Népújság, 1985. június (36. évfolyam, 127-151. szám)
1985-06-01 / 127. szám
8. IRODALOM ÉS MŰVÉSZET NÉPÚJSÁG, 1985. június 1., szombat Emberek és könyvek Gazdag kincsestár a könyvek világa: ki-ki megtalálhatja a magának valót közöttük. Kalandra, művelődésre, elmélyülésre, s ki tudja még mire csábítanak a lapok, amelyek messze vihetik térben és időben az olvasót, anélkül, hogy szobájából kimozdulna. A könyvhéten még több izgalmas nyomtatvány várja az érdeklődőket, mint máskor: érdemes körülnézni, tallózr i a sátrakban. A latin mondás szerint egyben megegyeznek az emberekkel a kötetek: sorsuk van. Milyen öröm. ha „pályafutásukat" a mi polcunkon kezdhetik meg. Ez alkalommal több olyan kiadványról szóló írást adunk közre, amelyek ugyan a megelőző időszakban láttak napvilágot, mégis méltán tarthatnak számot figyelmükre. A sokszínűség Jegyében Mai szovjet írók — tanulmánykötet Ez év tavaszán látott napvilágot a szovjet irodalom főbb tendenciát, alkotó útkereséseit, jelentősebb egyéniségeit elemző-értékelő, sorrendben negyedik tanulmánykötet. Mai szovjet írók címmel. Az első nagyszabású vállalkozás, a Szovjet Irodalom (1959) éppen egy negyedszázada jelent meg Kardos László szerkesztésében. A finom tollú profesz- szor közreműködésével készült a második igényes mű is. Az új szovjet irodalom (1967). A nemrég elhunyt kitűnő irodalmárt és műfordítót, Elbert Jánost dicséri az igen gazdag és változatos anyagot felölelő harmadik tanulmánykötet, a Napjaink szovjet irodalma (1974). A Mai szovjet írók (1985) című esszékötet huszonkét szerző pályafutását veszi vizsgálat alá. köztük a nálunk kevésbé ismertekét, mint Jasinét, Zsigulinét és az európai hírnévre szert tett Ajtamatovét és Vampi- louét. A főszerkesztő, Wintermantel István bevezető tanulmánya megkönnyíti az eligazodást a soknemzetiségű szovjet irodalomban, amely önmagában is szinte világirodalom. Műfajok, stílusok, formai megoldások, írói attitűdök tekintetében is igen sokszínű literatúra ez, amelyet alapvető eszmei-politikai egység, az egész társadalmat érintő jobbító törekvés fog össze. Sokszínű irodalom ez. hiszen a kirgiz Ajtmatov regényei és drámái. a belorusz Bikov elbeszélései és kisregényei, az észt Kross versei és esszéi, az orosz Voznyeszenszkij költeményei és poémái, Vampilov lírai-groteszk drámái. s mások; ukrán, litván. grúz, örmény, tatár stb. szerzők elismerést és vitákat kiváltó alkotásai egyaránt beletartoznak a nagy, közös egészbe. A tanulmánykötet magyar szerzői, ismert és elismert irodalomkritikusok, esztéták. igyekeztek átfogó, tárgyilagos portrékat rajzolni a „rájuk osztott” írókról de érthető módon, a sok színvonalas esszéből néhány mégis külön is kiemelkedik: közéjük tartozik — többek között — Tarján Tamás Gelmanról és Vam- pilovról írt munkája. Zappe László Trifonov-tanulmá- nya és Hermann István Ajt- matovesszéje. A mai szovjet irodalom viszonylag bő keresztmetszetét nyújtó esszégyűjtemény elsősorban azon írók munkásságát méltatja, akik a korábbi tanulmánykötetekben nem szerepeltek, de találunk köztük olyanokat is. akikről régebben már írtak ugyan, de az elmúlt évek, évtizedek pályájuk rohamos „felfutását” jelzik. A Mai szovjet írók cimü kötetben, minden szándékoltság nélkül, tématikai és műfaji egyensúly uralkodik. hiszen a sokszínű, sok- nemzetiségű mai szovjet irodalom költői, prózai és drámai termései arányosan, jelentőségüknek és súlyuknak megfelelően képviseltetik magukat. A lírát Gamzatov, KrOss, Ahmatova, Voznyeszenszkij, a prózát Bikov, Trifonov, Raszpw tyin, Suksin, a drámát a már említett Getman és Vampilov fémjelzi. Az egyes írói portrékon belül az esszék szerzői nemcsak az életpálya legfőbb darabjait elemzik, hanem általában bele is helyezik azokat az irodalom főbb áramlataiba. Az egyes művek kapcsán keletkezett viták, értelmezési eltérések is objektív értékelést kaptak az esszékben, amelyeknek — bár különböző szerzők tollából valók — végső kicsengése az. hogy korunk szovjet irodalmának egyik legfőbb jellemzője: az alaposabb, a teljesebb önismeretre való törekvés. Külön is örvendetes, hogy a szovjet irodalom eddig szerényebb sikereket felmutató műfajáról, a drámáról, illetve a drámai művek alkotóiról a korábbiakhoz képest viszonylag több szó esik. A dramaturgiai kánon körvonalazta határokat merészen kitágító VampilOvról, a „termelési drámák” mesteréről, Gelmanról a drámai és prózai münemben egyaráni jeleskedő Ajtmatovról és Suír sinról alapos. átfogó értékelések találhatók a kötetben. Az igényes esszéket áttekinthető életrajzi jegyzetek, s a tárgyalt irodalmi müvek megjelenésének, illetve bemutatásának fontosabb dátumai egészítik ki. Az elismerő jelzők felsorakoztatása mellett arról is szólnunk kell. hogy a sok nemzetiségű szovjet irodalomból való válogatás lehetett volna kissé bőkezűbb, s pótolhatta volna például azt az immár több évtizedes hiányt, hogy bemutassa a mai szovjet dráma egyik leg fontosabb alakját. Viktor Rozovot, vagy mondjuk, érinthette volna a „poszt- vampilovi hullám” egykét jellegzetes képviselőjének egyre visszhangosabb színházi munkásságát. Néhány esszé szerzője alkalmanként ,,elkalandozik” kissé a szigorúan vett tárgyától. s ily módon kevesebbet mond a lényegről: az íróról, s mű veiről. Mindent összevetve: A mai szovjet írók című tanul mánygyűj termény fontos sze repet tölt be a soknemzetiségű szovjet irodalom további megismertetésében, s népszerűsítésében. mindenképpen elősegíti az igényesebb tájékozódást. Szakemberek és az irodalom őszinte-spontán kedvelői egyaránt nagy élvezettel. s haszonnal forgathatják. Dr. Hekli József Park Nemes Lampérth t Nem»i fest múl. ból reí múzeumi fiatalt)« elhunylir réhez »I fénykép tatnak ki Kék férfi akt Fel A z ünnep előtti nap délutánján is még értekezletre rohant, amikor a telepről már mindenki hazament. A magafajta tisztségviselőnek az értekezletek jelentik a természetes életközeget. Ez ugyan számtalanszor okozott időbeli torlódást, de azzal együtt sem halványíthatta el a fölbecsülhetetlen előnyt, amely az efféle vezérlésből áramlik az egyénre: mentesül a gondolkozástól, a saját fej használatától. Forgács, a gépjavító telep mozgalmi mindenese emlékezett: a kis utcában, ahol a vállalati központ székel, virágüzlet van. Mi tagadás, korábban elküld- hette volna szegfűért az öreget is, csak ettől ódzkodott. Nem szívelték egymást. Egyáltalán, az öreg úgy fitogtatja azt a csonka ujját, mint más a kitüntetését; azon . a régi. legendás véres tüntetésen tépte le középső porcig egy rendőrgolyó, ö az egyedüli, aki kritizál. A telepen mindenki elégedett az ügyek intézésével, elégedett a központi übé is, csak éppen őkelmének akadnak ilyen-olyan kifogásai. Tavaly stráfkocsin szállítottak be egy kehes fűrészgépet, a ló pedig térden rúgta Benyik szaktársat a lerakodáskor. Üzemi baleset! Az űrlap kismillió kérdésére rendben kitöltötte a válaszrovatokat. A központ azonnali jelentést követel ilyenkor. A személyes bevitelre képtelen volt akkor időt szakítani, éppen a m unkaverseny értékelése folyt. az utasítás szerint ebédidőig a táblán, a nyílDÉKÁNY KÁLMÁN: vánosság előtt kellett lenni az összes eredménynek, hogy szünetben megvitathassák a szaktársak. Az öregre bízta a kézbesítést. Az meg elolvashatta útközben, mert ebédszünetben a közszemlére kifüggesztett helyezések megvitatása helyett őt hec- celték: „Na. Forgács szaki, ki is a felelős azért a balesetért? A ló?" „Hát ki más lehetne? — vágta oda mérgesen az okvetetlenke- dőknek. — Talán nincs mindenki kioktatva munka- védelemből?” A rovatban állt úgy, a „balesetért felelős” fejiléeű rovatban: a ló. Az öregtől szivároghatott az ki. Bízhat akkor az ember másokban ? így aztán mindig tele volt a keze meg a feje elintéznivalókkal. A kicsiny létszám miatt nem kaphattak függetlenített státust, mindössze harmincketten dolgoznak vele együtt, maga is satupad