Népújság, 1985. május (36. évfolyam, 101-126. szám)
1985-05-11 / 109. szám
NÉPÚJSÁG, 1985. május 11., szombat 5. télen-nyaron jöhet. A klub- könyvtárban zajlanak le a TIT-előadások. Mozi hetente egv alkalommal van. szombatén. Sajnos, nagyon kevés a fiatal. így ha egy- egy bált vagy discót rendezünk, akkor többnyire a környékbelieket találjuk ott. A pénzügyi lehetőségeinket kielégítőnek tartom. meg aztán az is jó. hogy a költségvetési gazdálkodásunk egyáltalán nem merev azaz az ágazaton belül mindig odacsoportosítjuk a forintot, ahol arra a legnagyobb szükség van. Útbaigazítás után rövidesen megleljük Bártfai Gyula házát is. Érthető, hiszen a 86 esztendős embert itt mindenki ismeri, és ó úgy tudja az itteni dolgokat, mint senki más. Sasvári Alajos Kőhegyi Béla Molnár Sándor Ez Iff a béke szigete?! Beszélgetések Nagyúton — Nagyútról A község — olvasom — az idők folyamán háromszor született újra, ugyanis ennyiszer telepítették be az elnéptelenedett, elpusztult területet. Vajon mit bizo- nyílt mindez? Talán a helység erős lakosságmegtartó erejét? Lehet. Mindenesetre érkezésünkkor furcsa, kicsit nyomasztó kép fogad... Üres utcák, kihaltnak tűnő udvarok, teljes csend. A tanácson Sasvári Alajos vb-titkárhoz kopogtatunk be. Jobb helyre aligha jöhettünk volna, hiszen már több mint három évtizede itt él, igy az egyik legavatottabb ismerője az itteni dolgoknak. És a falusiak fele vonatra ül ... — Ne csodálkozzanak azon — kezdi a beszélgetési —. hogy senkivel sem találkoztak. Helyben mindössze harmincnyolcán dolgoznak, igy néhányan az óvodában és az iskolában, illetve a detki téesz részlegében. A többség — csaknem ötszáz ember — nap mint nap felül a vonatra, és aztán irány: Kál, Györr gyös, Hatvan, Eger vagy éppen Budapest. Kis túlzással mondhatom. hogy az ország minden részén lehet találni nagyútit. Nem öröm ez. Annál kevésbé, mert a káros tendenciáknak amúgy sincsenek híján. A Károlyi-féle uradalomnak ezen a „portáján” az 1940-es évek elején indították a telepítést. 1945-tben hatszáz lelket tartottak nyilván, az 1970_es népszámláláskor pedig 1200-at írtak össze. Mo^t ezren vannak. Egy esztendő során 17—18 halálesetet regisztrálnak, s csupán 7—8 csecsemő születik. — S ezzel még nincs vége a sornak. A nyugdíjasok aránya magas — mintegy 24 százalékos — azaz több mint kétszázötven idős emberre kell gondolnunk. Nekik főként az a feladatuk, hogy a gyerekekre vigyázzanak. A szülők egyelőre nem igényelték a napközit, de ha a régi generáció kihal, nem tudom mi lesz. Óriási szükségünk lenne arra, hogy itt is munkát lehessen találni. Kiváltképp azoknak a nőknek segítene, akiknél lejárt a gyes. Jóllehet, ez csak vágyálom, hiszen semmiféle reményünk nincs. Megtartani a nőket és férfiakat szinte kizárólag csak így lehetne. Márpedig az emberek szeretnek itt élni. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az, hogy ha kell, akkor áldozatokat is hoznak a településért. A létesítmények zöme — akár a kul* itúrház vagy az óvoda — aligha épülhetett volna fel a társadalmi munka nélkül. — Ez valóban igaz. Ügy vélem, hogy pillanatnyilag nem is szenvedünk hiányt semmi ilyesmiben. Az óvodánkban például ötven apróság fér el. de jó ha 30— 35-en vannak. A múlt megannyi negatív hatását felszámoltuk. Most az a célunk hogy a már meglévő intézményeinket maximálisan működtessük. üzemeltessük. Ja. és hát a közművesítés megoldására