Népújság, 1985. február (36. évfolyam, 26-49. szám)

1985-02-12 / 35. szám

NÉPÚJSÁG, 1985. február 12., kedd CSERNYENKÓ ÜDVÖZLETE Befejezte munkáját az FKP kongresszusa Továbbra is Marchais a főtitkár Az FKP kongresszus záró- ülése egyhangúlag elfogad­ta a francia néphez intézett ünnepélyes felihívást. A fel­hívás hangsúlyozza : Fran­ciaország, amelyet súlyos válság gyötör, történelmi választás előtt áll. Az or­szág egyre mélyéhben süly- lyed a válságba. A kommu- n isták on kívül minden poli­tikai párt a válság végzet­szerűségét hangoztatja. Csak az FKP szólít fel harcra a tókés társadalom válsága ellen. A kongresszus Georges Marchais főtitkár zárószavá­val ért véget, aki hangsú­lyozta: e kongresszus kivé­teles fontosságú volt, a párt világos politikai vona­lat határozott el. A párt célja a társadalom francia módon való szocialista át­alakítása, ami nem távoli eszmény, mert a mai vál­ság, a tőkés rendszer vál­sága. és abból csak a tőke uralmának visszaszorításá­val lehet kikerülni. Az FKP most kezet nyújt azok­nak a millióknak, akik nem hajlandók beletörődni sor­sukba. Marchais hangsúlyozta, hogy a kommunisták előtt most kemény harc áll, de a kommunisták azzal a biz­tos meggyőződéssel zárják e kongresszusukat, hogy jó politikát választottak, olyan politikát, amely megfelel a helyzet követelményeinek, s ezért bizalommal indulnak abba a harcba, amelyet az igazságért, a szabadságért és Franciaország megújho­dásáért fognak megvívni. A központi bizottság által ' megválasztott új politikai bizottság tagjai: Gustav Ansart, Mireille Bertrand, Claude Billard, Piere Blatin. Charles Fi- terman, Jean-Claude Gays- sot, Maxime Gremetz, Guy Hermier, Philippe Herzog, Henri Krasucki, André La- joinie. Paul Laurent, Fran­cette Lazard, Rene le Guen, Roland Leroy, Georges Marchais, Gisele Moreau, René Piquet, Gaston Plis- sonnier. Claude Poperen, Louis Viannet, Madeleine Vincent. (Üj tagok: Claude Billard és Pierre Blotin) A titkárság tagjai: főtitkár: Georges Marchais a KB titkárai: Charles F Herman, Jean- Claude Gayssot, Maxime Gremetz, André Lajoinie, Paul Laurent, Gisele Mo­reau, Gaston Plissonnier. (Jean-Claude Gayssot a titkárság új tagja) Konsztantyin Csernyen- ko, az SZKP Központi Bi­zottsága és a maga nevében forró üdvözletét küldte Georges Marchais-nek, a Francia Kommunista Párt főtitkárának magas tisztsé­gébe való újraválasztása al­kalmából. Hazaérkezett Párizsból az MSZMP küldöttsége Az MSZMP küldöttsége, amely Aczél Györgynek, a Politikai Bizottság tagjá­nak, a Központi Bizottság titkárának vezetésével részt vett a Francia Kommunista ■Párt 25. kongresszusán, va­sárnap, a késő esti órákban hazaérkezett Párizsból. A delegáció tagja volt Kovács László, a KB külügyi osz­tályának helyettes vezetője. | Magánépíttetők figyelem! Már most készüljenek fel az építkezésekre! Vásárolják meg elővételben ÜGP válaszfalainkat, amelyek 6 és 8 cm vastagságban 60X60 cm-es méretben készülnek és kiváló tulajdonságai közül a legfon­tosabb, hogy ön is tud belőle gyorsan és jól válaszfalat készíteni. Ezenkívül tapétázható, benne bármilyen vezeték vezethető belső kiképzése miatt, és főleg olcsóbb, mint a két oldalt vakolt hagyományos téglafal. Számoljon utána! Megéri. MEGRENDELHETŐ: Heves megyei Tanácsi Építőipari Vállalat 3300 EGER, Sas út 94. Telefon: 10-622. Telex: 63-337. v TYIHONOV POHARKCSSZÖNTÖJE Papandreu Moszkvában A szovjet kormány hét­főn vacsorát adott a hiva­talos látogatáson Moszkvá­ban tartózkodó Andreasz Papandreu görög miniszter- elnök tiszteletére. A vacso­rán, amelyen jelen volt az SZKP KB Politikai Bizott­ságának több tagja, a Mi­nisztertanács elnökhelyette­sed, Nyikolaj Tyihonov, az SZKP KB Politikai