Népújság, 1985. július (36. évfolyam, 152-178. szám)

1985-07-03 / 154. szám

NÉPÚJSÁG, 1985. július 3., szerda 4= Lőkös István Száznegyven év a felnémeti „tanítói állomáson“ VÁ LTOZÓK Kőhidi Imre fotókiállítása Egerben VII/2. Boross tanító úr és se­gédje tanított hittant, to­vábbá az Ó- és Újszövetsé­get heti négy-négy órában, ezenkívül „religióvázlatot" ugyanennyiben, míg ,,az ol­vasás elemeire" hat óra ju­tott; írásra és számtanra két-kát óra, az „egyházi szertartások magyarázatára" és „énekre” egy óra heten­ként. Az iskolakönyvet, amelyben mindez nagyjából megtaláltatott, 1851-ben nyomtatták „az érseki Ly- ceium betűivel”, szerzője pe­dig nem kisebb személyiség volt. mint a költő Tárkányi Béla, Petőfi barátja és tisz­telője. A mindössze negy­vennyolc lap terjedelmű könyvecske alsóbb és fel­sőbb osztályosok ismeret- anyagát egyaránt tartalmaz­ta. Kezdődött az ABC-vel, s befejeződött a „sokszorozó táblával”. Még apróbb „el­beszéléseknek” és egy „Er­kölcsi ABC”-nek is jutott hely benne, s hogy nevelő célzata milyen volt ezeknek, példaként álljon itt egy-két szemelvény: Amit kívánsz tenmagadnak. Azt tedd embertársaidnak. Légy kész inkább békén tűrni. Mint másokkal perlekedni. Senki neked jobb barátod Nincs szülédnél, ezt jól látod: Légy hát neki szófogadó Tiszteletei s becset adó. Zabolázd meg haragodat, S minden rossz indulatodat: Légy békében mindenekkel Isteneddel s emberekkel. öt esztendő múltán. 1857- ben újra megvizsgálták az iskola állapotát, a tanító élet- és munkakörülményeit, s feljegyzés készült évi jö­vedelméről is. Hatósági fel­jegyzések szerint még akkor is csak „egy nagy iskolaszo­ba" szolgálja az oktatást, ahol mintegy száznyolcvan gyerek tanulja a betűvetést, a számtant, az olvasást, a ..segédtanító által a tanító felügyelete alatt”. Nagyobb lett a tanító lakás: a népes Boross jcsalád otthonát most már két szoba, konyha al­kotja, s van gazdasági ud­var is istállóval és kocsifé­szerrel. Boross Alajos évi jövedelme 420 forint és 3 krajcár volt. amelyből fedez­nie kellett a segédtanító já­randóságának tetemesebb ré­szét is, azaz egyszáz forintot, amelyet a község évi 60 fo­rinttal egészített ki. Nagyjából ilyen körülmé­nyek között teltek a további évek is Boross Alajos életé­ben, s aztán elérkezvén az 1866. esztendő, a tanító úr úgy érezte: ideje nyugalom­ba vonulni. Hetven éves volt ekkor, s ebből a hetven év­ből negyvennyolcat töltött iskolamesteri pályán. Kére­lemmel fordult hát előbb faluja népéhez, fogadják el leköszönését, egyben támo­gassák a segédtanítói posz­ton már néhány éve kifo­gástalanul működő fiának, Józsefnek kérelmét, hogy az ő örökébe léphessen . . . 1866-ban Felnémet plébá­nosa Balássy Ferenc volt, akiről ma már csak kevesen tudják, hogy részt vett a szabadságharcban, hogy ki­váló történész volt — a Ma­gyar Tudományos Akadémia levelező tagjainak sorába is beválasztották —, s hogy Kazinczy Gábor baráti kö­réhez tartozott. Az önzetlen­ségéről, demokratikus ér­zelmeiről. segítőkészségéről híres paphoz — Hermánn János nótáriussal az élen — írásos kérelemmel fordul­tak a falu elöljárói: „Támo­gassa a felsőbb egyházi ha­tóságoknál a falu és Boross Alajos együttes, Boross Jó­zsef jelenlegi segédkántor és tanító mind józan és példás magaviseletével, mind pedig hivatalának pontos teljesí­tésével, melyet négy év óta közöttük szorgalmatosán és dicséretesen, elöregedett Atyjának könnyebbségére visz. teljes megelégedésünket kiérdemelte volna. Azon óhajtásunkat fejezzük ki, hogy mi készek vagyunk a nevezett ifjút Atyja helyébe elvállalni. Ugyanazért kérjük Na- gyontisztelendő Plébános Urat, hogy méltóztatnék ki­eszközölni: miszerint a ne­vezett segéd Kántor