Népújság, 1985. június (36. évfolyam, 127-151. szám)
1985-06-01 / 127. szám
6 NÉPÚJSÁG, 1985. június 1., szombat Pedagógusnapi gondolatok MINDENNAPI NYELVÜNK Ez már több, mint divat...! Az idegen szavak gyakori és felesleges használatával kapcsolatban indító és magyarázó okként szoktunk hivatkozni a mai nyelvhasználat divatáramlatainak néhány sajátos jelenségére és gyakorlatára. fgy például arra, hogy egyre több angol eredetű szó kerül be nyelvünkbe. Egyesek szerint ez világjelenség, és nem magyar nyelvhasználati sajátosság. A Vasárnapi Hírekben olvashattunk pl. arról. hogy a francia nyelvőrök elkeseredett harcot folytatnak a nyelvükbe beáramló angol szavak (sexy, toast, walkman, jogging, brain-storming) használata ellen, eddig kevés eredménynyel (1985. máj. 12.). A mi helyzetünkben is okunk van a panaszkodásra. de már nem elégedhetünk meg az elítéléssel: fel kell tárnunk az idegen szavak szertelen használatának eredőit és okait is. Ebben a közleményünkben erre teszünk kísérletet. Bemutatjuk. hogy elsősorban a sajtó, a rádió és a televízió a ludas abban, hogy az idegen szavak túlburjánoznak nyelvhasználatunkban, pedig sok jó és kifejező magyar megfelelő alkalmasabb lenne a közlés egyértelműbbé tételére. Hogy mégis meghátrálnak az idegen szavak egyre merészebb támadása elöl. annak az is oka, hogy éppen magyar szókészletükben vannak hiányosságok. A széles körű olvasóközönséget pl. bizonytalanságban hagyjuk, ha ilyen szövegformálással tárjuk fel mondanivalónkat: „A tanácstörvény teljes mértékben az alkotmányra épült, célját pedig az úgynevezett Preambuluma tartalmazta" (Magyar Hírlap. 1985. máj. 11.). A latin szakkifejezésnek vannak jó megfelelői: bevezetés, előszó. a szerződések bevezető része. Volt tehát miből választania a cikk megfogalmazójának. Bár nemzetközi sportrendezvényekről van szó, mégsem tartjuk követendő gyakorlatnak, ha így fogalmazunk: „Sok a résztvevő és az érdeklődő a harmadik nemzetközi bükki boulder- találkozón (Vasárnapi Hírlap, 1985. ápr. 28.). — „Háromszor rendezték meg a nemzetközi boulder-találko- zót" (Népsport, 1985. ápr. 29.). Ha legalább kiegészítésül a sziklamászó-verseny magyar megfelelőt is olvashattuk volna a szövegben! Az angolból nyelvünkbe került idegen szavak nyomában néhány francia eredetű szóalak is feltűnik a sajtó hasábjain. Két jellemző példát idézünk meg tanúnak: „A magyar csőlakó csak azért lakhat a társadalmon kívül, mert van mit guberálni, van mivel szemben epatírozni” (Élet és irodalom. 1985. máj. 10.). A meghökkent, az elképeszt magyar rokon értelmű szavak feleslegesen adták a helyüket az idegen szónak. Legújabban az ugyancsak francia intermedier szóalakkal találkozhatunk újságjaink lapjain: „Támogatjuk a harmadik piaci közös fellépést az intermedierek előállításában” (Népújság, 1985. jan. 14.). — A Magyar Hírlap ugyanabban a számában két kiemelt címben is szerephez jutott ez az idegen szó: „Intermedier-gondok” — „Az intermedier csapdái”. A szövegösszefüggés sejtetni engedi, mi a használati értéke: „A növényvédő szerek hatóanyagból és azt hordozó intermedierekből állnak”. (1985 máj. 11.) Az egyértelmű magyar megfelelő (segédanyag, közbülső, közbenső anyagösszetétel), még