Népújság, 1985. február (36. évfolyam, 26-49. szám)

1985-02-12 / 35. szám

AZ MSZMP HEVES MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPjA Megkezdődtek Budapest felszabadulási ünnepségei A főváros felszabadulásának 40. évfordulója alkalmából hétfőn, a Városházán ünnepélyes külsőségek között adták át az idei Pro Űrbe Budapest kitüntetéseket. A ünnepségen részt vett Grósz Károly, az MSZMP Központi Bizottságának tagja, a budapesti pártbizottság első titkára, valamint a párt-, az állami és a társadalmi szervek több más vezetője és képviselője. Szépvölgyi Zoltán, Budapest Főváros Tanácsának elnöke mondott ünnepi beszédet. A tanácselnök emlékeztetett arra, hogy a Fővárosi Tanács Végrehajtó Bizottsága Budapest e történelmi jelentőségű nagy ünnepe alkalmából ez évben 20. alkalommal adományozta e kitüntetést azoknak, akik évti­zedeken keresztül kiemelkedően magas színvonalú és érté­kes tevékenységükkel eredményesen járultak hozzá az itt lakók életkörülményeinek javításához, a főváros közéletének formálásához. A Mátravidéki Fémműveknél 26 helyett 34 millió — A HÁÉV a hibamentes épületekért — A petőfibányai gépüzem az export- tevékenységért, a széntermelésért Kongresszusi monkaversenyben Naponta negyedmillió aerosol palack készül a Mátravidéki Fémművek siroki gyárában: ennek egyharmada Dienes Barnabásné mű­szakja alatt (Fotó: Kőhidi Imre) Nagy igyekezettel, eredményekben ka- matozóan zajlik megyénk vállalatainál is a kongresszusi munkaverseny. A vállalá­sok, a teljesítések gyors mérlegkészítésé­nek igényével kértünk tájékoztatást a Mát­ravidéki Fémművektől, a Heves megyei Állami Építőipari Vállalattól és a Mátra- alji Szénbányák petőfibányai gépüzemétől. Valamennyi helyen a szocialista brigádok jó munkájukkal szeretnék köszönteni két nagy eseményünket, a hazánk felszabadu­lásának 40. évfordulóját és az MSZMP XIII. kongresszusát. Új feladatok előtt a mátraalji szénbányászok Szocialista brigádvezetők tanácskozása Gyöngyösön A szén minőségének javításával, eszközök és alkatrészek gyártásával növelik a termelés hatékonyságát a Mátraalji Szénbányáknál — hangzott el a vállalat szocialista brigádve­zetőinek hétfőn Gyöngyösön megtartott tanácskozásán. Beszá­moltak arról is, hogy az elmúlt évben — túlszárnyalva az előírt programot — 3,6 milliárd forintot meghaladó értéket termeltek. Területi munka Sokat foglalkoztunk tár­sadalmunk helyzetével. Különféle jelentéseket ké­szítünk róla, a legváltoza­tosabb fórumokon hozzuk szóba. Állásfoglalások, el­határozások születnek ve­le kapcsolatban s — több­nyire a legjobb szándék­kal — feladatok egész so­rát állítjuk össze, tűzzük magunk elé megoldásra. Aztán kiderül, hogy gyakran — legnagyobb aka­ratunk ellenére — sem ér­zékeljük ügy a gondokat, nem látjuk annyira tisz­tán teendőinket, mint kel­lene. Valami hiányzik az összeállításokból, az el­mondottakból, s mégoly nagy erőfeszítéseinknél is jócskán adósságot hagyunk. Számos véleményünk megformálásából kimarad a kellő területi tapasztalat. Sajnos ritkán, vagy nem is jutunk el oda és azok­hoz, ahol, s akiknek igenis hosszasabban, alaposab­ban kellene bészelgetnünk erről vagy arról a kérdés­ről. Egy-egy program ki­alakításánál valahogy fi­gyelmen! kívül hagyjuk a közvetlen helyzetelemzés fontosságát. Nincs rá időnk, hogy mindenhová elmen­jünk, s mindenkivel szót váltsunk — magyarázgat- juk megnyugtatásul önma­gunknak vagy másoknak is, ha felvetődik a téma — no meg aztán végered­ményben untig elég, ha va­lamiféle „reprezentatív fel­mérést” készítünk. Hiszen voltaképpen! úgyis az átlag­ból kell