Bizott­ságának tagja, a Szovjet­unió Minisztertanácsának elnöke és Andreasz Papand­reu pohárköszöntőt mondott. Pohárköszöntőjében Nyi­kolaj Tyihonov a március­ban Genfben kezdődő szov­jet—amerikai tárgyalások­ról szólva kijelentette, hogy a Szovjetunió jó szándékán nem múlik a megállapodás létrejötte, ám a tárgyalá­sok sorsa nemcsak a Szov­jetuniótól függ. Moszkvá­ban remélik, hogy az Egye­sült Államok az emberiség jövőjéért viselt felelőssége tudatában szintén megteszi a megállapodáshoz vezető út reá eső részét. A szovjet kormányfő leszögezte, hogy a Szovjetunió álláspontja szerint a tárgyalásokon csak akkor lehet előbbre lépni a fegyverkezési hajsza meg­fékezésében, az atomháború veszélyének mérséklésében és végső soron a nukleáris fegyverzetek felszámolásá­ban, ha a felek maradékta­lanul tiszteletben tartják a megállapodásokat, s az egyen­lőség és az egyenlő bizton­ság elvét. FAHD WASHINGTONBAN Fényes külsőségek Az Egyesült Államokban tárgyal Fahd szaúd-arábiai király (balra). A képen az uralkodó Shultz amerikai külügymi­niszterrel látható (Népújság telefotó — AP — MTI — KS) Az amerikai fővárosba ér­kezett Fahd szaúd-arábiai uralkodó, hogy Reagan el­nökkel és az amerikai kor­mány más tagjaival tárgyal­jon a Közel-Kelet kérdései­től. a kőolajtermelő orszá­gok problémáiról, &z Egye­sült Államok újabb fegy­verszállításairól és egyéb 'témákról. Fahd, akinek né­pes kíséretében van az or­szág külügyminisztere, olaj­ipari minisztere és kormá­nyának még néhány tagja, hétfőin találkozott Reagan elnökkel, s péntekig marad az amerikai fővárosban. Az uralkodót vasárnap Shultz I külügyminiszter köszöntöt­te, a hétfői tárgyalás előtt viszont a Fehér Házban katonai tiszteletadással üd­vözölték. Egy amerikai szakértő vé­leménye szerint, a szaúdi uralkodó washingtoni láto­gatása „nem szűkölködik majd fényes külsőségekben, de várhatólag kevés .-ered­ményt .hoz a Közel-Keleten”. A szaúd-arábiai uralkodó trónra kerülte óta első íz­ben jár az Egyesült Álla­mokban — korábban négy­szer mondta le látogatását. Iráni ünnep Nagy tömegek vonultak fel az iráni főváros központjá­ban hétfőn a monarchia megdöntésének és az iszlám forradalom győzelmének ha­todik évfordulóján rende­zett ünnepségen. Az ÍRNA iráni hírügynökség jelenté­se szerint több millióan vonultak végig iteherán ut­cáin a függetlenség tere ‘felé, ahol nagyszabású ka­tonai díszszemlét is tartot­tak. A nemzeti ünnep alkal­mából rendezett parádét megszemlélte az iráni veze­tés számos tagja, köztük Szajed Ali Haimenei köztár­sasági elnök, miniszterek és katonai vezetők. Az or­szág vallási vezetőjének, Khomeini ajatollahnak az üzenetét fia olvasta fel. Angolok a rakéták ellen Az angliai Molesworthban a hét végén ismét tüntetés volt annál a katonai bázisnál, ahová amerikai közép-hatótávol­ságú rakétákat kívánnak telepíteni (Népújság telefotó — AP — MTI — KS) —( Külpolitikai kommentárunk ~)— Példamutató párbeszéd KÉT ESZTENDEJE, hogy Nyikolaj Tyihonov szov­jet miniszterelnök Görögországiban járt. Andreasz Papandreu mostani moszkvai látogatása hivatalosan az akkori utazás viszonzása. Nem a hivatalos for­mulákban gondolkodva viszont jóval több annál. A két ország — akárcsak Görögország és a szocia­lista közösség többi tagja — között hagyományosan gyümölcsöző kapcsolatok alakultak ki azóta, hogy Papandreu pánhellén szocialista mozgalma van kor­mányon Athéniban. A PASOK politikai nézetei sok kérdésben megegyeznek, vagy lényeges hasonlósá­got mutatnak a szocialista országok véleményével. Így például egyetértés mutatkozik a nemzetközi hely­zet megítélésében, a feszültség enyhítését célzó in­tézkedések kiválasztásában. Ez azért különösen'fon­tos, mert