várat magára. dr. Bakos József Évek óta próbálom papírra vetni gondolataimat, általam jogosnak vélt kívánságaimat, így pedagógusnap táján a pályáról és pályatársaimról. E meditációkban sokszor kapcsoltam már ösz- sze az iskolát és a családot, a hivatást és az anyagiakat, a gyerekek egyre nehezebb nevelését, a lazuló iskolai fegyelemmel, hisz ez mind témája lehet egy-egy nedagó- gusnapi emberi számvetésnek. Most kimondottan magáról a pedagógusról szeretnék szólni, ahogy valószínű sokakkal együtt láttom — és én is élem — életét mai társadalmunkban. Hadd kezdjem egy emlékkel. Volt gimnáziumi osztályfőnököm most úgy áll előttem. ahogy egykoron a katedrán. Érdekes és akkor jellegzetes tanáregyéniség volt. Volt akire pikkelt, volt akit szeretett, volt akinek megbocsátott, s szerette ha óra után kérdeztek tőle. Egyest adott, kettest, hármast és buktatott. Intett és rótt. Ez már a tanárságával együtt járt. S mindig azt mondta az ír; ilyen, mer; enél- kül elzüllik az osztály...! Most hirtelen óhatatlanul aktualizálva arra gondolok, vajon milyen tanári szemek vigyázzák ma az „osztályt”? Távolról sem akarom gyorsan sorjázni a közhely-megállapításokat, de megpróbálok a „milyenre” érzéseim szerint válaszolni. Ügy érzem olyan szemek, melyek egyre fáradtabbak a nehéz körülményele közepette végzett munkától. Hisz már pl. az első osztályos olvasástanítás is — a viták pergőtüzében áll. Meg kell küzdeniük az új tantervek távolról sem nyugodtan kiszámítható igényeivel, fel kell készülniük a korábbiaknál jóval nagyobb létszámú korosztályok fogadására. helyt kell állniok akkor is, amikor a képesítés nélküliek esetleges hibái a szakképzett nevelőket hozzák nehéz helyzetbe, hogy az irányításból, a közvetlen vezetésből fakadó problémákról, a formális és a pedagógust még mindig mindenre felhasználó feladatokról és ezek nehezen tűhő szemléletéről ne is beszéljek. Munkakörülményeiket elsősorban az iskola határozza meg. Ez az iskola 40 év alatt határtalan sokat fejlődött, úgy érzem ezt még a cinikusok sem vitathatják. De rohanó és egyre kuszá- lódó életritmusunkban, légköre ma sem nyugodt. Úgy is fogalmazhatunk. hogy nyugtalan, mint maga a tanulóifjúság. így az ott végzett munka egyáltalán nem köthető sémákhoz. Feszültségekben, olykor szépségekben és izgalmas eredményekben, de lehangoló, legyintő közömbösségben az iskolában sincs hiány. S ha egy-egy türelmét vesztett pedagógus az ikszedik tanterv avagy nevelési útmutatók társadalmi vitája közepette türelmét vesztve felkiált: elég volt a jó tanácsokból, elég volt a vitákból, az nem csupán a tananyagból és nevelésből adódó természetes belső feszültségek és nyugtalanságok miatt hangzik el. Sokkal inkább azért, mert egyre inkább nem látja az ilyen vita értelmét és hasznát. Mert pl. a minőségről, a tehetségek ápolásáról szakmai berkeinkben csupa igazságok hangzanak el. De aki átélt már egynéhány osztályozó értekezletet, aki már tapasztalta, hogy az érettségizettek egy része nem tud hiba nélkül és folyamatosan olvasni, s aki évek óta érzi, hogy az előírt tantervek olykor maximalista igényeit kielégíteni akaró rohanásban, nincs kellő ideje az alaposságra, nincs lehetősége a mindig megvolt