kiindulni, csakis ez lehet egy-egy probléma reális alapja. Amiben va­lóban van is igazság. Sőt, nem kevés. A valódi, a körültekintő, alapos területi munkát azonban nem pótolhatja semmi. Kétséktelen, hogy bizonyos fokig célravezető az átlagolás, s ehhez való­ban elegendő akár néhány példa is, de ilyenkor alig­ha indulhatunk ki pusztán az ilyen vagy olyan fóru­mon elhangzó néhány meg­jegyzésből, illetve az oly­kor talán teljesen felszí­nes benyomásokon nyugvó, szigorú határidőre készülő sürgős jelentésekből. A személyes találkozá­sokra annál inkább is szükség van, mivel minde­nütt várják ezeket, s ilyen alkalmakkor a legőszintéb­bek a megnyilatkozások. Itt nem a „jól fésült” mon­datok, hanem sokkal in­kább a szívből fakadó sza­vak jönnek elő, s a körül­mények, állapotok sokol­dalúan tanulmányozhatók. Mindenféle hivatalos fel­szólalásnál vagy bekért ügyes fogalmazványnál töb­bet ér, amiről mi magunk győződünk meg a helyszí­nen. Nem új dolog a területi munka, hiszen számtalan­szor halljuk erről is arról is, ha keressük, hogy: „kinn van a területen”. Ez azon­ban — sajnos — néha csu­pán könnyű kirándulás, vagy uram bocsá’: alibi. Komolyabban, sokkal ko­molyabban kellene venni a tájékozódó munkát s min­denütt a szükséges tarta­lommal megtölteni. Mert a haszna vitathatatlan, ren­geteget segíthet a társa­dalmi fejlődésben. Gyóni Gyula A Mátravidéki Fémművek munkaverseny-felelőse, Er­dei János szép, a vártnál jobb eredményekről tu­dott beszámolni. A kollektí­vák elmúlt esztendei fel­ajánlásai alapján 26 millió forintos vállalást összegez­hettek. A kongresszusi mun­kaverseny a mozgalomnak még nagyobb lendületet adott. Sírokban és Füzes­abonyiban a 160 szocialista brigád mintegy kétezer dol­gozója összességében vala­mennyi területen a többle­tet biztosította. A termelés túlteljesítésé- „ ben a remélt tíz helyett 14,5 millió forintat hoztak, az anyagköltségek megtakarí­tásában pedig 6,7 helyett 6,9 milliót. Jelentősen! csök­kentek a selejtköltségek, mintegy 2,6 millióval. Fi­gyelemre méltó az energia- megtakarításból származó 2,6 millió forintos nyeresé­gük. Ott is kedvező a kép, ahol a fejlődést a munka­órák számával lehet kife­jezni. Az úgynevezett nor­maóra-megtakarításban 16 ezerrel többet értek el, mint a remélt szint volt. Társa­dalmi munkában pedig a tervezettnél 2600 órával töb­bet töltöttek munkásaik. Ilyen mutatók alapján végül is csaknem 34 mil­lió forint értékű az 1984-es versenymérlegük. Ebben az is benne szerepel. hogy egyéb költségeiket is sike­rült csökkenteniük kétmil­lióval. Az idei vállalásokat a napokban tették meg a Tegnap délelőtt az SZMT székházában, Dorkó József, a Szakszervezetek Heves me­gyei Tanácsának vezető tit_ kára és Sós Tamás, a KISZ Heves megyei Bizott­ságának első titkára elnök­letével a két testület együtt­működéséről tárgyaltak. Az eseményen jelen voltak az SZMT titkárai, vezető mun­katársai, csakúgy, mint a megyei KISZ-titkárok, s a Heves megyei KlSZ-bizott- ságot képviselő munkatár­sak. brigádok, s úgy tűnik, a tavalyi tervnél ez 4—5 mil­lióval jobb. A Heves megyei Állami Építőipari Vállalat dol­gozói az új épületek minő­ségének javítását állítot­ták a kongresszusi és fel- szabadulási verseny közép­pontjába. Az idei évben 63 brigád nevezett a munka- versenyre; egyebek mellett a költségek csökkentése, anyag- és energiatakarékos­ság, a szerszámok megóvá­sa szerepel a vállalások kö­zött. Gyarapodnék azok a vállalások, amelyek a ne­gyedéves feladatokhoz át­ütemezett lakásátadások­hoz, rövid határidős mun­kákhoz kapcsolódnak. A jelenlegi versenysza­kasz