtt, meg reggeli félálomban egy kis fekete színésznőről. akit valaha kedvesei között tartott számon — egyszerre elhatározta : tovatűnt barátnője nyomába ered. „A nyomok a nagy téli időben Eperjesig vezették" — tudjuk meg a Téli út címet viselő Szindbád-történet- ből —, majd meg azt is, hogy a várost akkortájt „öles hó sáncolta körül, és a hófúvásban a régi házak olyanformán zárkóztak be. mintha ellenség közeledne a város felé. Az emberek a mellényük zsebébe dugták az orrukat, hosszú szőrű lovacskáik mellett bandukoltak a faszállító tótok, mintha Andersen meséiből megindulnának egyszerre a hóemberek. Szindbád csak nehezen talált egy értelmes szemű, rablóképű kocsmáros- ra, aki pontosan tudta, hogy a vándorszínészek csapata (amellyel Paula pályázott) Eperjesről hová és merre vette útját. Túlmentek a nagy hegyeken, amelyekre egy kis vonat kapaszkodik. De most hófúvás van a hegyek között és a kis vonat talán már nem is kapaszkodik.” Az esztendő bármely szakaszában. tavasszal vagy nyáron, ősszel avagy télidőben vigyen is utam Eperjes felé, egy kicsit mindig a Krúdy rajzolta várost keresem, vagy legalább is próbálom képzeletemben újjáteremteni. Most napsütéses, meg szemerkélő esővel váltakozó nap- szakaszok követik egymást, a délelőtti forgalom — bár szombat van — éppen nem századeleji álmos, kisvárosi hangulatok felidézésére való. Aútók száguldanak végig a téren, a járdákon, az üzletekben kavargó embertömeg, csendességre legfeljebb a franciskánusok krúdys at- moszférájú templomának környékén lelhet a látogató, innen szemlélve a város*, már újra Szindbád úr nyomába eredhet a képzelet, kö- \ elheti ót, „a havak köze ásott gyalogúton", amint szemügyre veszi „az orosz sapkás, rövid bundás úri- hölgyet", akit ruhája, cipője, hosszú lovaglókesztyűje alapján „valami öreg báró- kisasszonynak" vélt, aztán rájött, hogy csak a kávés hervadozó felesége, aki valaha „kasszíros-dá'ma" volt Pesten. E fantáziánk segítségével teremtett városképben már ott magasodik „a hóval vastagon fedett, pohos torony" is, amelynek környékén „láthatatlanul kárognak az elrejtőzött varjak és csókák", majd meg felbukkan az állomás, ahonnét az elszenderedő, s a kávésnéró! álmodozó Szindbáddal a kisvonat elindul a messzi kisváros felé. ahol Paula állomásozik a vándorszínészek truppjával. S mert az időnk rövid, menjünk most már mj is — újra Szindbád úr nyomába szegődve — a Kárpát északibb tájai felé, ahol Gyula úr szerint „a hóesésnek hangja van", s ahol a Poprád mentén kocsizó utasra télidőben a jégen vágott léken át kikacsint egyegy ireg pisztráng, majd amikor éjszakára fordul az idő, farkasok üvöltenek az országút mentén. Ma persze, sebesebben jutunk innét, a hajdani Sáros megye centrumából ama tájakra, ahol egykor L ubo- mirszky herceg volt az úr, s ahol a kárpáti táj színei ma is oly megkapóan élénkek és költészetet fakasztok, mint Szindbád utazásai idején. Most nyár van, az út mentén rozs-, meg zabtáblák váltakoznak élénkzöld rétekkel, följebb a hegyoldalakat, s az ormokat fenyvesek borítják, aztán máris ott járunk a lengyel határ mentén, hogy kis idő múltán felbukkanjon előttünk a lublói vár, meg maga a város, Ólubló, négyszög alakú főterével, ódon, árkádos házaival, és a háttérben a Tátra csúcsai. Lubló vára — különösen most, hogy kissé rendbehozták —, meg a város ma is őriz valamit abból a rég le tűnt világból, amelyben anekdoták, mesék, meg legendává nemesült történetek születtek. Ki tudja, megh' . t volna-.: nélkülük Mikszáth a Koszperek Mihály históriáját tartalmazó, Kísértet Lublón c. kisregényét, s Krúdy a városhoz kötődő hangulatos elbeszéléseit? Aligha. Hisz a vasúti összeköttetést 1966-ig nélkülöző város szinte napjainkig megőrizte sajátos, régi időket felidéző hagyományait. A harangszó után itt valaha elnéptelenedtek az utcák, a kocsmárosok sietve zárták be az utcára nyíló vasajtót, s súlyos büntetés várt arra a U gényre, aki csókolozni rae- I c;zeit a szent órában. Al- Uonyattájt, amikor a térről lassan hazamennek az emberek, s a városon átmenő forgalom is csendesedik, szinte megáll itt a világ. A lábasházak mentén sétálva, ösztönösen tekintünk a torony felé, vajon nem tért-e