lemaradók felzárkóztatására, s aki nem tud elég időt szakítani az egyre pa- rancsolóbb nevelésre, az másképp látja ezeket az evidenciákat. Felmerül tehát a kérdés, milyen akkor az iskolában dolgozó tanár, tanító személyisége? Milyen „személy” vigyázza ma az osztályt? Erre szívem szerint először egy közhellyel, de hiszem, hogy igazsággal válaszolok. A legrosszabb körülmények között dolgozó iskola munkája is lehet eredményes, ha az ott tanítók igazán értik és szeretik hivatásukat. A neve* • lés, oktatás hatása, csodája — így idézőjel nélkül — nem lehet soha egyenesen arányos a szertárakban ragyogó személyiszámítógépek, a gombnyomásra villogó falitáblák, és ilyen-olyan márkájú, ámuló csodálatra késztető vetítők sokaságával. Ha ezt végiggondoljuk úgy meghatározóként csak a pedagógus személyiségéhez juthatunk el. A kérdés viszont akkor azonnal felvetődik: vannak-e ma, a mindig csak adó. a magukat olykor már kilúgozottnak érző tanári gárdákban igazi nevelő egyéniségek. Nemcsak a „mundér” becsületének védelme miatt, hanem a bizonyítható. teljes igazságra építve, szinte gondolkodás nélkül rávágem: de mennyire vannak és nem is kevesen! Igaz. én e másfélszázezres tábor lelkiismeretes és jól képzett tagjairól beszélek, hiszen ők húznak, ők az igazi nevelő egyéniségek. Csak nem biztos, hogy ők vannak igazán többségben. Mert az értelmiség megbecsülésében még ma is felelhető évtizedes gondok, a mi pályánk kiválóságait vagy az annak ígérkezőket bizony „megtizedelték”. Fel is hígult kissé ez az alapvetően fontos, valóságos nemzeti ügyet szolgáló csapat: a pedagógustársadalom is. Ne mondjak mást mint azt. hogy amikor 1950 —51-ben megjelentek az első képesítésnélküliek, elfogadtuk, beletörődtünk egy kényszermegoldásba, ami a társadalom előtt azt a látszatot erősíthette, hogy ez nem is igazán komoly tudást igénylő szakma, hisz előzetes felkészülés nélkül is művelhető. Szerencse, hogy mindenki tudja, ez egyáltalán nem így van és nem is lehet ígyDe a tanári személyiséghez tartozóan még mindig sok kérdést vet fel az elnőiesedés, mely ugyancsak nem kizárólag a pedagógusi pályára szorítkozó világjelenség. Feltételezhető okaira — ami úgy érzem eléggé ismert — itt nem kívánok utalni, de enyhén szólva elgondolkoztató. hogy ma egy gyermek hároméves korától tizennyolcig sőt egyre inkább tovább is olykor kizárólag női nevelővel találkozik. Félreértés ne essék itt az egészségtelen arányokról, nem pedig a női pedagógusok ellen hangzik el e kérdő gondolat. Talán nem figyeltünk fel idejében a színképváltozásra vagy nem tudtunk mit tenni. Hagytuk, hogy az egyetemek, főiskclák tanárjelölt hallgatói közül, és így az iskolai tantestületekből is. lassan, eltünedezzenek a férfiak. Itt természetesen nem a sok tízezer kiváló és színvonalasan dolgozó tanító- és tanárnők ellen szólok, hisz ők e gondokat és azok nevelési súlyát minden bizonnyal ugyanígy, vagy még hozzáértőbben érzik, mint én. És gyakran idegőrlő munkájukért tényleg csak nagy elismerést érdemelnek. De sajnálom a katedráról eltávozott férfi tanárokat, akik az elevenebb és szilajabb fiúmentalitást eredményesebben szelídíthették volna és még nagyobb erélyt. energiát kölcsönözhettek volna a