Görögország a NATO tagja, s mint ‘ilyen, eleve más szemszögből figyeli a világot, mint pél­dául a Szovjetunió vezetői. Az, hogy ennek ellené­re fellelhetőek a megértésre, az együttműködésre irányuló törekvések, s ezek hatására kifejezetten jók az államközi kapcsolatok is, az egyértelműen a bé­kés egymás mellett élés előnyeit érzékelteti. GÖRÖGORSZÁG ÉLESEN ELLENZI a NATO fegyverkezési terveit, s egyetért az atomfegyver­mentes Balkán gondolatával. Első számú ellenfelé­nek, potenciális ellenségének nem a szomszédos szo­cialista országokat, hanem — milyen furcsa fintora ez a világpolitikának ! — a vele egy szövetségi rend­szerbe tartozó Törökországot tekinti. A Papandreu- kormánynak sorozatosan meggyűlt a baja a NATO- val, amikor az Égei-tengeren tartott hadgyakorlatok során többször is a török álláspontot fogadták el bi­zonyos területi, illetve nemzetközi jogi kérdésekben. Nagy port vert föl az a legutóbbi botrány, amikor kiderült, hogy a NATO római tiszti akadémiáján egy esetleges görögországi katonai puccs lehetőségével „játszottak” a jövendőbeli magas beosztású parancs­nokok. További nézeteltérések forrása a ciprusi prob­léma is. Nem csoda tehát, hogy az Észak-atlanti Szerződés szervezetének talán legliberálisabb tagja, a jelenlegi feszült nemzetközi légkörben, az erőtelje­sen jobboldali amerikai vezetéssel sincs a legjobb vi­szonyban. Görögország és a Szovjetunió a politikai jó viszony ápolásán túl a gazdasági együttműködésben is pél­damutató eredmények elérésére törekszik. Papandreu mostani útja során az előzetes tervek szerint több fontos gazdasági kérdésben születik megállapodás a két ország között. Szó van például az eddiginél na­gyabb méretű szovjet földgázszállításokról, és egy timföldgyár közös görögországi fölépítéséről is. A GÖRÖG KORMÁNYFŐ moszkvai tárgyalásait élénk érdeklődés kíséri világszerte. Sajnos, ma még ritka kivételnek számít a „Papandreu-jelenség”, mé­gis szeretnénk remélni, hogy egyre több követőre ta­lál majd, hiszen ez az egyetlen logikus, bölcs válasz­tás, ha az emberiség még hosszú életű akar lenni ezen a földön. HORVÁTH GÁBOR DAMASZKUSZ Hafez Asszadot elsöprő többséggel újabb hét évre Szíria elnökévé választották a vasárnapi népszavazáson — közölte Naszreddin Nasz- szer, szíriai belügyminiszter. Asszadot a szavazatok 99,97 százalékával újították meg államfői tisztségében. Ez lesz harmadik elnöki periódusa. SZÓFIA A nyugati szövetségesek meggyőződése, hogy a fegy­verzetellenőrzés sikeréhez ha­tékony megállapodásokra van szükség — jelentette ki Sir Geoffrey Howe hrit külügy­miniszter azon a díszvacso­rán, amelyet vasárnap este rendeztek tiszteletére Szó­fiában. Hétfőn a brit külügymi­nisztert fogadta Todor Zsiv- kov államfő és Grisa Fili- pov kormányfő. Sir Geoffrey Howe késő délután — el­utazása előtt — sajtóértekez­leten számolt be szófiai tár­gyalásairól. HEILBRONN őrizetbe vettek hétfőn 12 nyugatnémet békeaktivistát, akik mintegy 150 társukkal együtt péntek óta jelképes blokád alatt tartják a Waldheide melletti amerikai támaszpontot. A Heilbronn közelében fekvő bázison Pershing—2-es rakétákat tá­rolnak. Az aktivisták azt szeretnék elérni, hogy a ra­kétákat távolítsák el a sű­rűn lakott vidékről. MÜNCHEN Üzemanyagszállító teher­autóba rohant és kigyulladt egy autóbusz hétfőn Mün­chen—Nürnberg autópályán. A kétszintes buszon brit kato­nák utaztak. Meg nem erő­sített adatok szerint a sze­rencsétlenség következté­ben legkevesebb 16 katona meghalt. A buszon egy brit katonai zenekar utazott. A Heves megyei Patyolat Vállalat felvesz KAZÁNFŰTŐT középnyomású kazánkezelői végzettséggel. Jelentkezés: Eger, Tinódi u. 28., személyzeti vezetőnél.

Next

/
Oldalképek
Tartalom