Népújság, 1985. április (36. évfolyam, 76-100. szám)
1985-04-06 / 81. szám
6. NÉPÚJSÁG, 1985. április 6., szombal „ITT ÉLNED, S HALNOD KELL!” Ezer év — másfél érában Beszélgetés Koltay Gábor rendezővel Az épülő színpadok egyikén (Fotó MAFILM — Kender Tamás (elv.—KS) Ácsok birkóznak a ke- mény fával. A hegesztők lágyítják a fémet. A villanyszerelők kábelekkel és reflektorokkal bíbelődnek. A darukezelők erőpróbára készülnek. A rendőr nem bízza a forgalmat a kikapcsolt lámpák helyett a jelzőtáblákra. A MAFILM rakodói ki tudja hányadik fuvart fejezik be ezen a napon? Egy csoporttal érkező idegenvezető érdeklődik a Hősök terén : . — Mi lesz itt? — Egy nagyszabású zenés történelmi játék 1985. április l'én, 2*án és 4*én. Este 8 órakor kezdődnek az előadások. Érdemes lesz eljönni. . . Az idegenvezető fordít. A külföldieknek tetszik a dolog. Az emlékművek tövénél sétálunk Koltay Gáborral, az „Itt élned, s halnod kell!” című történelmi játék rendezőjével. Történelmi álmok Gyönyörködünk a térben. — Látod? Itt együtt van minden — mondja Koltay és elmondja az álmokat, történelmünk ezer évének másfél órába sűrített lényegét. — Tudom, azt mondod, hogy mi megint a lehetetlenre vállalkoztunk. Sokan mondták ezt akkor is. amikor „A koncert” című film forgatására, később az „István a király” Királydombra álmodására vállalkoztunk. Tévedtek. Remélem most is tévednek azok, akik nem hiszik el, hogy képesek leszünk történelmünk mindenkori progresszív, haladó magyar törekvéseinek méltó emléket állítanunk. Latod? Itt két oldalon egyegy színpad, középen egy kisebb pódium körvonalai bontakoznak ki. Victor Máté zenéjére négyszáz táncos táncolja el Novák Ferenc koreográfus segítségével a mozgásba öntött történelmet. Nézd: a díszlet nemes. Itt van minden, szobrok, domborművek, rekvizitumok. Dr, Nemes~ kürty István segítségével idehozzuk az elmúlt hétszáz év versrészieteit. Ady Endre, Arany János, Batsányi János, Benjámin László, Berzsenyi Dániel, Bornemisz- sza Péter — és még csak az ABC elején tartok a „szerzők” felsorakoztatásában. Meggyőződésem, hogy a honfoglalásról. az államalapításról, a tatárjárásról, a középkorról és a reneszánsz- ról. a Dózsa parasztháborúról és a mohácsi vészről ugyanúgy van mit mondanunk, mint a török elleni küzdelmekről, a Rákóczi- szabadságharcról, a reformkorról. az 1848-as forradalom és szabadságharc eseményeiről, a millenniumról, az első világháborúról, a Tanácsköztársaságról és a két világháború közötti korszakról, a második világháborúról és felszabadulás napjairól. Gyönyörködni a látványban A Magyar Néphadsereg Mű" vészegyüttesének, a Belügyminisztérium Duna Művész- együttesének, a budapesti és vidéki táncegyüttesek táncosai már az előadásokra készülnek. A MAFILM 40 lovaskaszkadőre hetek óta szigorú edzést tart. Az Ifjúsági Rendező Iroda, az Expressz budapesti és vidéki kirendeltségeiben, az Országos Filharmónia jegypénztáraiban és a Színházak Központi Jegyirodájában egyre gyakrabban csörög a telefon. Minden bizonnyal minden este itt lßsz az a 15 ezer néző, aki részese lehet e rendhagyó előadásoknak. — Technikailag is szeretnénk minőséget nyújtani — folytatja a rendező. — A KISZ Központi Bizottsága megadta a lehetőséget. Itt minden nézőnek látnia kell minden színpadot, gyönyörködnie kell a látványban, élveznie kell a jó zenét és annak minőségét is. Műszakiak, statiszták, előadók egyaránt örömmel vesznek részt ebben a munkában, s ez megkönnyíti a dolgomat. Egyforma lelkesedéssel dolgozik ebben a játékban mondjuk Bessenyei Ferenc és Deák „Bili” Gyula, Kozák András és Nagy .,Feró”, Balázsovits Lajos vagy Vikidéi Gyula. Nemcsak a díszletek, a színpadok, a lelátok építésében segítenek a Magyar Néphadsereg katonái. Az előadásban 200 katona is közreműködik a tömegjelenetekben. Nem túlzás, tehát, ha azt mondom, hogy sok-sok száz ember készül arra. hogy maradandó élményt