fő jellemzője, hogy a brigádok garanciát vállal­tnak, saját mulasztásaikat térítésmentesen kijavítják. Mint azt Frigyik László termelési osztályvezető el­mondta, a HAÉV 1985-ben 187 lakást ad át, s ezt a feladatot határidő előtt kí­vánják teljesíteni. Meggyor­sítják többek között a Bél­apátfalván és Vámosgyör- kön épülő szociális otthont, a mátraházi OKISZ-üdülő és az ózdi Centrum Áruház kivitelezését. A termelés- irányítók a szocialista bri­gádok vállalásainak telje­sítéséhez mindenekelőtt az egyenletes ütemű átadá­sok feltételeinek megterem­téséről gondoskodnak, hogy elkerüljék a munka torló­dásából adódó szervezet­lenséget. Ehhez garanciát nyújtanak a termelőegysé­Elöljáróban Erdélyi Lajos, az SZMT ifjúsági bizottságá­nak titkára értékelte a me­gyében működő szakszerve­zeti és KISZ-szervek 1984- ben végzett közös munkáját. Hangsúlyozta, hogy nem új dologról van szó, mivel az együttműködést 1982 óta ha­tározatokban rögzítik. El­mondta, hogy az együttmű­ködés sarkalatos pontja az ifjúság érdekvédelméhez, ér­dekképviseletéhez kapcso­lódik. Ezen a területen akár a KISZ-nek, akár a szakszervezetnek lesz teen­gek, amelyek kiváló címre pályáznak az idén. A petőfibányai gépüzem­ben 32 szocialista brigád 469 fővel csatlakozott a kongresszusi és felszabadu­lási munkaversenyhez. Az exporttevékenységük haté­konyságát javította, hogy különböző hidraulikus ele­meket és egyéb munkada­rabokat gyártottak egy nyu­gatnémet cégnek 30 ezer márka értékben. A selypi cukorgyár részére terven fe­lül készítettek egy cukor- centrifugát. A berendezés helyszíni szerelése befejező­dött, az üzemi próbák jól sikerültek. Vállalásuknak megfelelően legyártottak 280 fonna cellaszerkezetet a Pak­si Atomerőműnek. Két bánya — a mányi, lencsehegyi — beruházási munkáinál, bár ez a tevé­kenység még folyik, az ígért költségsziní-csökkenést már teljesítették. Örömmel szá­moltak be arról is, hogy az 1984. évi baleseti mutatóik jobbak lették. Határidő előtt befejezték a Magyar1 Hajó- és Darugyár részére gyártott kavicselevátort és annak szerelését, amely majd a csehszlovák megren­delőhöz kerül. Vállalásaik között az egyik legfőbb fel­adat — amint azt Menczel Artur versenytitkár hang­súlyozta — a Thorez Bánya­üzem széntermelésének a segítése. A segédalkatrészek és gépek javítását minden esetben elvégezték a kórt határidőre, s részesei voltak egy nagyjavításnak is. dője a jövőben is, ennek a munkának a színvonalát javítani szükséges mind a két szervezetnél. Kiemelte, hogy az együtt­működés egyik fontos ré­szeként kezelték a szakma­közi bizottságok és a part­ner KISZ-szervek, szerveze­tek közös tevékenységének további javítását, folyama­tossá tételét. E munkakap­csolatok helyenként erősöd­tek, több helyütt stagnál­tak, vagy esetlegessé váltak. összességében megállapí­totta, hogy a két szerv Tavaly a szomszédos Ga­garin Hőerőmű fűtésére nem kevesebb, mint 7 millió 160 ezer tonna szenet adtak, 2,3 százalékkal többet a terve­zettnél. Ráadásul a hőerő­mű vállalat kérésére a vi- sontai bányászok a prog­ramban előírtnál jobb mi­nőségű szenet adtak át. A tervben előírt 1500 kalória helyett átlagosan 1570 ka­lóriaértékű fűtőanyagot szál­lítottak, vagyis jobb minő­ségűt, mint az előző évek bármelyikében. A teljesít­mény értékét tovább növel­te, hogy a minőség egyenle­tesebb volt. Ehhez a tö­ménytelen mennyiségű szén­hez egyetlen év alatt 52 millió köbméter földet moz­gattak meg a bányamezőn. A beszámolóból kitűnt, hogy a szénen kívüli terme­lésben is kiemelkedő ered­ményeket ért el a vállalat. Túlteljesítették az elmúlt