vissza váratlanul a híres lublói kísértet, Kaszperek Mihály, aki mindig „visszásán ült a lován", s „fergeteges éjszakán" jött, dörgés, meg villámlás közepette, a lublóiak ijesztgetése végett Aki nem járt Lublón, nem is tudja átélni igazán Mikszáth remek kisregényének hangulatiságát. . . Lőkös István Petőfi a nép, száján A Petőfi továbbéléséről szóló történeteknek se szeri, se száma. Ezek pedig szálltak szájról-szájra, fonóról fonóra, egyik vásárról a másik vásári a, vitték a hírt a keresk'dők, mesterle- gények, amíg egész legendakor alakult ki Petőfi segesvári megmer eküléséről és 1849 utáni életéről. Az alábbi Szatmári történet még szerény. Csak arról tud, hogy a segesvári vesztes ‘ütközet után Petőfi Szatmárba menekült, ott húzódott meg egy erdő végében, ahol kunyhót épített magának, a falubeliek pedig ételt vittek neki, beszédbe elegyedtek vele. Nekik vallotta be, hogy ő az üldözött költő. A debreceniek ezt másképpen tudják. Szerintük Petőfi bujdosása közben az országot járva elvetődött hozzájuk is. Itt bement egy péküzletbe, ahol azt mondotta magáról: péksegéd, csak azért, hogy enni kapjon. Reggel a mester felrázta és odaállította _ kemence mellé, hogy dolgozzon. De ő tudatlan volt, ezért megkérdezte mit csináljon: „Csináljon kisrókai, kiskutyát, kismacskát' mondta neki a mester, aztán mérgesen otthagyta. így is tett, hanem sorkor meglátta a mester, hogy mit csinált, majd megütötte a guta. Petőfi erre kiment a vásárba és mindent eladott, amit megsütött. A mester kapujára pedig egy cédulát írt, amire az volt ráírva: „Itt volt Petőfi Sándor." S hol nem, ha Erdélyben nem születtek volna Petőfi-történetek. Lakó- czán, a hegyen sokáig mutogatták Petőfi kövét, amelyen a segesvári csata után a költő megpihent. Egy másik történet szerint a betyárvilág akkori híres alakjai Petőfit betyár- költővé akarták formálni. Ezért két honvéd ruhába bújt betyár, — amikor Petőfi. a kozákok üldözése elől menekült — a Küküllő híd- jánál hirtelen megragadta lova kantárszárát, és levezették a folyó széléhez. Az itt kikötött csónakot a vízre bocsátották és a felborított csónak alatt lassan úsztak le a Küküllőn. így menekült meg Petőfi a doni kozákok elől. A menekülők a Rikában kötöttek ki, ahol megtelepedtek, s úgy vigyáztak Petőfire, mint a szemük világára, olyan ruhát hoztak neki, amilyet csak kívánt, még az. eledelét is ezüst edényből ette. Haláláról sem tudhatott meg senki semmit, mert bár szükséget nem látott, de élete végéig a rablók tanyáján tar- tózkodott.. De vannak legendák, amelyek kalandos amerikai útjáról tudnak. Rendkívül érdekes, hogy Heves megyében a század- fordulón szinte az egész lakosság ismerte e legendákat. Erről győződtem meg én is több éves gyűjtőmunkám során. A legtöbb legenda és nem legenda szerint Petőfi nem halt meg, hanem a vesztes segesvári csata után elfogták és Szibériában fogságra vetették és ott élte le hátralévő éveit. Hegedűs Béla egykori hevesi múzeumigazgató szerint a hevesiek azt beszélték, hogy Szibériában élt egy hosszú ideig, bár komolyan nem hittek benne. A füzesabonyi Papp Irén emlékszik rá, hogy az I. világháború utolsó éveiben 1916—17'ben egy Pusztaszikszóra, az ottani birtokra kiadott orosz hadifogoly azt beszélte a nagybátyjának, hogy Petőfi Szibériában él. G, Bukner tiszanánai lakos szerint is egy szibériai hadifogolytáborban halt meg. Amikor Segesvárnál megsebesült, elfogták, Oroszországba hurcolták. De álnéven többször hazajött Magyarországra „de nem maradt itt. mert rab volt a magyar". Szintén Bukner egy másik verziója szerint Petőfi nem halt meg a segesvári csatában csak megsebesüli „az oroszok elvitték és felápolták, hazajött de meghallotta, hogy a felesége Szendrey Júlia elhagyta, bánatán visszament Oroszországba." Csermák Géza dor- mándi lakos úgy hallotta az öregektől, hogy „Petőfi nem a segesvári csatában halt meg, hanem Oroszországban. Segesvárnál csak megsebesült, azután foglyul vitték Szibériába. Onnan nem tért meg, ott halt meg. Azt is mondják, hogy ott újra megnősült és családja is volt. Az utódai tán most is élnek.” Ezek a történetek Petőfi halálát követően szájról- szájra jártak, ismerték ezeket az egész