Népújság, 1985. március (36. évfolyam, 50-75. szám)
1985-03-28 / 73. szám
VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! XXXVI. évfolyam, 73. szám 1983. március 28., csütörtök ÁRA: 1,80 FORINT A kongresszus harmadik munkanapja Szerdán reggel 9 órakor a Budapest Kongresszusi Központban folytatta munkáját a Magyar Szocialista Munkáspárt XIH. kongresszusa: napirenden továbbra is a Központi Bizottság beszámolója, a Központi Ellenőrző Bizottság jelentése, valamint a szóbeli kiegészítések feletti vita szerepelt. A tanácskozást Fock Jenő nyugalmazott miniszterelnök, Győr-Sopron megye küldötte nyitotta meg, s adott szót elsőként Gáspár Sándornak, az MSZMP Politikai Bizottsága tagjának, a Szakszervezetek Országos Tanácsa elnökének. Pest megye küldöttének. Gáspár Gáspár Sándor kifejezvén egyetértését a beterjesztett dokumentumokkal, azzal a kérdéssel foglalkozott, hogy a szakszervezetekben dolgozó kommunisták és az egész szakszervezeti mozgalom — hivatásának megfelelően — hogyan tudja minél eredményesebben szolgálni a dokumentumokban megfogalmazott célok elérését. — A szakszervezeti mozgalom tevékenységéről az elvek tisztázottak, egyértelműek — mondotta. — Ezeket megerősítette a párt Központi Bizottságának 1983. Októberi állásfoglalása. Ez az állásfoglalás — véleményem szerint — nemcsak nekünk, de még az utódainknak is biztos elvi alapot ad a szakszervezeti munkához. De, hogy hagyományos feladatainkat még színvonalasabban tudjuk végezni, az újakhoz pedig hozzá tudjunk igazodni, ahhoz most, gondjaink közepette újra át kell gondolni dolgainkat. Természetes, hogy a töprengésben a jó és hasznosítható javaslatok mellett születnek olyan ötletek és gondolatok is, amelyeket nem tudunk használni. Az olyan ajánlásokat például, hogy a párt vonuljon ki a gazdaságból, és a különböző társadalmi-gazdasági folyamatokat minden beavatkozás nélkül hagyjuk ön törvényeik szerint érvényesülni, Az ellenkező végleten viszont olyan ajánlásokkal is találkozunk, hogy a feszesebb vezetés érdekében a párt irányítson közvetlen eszközökkel minden folyamatot. Az ilyen véleményeket természetesen nem tudjuk elfogadni. Szélsőséges követelményeket fogalmaztak meg a szakszervezetek cimére is. Úgy is, hogy mit csináljunk, úgy is, hogy mit ne csináljunk. Ezekkel a nézetekkel sem tudunk mit kezdeni. A szakszervezeti mozgalomnak van megfelelő hivatása, azt kell teljesítenie. A szakszervezeti mozgalomnak megvan a maga pályája, azon kell haladnia. A szakszervezeti mozgalom a mai helyzetben a társadalmi fejlődéshez igazodva hatékonyabban lássa el a maga feladatát. Ezt az igényt a dolgozók, a szakszervezeti tagok határozottan megfogalmazzák, és ez az, amire komolyan figyelnünk kell. Ezt követően Gáspár Sándor beszélt a szakszervezeti mozgalom legutóbbi 40 eszSándor tendejéről, hangsúlyozva az időszak tanulságait, majd így folytatta: Készülünk a szakszervezetek XXV. kongresszusára. Ez azt jelenti számunkra, hogy pontosan ki kell dolgoznunk a munkahelyi, az alapszervezeti tennivalókat, területi szerveink, valamint az iparági, ágazati szakszervezetek tevékenységi körét, s az országos szintű tennivalókat is. Ebben a munkában nagy segítséget jelent a XIII. kongresszus határozata, de természetesen használni kell a saját tapasztalatainkat is. Feladataink kialakításában figyelembe kell vennünk az új vállalatvezetési formákat, a megváltozott ösztönző- és szabályozórendszerünket, a vállalati gazdasági munkaközösségek tapasztalatait. Vannak tehát jó eszközei a vállalati önállóság növelésének, a hatékony termelésnek. Azt várjuk ezektől a hajtóerőktől, hogy növekedjék a népgazdaság jövedelemtermelő, értéktermelő képessége. A szakszervezetek támogatják ezeket a törekvéseket, és a maguk eszközeivel segítenek minden hasznos kezdeményezést, amely növeli az ország gazdasági és morális erejét. A szakszervezetek segítik a rend, a fegyelem megszilárdítását, a szervezettség növelését, a fokozott takarékosságot, minden alkotóerő kibontakozását. Arra törekszünk, hogy előbbre lépjünk a műszaki fejlesztésben, a gazdaságos termelésben, az emberi tényezők kamatoztatásában. A szakszervezetek XXV. kongresszusára való felkészülésben feladott leckénk, hogy csökkentsük munkánk formális vonásait, visszaszobeszéde rítsuk a bürokratikus megkötöttségeket, a hivatali jelleget, erősítsük szervezetünk mozgalmi arculatát, belső