és taní­tó mint elöregedett édes Atyja huzamos és hív szol­gálatának elismerése tekin­tetéből Atyja helyébe, a Kántori, s azzal összekap­csolt tanítói állomásra Érsek Ö Excellentíája által kine­veztetnék és abban megerö- sítetnék. Kik is egyébiránt megkü­lönböztetett tisztelettel ma­radunk. Felnémeten 1866 Augusz­tus hó 29-én." Balássy, aki Bartakovics érsekkel személyes jó kap­csolatban volt, másnap ma­ga nyújtotta be a következő támogató javaslatot az ér­seknek: „Ajánlat. Melynél fogva mi alolírottak a fel­németi egyház és uradalmi tisztség részéről a Község­nek e f. hó 29-dikén kelt, s ide mellékelt kérelemlevelé­ben nyilvánított óhajtását osztván és belegyezésünkkel támogatván, az abban meg­nevezett Boross József je­lenlegi fel-némethi segéd- kántor-tanítót jó magavise­leté és hivatala pontos tellyesítésénél fogva az édes­atyja leköszönése folytán ürességbe jövendő fel-né- metheti kántortanítói állo­másra ezenrtel ajánljuk. Kelt Fel-némethen 1866 Kisasszonyhava 30-dikán. Trnovszky Ignác mk. Tiszti tart) ó Forgó Mihály mk. erdész Balássy Ferencz plébános Barta János keze vonása X egyházgondnok’’ (Folytatjuk) A vérbeli riporter — akár tollat, akár fényképezőgépet fogjon kezébe — nem tagad­ja meg önmagát. Az élet bármely területét is indul felkutatni, elsősorban az em­ber érdekli. Kőhidi Imre ízig-vérig ri­porter. Fotóin mindig törté­nik valami. Ha emberarcot ábrázol, ha életképet jele­nít meg, ha érzést, hangu­latot fest meg — fotóinak dramaturgiája van. Az Egri Ifjúsági Ház ga­lériájában látható kiállítás. Változók címmel, erről győ­zi meg a szemlélőt. Alkotó­ja szerkezeti rendet terem­tett a képek összeállításában, mondhatnánk, születéstől a halálig vagy még inkább: születéstől az újjászületésig. A kronológiai koncepció jó alkalmat ad arra, hogy a fotóriporter kifejtse vélemé­nyét. Mert a kiállításon lát­ható képeken Kőhidi Imre nemcsak azt fogalmazza meg, hogyan látja az élet egy-egy szeletét. elmond­ja azt is, mit gondol róla. Kezdve az Elindulás-tói. ahogyan végigkíséri az „em­berélet útját”, képein átsüt egyénisége, látásmódja. Ez a világlátás nem kendőz, nem mentes az éltől. L'art pour Tart soha nem keresi a szé­pet, inkább filozofikus haj­lammal bir. Már a témavá­lasztás is erről tanúskodik: a cigányiskola gyerekeiről készült sorozat jól illusztrál­ja ezt. Általában nem a si­ma, az egyszerű dolgokat keresi és látja meg a fotó- riporter. sokkal inkább ér­deklik az ellentmondások. ha kell. az „árnyoldalak' Ám. a kritikán minden eset­ben átsüt a derű, a humor. olykor a gunyoros összeka- csintás a szemlélővel. El kell mosolyodni az Előtte, Utána és a Fontos esemény című fotókon. A Karthágó hangu­lata egyben pompás jellem- rajz is . . . Szociográfikus igényű ez az összeállítás, egy-egy moz­zanat megörökítése egész sor­sokat beszél el. A munka szépségében is elsősorban az emberarcok, a figyelő tekin­tetek érdeklik Kőhidi Imrét: az Öntödei emberek soroza­ta plasztikusan láttatja a kétkezi munkás erejét, hova­tartozását. A kiállítás talán legkiemelkedőbb fotói a jász­berényi állami-egyházi szoci­ális otthonban készültek. Az öregség, a halál természetes voltát fogalmazzák meg e kompozíciók. Külön blokkot szentel az idős emberek portréinak: a Nézelődő kivé­telével — mely ritka szép parasztmadonna — az alko­tó minden esetben miliőbe helyezi alanyait. Nála egy régi tűzhely, egy tarisznya, egy görbebot egész életfor mát láttat. Az, hogy nem lakkozza a valóságot, hogy a lényeget, a fontosat emeli ki. remek komponálási készsé­gét mutatja. — mi — Öntödei emberek Fiatal művészek itthon és külföldön Az Interkoncert Fesztivál- iroda és a Jeunesse Musica­les közös szervezésében jó