Népújság, 1985. február (36. évfolyam, 26-49. szám)
1985-02-27 / 48. szám
2. NÉPÚJSÁG, 1985. február 27., szerda Groraiko és Andreotti megbeszélései » Szovjet—olasz külügyminiszteri tárgyalások Rómában. A képen szemben a szovjet küldöttség Andrej Gromiko vezetésével, háttal az olasz delegáció Giulio Andreottival az élen (Népújság telefotó — AP — MTI — KS) Andrej Gromiko, az SZKP KB PB tagja, a Szovjetunió Minisztertanácsának első elnökhelyettese, külügyminiszter kedden — hivatalos római _látogatásának első p rogrampontjaként — olasz kollégájával, Giulio Andreottival folytatott megbeszéléseket. A tanácskozás középpontjában a leszerelés témaköre, a kelet—nyugati viszony, a közel-keleti helyzet és a kétoldalú kapcsolatok álltak. A tanácskozás először négyszemközt, majd a küldöttségek tagjainak részvételével folyt. A két külügyminiszter felvázolta országa álláspontját a kelet—nyugati kapcsolatokról, illetve a leszerelés érdekében teendő lépésekről. A megbeszélések után a külügyminisztereknek bemutatták a szovjet—olasz diplomáciai kapcsolatok 1917-től 1984-ig terjedő történetét dokumentáló kötetet. Ezután Andreotti ebédet adott vendége tiszteletére. Ezen az olasz politikai, társadalmi, gazdasági és pénzügyi élet több képviselője is részt vett. A szovjet külügyminisztert kedd este fogadta Craxi miniszterelnök. Urban a kiutasításról A washingtoni kormány nem tagadja, hogy a Lengyelországból kiutasított amerikai katonai attasé kémkedett — állapította meg keddi sajtóértekezletén Jerzy Urban — Washingtonban ugyanis nem kérdőjelezték meg a Friderick IViper ezredes kiutasításáról hozott lengyel döntés jogosságát. S minthogy ugyanakkor a válaszlépésként kiutasított lengyel katonai attasé, Zygmunt Szymanski ezredes ellen az amerikai fél semmilyen vádat sem hozott fel. így Urban szerint egyszerűen megtorlásról van szó. A kormányszóvivő kijelentette: Washington — úgy látszik — ürügyet keres a kétoldalú kapcsolatok megrontására, mert az amerikai tiszt feltűnően, úgy fényképezte a lengyel katonai objektumokat, hogy tetten érjék. Francia bányakatasztrófa Fabius francia miniszterelnök kedden délelőtt látogatást tett a lotharingiai Forbachban, melynek közelében hétfőn súlyos bányaszerencsétlenség történt, s a valószínűleg sújtólég okozta robbanás következtében ZZ bányász életét vesztette, 103 pedig megsérült. A robbanás, amely tíz év óta a legsúlyosabb bányakatasztrófa Franciaországban, nagy megdöbbenést keltett a közvéleményben. A környezetvédelem leiadatai a VII. ötéves tervben (Folytatás az 1. oldalról) Az élővilág megóvása érdekében a VI. ötéves tervidőszakban mintegy 70 ezer hektárral növekszik a védett területek nagysága, 340 vadon élő növényfajt és 153 gerinctelen állatfajt részesítettek védelemben. A hulladékgazdálkodás eredményei közé sorolható, hogy a hasznosított másodnyersanyagok értéke a VI. ötéves tervidőszak végére 65—70 százalékkal nő, s lassan terjednek a „hulladékszegény” technológiák. A hulladékok kezelésének, ártalmatlanításának módszerei is jelentősen fei- lődtek. A környezetvédelmi tervek azonban mindezek ellenére nem teljesültek kellőképpen : a szennyező anyagok kibocsátásának csökkentése az esetek többségében nem éri el a tervezett mértéket. A megelőzés helyett még mindig az utólagos beavatkozás a jellemző — a ráfordítások ilyenkor rendszerint már lényegesen magasabbak, mint a megelőzés költségei —, a. gazdaságpolitikai döntésekben nem érvényesülnek megfelelően a környezetvédelmi szempontok. A gépek, berendezések, járművek elöregedése a számítottnál jobban növelte a környezetre rótt terheket, a viszonylag lassúbb ütemű technikai fejlődés miatt pedig nem terjedtek el kellőképpen a környezetkímélő eljárások. A VII. ötéves tervidőszakban a környezetminőség megőrzésére csak akkor számíthatunk — állapította meg a tanács —. ha a környezetszennyezés megelőzése a társadalmi-gazdasági élet minden területén előtérbe kerül és általánossá válik. A vitában rámutattak arra is, hogy minden eddiginél nagyobb szükség van a feladatok rangsorolására, öt súlyponti témakört határoztak meg, ezek szerint n VII. ötéves tervidőszakban fokozott figyelmet kell fordítani az emberi életminőséget legjobban befolyásoló levegő- és viztisztaságra, valamint a hulladékgazdálkodásra, a termőföld védelmére és a természeti értékek megőrzésére. A levegő tisztaságának védelmére további 25 százalékkal kell csökkenteni az ipari üzemek által kibocsátott szilárd szennyezőanyagok mennyiségét, a legjelentősebb szennyezést okozó közúti közlekedésben pedig műszaki és forgalomszervezési intézkedésekkel kell mérsékelni a levegőbe jutó szennyező anyagokat. A VII. ötéves tervidőszakban a vízminőség általános javítására — anyagi lehetőségek