tantestületeknek. És hányszor elmondtuk már, mily nehéz a pedagógus hivatás. Teljes odaadást kíván és nem kevés munkát. Csak egy példát erre. A rövidülő tanítási hét és a fokozottabb követelmények önmagában is ellentmondás, ha csak át nem hidalja a tanár leleményessége, nagyobb erőfeszítése, önállósága, alkotó kedve, önkéntelenül is nevelő énje. De így az iskolai élet feszült és egyre nehezebb forgatagában lassan elkopnak ők is. Mert a nevelés nem megy másként, mim koptatva a nevelőt, rutinjukat ugyan kiművelve, de igazi munkájukat mindig ön- emésztő-pusztító lángolással végezve. És ez nem jelszó, nem szónoki fordulat. Ez a valóság! S ezek után önként adódik a kérdés: ha ez mind így van, akkor hogyan tovább? Receptet adni természetesen lehetetlen, dt józaín és jóakaratú kéréseket a megvalósulás reményében bízom, hogy érdemes leírni Nagy figyelmet és tekintélyt az iskolának, de benne jobb közösségi és munkára nevelést, szervezettebb feltételeket. Olyan oktatási légkört, mely bizalmat ébreszt, s ahol a tananyag és a tanulók világszemléletének megalapozása összhangban van az iskolán kívüli élettel. De ehhez mindenekelőtt a pedagógusmunkának kell társadalmi értékrendszerünkben nagyobb súlyt kapnia. Már csak azért is, hogy a szakma becsületének széthúzódott mezőnye ösz- szébbrázódhasson. Ezért, ha szükséges, úgy a hatalom eszközeivel is védeni kell e hivatást, a pedagógust és a/ az iskolát. S a benne dolgozók életkörülményeit, anyagi megbecsülését tettekkel kell javítani, ahogy ezt a múlt év szeptemberében sokunk örömére a kormányzat elkezdte. Mindezek és a további érvelések egyértelműen hozzátartoznak a ma pedagógusának és helyzetének megítéléséhez. S amit nem kell bizonyítani — és az a jó a mi hivatásunkban — valljuk be. mindnyájunk emlékében ott áll egy kedves és tisztelt óvónő, tanító, tanár vagy professzor, kinek intésére ma is szívesen hallgatnánk. Akik nap mint nap odaáll- tak elénk és ki mertek állni a terjedő cinizmus, az életet fenyegető embertelenség, a divattá váló durvaság, a mindent elrontó egymás iránti közömbösség mételyei ellen. És mai utódaik a katedrán sokan ugyanezt teszik. Ezért magasodtak es nőnek ma is példává élőt tünk az ilyen „osztályt vigyázói” szemek és személyiségek. Or. Szűcs László RUMEN BALABANOV: Apró lélek Ismerek egy Apró lelket. Már az ötvenedik évében jár. és mindene apró. Apró a teste, apró a feje, apró a cipője, tmég a pénztárcája is apró, ahol az apró százasait tartja. Egyszer az Apró lélek meghívott vendégségbe. Elmentem. Hatalmas lakás fogadott, hatalmas szobákkal. A gyermekei is hatalmasak voltak, és hatalmas hivatalokat foglaltak el. A hűtőszekrény is hatalmas volt, tele hatalmas mennyiségű élelemmel. Megmutatta hatalmas autóját, és eldicsekedett, hogy van egy hatalmas villája in hatalmas Szófia környékén. Ezután leültünk egy hatalmas üveg whisky mellé. Ivott egy apró kortyot, én azonban — szégyen ide, szégyen oda — egy kicsit nagyobbat. — Nézd csak! — mondta az Apró létek. — Tudom, mit beszélnek rólam. Azt mondják. Apró lélek vagyok... Az ambícióm azonban hatalmas, ezért értem el mindezt... És apró kezeivel körbe mutatott. — Na és hogyan érted el? — kérdeztem. — Megmondom — válaszolta