életünk demokratizmusát és kapcsolatunkat a szak- szervezeti tagsággal, a dolgozók millióival. A szakszervezetek hivatása bonyolult, A beszámolóban is jelzett gazdasági és szociális problémák vitáiban az életszínvonallal ösz- szefüggő kérdések kapcsán a dolgozók szóvá tették : ezekben a folyamatokban hol volt a szakszervezet, mi volt az álláspontja? Jogos a kérdés. Nálunk a szakszervezetek nélkül egyetlen olyan kérdést sem lehet eldönteni, amely a dolgozók élet- és munkakörülményeit érinti. Ott voltunk tehát ezeiknél a döntéseknél. Az ilyen döntés sohasem könnyű. Ezek kényszerintézkedések voltak. Az ország jövője érdekében a nagyobbik helyett a kisebbik rossz mellett döntöttünk. Ezt az utat kellett választanunk. Ilyenkor vizsgázik igazán a szakszervezetek kettős funkciója : az, hogy egyrészt erősítjük a munkáshatalmat, másrészt képviseljük és védjük a dolgozók érdekeit. Ezért a legszélesebb értelemben részt vállal a szak- szervezet a szocialista építésben. Téves az a felfogás, hogy ha a történelem megadta a lehetőséget a szocialista társadalom építéséhez. akkor már minden megy magától. Szükség van az érdekek felszínre hozására, ütköztetésére, azok szintetizálására a döntés előtt, hogy minél kisebb legyen a tévedés veszélye. A szakszervezetek érdek- védelmi tevékenysége iránt ma konkrétabban fogalmazódnak meg az igények. Ez érthető. A munkásosztály annak idején érdekeinek képviseletére és védelmére hívta életre a szakszervezeteket. Az érdekvédelem ezért egész története során a szakszervezetek egyik jellegadó központi feladatát jelentette és jelenti ma is. Időnként ennek módszerein is igazítani, változtatni kell. Teszi ezt abból a reális felismerésből, hogy a gazdaságpolitikától, a gazdaság eredményességétől, a végzett munka színvonalától elszakított érdekvédelem nem létezik. A szocialista társadalomnak a juttatások szélesebb körét kell biztosítania, ki- terjedtebb szociálpolitikát kell megvalósítania. mint bármely más társadalomnak. A társadalmi juttatások rendszere nálunk kialakult, a dolgozók megszokták, és a szocialista vívmányok ter. mészetes részeként tartják számon. Ennek ellenére hosszú távon tovább kell lépni. Ez a jelen gazdasági helyzetben nehéz feladat. Társadalmunk egyik legfájóbb adóssága a nyugdíjasok helyzete. Azoké. akik egy egész életet becsülettel ledolgoztak, szerencsére sokáig élnek, nyugdíjuk viszont devalválódott, és koruknál fogva jövedelemkiegészítő munkára már nem képesek. Főként ezen a nyugdíjas rétegen kell segítenünk. De el kell érnünk, hogy a munkahely is többet törődjön nyugdíjasaival, és nem utolsósorban, hogy a család — minden társadalmi kényszer nélkül — nagyobb figyelmet fordítson az öregekre. Lázár elvtárs beszédében utalt bányász elvtársaink felszólalására, arra. hogy a jobb időben a kormány majd nem feledkezik el a bányászokról. Igen, nem feledkezik el. A kormánnyal együttesen már dolgozunk azon. hogy a bányászok helyzete javuljon. Az eddigieknél jobban kell foglalkoznunk azzal is, hogy a munkaerőt és a béralapot hogyan és milyen módon használjuk fel. Megfogalmazódtak a kongresszusi felszólalásokban — szerintem helyesen — a különböző társadalmi rétegek bérigényével kapcsolatos elképzelések. Természetesen szóvá kell tenni nemcsak a pedagógusok. a műszaki értelmiségiek, hanem egyéb társadalmi rétegek vonatkozásában is. Egy dologgal nagyon tisztességesen szembe kell nézni. Amikor mi elkezdtük a szocialista iparosítást, az egész helyzetünk úgy alakúit — és ez nem hiba és nem bűn —, hogy a fő törekvés az volt: mindenkinek legyen munkahelye. Kádár elvtárs utalt erre a történelmi áttekintés során. Termelünk, amit termelünk — csak dolgozzon mindenki! Igen! Ezt a helyzet magával hozta, és azt hiszem, a fejlődésnek természetes következménye, hogy akkor elindult egy olyan folyamat, amely még ma is tart, és az egyen lős- di irányába hat. Most gazdaságpolitikánk új szakaszba lépett. Fontos lett a hatékonyság. Az üzemekben van lehetőség, hogy a differenciált bérezés elvét próbálják fokozatosan érvényesíteni. Két póluson gyengék vagyunk. Nem ott használjuk a munkaerőt, ahol a leghatékonyobban lehetne, és a rendelkezésre álló béralapot sem tudjuk felhasználni arra, hogy ösztönző legyen. De erről most már ne csak beszéljünk, ezt most már csinálnunk kell! (Folytatás a 2. oldalon) A XIII. pártkongresszus ülésterme
