Népújság, 1985. július (36. évfolyam, 152-178. szám)
1985-07-25 / 173. szám
□ őz s NÉPÚJSÁG, 1985. július 25., csütörtök Ahol a Tehetség vert tanyát... (Bródy Sándor utca 8.) IV 2. Felesége, leánya örökölt. Az utóbbi eladja gróf Kegle- vich Károlynak. 1796-ban gróf Butlerné Nagy Borbála lesz a tulajdonos, aki később Ungváry Istvánnal köt házasságot, s közösen, két részben bocsátják áruba az épületet, amelyet 1799-ben báró Berzeviczy József, illetve Specz József vesz meg. Rangos, módos polgárok, nemesek, kereskedők következnek: mindig kelendő a hajlék. Nemcsak központi fekvése, hanem szépsége, tágassága miatt is. Két lakó nem szerepelt a hivatalos jegyzéken, pedig — s ezt ma már meggyőző adalékok bizonyítják — itt telepedtek meg. Az Orgonás téri házrész padlásán a század elején gipsz szobrokra és öntőmintákra leltek, s ezek egyértelműen hitelesítették Marco Casagrande velencei szobrász hajdani jelenlétét. A Bródy Sándor utcai traktus tornácán viszont a Líceum famodelljét találták még, s ez arról árulkodott, hogy Joó János, a magyar rajztanítás és iparosképzés lelkes szorgalmazója is ebben a hajlékban szőtte egy ideig jobb sorsra érdemes álmait. A művész olaszföld szülötte volt. A falusi gyerek tündökletes képességeire a környék földesura Gera di Conegliano figyelt fel, s gondoskodott taníttatásáról: Velencébe küldte, az ottani képzőművészeti akadémiára. Itt szédületesen gyorsan boldogult, még húszesztendős sem volt. amikor rangos pályadíjat nyert. Pénz, s a vele járó karrier várta. Nemcsak Dante hazájában, hanem magyar- honban, Egerben is, ahová Pyrker László érsek hívta, az Adria királynőjének nevezett híres város művészi ízléssel megáldott, rendkívüli műveltségű hajdani patriar chája. Először szabódott. aztán engedett a kérésnek, akkor is, ha mit sem tudott a távoli országról, akkor is. ha korábban csak rémmesékkel tűzdelt történeteket hallott róla. A főpap megbízása izgatta: a díszes székesegyház nagyszabású szobrászati munkáinak kivitelezése, s annak tudata, hogy lényegében szabad kezet kapott. Megismerte a terveket, az elképzeléseket, felvillanyozta a gondolat, hogy élettel töltheti azokat. Vonzotta a monumentalitás: most megmutathatta. hogy mire képes e téren. Hamar otthon érezte magát. Műhelyében ifjak serege sürgölődött. Nem ismerte a tétlenséget, így hát folytonosan buzgólkodásra ser kentette a környezetében élőket is. Vendég lehetett az érsek asztalánál, részese a magasröptű szellemi disputáknak: igazán jól mégis hajlékában érezte magát. Műveit méltán dicsérték, hiszen amit csinált, az maga volt a tökély. A görög elődök örökségének továbbvitelére vállalkozott, a kiasz- szicizmus nemes nyugalma babonázta meg, mégnozzá úgy, hogy átmentette hete a hétköznapi Szépet. A rokonságában fellelt bájos női arcok tekintenek ránk szobrairól. Feleségéé, az egyházi nagyúr udvari szabójának lányáé, aki az első szóra igent mondott az Adonisz- nak nem éppen nevezhető kérőnek. Annak testvéreié, akik közül az egyikre előbb szemet vetett, mint élete pár jára. Babéroktól koszorúzottan érkezett, hiszen huszonhat esztendősen már a Velencei Szépművészeti Akadémia tiszteletbeli tagja lett. A dicsőség legmagasabb fokaira mégis nálunk jutott fel. Korábban világi tárgykör vonzotta, az okos érsek azonban úgy kalauzolta a hit birodalmába. hogy rádöbbentette: itt is kibontakoztathatja képességének teljes tárházát. Megbirkózott az arányaiban is grandiózus épület attikájának szobordíszeivel. Megbízója nyilván elégedett lehetett, mert saját kezűleg állított ki számára — a kor szokásai szerinti — működési bizonyítványt. Ebben az 1835. május elsején keltezett iratban többek között ilyen mondatokat olvashatunk; ...... a Művész, akit már m ás alkotásai révén is ismernek. és akit ezekért meg is jutalmaztak, méltó arra, hogy