sem kell már sokáig várakozni. A tervek készülnek — s ha minden jól megy —, reméljük, 1986- ban ennek az ügynek a végére is pontot tehetünk. Az idén kétmillió-nyolcezer forintból kell gazdálkodnunk, úgy vélem, elég lesz. A tanács bejárata mellett egy másik ajtó, az orvosi rendelőé. Gondoljuk bekukkantunk ide is... De hiába kopogtatunk, zörgetünk. így hát visszatérünk. — Tényleg, el is felejtettem, említeni, hogy nincs önálló orvosunk. Hát ez is gcnd. . . Véleményem szerint ezer embernek igenis kellene, hogy legyen. A doktor Kálból jár ki hetente két alkalommal. A házi betegápoló mindennap jön ő hozza ki a szükséges gyógyszereket is. Sajnos, még az előbbinél is súlyosabb probléma, hogy az ügyelet — ki tudja milyen okok folytán — már Verpeléten van. Idáig Füzesabonyba kellett menni, az nehézségek nélkül megkölelíthető volt. De most.. . Elindulunk az iskola felé. Csak most vesszük észre. hogy az utat, a járdákat mindenütt gyümölcsfák szegélyezik. Gyönyörű látvány, különösen ilyenkór, tavasszal, virágzás idején. Odaérünk a földszintes épülethez. Belül egyetlen folyosó, innen nyílik a tanári szoha és a négy tanterem is. Ez utóbbiak ajtaján kis táblácskáik függenek: 1—3, 2—4. 5—6, 7—8 osztály. Rövidesen megérkezik Kőhegyi Béla igazgató is, aki 1950-ben telepedett le itt, s hét esztendő múltán került a jelenlegi posztra. Ahol az iskola túlmutat önmagán — A mi intézményünknek — a szokványos funkciókon túl — valóban egyéb területen is döntő jelentősége van. Arról van szó ugyanis, hogy amíg működik. addig remek bázis, állandóan ható erő lehet a lakosság megtartásáért vívott harcban. így-talán az is érthetővé válik, hogy amikor a 80-as évek elején felmerült a körzetesítés gondolata, akkor mi kézzel - láb bal ti 11 akoz tu nk ez ellen,. Nagyon Őrölünk annak, hogy ez a terv — úgy néz ki — ad acta került. Társaimmal együtt szívesen vállaljuk a többletmunkát is, s minden esélyünk megvan arra hogy a nagyobb feladatokkal is megbirkózzunk. A százkét diák úgy van beosztva, hogy — csak délelőtt tanítanak — két-két osztály tanul egy csoportban. A hat pedagógustól ez fokozott . figyelmet. plusz energiát és végtelen türelmet, hozzáértést követel meg. — Talán arra kiváncsi, hogy a mi nebulóink hátránnyal indulnak-e a további útjukon hasonló korú társaikkal szemben? Nos. nehéz erre egyértelmű és cáfolhatatlan választ adni. de én úgy vélem, hogy nem. Például a nevelést-ne- veltséget tekintve bizonyos vagyok abban. hogy egv ilyen „kisüzem” is adhat annyit a fiúk és lányok számára. mint a nagyobb társai. Sót, van egv olyan fórunk is, ami tagadhatatlanul sokat számít. Nevezetesen az. hogy mi jól ismerjük minden tanítványunknak a családját is. tehát azokat az otthoni körülményeket, amelyeket esetleg figyelembe kell vennünk. Jómagam például a szülők zömét is okítottam, így rájuk is alapozhatok. Aki itt egyszer elfogadtatja magát, annak becsülete lesz, azt támogatni fogják. Persze ehhez olyan tanár kell. aki együtt lélegzik a helybeliekkel, aki nemcsak ideiglenes állomásnak tekinti a falut. Ez idáig sikerült is egy ilyen szellemű, beállítottságú gárdát toborozni. Nem utolsósorban nekik köszönhető. hogy az iskolának értékes múltja van, s számottevő eredménnyekkel dicsekedhetnek. — Hát tényleg nincs okunk a szégyenkezésre. Volt olyan csapatunk, amelynek fele később gimnáziumban és szakközépiskolában végzett, a többiek