mosolyogva az Apró lélek. — Körbe vagyunk véve Hatalmas lelkekkel... A nyomukban járok apró lábaimmal, és mindent ösz- szeszedek! A Hatalmas lelkek szeretik mutogatni magukat olyanok előtt, mint én vagyok ... Tudsz kölcsönadni kétszáz levât? — Tudok — motyogtam. — Na látod — mondta a házigazda. — Te is Hatalmas lélek vagy! Szeretem az ilyen embereket... Ezután a Apró lélek szavaitól büszkén. hatalmas léptekkel távoztam. Hazamentem apró lakásomba, megsimogattam apró gyermekeim fejecskéjét, aprópénzben kiszámoltam kétszáz levât, és bekaptam egy apró idegnyugtatót. Bolgárból fordította: Adamecz Kálmán Két kiállítás Egerben Régi pénzek — mai magyar képzőművészet Két éremkiállítást nyitottak a napokban Egerben. A miskolci Herman Ottó Múzeum mintegy 40 ezer darabos kollekciójának egy töredékéből a vármúzeum gótikus palotájában, Kutas László és Kutas Ágnes műveiből pedig a Megyei Könyvtárban. Az előbbi elsősorban a numizmatikával foglalkozókat hozhatja lázba, az utóbbi pedig napjaink képzőművészetének kedvelőit. A várbéli tárlaton a Borsod megyei múzeum pénzgyűjteményének érdekesebb, ritkább darabjai, emlékérmék, jelvények, kitüntetések kerültek a tárolókba. Az ókori Görögország, Kis- Ázsia. a kelta-törzsek és a római köztársaság fizetőeszközei közül is akad itt jó- néhány a magyar és az erdélyi aprópénzek mellett. Az emlékérmek legjelentősebb csoportjait a történeti. a városi és a személyi „medálok” jelenítik. Itt többek között régi Széchenyi- és Csokonai-portré. jászberényi és kolozsvári címer látható az apró alkotásokon. Már eddig is sokan felkeresték az egri várban, az Éremkincsek című kiállítást (Fotó: Szántó György) Gazdaságtörténetünk fontos tárgyi emlékei a bányapénzek és a röbotbárcák. A kiállítottak között megtaláljuk a Zb orói Aspremant uradalom ritka — üvegből készített — robotjegyeit is. A tárlat mindenképpen jó csemegézést nyújt a történelem iránt fogékonyak számára. A könyvtárban rendezett kiállításból napjaink emberének világa, gondolkodása tárul fel. Ezek az érmék a szó szoros értelmében remekművek. Különösen Kutas László produkciói válthatják ki az érdeklődők tetszését. Dante Isteni színjátékának haitása alatt született alkotásai kiemelkedőek. A Paradicsom című tenyérnyi mű csakúgy, mint a purgatórium, azaz Tisztítóhely című munka a több száz éves irodalmi remek transzponálása a mába. Az egyiken csupán egy magányos fa sejteti a magára hagyott természetet. A másikon a földgolyó mintha izzó kráterből keresne magának utat a fény felé. Mindezekből kisugárzik egy olyan féltés is, mellyel az ember jövőjéért aggódik. Afféle ujjgyakorlatnak számít az a próbálkozása, melyen egy férfi „átváltozásait” mintázza meg — öt képben — a gyermekkortól az ifjúkoron keresztül az érett férfikorig. Sikerrel. Számára az alig 2 centiméter széles rézlapocska arra is módot ad hogy érzékeltesse a dimenziókat. Egy picinyke érmén képes visszaadni a térélményt. Többek között mindezt egy lakás- bels-t. s az egri várlépcsőt ábrázoló munkáit is elárulják. Kutas Ágnes jóval kevesebb művét mutatja be., de néhány portréjából is kitűnik tehetsége. Mindkettőjük művészetében fellelhető a tiszta egyszerűség s a harmóniára való törekvés.