adjon azoknak, akik a helyszínen láthatják, és azoknak, akik a zene, vagy a film segítségével ismerkednek majd meg e történelmi darabbal. Lesz-e folytatás? Tavaszian süt a nap. A Hunyadi vár környékén a pirotechnikusok Hábetler Ferenc terveinek megvalósításán dolgoznak. A díszlettervező Csikós Attila, és a szcenikus Aiuior Tamás tiszteletben tartja a fénybe álmodott díszletet. — Bajban vagyok — mondja Koltay. — Szívem szerint a kezedbe nyomnék egy plakátot és arra kérnélek, hogy írd le azoknak a nevét, akik tehetségüket, tudásukat, szorgalmukat adják ennek a három napnak a sikeréért. De tudom, hogy nincs annyi hely egyetlen napilapban sem. Talán természetes az is, hogy nagyon bízunk ebben a vállalkozásban. De mindannyian tudjuk, hogy rövidesen itt a premier napja és az előadások száma nem sok. Talán megérted, hogy sajnálnám, ha az előadások után, feladatok híján szélnek eredne a jól összekovácsoló* dott közösség. Tovább álmodjuk tehát a valóságot. Incselkednek például azzal á gondolattal, hogy minden nyáron állandó történelmi játékok színtere lehetne mondjuk a Budai Vár. A Vár már rég felépült, most már meg is szépült. Mondd, miért ne lehetne kihasználni az árkádok, a falak, a bástyák adta lehetőségeket? Szerintem csak arra van szükség, hogy az ötlet formába öntését mások is akarják. Ambrus Sándor INTÉZETBŐL A CSALÁDBA Hivatásuk: nevelőszülő Az állami gondozattak egy jelentős hányada nevelőszülőkhöz kerül. Viszont e családokat az állam nem tudja megfelelő anyagi támogatásban részesíteni. Nemrégiben kezdődött el egy országos kísérlet, melynek egyik kezdeményezője, Fodor Lajos, az egri Gyermek- és Ifjúságvédő Intézet igazgatója. Az országban nyolc helyen helyeztek el egyszerre öt-hat gyermeket vállalkozóknál, és igyekeztek a megszokottnál nagyobb összeggel segíteni őket. Két Heves megyei is akadt köztük. Az anya az intézmény dolgozójának számít. Foglalkozása: hivatásos nevelőszülő. Férjével együtt — aki mellékállásban dolgozója a GYIVI-nek — rendszeres fizetést kapnak a munkájukért. A különböző juttatásokkal együtt egyegy gyermek mintegy 40 ezer forintba kerül az államnak. A kísérletben résztvevő egyik mátrafüredi házaspárt kerestük föl. Nevüket csakúgy. mint a hat hajdani állami gondozottét, a gyerekek érdekében nem közöljük. ★ Csöngetésünkre egy negyven év körüli asszony nyit ajtót. A szobából kislány fut elénk, majd visszaül az asztal mellé és folytatja a rajzolást. Egy ház formálódik a rajzlapon. A falakat kék, az ablakokat piros színnel satírozza. Majd bejön a nagy szobába, s a nevelőanyja ölébe ül. — Ö a legkisebb, négyéves — simogatja meg az asz- szony a kis Kata fejét. — Szeptemberben ünnepeltük a születésnapját, természetesen tortával. Ma azért nem ment óvodába, mert fájt a füle. Holnapra reméljük már meggyógyul. — Anyuci én kimegyek kávét főzni — ugrik le a gyerek. Kisvártatva behozza az üres játékpoharait, s az asztalra rakja. — Hogyan szánták rá magukat, hogy egyszerre hat „kisembert” vesznek ki az intézetből? — Amikor meghallottuk ezt a lehetőséget, sokáig mérlegeltük a férjemmel, belevágjunk-e. Mi öten voltunk testvérek, nekem viszont csak egy 19 éves lányom van, több nem születhetett. Pedig nagyon szerettük volna. Megkérdeztem édesanyámat, hogy mit szólna hozzá, ha ezt a hat gyereket idehoznánk? Biztatott, hogy a nevelésükben ő is segít. Azóta mindennap átjár a szomszédból. Együtt fürdetjük a kicsiket. Gyakran elmegy bevásárolni, ha pedig nem vagyok itthon, ő vigyáz rájuk. Kiderül, hogy J.