néhány olyan zenei program várja a nyár folyamán or­szágszerte az érdeklődőket, amelyen fiatal zeneművésze­ink mutatják be tudásukat. A júniusi, mosonmagyar­óvári Flesch Károly orszá­gos hegedűverseny volt az első, amelyet a soproni ré­gi zenei napok követett. Szombathelyen július 7-én kezdődik a nemzetkö­zi Bartók^fesztivál, amelyen a Bartók-szeminárium elő­adásai mellett a zeneszerző és kortársainak jó néhány alkotása is megszólal. Ezzel csaknem egyidőben, július 5-e és 20-a között tartja nyitva kapuit a 17. pécsi nemzetközi zenei tábor. Augusztus első felében kerül sor a barcsi nemzet­közi rézfúvós kamarazenei tábor és verseny eseményei­re, valarpint a nemzetközi rézfúvós kamarazenei feszti­válra. Közben, július 22-e ás augusztus 4-e között, Sebők György, a bloomingthoni egyetem professzora, zongo­raművész tart mesterkurzust Keszthelyen, a Festetics-kas­télyban. Nyírbátorban, au­gusztus 3-tól 20-ig, a IX. nemzetközi ifjúsági vonósze­nei tábor rendezvénysorozat eseményei zajlanak. Ugyan­csak augusztusi program a 4-től 17-ig tartó VII. nem­zetközi gitárfesztivál és sze­minárium Esztergomban, amelyet az idén J. S. Bach születésének 300. évforduló­ja és az őszi budapesti eu­rópai kulturális fórum je­gyében rendeznek meg, ez­úttal is Szendrey-Karper László vezetésével. A fiatal művészek seregszemléjét szeptember 3-a és 15-e kö­zött, a 23. budapesti nem­zetközi zenei verseny zárja, amelyen — Pablo Casals emlékére — a világ minden tájáról érkező ifjú gordon­kaművészek mérik össze tu­dásukat. Fiatal művészeink egyéb­ként külföldi versenyeken is figyelmet érdemlő sikerrel szerepeltek. Januárban Soly- mosi Zoltán, az Állami Ba­lett Intézet VII. évfolyamos növendéke, bejutott a Prix de Lausanne nemzetközi ba­lettverseny New York-i dön­tőjén a legjobb tizenkét ver­senyző közé. Két hónappal később, a rotterdami gaude- amus nemzetközi előadói versenyen az Amadinda Ütő­együttes szerepelt kimagasló sikerrel: a verseny I. díját hozta haza. Áprilisban Col­marban, a nemzetközi ka­marazenei verseny résztve­vőjeként, az Aquincum Fú­vósötös elnyerte a verseny Frederic Liebstoeckl külön- díját. Ugyanebben a hónap­ban III. díjat szerzett a Dés László vezette Bop Art Együttes a dunkerque-i nem­zetközi dzsesszfesztiválon. amelyen ezenkívül Dés Lász­ló megkapta a legjobb szó­lista címet is. Végül Mocsá­ri Károly, aki az 1981-es budapesti Liszt—Bartók-zon- goraversenyen különdijat, tavaly pedig a montreali nemzetközi zongoraversenyen. V. díjat és a londoni Terence Judd-díjat szerezte meg. ez év májusában a texasi Fort Worth-ban, a Van Cliburn nemzetközi zongoraverse­nyen V. díjat nyert. Vagyim Arefjev: Óvintézkedés Okos szemű, de zöldfülű, vézrta diákként hirtelen nőttem ki az iskolapadból, akár puha földből a zsen­ge fűszál. Az utolsó évben annyi információözön ért, amennyit az első Orosz akadémia száz év alatt sem gyűjtött össze. Kapásból levezetek bármilyen szisz­témával bármilyen mate­matikai tételt; remekmű­vekről írott dolgozataimba több eszmei mondanivalót gyömöszöltem, mint maga a szerző. Feladatokat ol­dottam meg játszva, mi­előtt szabályukat végig­hallgattam volna . . . Min­dennel tisztában voltam, de szüleim — merő óvin­tézkedésből — magántaná­rokat fogadtak mellém. A matektanár azonnal megmondta. hogy többet tudok, mint ő, és felaján­lotta: külön fizetés ellené­ben oldjam meg azokat a példákat, amelyeken tan­széki tanárok kotlának eredménytelenül... A fizi­katanárral már az első foglalkozás során egy új, elemi részecskét fedeztünk fel. s ő a tervbe vett fog­lalkozásokat előre fizetve, villámgyorsan egy szim- pozionra repült, hogy szen­zációs felfedezésünkről előadást tartson. De szüleimnek