Népújság, 1985. április (36. évfolyam, 76-100. szám)
1985-04-02 / 77. szám
4. NÉPÚJSÁG, 1985. április 2., kedd IFJÚSÁGI DÍJAS ORVOSOK A jövő egészségéért.,. Dr. Horváth Katalin: Messzemenően segítenek minket az óvónők. .. immár három éve annak, hogy néhány fiatal ember kitalált valami jót, vallatni újat. Nevezetesen: a Heves megyei Tanács Kórház és Rendelőintézete orvosai, egészségügyi dolgozói — ifjúsági brigádjukban ma már harmincötén tevékenykednek — elhatározták, hogy rendszeresen vizsgálják, ellenőrzik az egri óvodásokat. A város valamennyi gyermek- intézményét felkeresték, és úgymond „felmérték” a kicsik egészségi állapotát. A kezdetről így beszél dr. Horváth Katalin, a kórház ifjúsági brigádjának vezetője: — 1982 decemberében alakult közösségünk. A városi óvodai szakfelügyelő keresett meg minket: végeznénk el az óvodások szűrését. Ily módon egyedülálló az országban ez a gyakorlat, hiszen mi folyamatosan ellenőrizzük a három-hat éveseket. — Mit ölelnek fel a vizsgálatok? — Az apróságokat rendszeresen felkeresi a szemész, a fül-, orr-, gégész, az urológus, az orthopéd szakorvos. Emellett laboratóriumi részeredményeket is elemzünk. Munkánk legfőbb értelmét abban látjuk, hogy a folyamatos „gondozás” során kiderülnek a rejtett betegségek, amelyek esetleg elkerülték volna a szülő, az óvónő figyelmét. — Pontosan melyek ezek? — Például a vérszegénység. Azelőtt nem figyeltek kel lőképp erre a gy érmék - intézményekben, később aztán a bölcsődékben is rendszeressé vált az úgynevezett „vashiány” pótlása, a D-vi- tamin adagolása. Előfordul az is, hogy nem fedezik fel időben a rövidlátást, a rejtett kancsalságot. Ez a rendszeres szűrővizsgálat erre is fényt derít. De előfordulnak egyedi, speciális esetek is, mondjuk vesebetegség, lúdtalp. Ha idejekorán felfigyelünk bármelyikre, gyorsabb a gyógyulás is. Az egri kórház ifjúsági brigádja ma már nemcsak megyénkben híres hasznos és áldozatos tevékenységéről. Felfigyelt munkájukra az országos orvosi szakirodalom is. Eddigi tapasztalataikat publikálták, számos figyelemre méltó dolgozat, szakmai cikk számolt be az eredményekről. Dr. Szabó Tamás urológus szakorvost a hároméves tapasztalatokról kérdeztük: — Mindenekelőtt örömmel konstatálhatjuk, hogy általában egészségesek, jóltápláltak, kellőképpen gondozottak óvodásaink. Nem kevesebb, mint négyezer gyereket vizsgáltunk meg ez idő allatt, mindegyiküknek személy szerinti, fogalmazzuk úgy, egészségi lapja van. A kérdőívek aztán számítógépes feldolgozásra kerültek, így vált teljessé az egri óvodások egészségéről alkotható kép. Természetesen, a laboratóriumi vizsgálatok eredményeit is hasznosítani tudjuk. Mindezekből lemérhetjük, egészséges, „erős” iskolások lesznek-e az óvodásokból. — Ügy tudjuk, több szakmai konferencián is beszámoltak hároméves munkájukról ... — Érdekes módon, tapasztalatainkra, eredményeinkre inkább az idősebb orvosok figyeltek fel. Pedig milyen jó lenne, ha az ország többi kórházának, rendelőintézetének ifjúsági kollektívái is megpróbálkoznának módszerünkkel. És hadd dicsekedjünk el: tavaly a Magyar Orvostudományi Társaságok és Szövetségek pályázatán az első díjat nyertük el tudományos beszámolónkkal. A megyei kórház ifjúsági brigádja azonban más elismerésnek is örülhet. A közelmúltban kapta meg a közösség az Állami Ifjúsági Bizottság alapította Ifjúsági díjat. Nem érdektelen megemlíteni azoknak az orvosoknak a nevét, akik immár három esztendeje fáradságot nem kímélve munkálkodnak az országosan egyedülálló óvodai szűrő- vizsgálatban. Dr. Kulcsár Dániel, dr. Varga Éva, dr. Kakuk Judit, dr. Szabó Zsuzsanna, dr. Martinovics János és dr. Miksi Gyula, akik legtöbbet tettek az ügy érdekében. Munkájukat mesz- szemenően segítette eddig is, és támogatja most is a közösség többi tagja, az asz- szisztensek, a laboratóriumi dolgozók. Beszélgetésünk végén