évben a csővezeték-építési tervüket, amellyel több te­lepülés gázellátását tették lehetővé. A Mátraalji Szén­bányák Vállalat exporttervét is túlteljesítette. A dollárel­számolású FIAT—ALLIS ra­kodókanalakból az eredeti­leg vállalt száz helyett az év közben módosított meg­állapodás alapján 250-et gyártottak az olasz cég szá­mára, ezzel csaknem 13 mil­lió forint bevételhez jutot­tak a tervezett négy és fél millióval szemben. Beszámoltak arról is, hogy a kongresszusi munkaver­senyben jelentős eredménye­ket értek el az anyag- és energiatakarékosságban. A tőkés importból származó gépek elhasználódott alkat­részeinek egy részét helyi gyártással pótolták. A villa­mosenergia-feihaszrtálást másfél százalékkal csökken­tették. A takarékossági in­tézkedések között szerepelt a tehergépkocsik üzemelte­tésének dízelesítése. Mind­ezek eredményeként 1984- ben hatvanhatmillió forintot együttműködése is hozzájá­rult a megye kiemelt fon­tosságú társadalmi, gazda­sági és politikai feladatai­nak eredményes megvalósí­tásához. Ezt követően meghatároz­ták az idei feladatokat, amelyeket címszavakban a következőképpen lehetne összefoglalni : ülésezik az MSZMP XIII. kongresszusa, hazánk felszabadulásának 40. évfordulóját ünnepeljük, tanácsi és szakszervezeti vá­lasztásokra kerül sor, 1985: könyvelhetett el a vállalat az anyagtakarékosság terén. Szóltak arról is, hogy növel­ték a szociális juttatásokat, a tervezett 131 millió he­lyett 148 millió forintot köl­töttek ilyen célokra, többet, mint az előző évek bármelyi_ kében. A tanácskozáson részt vett szocialista brigádveze­tők megtárgyalták az idei terv részleteit is. A termelé­si értéket a tavalyinál ma­gasabb szinten állapították meg, 3,7 milliárd forintos árbevétellel. A szénterme­lés ennek csaknem kéthar­madát képezi, míg a többi alkatrészek és eszközök gyártásából származik. A Gagarin Hőerőmű igényei­nek megfelelően az idén is hétmillió tonna szén kiter­melése a feladat, de a szo­cialista brigádvezetők elkö­telezték magukat arra, hogy szükség szerint növelik ezt a mennyiséget és az elvárá­soknak megfelelően egyen­letesen, jó minőségben szál­lítják. A minőség javítását a munka magas színvonalú szervezésével, a műszaki be­rendezések legjobb kihasz­nálásával biztosítják. Ez ar­ra irányul, hogy a szenet megszabadítják a szennyező anyagoktól. A bányászok megnöveke­dett feladatát szemlélteti, hogy minden eddiginél na­gyobb mennyiségű, összesen 56 millió köbméter föld el­takarításával tudják elér­ni széntermelési tervüket. Az elkövetkező években fo­lyamatosan részt vesznek a Gagarin Hőerőmű Vállalat rekonstrukciós programjá­ban. Az első száz megawat­tos blokk felújításához már idén több mint 100 tonna szer­kezetet gyártanak a Thorez Bánya gépüzemében. Részt vesznek az idén az eocén­program megvalósításában, továbbá a visontai bánya­gépekhez szükséges alkatré­szek egy részét is helyben gyártják1. nemzetközi ifjúsági év, megkezdődik a VII. ötéves terv előkészítése, kezdetét vette a gazdaságirányítási rendszer korszerűsítésének folyamata. A hozzászólások kapcsán Dorkó József aláhúzta, hogy a két testület kapcsolatának többnek kell lennie egysze­rű partnerkapcsolatnál, meg kell ismerni a részterülete­ket is. Előre kell lépni a szocialista brigádmozgalom­ban, szélesíteni szükséges az ezzel kapcsolatos közös munkát. Végezetül pedig az SZMT vezető titkára s a KISZ He­ves megyei Bizottságának- első titkára aláírták az együttműködésről szóló dokumentumokat. Több legyen, mint partnerkapcsolat A szakszervezet és a KISZ együttműködéséről

Next

/
Oldalképek
Tartalom