még ez sem volt elég! Hozzálát­tak főiskolai felkészíté­semhez. Apám mikrofilmre vet­te a teljes középiskolai anyagot. Nagyapám, Puskin sza­badságszerető verseitől kezdve napjaink költésze­téig, harminc golyóstollra véste rá az összes iroda- lomanyagot. Húgom zsebkendőim sar­kába kémiai képleteket hímzett: a formaldehide­ket — kékkel, a szeszfaj­tákat — pirossal. ... A felvételim napján, családom valamennyi tag­ja valeriánát nyelt reggeli helyett. Idegességük lát­tán nekem is elment az étvágyam. Felhörpintet­tem egy kis teát, s a nagy­anyám által odakészített, apró, betűivel telerótt, konstansokat felsoroló almába, szándékom elle­nére bele se haraptam. Az egész család velem együtt indult a buszmeg­állóhoz. Sokáig válogattak a szerencsés számjelzésű­nek vélt autóbuszok között, míg végre, egy szerencsés sorszámú menetjeggyel el­látva f elszánhattam. A főiskola bejárata előtt egészen elhűltem: nem tö­rődve a tikkasztó hőséggel valamennyi felvételiző szí­nes, kötött sálakba bugyo- Iáivá didergett. Felsorakoztunk. Őrjön­gő szüleinket felsőbb év­folyamos hallgatók áttör- hetetlen kordonja vette kö­rül — ott rekedtek a kü­szöbön kívül. Megkönnyebbülten fel­sóhajtottam, De bent. a főiskola falai között is megtették a szükséges óv­intézkedést: mielőtt elju­tottunk- volna a felvételire kijelölt terembe, hol fel­vezettek a lépcsőn, hol le, összekeverve, át- meg át­csoportosítva valamennyi­ünket, majd leültettek egy teremben, ahonnan csak­hamar átirányítottak egy másikba. Végül kikötöttünk az egyikben. Ott végérvénye­sen szétosztottak, és jól megnéztek bennünket, öv és zsebnélküli fehérne­műt, finom zsinegen függő, fogunk közé csippenthető kincstári töltőtollat kap­tunk. Mindenki elé egy videomagnetofont állítot­tak, hátunk mögé egy-egy vizsgáztató ült, hogy a legparányibb mozdulatod se maradjon rejtve! A fáradtságtól elcsigázva hozzáláttunk a feladatok elolvasásához. S ekkor, a ránknehezedő csendben én meghallottam a vízlefolyó csövéből érkező morzejele­ket: — Tarts ki fiam, mi ve­led vagyunk! A következő pillanatban, nagy fekete varjúnak1 ál­cázva, nagyanyám szállt le deltaszárnyon az ablak- párkányra, hogy átnyújt­son nekem egy almát. De én, még a kisujjamat sem érkeztem mozdítani, ami­kor a hátam mögött ülő vizsgáztató elkapta az al­mát, és villámgyorsan le­nyelte. Hogy figyelmemet a fel­adat megoldására össz­pontosíthassam, elkaptam szemem az ablakról, de nyomban észrevettem: a főiskolával szemben levő ház tetejéről — fiatal matróznak öltözve — nagy­apám küldi jelzéseit egy kis zászlócskával. Hirtelen kivágódott az ajtó, s telerajzolt vödör­rel, kötött portörlővel, be­vágtatott a takarítónő, a rémülettől az asztal alá bújtam ... ... Sikeres felvételimet az egész család fehér asz­tal mellett megünnepelte. Nagy volt az öröm: mint­ha mindenkinek a név­napja lett volna. S ahogy tartott az ün­nepség, a tv képernyőjén megjelent főiskolám rekto­ra, és elemezni kezdte a felvételiről nyert benyomá­sait. Befejezésül így szólt: — A vizsgaeredmények jobbára az idei követel­ményszintet tükrözik, de negatívumként említést kell tennem arról, hogy imitt-amott még fellelhe­tők az egészen eredeti, egyéni megoldás-variáci­ók. Hogy a közeljövőben, a szubjektív faktorok érvé­nyességét megfelelő mó­don likvidálhassuk: a jö­vő évi felvételi vizsga egy­ségességét komputerek közreműködésével bizto­sítjuk. Egy pillanatra meghűlt bennünk a vér: jövőre érettségizik a húgom! Elsőnek nagyanyám tért magához. — Megszervezzük ezt is — mondta —, s cinkos mosollyal nézett a bácsi­hámra, aki tapasztalt ma­tematika-programozó. — Csak semmi pánik! (Fordította: Baraté Rozália) 4 Nézelődő

Next

/
Oldalképek
Tartalom