dr. Horváth Katalin még egy fontos dologra hívta föl figyelmünket: — Sokat köszönhetünk az óvónőknek. Mindenben segítenek minket, igazi társaink. No, és az sem elhanyagolható: ezek az óvodások ma már nem félnek a doktor bácsitól, doktor nénitől. Jó barátként fogadnak minden alkalommal. Mikes Márta Dr- Szabó Tamás: Szeretnénk, ha mások is Dr. Varga Éva a kicsik szemcvilágát vi követnék módszerünket... gyázza (Fotó: Perl Márton) Mi sem természetesebb, mint az, hogy annyi testi és lelki vágyódás után, a férfiúi hódítani tudás dicsősége csúcsán egyszer csak rádöbben valaki arra, hogy néki bizony a világon senki más nem kell, csak a felesége. Legyen bár az éppen sorra következő hölgy olyan szép és olyan vonzó, mint a ... ! No, hagyjuk, mielőtt még engem is magával ragadna az udvarlás játékos tündére, legjobb lesz, ha a szerzőkre, Cy Colemanra és Michael Stewartra bízom a többit. Kétrészes zenés játékukat, amelynek a címe: Szeretem a feleségem, a Vidám Színpad művészeinek előadásában láthatta a közönség Gyöngyösön a Mátra Művelődési Központban. Mit láthatta? Szórakozta, kacarászta végig. Ennek a jó hangulatnak nem csak az volt az eredője, hogy a történések középpontjában a szex volt, hanem több más tényező is. Legfőképpen talán a „nyílt beszéd”. Minden malackodás és ordenáréság nélkül arról folyt a szó, majd a tettek is ezt közvetítették, hogy a modern házasságban a férj és az asszony megeiégedhet-e a „bizalmas kettessel”, avagy: ideje már lépést tartani a korral és a szerelmeskedésben részt vevőknek a számát tovább növelni: háromra, vagy négyre? Tetszik képzelni, micsoda játékra, játszadozásra, meg- hökkentésre adott mindez okot? Volt itt sztriptíz is a javából. Nemcsak egyetlen nő bújt ki a gönceiből, hanem a másik is, mi több: példájukat kénytelen volt követni két férfi is, hiszen ott terpeszkedett középen a széles, megvetett ágy. Eltelt egy kis idő. mire mindnyáján a takaró alá bújtak és újból egy kis időre volt szükség ahhoz, hogy ebben a helyzetben mind a két férfi arra döbbenjen rá, hogy ők csak a feleségüket. .. ! Hát nem kedves tőlük? Hogy hol itt a logika? Botor dolog lenne azt számon kérni a színpad világában, ahol mindig minden lehetséges. Mégis, jelen esetben úgy éreztem, mintha egy középkori iskoladráma nézője letetem volna, hiszen a „nevelési szándék” a napnál fényesebben sütött elő: Ember légy jó és „bűnre ne kívánd” másnak a feleségét Aki pedig ad magára valamit, ezt már csak igazán elhatározhatja, nem? Mint tette azt a színdarabbeli két házaspár is. Trükkös kis játékot agyait ki a két szerző, méghozzá nagyon jó zenével: hiszen a szex mai vonulatait is híven felmutatták, egyetlen kényesnek mondható kérdést sem kerültek meg, és a végére olyan „rendes” lett mindenki, hogy az ember nem győzött álmélkodni a nézőtéren. Megnyugodva térhetett haza — természetesen a feleségéhez, hogy ő pedig aztán soha és senki mással, mert. .. és utóvégre. .. ! Egy marék valóság a skolasztikus erkölcsi tétel szószával leöntve. Félek, az élet nem egészen igazodik ehhez. De ez már nem az én bajom- Legyen a gondja másoknak. Azoknak, akik nem látták a Vidám Színpad játékát. A szereplők közül minden fenntartás nélkül kell dicsérnem Straub Dezsőt. Gondolom, nem csak én vélekedem róla úgy, hogy egyre jobban kiteljesedik, egyre inkább magával ragadja a közönségét, ö emelkedett ki a társai közül, bár tetszett Nyertes Zsuzsa közvetlensége és Mihály Marianna, illetve Böröndi Tamás játéka is. Az viszont nem volt az utóbbi kettő előnyére, hogy időnként jókat „kacarásztak” egymáson. Az ilyen „lezserség' visszatetszést szült ott „lent". Forgács Gábor inkább csak énekelt a tőle megszokott kedvességgel. Azt hiszem, hogy a rendező, Bodrogi Gyula „rányomta bélyegét” az előadásra. Jót tett vele. G. Molnár Ferenc Szex a színpadon Szeretem a feleségem? HEVESI SZEMLE-ANKÉT GYÖNGYÖSÖN Tolnay