Népújság, 1985. március (36. évfolyam, 50-75. szám)
1985-03-23 / 69. szám
Mara elment. A gyerek is! Taxival jött értük az asszony fivére. Berakták a kocsiba a csomagokat, a személyes cuccokat, aztán csörgés, csörömpölés nélkül becsukták maguk mögött az ajtót. — Köszönj apádnak! — mordult az aszszony a gyerekre. Lívia visszafordult és bekiabált! — Szia apu! Majd felhívlak. Mindennek lehetett két-három órája, de az is lehet, hogy több, hiszen a fél üveg vodka tompa zsongást hozott a fejébe, amolyan átmenetet az ébrenlét és az álom. a józanság és részegség között. Ákos ruhádtól végigdobta magát a reka- mién és megpróbált gondolkodni, de csak eseményfoszlányok jutottak az eszébe: Kölcsönös vádaskodások, válással való fenyegetések, zokogások, káromkodások, gyereksírások. Nagy csend volt a lakásban. — vasárnap lévén az egész házban is — sőt, mintha kirtt az utcán is halkabban, diszkrétebben zörögtek volna a járművek. Amikor újra felébredt és bekapcsolta a rádiót, delet harangoztak. Átnézte az újságokat végigböngészte az apróhirdetéseket, a házassági ajánlatokat is, aztán félredobta az egészet. — Marhaság! Egyikből ki sem másztam, máris keresném a másikat? A házasságról különben is meg volt a maga különbejáratú véleménye, amely szerint az egész egy szükséges rossz, de nem annyira, hogy nélkülözni lehessen. Sőt! A gyermekek szempontjából. .. A meditáció kapcsán a kilencéves Lívia jutott az eszébe, aki most, hogy elmentek a nagymamához, szinte élvezte az egész helyzetet és aki tulajdonképpen meg is nyugtatta: — Szia apu! Majd felhívlak. A hírek végén gondosan meghallgatta az időjárást, aztán korogni kezdett a gyomra. — Csinálok, magamnak valamit! Ezen aztán nevetni kellett, hiszen legföljebb egy teára, talán egy rántottára futotta volna a tudománya, hiszen Mara híres háziasszony volt, úgyszólván gasztronómiai őstehetség. Az ő kezéből nem lehetett kivenni a főzőkanalat. — Bérelszámoló és úriszakácsnő! — viccelődtek annak idején egy-egy fejedelmi vacsora után. Főzött egy kávét, vajas zsemlét, pari- zercafatokat harapott hozzá, majd tovább élvezte a nyugalmat, a lakás csendjét, különösen akkor, amikor Mara csomókul- csát. is megpillantotta tv tetején. — Teljes biztonság! — Egy telefon Évának. — villant át benne és már tárcsázott is. Két szokásos apró köhintés után, jött a várt hang. — Beszélhetsz! Pali elment az autós haverjához, de minden percben jöhet. — Ugorj fel hozzám délután, este éjjel, bármikor! Egyedül vagyok, teljes biztonság! — Megőrültél? Vasárnap van! És különben is. kabátnak nézel engem, akit csak úgy le lehet akasztani? — Találj ki valamit! Szükségem van rád. . . A telefonban hallani lehetett a bejárati ajtó csengőjének hangját, és nyomban Éva szavát: ' — Elment az eszed? Letette a kagylót, zenét keresett a rádióban és felszürcsölte a kétszemélyes kávé második felét. Évára gondolt, akivel már régebbi, megszokott kapcsolata volt. Majd a „futók” között keresgélt. — Nézzük talán Jolit! Próba szerencse. Ketten laknak egy albérleti szobában, hátha felveszik a telefont. Hosszú csengetés, aztán bejött a foglalt jelzés. Egyedül maradt, miközben újra felfedezte saját otthonát. Aprólékosan megnézte a szekrénysort, a fotelokat, a pianinót, bement a gyerekszobába, ahol egy ottfelejtett félszemű Maci sandított rá szemrehányóan. Megigazította a könyveket a könyvespolcon, letörölte zsebkendőjével a tv tetejét. — Ha ezt Mara látná! Nyakig süppedt a fotelba és átgondolta tízéves házasságukat. Szerette Marát, szerelmes volt bele. Egyszer diák korában verekedett is érte. Féltékeny volt rá, a karcsú, szép szőke lányra, aki jelesen érettségizett a