Európa legnevesebb szobrászai közé tartozzék, s akit mindenkinek ajánlani lehet becsületességéért és feddhetetlen magatartásáért.” Nem túlzó kifejezések ezek, hitelességük aranyfedezete munkája volt. 1835 tavaszán Venetóba meg;; dologgal fűszerezett vakációra, ám a következő esztendő tavaszán ismét a barokk városba jön, hogy megmintázza a templombelsőben elhelyezendő domborműveket. Áront, Mózest, A születést, Jézus keresztelését. A lábmosást, A kulcsok átadását Szent Pétemek-et. Szent Mátét, Szent Márkot, Szent Lukácsot és Szent Jánost. Sürgette az idő, mégsem nagyolt el semmit, mégis mindig a Tökély szavára hallgatott. Nem volt köny- nyű helyzete, mert záporoztak rá sorscsapások. 1836- ban jótevője V. M. Gera. 1837-ben édesapja ás édesanyja halt meg. Keserűség. kínozta, ám 1837. május 15. minden bajért kárpótolta, méghozzá a jól végzett tevékenység, a megbecsülés semmi mással nem pótolható örömével. A felszenteléskor az építész, Hild és Pyrker társaságában elsőnek lépett a székesegyházba, mögöttük az építők serege. Szép gesztus volt ez az okos mecénás részéről, aki érezte, tudta mi jár a vitathatatlan tehetségeknek. Karrierje egyre felfelé ívelt. 1837 augusztusától már Pesten szorgoskodik. Az Ul- mann-palotában domborműveket munkál. Ekkor születnek az Idő szimfóniáinak nevezett az Évszakok, a Hónapok, a Nap, az Éj, az Órák, s az e sorozathoz kapcsolódó mitológiai ciklus, az Apolló és a Múzsák, az Olimpusz, a Három Grácia és a Bőség. A fővárosba telepíti Egerben létesített kőfaragó iskoláját. Hilddel tartja a kapcsolatot, aki azzal biztatja, hogy rábízzák az általa tervezett esztergomi bazilika szobrászati teendőinek ellátását. Közben országszerte felfigyelnek ritka adottságaira: feladatot kap az an- domaktályai Mocsáry-kas- télyban, a Fáy grófok Kassa melletti hajlékában, de dolgozik Egernek is, ahol felavatják az új templom előtt álló. Szent Pétert. Szent Pált Szent István és Szent László királyainkat ábrázoló mo numentális összhatású, lenyűgöző látványt nyújtó, általános elismerést kiváltó szobrait. Indulhat diadalút- jának újabb állomáshelyére, Esztergom felé, ahol még nagyobb szabású teendők várják. Természetesen eze két is a tőle megszokott ma gas szinten oldja meg. El foglalt ember, de érseke kérésének mindig enged, í újabb penzumokat vállal 1843—44-ben patrónusa’ már gyönyörködhet a két hajóban elhelyezett nagyméretű magas domborművekben, Lázár feltámasztásában, az Engedjétek hozzám a kisde deket-ben. A házasságtörö asszonyban, a Jézus diadalmas bevonulása Jeruzsálem be-ben. Különösképp remekbe for málódott az Angyali üdvözlet és a Mihály arkangyal. Az arányok hibátlanok, az időben messzi Hellász nagy mestereit idézik, olyannyira hogy feledjük a vallásos témát, s kizárólag az emberi test káprázatos szépsége ba- bonáz meg bennünket. Az alkotó negyvenegy esztendősen jól választotta meg feleségét, a 22 esztendős Kovács Máriát, mert az asz szony hű társa lett. osztozott vele nemcsak örömeiben, hanem esetenként tornyosuló bajaiban is. A nehézségek egyelőre még távol voltak, pillanatnyilag csak a sikerek sorjáztak. Megjött az annyira várt esztergomi meghívás, büszkévé tette annak tudata, hogy a Bazilika párkányáról az ő óriás szobrai regnálnak majd a Dunán és a tájon. Közben lezajlott egy kissé rosszízű közjáték. Casagrande szembekerült Ferenczy Istvánnal, aki született adottságait Bécsben és Rómában pallérozhatta, aki dolgozott Thonvaldsen mellett is, s akit hazánkban nagyra tartottak. Mindketten elkészítették a Mátyás király-emlékmű terveit, a kritika azonban az olaszból magyarrá lett művész elképzeléseit minősítette — nem is véletlenül — jobbnak. Pécsi István (Folytatjuk) Szűcs Mariann: Alkalom IV/2. Az ajtó előtt megálltak. —A táskámat, légy szíves add vissza! — Aha — nyögte a fiú, és