-né ezelőtt huszonöt évig dolgozott a gyöngyösi kórházban, férje pedig tanár. — Áprilisban kerültek hozzánk valamennyien. Az első időkben a vártnál nehezebben boldogultunk velük. Alapvető fogalmakkal nem voltak tisztában. Nem tudták például mi az. hogy út közepe. Hiába mondtuk, nem értették a jelentését. Amikor kimentünk az erdőbe sétálni, féltek a göröngyös talajtól, mert a sima terephez szoktak hozzá. Még a fűcsomót is kikerülték. . . Aztán egy sor lelki zavarra valló magatartást is hoztak magukkal. Különösen az éjszakai elalváskor figyelhettünk fel ezekre. Az egyik állandóan ringatózott és zümmögött hozzá, a másik a fejét verte az ágy szélébe, a harmadik az ujjait szopta. Szerencsére — úgy tűnik — leszoktak mindenről. Egy fényképalbum kerül az asztalra. Mutogatja a felvételeket. Andrea második osztályos. Nagyon gyengén tanult az első időkben, de a Mama minden délután órákat tölt el vele a tankönyv mellett. Most már egyre többször dicsérik meg az iskolában. Sanyi hatéves. ö okozza a legtöbb fejtörést. Rokonoktól került nevelő- otthonba. Sokszor agresszív, nehéz hatni rá. Az ötesztendős Feri hihetetlenül gyengén beszélt kezdetben. Régen árulkodott is. később azonban leszokott róla. Nagyon igyekvő és hálás a si- mogatásért. A vele egykorú Jancsi jókedélyű. Viszont a mozgása összerendezetlen. Már orvosi tanácsokat is kértek. Józsi szintén ötesztendős. Nagyon szeret segédkezni mindenben. Éjjelente bepisil. És itt van Kata, aki szinte minden fényképről ránk mosolyog. Nem is csoda, hogy talán ő a kedvenc, mert hogy ő a legkisebb. — Andrea kivételével ci- gányszármazásúak. Nagyon féltem attól, hogy miként fogadják itt őket. A felnőttek nagyon kedvelik mindegyiket, viszont az óvodában a társak már gúnyolódnak. Amikor hazajöttek és elmondták, bátorítottam őket, hogy „ne törődjetek vele mit beszélnek, én így szeretlek benneteket”. Délután először Andrea érkezik meg az iskolából. Ma is megdicsérte a tanító- néni. Aztán leülnek tanulni. Majd a négy fiú jön haza jó kedvvel az óvodából. Elmondják mit ettek, mit csináltak, mennyit aludtak, hogyan telt el a nap. — Apuci mikor jön haza? — érdeklődik Ferike. — Nemsokára itthon lesz — nyugtatja meg J.-né. Sanyika a kamionját veszi elő. Sofőr lesz állítja váltig. Aztán hazaérkezik a papa és a 19 éves nagylány is. Amikor betoppannak, mind körülállják őket. Beszélgetnek. tere-ferélnek. — Kata kivételével egyiket sem látogatják a szülei — mondja J.-né. — Amikor eljöttek a hozzátartozói, Andrea vádlóan nézett rám: miért engedem meg, / hogy elvigyék sétálni a testvérét. Nagyon szeretik egymást, s nagyon félnek, hogy el kell innen menniük. Még ma sem érzik teljes biztonságban magukat. De én bízom abban, hogy nagyon sokáig velünk maradhatnak. — Már tervezzük a vakációt is. A bolgár tengerpartra megyünk — teszi hozzá a férj. — A közeljövőben veszünk egy mikrobuszt és azzal indulunk útnak. Természetesen készülünk. Hetente három-négy alkalommal úszásoktatásra járunk. Szeretnénk, ha együtt mártózhatnánk meg a tengerben. A három és fél szobás ház tetőterét is beépítjük, hogy kényelmesen elhelyezhessük őket, ha felnőnek. — Egyetemre jelentkeztem, de nem vettek fel, így most egy évet dolgozom — módja a nagylány. — Nem is bánom, hogy nem sikerült a felvételim, legalább együtt lehettem a kicsikkel. Mikor búcsúzunk az anyától még megtudjuk, hogy valamelyest hiányzik neki a régi munkahelye, de ezt az életet nem cserélné el arra, még ha jelenleg sokkal több is az elfoglaltsága. Amikor szóba kerül, hogy a kísérlet ez év áprilisában véget ér, s a nebulók sorsa felől még nem született döntés, az asszony elkomorul. n Olyan jogi kérdésekről folyik a vita. hogy nem tudják kiadni például az éves szabadságom, mert akkor arra az időre vissza kellene vinni őket az intézetbe. El sem tudom képzelni, hogy egy napra is elengedjem őket. Mert ha visszakerülnének, akkor újra megváltoznának. Kiszolgáltatottnak éreznék magukat. Mindent kezdhetnénk elölről... * — A kísérlet megyénk mindkét helyén szép eredményeket hozott — fűzi hozzá a látottakhoz Fodor Lajos. — Ezek a családok sakkal többet tudnak adni. mint a nevelőotthon a még tiszteletre méltó munkájuk mellett is. Ez a forma azért előnyös, mert a szülők mellett sokkal erősebb az