közgazdaságiban, és akit hamarosan feleségül kért. ö akkor már kezdő mérnök volt, gyenge fizetéssel, egy lerobbanóban lévő vállalatnál. Azonnal jött a gyerek, a szöszke angyal, a mama hasonmása, aki majd bizonyára gyakran felhívja őt... Csöngettek. Nagyot dobbant a szíve, de csak a házmestemé volt. — Csupa kozmaszag az egész ház Takács úr! Nem felejtették talán a gázon az ételt? — Rusnya teremtés! Szimatol és hordja a „szagot” lakásról-lakásra. .. — Tehát szerelmi házasság volt! — vonta le a következtetést. — Hűtlenség? Mara, imádta a családját, az otthonát, a főzést, bár szeretett csinosan járni, tetszeni másoknak is, de legfeljebb egy-két alkalmi kalandon kívül komolyabb kapcsolata nem alakulhatott ki. — Elhidegülés? Ákos a realitások embere. Tudta, hogy a lángoló szerelem aminlt, fellobban, ugyanabban a pillanatban már pislákol is. Az évek múlása, a gyerek, a bajok, a gondok hűtik a forróságot, megszokottá, mindennapivá teszik a lobogó szerelmet. önmagát ismerte! Mara tudott mindent, amit egy kíváncsi, szerető feleségnek tudnia kellett. A veszekedések, a kiborulások, ezek miatt voliták, az is, hogy az asszony hosszabb-rövidebb időre hazaszaladt a mamához. — Nem élek veled tovább. Elég volt! Délután is a lakásban maradt, nem ment sehová, visszaparancsolta a ködös, nyirkos idő. Egy filmet nézett meg a tv-ben aminek kapcsán egyszerre valami eszébe jutott: Féléve talán, hogy felhívta egy nő: Uram! A felesége Karesz barátjának a szeretője. — Karesz! Unta már a magányt és tárcsázta is a számot. Álmos, ásító hang a drót másik végén. — Halló! Miért nem alszol inkább te is? Mi van? — Mi lenne? Gyere el hozzánk. Mara is akarja! Azt mondta, ha eljössz, csinál madártejet... Egy óra múlva már a második üveg borii, itták. — Átvertél! És a gyerek? — Elvitte. Elváltunk, nem érted? Vége mindennek. Egyedül vagyok és akartam, hogy gyere el. Tudtam, hogy csípted Marát, ő is téged és most már, hogy befejeződött az ügy legalább kiteríthetjük a kártyáinkat. — Miféle kártyáról beszélsz? Kedvelem Marát, nem tagadom! Az ő számára sem vagyok közömbös, hiszen látja, hogy nem nő be a fejed lágya, röpködsz virágról-vi- rágra... Így aztán neki is megvannak a saját jogai. Nem igaz? Ákosban felment a pumpa. Most már parancsolt: — Még egy üveg bort! Karesznak megártott az ital. Ákos elérkezettnek látta az időt: — Lefeküdtél Marával? Barátja félrészegen bámúlt a semmibe, aztán sokatmondóan válaszolt: — Ühüm.,. Ákos izmai megfeszültek, tétova másodperceken múlott, hogy vendégét nem kapta torkon. — Akkor igyál! Elvégre így „sógorok” vagyunk... Erre eszébe villant valami, ami számára bizonyosat jelentett: — Ha lefeküdtél vele, tudnod kell. hogy van a testén egy különös ismertetőjel. Mi az? Karesz a vállát rángatta, lapozgatta az újságokat, úgyszólván oda sem figyelt. — Egy anyajegy van a testén. Feltűnő helyen! Hol van az anya jegy? A barátja félrészegen is rádöbbent a helyzet komolyságára, bánni kezdte már a játékot amibe belement, most már ő tartotta a poharait, — öntsd tele! A házigazda nyugodtnak látszott, de a szavai mögött érezni lehetett a fojtott feszültséget. — Egy kortyot sem! Csinálok kávét, jó- zanodj és mondd meg, hogy hol láttad az anyajegyet? Ezzel kiment a konyhába és főzte a kávét. Karesz papírt, ceruzát vett elő és írt: — Az anyajegyről nem tudok. Mara szeret téged. Te bolond! A papírt az asztalra tette, lábujjhegyen az ajtóhoz sompolygott és szinte futva érkezett haza. Az ajtót kulcsra zárta, kihúzta a telefondugót, majd elterült az ágyon. Nem érdekelte sem Ákos. sem az anyajegy. aludni akart... Szalay István Séta a Budai várban... (Szabó Sándor felvételei)