nyújtotta. Az asszony előkotorászta a kulcsot, kinyitotta az ajtót és belépett. Az előszobában babrált még a táskájában, végül egy papírzsebkendőt vett elő, és a nyakát törülgette. — Gyere be! Ne ácso- rogj ott kint! — Ez a komcsi? — nyelt nagyot a fiú, és esetlenül ácsorgott a küszöbön. — Komolyan, na! Gyere! A fiú óvatosan becsukta az ajtót és körülnézett. Micsoda kégli ! Irtó báró egy hely! Még a szája szélét is megnyalta elismerésében. — Dobd le magad a szobában! Hozok valami innivalót, de előbb megengedem a vizet, mert iszonyúan büdös vagy — sürgölődött az asszony az egyik szobából a másikba. — Hány éves vagy? — Tizenöt — mondta a fiú. és mérges volt, hogy milyen kis csipszar ehhez a nőhöz, pedig ha jól belegondol, nem rossz bőr. A szoba, amikor a nő megengedte kint a vízcsapot, ‘tele lett a csobogás hangjával. A fiú megrökönyödve vette észre az asztalon sorakozó gyógyszereket. Utoljára anyjánál látott ennyit egyrakásra, mielőtt be nem csavarodott. Aha. Szóval ez is egy idegbeteg. — Ezt mind maga szedi? — bökött az asztalra a fiú. — Semmi közöd hozzá. — Gondoltam, de ha nem egyszerre akarja ezt mind beflamolni, akkor oké. Tudja, az anyám ezektől pur- cant ki. Egy évig gatyáz- gattak vele az orvosok, mire rendbe jött. Maga is ki akar purcanni? — Előbb én kérdezek! — töltött az asszony, és az egyik poharat a fiú elé tette. — Igyál! Aztán menj fürödni ! Szótlanul kortyolták a konyakot. Az asszony újabb papírzsebkendőt vett elő, és az üvegből rálöttyintett egy kis italt, majd letörölte a még mindig szivárgó sebet. A fiú elsápadt. Utálta a vért, érezte, hogy vadállattá válik tőle, széttépni, szétszaggatni, eltörölni, felperzselni, eltüntetni ezt a látványt! — Miért nem fél tőlem? — Nincs veszítenivalóm — töltött újra az asszony, — Tulajdonképpen hogyan képzelted el ezt a rablást? A fiú homloka verítéke- zett. A blúzát kéne először szétmarcangolni, aztán a szoknyáját. Igen, a szoknyája vastag, meleg anyag, azzal föl lehetne törölni a vért. Hogy az isten verje meg ezt a hülye bandát! Bepalizták. A szája széle megremegett. Becsukta a szemét, de a vér szagát még mindig érezte. — A többiek... — nyelt nagyot, — a többiek hecceitek. Azt mondták, hogy pinf dolog az egész... és ne legyek laza. csináljam végig. A zsozsi miatt. Kellett piára. — Sokat iszol? — A többiek miatt. Egyébként rühelem. Most farkasszemet néztek egymással. A fiú először gyűlölettel, majd egyre kíváncsibb tekintettel figyelte az asszony szemét. Nem is olyan hideg, mint gondolta. Mint egy nagy barnamackó szeme. — Na, menj! Fürödj meg! A fogason találsz fürdőköpenyt, vedd fel! Ha végeztél, a cuccaidat gyűrd a kádba! (Folytatjuk) Üj fényben a magyar középkor Kőtár a Magyar Nemzeti Galériában A Magyar Nemzeti Galé- riáf 1957-ben azért hívták életre, hogy egész múltunk képzőművészetének tükre legyen. Csaknem három évtized áldozatos, megfeszített munkája és sok-sok pénz kellett ahhoz, hogy e célkitűzés valóra válhasson. A Galéria földszinti teremsorában elhelyezett, a napokban megnyílt kiállítással teljes értékűvé vált az a nagyszabású bemutató, mely a XI. századtól napjainkig ismerteti meg a látogatókkal hazánk képzőművészeti alkotásait. Az enyészet, az idő múlása nem kíméli a követ és a nemes anyagból készült épületmaradványokat sem. Történelmünk első évszázadainak a mostoha sors miatt úgyis szórványos emlékeit a viszontagságok mellett a közöny is pusztította. A múlt emlékeinek megvédésére éveken át mindent megtett a kiállítás fáradhatatlan rendezője, dr. Török Gyöngyi, hogy legalább azokat a műértékeket a figyelem előterébe tudja állítani. melyeket egyszer már összegyűjtöttek. A sokat hányódó kőanyag törzsállományát a Szépművészeti Múzeumba még a második világháború előtt került ládákban őrzőt;, faragott töredékek képezték. le lentősen