Klári, smink nélkül Azt mondta — hittel, meggyőződéssel —, hogy a szó szabványos értelmében nem színésznő. Elért mindent, amire Thália avatott papnője valamikor is vágyhatott, szolgálatába szegődött a legmagasabb szintű siker is. Arról vallott, hogy a legigazibb szerepköre az, ha smink nélkül keresi meg az embereket, leül közéjük, s az élet nagy kérdéseiről beszél velük, mindaddig, amíg megnyílnak. s vérbeli partnereivé válnak. Amikor a Hevesi Szemle felelős szerkesztőjeként a folyóirat gyöngyösi ankét já- ra invitáltam, ismét ezt hangsúlyozta. így hát mi másra kértem volna, mint erre a pódium nélküli bemutatkozásra. Együtt jöttünk Pestről, a kocsiban csevegtünk, pályatársairól, barátairól faggattam. Készségesen válaszolt, de nem sablonos, jól kikerekített sztorikat említett, hanem történeteket idézett az értelmes, az elkötelezett sors reguláiról, azokról a zsákutcákról. amelyeket a magunk frontján valamennyien elkerülhetnénk, ha kissé önkritikusabbak, bölcsebbek lennénk. Fáradtságát említette. Nem véletlenül, mert egész éjjel Galgóczi Erzsébet méltán köztetszést aratott új könyvét olvasta — egyik nem szűnő szenvedélye az effajta elfoglaltság —, s méltán dicsérte a kötet közéleti töltését, a mű hamisítatlan \a- lóságízeit, stílusának utánozhatatlan eredetiségét. Mindenről beszéltünk, csak az általa vállal! a sajtóorgánumot is népszerűsítő két programról nem. Jelzés nélkül is megéreztem, hogy az ő műfaja a rögtönzés. Hasonló alkat lévén készséggel engedtem a kísértésnek. Megjelenésével mindenkit lebilincselt. Kerülte a protokoll mondatokat, s minden feszélyezettség nélkül lépett a mintegy száz közép- iskolás diák és főiskolai hallgató körébe. Gondosan előkészített asztal várt bennünket, meglátta, s ösztönösen felhorkant. „Ó, ne menjünk tovább, üljünk le itt középen.” Ezzel már megnyerte a fiatalokat. Bevezetőm után először hagyományos ihletésű kérdések sorjáztak. Nem ilyenekre számított, de készségesen válaszolt, hallgatóságát meredekeb b kaptatok felé irányítva. Gondolati portyát sugallt, s tempót is diktált hozzá. Most már ő érdeklődött, többek között arról, hogy miért olyan kevés az iskolai színjátszó gárda. Lanyhult a ritmus? Mindjárt feszesebb menetet szabott. Figyeltük, s tanúi lehettünk annak a káprázatos átváltozásnak, amelyre csak a legnagyobbak képesek. Már nem felelt, hanem játszott. Pódium, kosztüm, színpadi fények nélkül is tökéletesen. Átforrósult a légkör. Arról a gerlecsaládról mesélt amely lakásának udvarára költözött, s otthonához közel fészkelt. A madárfamília hétköznapjaira, a szülők törődésére, szeretetteljes szigorára utalt. Minden mozzanatot előadott, s a játékba plántálta okos intelmeit a tiszta humánumról. Mindenki rádöbbent — felesleges lett volna didaktikusán kiemelni —, hogy az eset jelképessé magasztosult. Megsejtette, hogy elérte célját, ezért frissen indult a felnőttekkel szervezett találkozóra. Szemben velünk ismerősök. Két tanuló, aki a második rendezvényre is visz- szatért. Rám tekintett, s szótlanul is vettem a lapot. Ezért megérte, érdemes volt. Az idősebbek fiatalosságát dicsérték, majd a múltat pásztázták. Elidőztek a nagy szerepeknél. Az őszinte elismerés túl soknak tűnt számára, ezért ironikus hangvétellel sorakoztatott fel olyan eseteket, amikor bizonygatni kellett, hogy voltaképpen ki is ' ö. Hamarosan ismét kezébe vette a „dirigensi” pálcát, s valamennyiünk küldetésérő5, az egymás iránti felelősség- érzet fontosságáról, szívmelengető erejéről töprengett, azt fogalmazva meg. hogy (Fotó: Szabó Sándor) nincs felemelőbb dolog, mint egymásért is élni. Magányára céloztak. Nem tagadta. A főzőkanalat. a könyvet, a passziánszt emlegette. Ellentmondtam, a közönség szeretetét jeleztem, amely most is megifjította. Ebben a legnehezebb, legőszintébb szerepkörben. Fények, smink, jelmez nélkül. Emberközelben.. . Pécsi István