országban, Heves megyében, a megye minden falujában: pásztorok, iskolamesterek, mesélők. mondók, a földeken, az olvasókörökben elmondták, elismételgették a Petőfi-történe- teket, élesztgetve ezzel nemcsak a halhatatlan költő emlékét, de a 48-as szabadságharc, forradalmi eszméit is. Varga László 5PIRÓ GYÖRGY: A szép legenda igazabb Petőfit bizonyára megölték Segesvárnál. A most feltámadt legenda mégis szebb és igazabb. Azt mondja a tudós a rádióban: ki van zárva, hogy Petőfi Petrovics néven élt v- lna Oroszországban, és leüt tetlen. hogy egy Kuznyeco- va nevű hölgyet vett volna feleségül, hiszen volt neki idehaza egy imádott felesége. De jót kacagna ezen Petőfi! Talán még azt is hozzátenné, szlávul, amit odahaza sokat hallhatott gyerekkorában: jebiga. De a legenda maga is mosolyog. A legenda életesebb bármely tudósi okoskodásnál. A legenda jobban tudja, mint az esztéták, a történészek, az utólagos ideológusok, hogy milyen volt az igazi Petőfi: életerős, boldogságra termett, könnyelmű és vaga- bund, szeszélyes, sokszínű és nőcsábász. Ilyet szikkadtelméjű tudoncok nem tudnak elképzelni. A legenda szerzői vágyképükről adtak számot a mesében. Talán nem olvasták és lábjegyzetelték minden versét, talán sose látták személyesen, és nem ismerték a róla szóló irodalmat. Mégis igazat képzeltek. Ha Petőfit elhurcolják és soha nem engedik haza, miért ne nősülhetne meg? Miért vonuljon kolostorba? Egy egészséges, búra kevéssé hajlamos ifjú? Neki odakint se kell ragaszkodnia a róla gyártott mítoszokhoz, szabadabb szellem ő annál. Idehaza se tette soha, meg is gyűlt vele a baja Vachottnak meg mindenkinek, miért éppen mesz- szi idegenben kövülne önmaga szobrává? A Petőfi nevet az oroszok nem tudják ejteni, nem tetszik neki a Petyefi — miért ne lehetne ő Alekszandr Sztyepánovics Petrovics? Elég nagy költő lett ő idehaza, hogy egy ilyen névcsere ne izgassa. És, hogy megtanul-e oroszul ? Megtanult ő Debrecenben egy tél alatt franciául egyedül, orosz környezetben ű két hónapon belül tökéletes kiejtéssel beszél, memóiiaja és hallása elsőrendű. De a legenda leggyönyörűbb pontja, hogy 1856-ban meghal. Harmincegy évesen. Az örökifjú Petőfit a legenda nem rövidíti meg hosszú élettel, ö nem vénülhet. Életre és fiatalnak termett. Ettől szép a legenda: egy rab n"p lappangó életereje nyilvánul meg benne. Egyetlen pont van, ahol a legenda bátortalan. Szerintem Petőfi nemcsak magyarul ír a messzi Burjátföl- dón, hanem oroszul is. Gyönyörűséges orosz versek születnek a tollán, legalább olyan szépek, mintha Puskin írta volna őket. Ezeket aztán a fia elviszi Pétervár- ra, ahol véletlenül elvesznek. Hadd járuljak hozzá az igazsághoz ezzel a kis ajándékkal. Remélem, a legendát ezentúl így adják tovább. Kiállítások külföldi magyar intézetekben A hazánk kulturális életét, a magyar képző- és iparművészet kiemelkedő alkotásait és mindenkori eredményeit bemutató kiállítások nyílnak a következő napokban q külföldi magyar kulturális központokban. Szeptember 19-től a Varsói Magyar Intézetben látható bemutató a Budapesti Iparművészeti Múzeum anyagából. A tárlaton csaknem száz. a reformkor (időszakából származó, s a múzeum valamennyi gyűjteményéből válogatott tárgy és fotó szerepel majd. Jellegzetes. a múlt század magyar iparművészetét reprezentáló bútorokat, dísztárgyakat. öltözeteket és ruhakiegészítőket, textil- és ötvösremekeket, valamint 'kerámiákat tárnak a látogatók elé. Ugyanez a kiállítás még áz idén a bécsi Collegiuih Hungaricumban is látható majd, míg a berlini Magyar Kultúra Házában Asztalterítékek a XVII. századtól napjainkig címmel nyílik bemutató az Iparművészeti Múzeum kincseiből. A Szófiai Magyar Intézetben, szeptember 19-én Csav- lek Etelka kerámiamunkáiból nyílik tárlat. A sokoldalú — operaénekesként is jeles — művésznő legszebb alkotásaiból összeállított bemutató megnyitóján Csav- lek Etelka személyesen is fellép: Ugyancsak csütörtökön, a prágai Magyar Kulturális Központban építészeti fotó- kiállítás nyitja meg kapuit, míg másnap a berlini Magyar Kultúra Házában pályakezdő művészeink mutatkoznak be: ) Az első (elvonás (ináléja: „Meghalt a cselszövő....’' (Fotó: Kőhidi Imre)