érzelmi fejlődés és a kicsinyek természetes környezetben nőhetnek fel. A minta is nevel, ezért választottunk ki olyan családokat,, amelyek megfelelő pedagógiai felkészültséggel rendelkeznek. Áprilisban véget ér a kísérlet, de bízom abban, hogy minden gyerek marad a régi helyén. Remélem, arra is lehetőség nyílik, hogy növeljük a hivatásos nevelőszülők számát. Eddig már legalább 15 olyan házaspár jelentkezett, akik vállalkoznak erre az áldozatos feladatra. Homa János egy kiállítás urugyén Elmélkedés — képekben amikben annyi szépség, tét Az egri Megyei Könyvtárban kiállítatták Soproni Horváth József alkvarel Ijeit. Ez a huszonhárom mű, mind- minjd az olajjal festett táblaképeket utánozza formai nagyságában-, forgalmazásban is. Egységes, már-már gyanúsan rámfonódó hatást kerít körém. Visszamegyek egy-egy képhez. Újból szembesíteni akarom magamat az Arcképtanulmányom légies férfi-figurájával. De nyomban átmegyek az ellenoldalra, hogy az Utüdőitekben keresgéljek, kutassak valami után, ami az érzelmi rokonságot, vagy annak gyökerét feltárja előttem. A Fonó öregasszonyt sajnálom tálián? Vagy a részvét nyugtalanít, ha a Mi lesz veled? fiatal-asszonyára nézek, amint az előtte fekvő félmeztelen gyermekét merengi körül, a nagy gond alatt súlyosbodó fejét ' öklével támasztva, mert hát könyökölve könnyebben lehet elviselni az i-gaizi gondot? Vagy a Tavaszi fény kétszer is látható hangulatait figyeljem meg, ahogyan az ablak melletti szűrt fényben a munkába hajlik a fiatal nő? Vagy az aktokat nézzem, szetős sugárzás bomlik eli- ibénk? Mindenütt és mindenben a legmagasabb ar/iszti- kum, a könnyed akvarell- teohnika bravúros ikézjárása ! Mekkora lehetett ez a Horváth József embernek is. ha annyi kitüntetés, díjazás u- tén, amikor meghívták a pesti főiskolára tanítani, otthon maradt Sopronban, nem egy életszakaszában vállalva a nélkülözést is? Mennyi nemes vonás aiz arcokon, a testekben! Ahogyan a Kapást, eizt az elfárad, ülő férfit a cigaret.tavéggel a szájában, -mellette a kBipával visszaidéz; — ma m-áir azt se tudják, hogy a kapásság épp olyan paraszti szakma volt szőlővidéken, mint a kubikosság aiz Alföldön — nem azért teszi, mert más témát nem tudott volna felszedni: az együttérzés, az a sajátos belső tartalom, amely a művészt emberré, az embert művésszé teszi, kötelezte őt a cselekvésre, Lehat ®zt is mondani, hogy Soproni Horváth Józsefet nem zavarta az időszerűség, az aktualitás, vagy éppen a divat. És ekkor döbben belém a felismerés! Tavaly, az akvarellbienmálén órákig kóvályogtam a sok-sok kiállított „műtárgy” között és kettőt kerestem volna: a kiérlelt tudást és a mély tartalmat. Nagy megalkuvás után aztán kritikaként írtam valamit; díjak ide, díjak odá, kedvetlenül. Nem tudom — én csak a műfaj szerelmese vagyok, — mit és hogyan tanítanak a képzőművészetin, de egy bizonyos: az elmélkedést önmagunk és mások dolgai felett nem iktatták be a tantárgyak közé! Még tán a szakmai tudás feIszimességéyel is beérik. A tényekből, a képekből jöttem rá. Nem is igázán akkor, azon a biennalen, hanem itt, a Megyei Könyvtárban, amikor ezek „az idő: szerűtlen képek" nem engedtek elbúcsúzni, amíg meg nem tanultam őket. Most hordom valamennyit a behunyt szemem mögötti térben. Mert alázatos -hitvallások voltak arról, mi is az igazi művészet, hol van az igazi ember, az igazi alkotás kezdete! (farkas) Formaruhák a VIT-re Rövidesen megkezdődik a XII. Világifjúsági Találkozó magyar résztvevői formaruháinak sorozatgyártása. A ruhákat a hatszáz fős delegáció számára a Május 1. Ruhagyár és a Vörös Október Férfiruhagyár munkatársai tervezték és készítik el. A kiegészítőket a Fővárosi Ruházati Vállalat, a NETT Konfekcióipari Vállalat, az Egri Cipőipari Szövetkezet. a Minőségi Cipőgyár, a Nemez és Rost Háziipari Szövetkezet, valamint a Magyar Selyemipar Vállalat készíti. (MTI Fotó — Varga László — felv. KS)