bővült az 1973-as. Árpád-kori farag lányokat bemutató székesfehérvári kiállítás. majd a Budapesti Történeti Múzeum, továbbá az esztergomi ásatások és más egyházi és világi intézmények kölcsöneinek jóvoltából. A kiállítás súlypontja a román- és a reneszánszkori anyag, mely ily bőségben és ilyen áttekintően még soha sem volt látható. A XI— XV. század elejéig terjedő iőszak többnyire elpusztult építészetének és szobrászaténak fontos mérföldkövei ezek a faragványok. Olyan nagy hírű emlékekből származnak. mint a gyulafehérvári székesegyház, (XI. század), a székesfehérvári bazilika, a somogyvári apátság, (XII. század), kalocsai székesegyház (XIII. sz.), melyekből legfeljebb az alapfalak, vagy még azok sem maradtak ránk. Egyedül a töredékek segítségével tudunk fogalmat alkotni az elpusztult templomok, várak, paloták művészi jellegzetességeiről, csak így tudjuk felvázolni jelentőségüket a hazai és nemzetközi művészet történetében. A koragótikát a XIII. század elejéről az esztergomi, a pilisszentkereszti, a kalocsai töredékek, a ké.iöromán korszakot pedig a századfordulón restaurált jáki templom néhány remekbe faragott darabja képviseli. A későgótika hírmondói a pcs- tyéni és a kassai dómból származó töredékek. Máriássy István síremléke a márkusfalvi rk. templomból 1516. (másolat) (Fotó: Hauer Lajos — KS) Lombard milánói mester: Mátyás király (1485—1490) A régi magyar művészet képe a már korábban megnyitott faszobrászati anyaggal. a szárnyasoltárok bemutatójával teljes. A gótika valóságkeresésének mesteri alkotásai a síremlék-plasztikák, melyek közül a legszebbek másolatai a kiállításon láthatók Lázói János római sírlapjával együtt a San Stefano Rotondó templomából. A XIV—XV. század fordulóján működő, híres prá; gai építőpáholy művészi körébe tartoznak a visegrádi palota felső díszudvarának nyolcszögletes kútházából származó töredékek, a finoman mintázott oszlopfők, vízköpők. A nemrég feltárt budai királyi palota egyedülálló szobrászati dísze a Budapest Történeti Múzeumban látható ugyan, de töredékei idetartoznak. A gótikát követő reneszánsz a magyar művészet kiemelkedő korszaka volt. Nyitánya, Mátyás király még későgótikus 1473 as visegrádi oroszlános kútja, európo.i értékű remekmű. Mátyás me- cénási bőkezűsége utat nyitott hazánkban az olasz, firenzei szobrászatnak, mely csakhamar hatalmas arányokban bontakozott ki Budán és Visegrádon részben monumentális alkotásokban (budai és visegrádi szökőkutak), részben pedig dekoratív. finomművű márványía- ragványokban (gyümölcsfü- zéres ajtókerettöredék a budai királyi palotából, konzol és bábos korláttöredékek a nyéki vadászkastélyból fáklyákkal, trófeákkal es gyümölcskötegekkel, három oszlop a visegrádi palota negyedik teraszáról, kandalló- gyámkő a budai királyi palotából). Az udvar példájára a budai műhely hatására az olasz reneszánsz kőfaragás témái, formái, kompozíciói Mátyás halála után II. Ulászló korában szélesebb körben elterjedtek, mint azt több emlék, köztük a pesti belvárosi templom pasztofóriuma. Pest város címere a szatír- kával, II. Ulászló címere az esztergomi Bakócz kápolnából tanúsítja. A kiállítás külön élménye az utolsó terem a Magyar- országon dolgozó olasz mesterek munkáival: Giovanni Dalmaita fehér márvány * oltártöredéke, Diósgyőrből a törökdúlás alatt megcsonkított Madonnával, vagy Mátyás és felesége márvány- domborműve. Az új stílus hatására a régi, gótikus hagyományt őrző egész alakos sírkövek is átalakultak, ezt például- Szipolyai János szepeshelyi sírköve szemlélteti 1499-ből, mely másolatban látható a bemutatón. Egész különleges irányt képviselnek a gyulafehérvári Lázói kápolna (1512) domborművei részben biblikus, részben mitologikus jeleneteikkel. A szépívű fejlődésnek a törökdúlás másfél évszázada vetett véget. Brestyánszky Ilona