mellett, kezeslábasban. Fél hatkor kezdődik az utolsó eligazítás. Most osztják ki az üzemrészeknek a virsli- meg a sör-jegyeket. Sok minden az éberség miatt marad az utolsó pillanatokra; a nemzetközi imperializmus ügynökei örökké résen állnak bomlasztó akcióikkal. Ma nyilván kárörvendő suttogással terjesztik a rémhírt, hogy a népi demokráciának már virslire sem telik a májusi seregszemlén, de holnap pofára esnek, ország-világ láthatja majd, hogy telik. A pontosságot szigorúan kérik számon. Hőemelkedé- ses izgalommal csimpaszkodott a döcögő villamos lépcsőjén, ahova a nagy zsúfoltság kiszorította, görcsölődve gémberedett a karja a kapaszkodásban. Nemrég zápor vert végig a városon. Minden vizes volt. A kapaszkodó rúdja is. Aggodalomra azonban semmi ok, a fölvonulásra biztos derült időt ígért a meteorológia. Ámbár tavaly is azt ígérte, és bőrig áztak a menetben, mire a tribün elé értek. Ám ott bátorító tekintett sütött rájuk a hatalmas esernyő alól, és az mindenkit jókedvre hangolt. „Nekünk olyan vezérünk van elvtársak, aki álmatlanul dolgozik az ellenség leleplezésén. amikor mi alszunk az ágyunkban” — csendült fülébe az értekezlet! intelem. Csengetett a villamos is. majd hirtelen fékezett, gyalogosok rohantak át előtte a sínen. Forgács leugrott a lépcsőről, hogy időt nyerjen. A rendes megállóból ugyanis visszafelé kellett volna talpalnia egy darabon.' Loholás befelé a mellékutcán. Ez egy kis kanyart írt le, mielőtt egy még szű- kebb utcácska ágazott el belőle a székházukhoz. Már eliramodott a virágbolt mellett, amikor ráeszmélt, hogy ott van dolga. Ebben az ingerült ziláltságban határozta el, ő bizony nem hur- colássza magával a szegfű- csokrot. Az értekezleten is akadhat komoly talank odó. aki heccet csinál belőle, mint az öreg az űrlapi rovatból. — Kérek harminckét szál szegfűt csupa vöröset, de nehogy kevesebb legyen, elvtársnő. pontosan harminckettő, gomblyukba való — hadarta egy szuszra a boltban. — Házhoz szállítva, számlával. Bediktálta a telep címéi: átadandó a portásnak aláírás ellenében. Alkonyaikor szabályszerűen bezörgetett a kapun a kifutó fiú. Az öreg a körmével baj- molódott a fülkében. Bics- kaheggyel kapirgálte ki alóluk a gyászos hozadékot. Kissé már remegett a keze. a műveletet, azonban ma nem akarta az életpárjára. Rózára hagyni, mint máskor. Ma semmiképpen. Így adja meg a módját az évfordulós diszlakomának. Minden évben halpaprikással, meg töpörtyűs túróspogácsával várja ezen az estén Róza. A hajdani kézfogói lakomájukkal. Ahogy az egy Tisza melléki halászfamíliában dívik. Elmerengett a küszködéssel. gondokkal terhes fiatalságán. s átmelengették az emlékek; hiszen ami elmúlt, megszépül utólag: az ember sóvárogva álmodja vissza az ifjúságát, akár vállalná újra is minden megpróbáltatását. Űjra a lelőtt ujjpercével együtt. Az első zörgetést meg sem hallotta. Csak a másodikat. S fölmerülve csóvál gáttá a fejét, hogy bizony nem az a nyalka iparoslegény már. akiért a bogársze- mű halászlány kiadta az előző választottja útját. Megvastagodott. pocakot eresztett, nyikorgósak a kr szikkadt porcok. — Jövök már. na — dör- mögte haladtában, aztán ki' kukucskált a kémlelő résen — Mi kell. fiam? — A csokrot hoztam, bá esi — felelte a fiú. — Miféle csokrot? — Hát a szegfűt. — Miféle szegfűt? — Hát ezt? — mutatta a rés elé a csokrot a fiú. — Ide szól. tessék átvenni. — Hm. Aztán ki küldte volna? — Tessék csak várni ... -^ A fiú előhúzta nadrágzsebe- ből a cédulát. — Forgács elvtárs. — Forgács Balázs? — Azt nem tudom. Ba- lázs-e. de úgy szól az utasítás. hogy a portásnak adjam át. A bácsi portás? — Az vagyok, kérem — mondta akkurátusán Vendel. mintha felnőttel beszélne. Beengedte a fiút a kapun, homlakrárvcolva vette el a csokrot. — Tessék megszámolni, amíg itt vagyok — rendelkezett a fiú — Harminckettőnek kell lenni, ezt tessék igazolni — nyújtotta oda az elismervényt. Vendel most nézett: csak nagyot igazán.
