Népújság, 1985. április (36. évfolyam, 76-100. szám)
1985-04-27 / 98. szám
Kaszkadőrök Hogy nem ve szél.vtelen foglal hozást űznek a tilmgyári kaszka döfök, azt nég> eve működő cső portjuk, a Stunts Universal gyön gyösi bemutatóján történt — szerencsére sérülést nem okozó — baleset is bizonyítja. Ezzel együtt ideg borzoló, szépen kidolgozott mutat ványokkal szórakoztatták a nagyérdemű közönséget. Kohidi Imre képriportja A z ötvenedik kilométerkőhöz, közelit' ve az emberélet útján, ilyenkor a mindennapok már emlékezést teremnek. Felélednek bennünk a melegítő emlékek, a távolinak tűnő világ dolgai. Ne menjünk el mellettük. Köszönjünk rájuk egy jó estét. jó reggelt vagy éppen jó napot, hogy megszólaljanak . . Régóta Miskolcon éltem már. de nagyon visszavágyódtam még Balaton falujába, szülőhelyemre. „Időnként kihunyt a város s kigyulladt bennem a falu"... Ha csak időm engedte, a város zajából siettem ha' za a falusi csendességbe. Rozália nagy- anyámhoz. Üres kézzel soha nem érkeztem, mindig vittem nagy hátizsáknyi kenyér- hajat a jószágoknak — malacoknak, libáknak. Nyaranta egész hónapot is nagyanyám mellett éldegéltem. Az újrafelfedezés örömével és izgalmával gyűrtem magamba újra meg újra a régen megismert izeket, illatokat. S valahogy mégis mindig a nyugtalanság érzése fogott el. amikor életem legismerősebb tájaira visszavisszatértem. Szorongatott a biztonság egyre mélyülő hiánya. Aztán ráébredtem, attól van ez az egész, mert egyre ritkábban kapok megbízást valamilyen munkára, egyre ritkább a kérés, hogy csináljak valami hasznosat. • Nagyanyám számára mindig az volt a legfontosabb: hazalátogatásomkor egyekigyak kedvemre. A legelemibb ösztönre épülő nagyanyai gondoskodás volt ez s igaztalan volnék, ha nem mondanám meg, mennyire jólesett. Esténként összegyűltek az ámbitus lépcsőjén idős barátnői, a jó szomszédasszonyok, és nekem mesélni kellett, hogyan is élünk abban a fránya nagyvárosban, aztán ők beszéltek sorra falusi életükről. Jóízű beszélgetések voltak ezek a jószagú, sült krumpli szagú estéken. Nagyanyám jóhiszeműen szerette volna kiiktatni életemből a munkát; azt a legnagyobb biztonságot, ami őt is éltette, s valami csodálatos balzsam módjára elnyű- hetetlenné tette. Bizonygattam volna' tán neki. hogy igenis munkára születtem, s éppen arra való volnék otthon-jártomban is? De amikor sosem szerettem semmit szavakkal bizonygatni! Sok könyörgésbe tellett, amíg rávettem nagyanyámat, hadd menjek vele krumplit. szójababot kapálni Kútlápába, Hálólá- pába. S azután hiába figyelmezett. tartottam vele az iramot, és jólesett, hogy habkönnyűvé dolgozhattam magam. Felhó- lyagosodott. sebessé tört tenyérrel, de a zsibongó fájdalmat és fáradtság érzetet is százszorosán meghaladó boldog érzéssel hajtottam aztán fejemet pihenőre a birs- almaszagú „első házban", a tisztaszobában, meg se hallva, hogy a kerekréti kenderáztató mocsolyák hangos békái, mint kuruttyolják álomba a felső falut. Szerettem kézbe fogni a szerszámokat, mustrálni a különböző munkaeszközöket. Jó fogás esett az ól falához támasztott vasvilla nyelén. A villanyéi kitöltötte a tenyeremet. s a sima. élettelen fában megelevenedni éreztem karom mozdulatát. Megemeltem a gerebent, madzagot kötöttem a csévélőre és hajtottam játékosan ki tudja meddig. S milyen örömmel fedeztem fel a fészeres nyárikonyhában a hajlott nyelű vonogatót, a