pedig szíakmunkásképző' Bártfai Gyula ben. A/, idén tizenöt nyolcadikosunk van. s egv sincsen közöttük, aki ne tanulna tovább. Nálunk egyébként az iskolának társadalomszervező funkciója is van. mi rendezzük az ünnepélyeket, indítjuk a fásítási, parkosítási akciókat, s a színházlátogatások kialakításánál is ott bábáskodunk. Hadd mondjam el azt is. hogy minket tulajdonképpen általános művelődési központnak is „kineveztek", bár ebbe csak úgy csöppentünk bele. A legnagyobb baj az, hogy a tanárután- pótlás egyelőre nem biztosított. Hatan vagyunk, de már nem mindenki fiatal. Ha egy készségtárgyakat tanító, illetve egy másik pedagógus jönne hozzánk, akkor az is megoldható lenne. hogy a felső tagozatban megbontsuk az osztott oktatást. A legszerencsésebb egy házaspár lenne, őket itt várná a szolgálati lakás is. . . De még igy sem panaszkodhatunk, hiszen a szakos ellátottság hetvenöt százalékos. Nagyon kevés a fiatal Előző beszélgetésünket a tanári szobában végighallgatta Molnár Sándor tanító. aki egyben párttitkár és a kultúrház igazgatója is. Már nem is csodálkozom azon amikor azt fejtegeti, hogy ő sem újonc itt. hiszen éppen harminc esztendeje él ezen a helyen. — Látja, akivel csak összefutott, az mind a „végállomáson” érzi magát. Ha eltöprengünk rajta. azért ez jelent valamit. De komolyra fordítva a szót. .. Az oktatásunkat már töb- bé-kevésbé megismerte. Mi azonban a szórakozás, a kulturálódás lehetőségeit is fejleszteni kívánjuk. Persze, nem a nulláról kel! kezdenünk. A kuitúrház- ban jelenleg kiscsoportos foglalkozásokat tartunk. Kedvelt a honismereti, fotó- és kézimunka szakkörünk. Ezeknek a tagjai az iskolások közül kerülnek ki. felnőtt kollektívánk nincs. Aki sportolni akar, az sem csatlakozik, mert Négy évtizedig volt cseléd — Ez tényleg igaz — emlékezik vissza —, mert én ezen a részen is születtem. Nagyon sokáig a Károlyiuradalomban szolgáltam juhászgazdaként. A negyvenévi cselédsors megtanította velem, hogy mi az élet. A felszabadulás után kaptam tíz hold földet meg házat. örültem neki. mert nem akartam innen elmenni sehová. Mikor beléptem a téeszbe, akkor eleinte voltak problémák. de aztán jobb világ jött ránk. Becsületes, jó gazdának tartottak. Volt olyan év is. amikor hat vagon cukorrépát adtam le. Párton kívüli voltam, de azért másokkal is törődtem. Talán ennek is köszönhető, hogy két évtizedig járási tanácstagként tevékenykedten). A munkát sem régen hagytam abba, hiszen 83 éves koromig dolgoztam a tée6z.- ben. Hogy láttam-e Károlyit személyesen? Igén. Akkor, amikor a kápolnai hon- védemlékimünél tartott beszédet. Egyébként ő mindig csak végigkocsizott a birtokon. Hanem a felesége. .. Az egy nagyon gyönyörű teremtés volt! Beszélgetőtársaim tős gyökeres ittenieknek mond hatók, ök talán megfogalmazhatják azt, hogy: Milyenek a nagyútiak? SASVÄRI ALAJOS: — Tisztelettudóak, rendesek. Olyanok, akik még nem felejtettek el köszönni egymásnak. KŐHEGYI BÉLA: — Fegyelmezett, dolgos nép. igazán szeretetre méltóak. BARiTFAI GYULA: — Ragaszkodnak ehhez a vidékhez, itt akarnak megöregedni. MOLNÁR SÁNDOR: — A környékbeliek — akik idejönnek —, azt mondják, hogy ez itt a béke szigete. S az ottaniak egv emberként vigyáznak is arra. hogy a béke szigete nehogy a senki szigetévé váljék. Sárhegyi István Tavasz a béke szigetén (Perl Márton felvételeit ..Munkában" az 5—6. osztály A gazda csak este ér ha/.«