mangalica fésülésére használt tehénvakarót, a gerendák közé szúrt pet- rencefákat. S micsoda boldogsággal törtem mákot a vaspántos famozsárban! Ezek a szerszámok limlom mivoltukban is menynyi értékes emléket sűrítettek magukba: évtizedek nagy-nagy nekirugaszkodásait, nyögéseit, fohászait. Mint az ereklyékre. úgy tekintettem rájuk, hiszen valamennyien a legtisztább, legszebb emberi mozdulatok segítőtársai voltak. Sok délután elballagtam a kocsmába is. ahol ismerős öregek hallgattak, unatkoztak mindennapi megszokott fröccsük vagy sörük fölött. Azon igyekeztem, hogy segítségükkel összeállítsak egy listát arról, melyek voltak a falusi élet fontos munkaeszközei és használati tárgyai. A leltárlista aztán sohasem készült el. pedig ott lapult zsebemben a jegyző notesz meg a toll is. Az öregek emlékezésének izzásában kifényesedtek a hajdani idők. máig menedéket adva a lassú enyészet ellen. . . És annyi idő után szerszámmustrát tartok megint. Mert szerszámmustrát tartanak mások is.. . Jó ideje figyelgetem. naponta mennyien és mennyien megállnak, elálldogálnak az emberek egy kirakat előtt. Nem órák. drága ékszerek, nem könyvek, de nem is » a legújabb divatcikkek vannak az üvegfalon belül: itt e kirakatban tavaszi szerszámok sorakoznak! Ásók. kiskapák. nagykapák. lapátok, gereblyék. metszőollók, fűrészek, kéregkaparók, vasszálú kefék, oltóbicskák, kacorok egész garnitúrája kelleti, kínálja magát. Sokunknak személyes ismerősei, jó barátai ezek a szerszámok. Mintha csak a gyermekkorból gyűltek volna össze ide a városi kirakatba, a hajdani világból, a hajdani fészeres nyárikonyhákból, úgy ahogy ott álltak meghitten, együtt valamennyien, mielőtt még kirajzottak volna a házvégi kertbe, mielőtt még kiterelte volna őket a patics résein, a lehullott pely- vás sártapaszok helyén becsapó málnaszár Nézik, nézik az emberek a szerszámokat. Azután a kezüket nézik és mustrálgatják. Még nem szoktak el egészen tőlük, még megbizseregnek láttukra. s vennék sorra őket: ágyást ásni a hagymának ásni salátának, reteknek zellernek, petrezselyemnek. céklának, sárgarépának, borsónak, uborkának Sok föld hever még parlagon, s azok sincsenek kevesen, akik kiskertekre, apró parcellákra vágynak. Az ország háztartása zöldségből, gyümölcsből mind többet kíván — teremniük kell hát a parlagföldeknek is. a kiskerteknek, a parcelláknak. Teremniük kell gondos művelőiknek, teremniük a piacnak, azoknak, akik elfeledték vagy éppen most feledik el; vagy meg se tanulták és meg se tanulják már soha ezeknek a munkára hivó-biztató szerszámoknak a nevét. Sokan álldogálnak a kirakatok előtt, mustrálgatják a szerszámokat. Sokan ismerik még a sorban kirakott, a polcokon sorjázó szerszámokat, érzik emberközelüket, s képzeletükben a nyelükre támaszkodva. megforgatva őket, érzik a föld fel- csapzó meleg szagát. A szerszámok láttán az emberek beszédbe elegyednek egymással. mint régi jó ismerősök. Megtárgyalják a látott szerszámokat, rendeltetésüket, elmondják egymásnak titkaikat is. mintha mindig egy pászmában hajladoztak volna. .. Hatásos és megfogó ez a látvány. Szívünkhöz tudnak szólni az üvegfalon át is. szótlan is, az ásók, a kapák, a gereblyék. Aztán máris fordulunk be a boltba, a polcokhoz* rögtön kézbe fogni, megvenni őket. És Voltaire Candide-jával együtt mondjuk: U elryes a beszéd, de vár a mun- 1 * ka a kertben !.,. Pataki Dezáő