híján — még nem kerülhet sor, reális célként tűzhető ki viszont a vízminőség romlásának megállítása, illetve — ahol az különösen indokolt — a víz minőségének javítása. A keletkező hulladék csökkentése érdekében tovább kell keresni a viszonylag kisebb ráfordításokat igénylő, szervezési intézkedésekkel megvalósítható módszereket, előnyben részesítve a hulladékszegény technológiákat. A környezetszennyezés megakadályozására szükséges a hulladékokat ártalmatlanító berendezések jelentős fejlesztése. A természeti értékek megőrzéséhez hozzájárulhat, ha meggyorsítják a területek védetté nyilvánítását, az élővilág és a talaj védelme pedig szükségessé teszi az erdőterületek gyorsabb — összesen mintegy 10 ezer hektáros — növelését. A tanács kijelölte azokat a földrajzi régiókat is, amelyek védelmével kiemelten kell foglalkozni az elkövetkező években. Ezek közé tartozik a Balaton; a fővárosi agglomeráció; Tata, Tatabánya,. Oroszlány és a Duna menti ipari sáv; a közép- dunántúli iparvidék; Pécs, Komló, Nagyharsány, Bere- mend, Mohács térsége. a Sajó völgye és a Velencei-tó. VEGYÉSZT HFV Autószerviz ANALITIKAI Leányvállalat hevesi LABORATORIUMautószervizébe VEZETŐNEK adminisztratív munkakörbe KERES NŐI MUNKAERŐT a Szakszolgálati Állomás GYÖNGYÖS, FELVESZ. Vármegyeház tér 1. Jelentkezni lehet: Tel.: 11-134 a szervizvezetőnél. BRÜSSZEL Széles körű nemzetközi társadalmi tanácskozás kezdődik csütörtökön Belgiumban az európai békéről és biztonságról Kezdeményezője az Európai Biztonság és Együttműködés Nemzetközi Bizottsága, amely belga politikai pártok, szak- szervezetek. egyetemek és tudományos intézmények, egyházi és békemozgalmi szervezetek támogatásával és közreműködésével hasonló jellegű társadalmi szervezetek képviselőiit hívta össze Európa húszegynéhány országából, hogy földrészünk békéjéről és biztonságáról tanácskozzanak a nagy jelentőségű újabb genfi szovjet—amerikai tárgyalások előtt, kifejezésre juttatva az európai népek békevágyát. BEJRUT Az ENSZ Biztonsági Tanácsának sürgős ülését előkészítő New York-i lépésekkel párhuzamosan Libanon fokozott diplomáciai erőfeszítéseket tesz, hogy a nemzetközi közvélemény és a külföldi kormányok segítségével elérje az izraeli megszállók erőszakos cselekményeinek, 3 polgári lakosságot sújtó megtorló akcióinak leállítását. A bejrú*i külügyminisztérium vezető tisztségviselői e célból kedden sorozatos megbeszéléseket folytattak a Biztonsági Tanács állandó tagállamainak libanoni képviselőivel és több más ország nagykövetével. WASHINGTON Az amerikai szenátus két tagja szerint az amerikai hatóságok nem tették meg a szükséges lépéseket az auschwitzi tömeggyilkos orvos, Joseph Mengele felkutatására, holott a hetvenes években a Központi Hírszerző Hivatal, a CIA és más hatóságok olyan dokumentumok birtokába jutottak, amelyek nemcsak Mengele tartózkodási helyéről tartalmaztak adatokat, hanem azt is jelezték, hogy része van az illegális kábítószer-kereskedelemben. A szenátorok '-ed- den Washingtonban sajtókonferencián ismertették ezeket a titkos okmányokat. ■—{ Külpolitikai kommentárunk Pakisztáni voksok TÖBB EZER EMBERT LETARTÓZTATTAK, hat tüntetőt pedig agyonlőttek — első pillantásra íme, ennyi a pakisztáni választások mérlege. Ám ami az ellenzék által eleve megkérdőjelezett politikai mérleget — vagyis a választások végeredményét — illeti, a katonai rendszer számára korántsem kecsegtető a voksok megoszlása. A hírek szerint a mandátumra pályázó 12 miniszter közül négy — a többi között a hadügyi tárca birtokosa — elveszítette képviselői helyét a 237 tagú parlamentben. Kibukott a legnépesebb pakisztáni város, Karachi polgármestere is. A Mozgalom a Demokrácia Helyreállításáért elnevezésű szövetségben 11 ellenzéki párt és csoportosulás tömörült. Ök kezdettől fogva bojkottra szólították föl az ország 34 millió választópolgárát. Tervük részben sikerült is; különösen a városokban — ahol kevésbé tartottak a megtorlástól — rendkívül kevesen keresték föl az urnákat. Az első jelentések arról számoltak be, hogy a választásra jogosultaknak mindössze 30—50 százaléka adta le a voksát. NEM CSODA, hogy bizonyos érdektelenség kísérte a választási komédiát. Amióta Pakisztán önállóvá vált — nem egészen négy évtizede —, csaknem 30 év a katonai diktatúrák uralmának jegyében telt el. Ziaul Hak tábornok 1977-ben ragadta magához a hatalmat, mégpedig olyan tekintélyes polgári politikustól, mint Ali Bhutto. Mint az általában lenni szokott, a tábornok annak idején elkötelezte magát a polgári demokrácia helyreállítása mellett, de mind ez idáig nem tett érte semmit. A katonai diktatúra a mostani választásokon sem mutatott engedékenységet. A pártok indulását nem engedélyezték, csakis olyan „jó muzulmánok” kerülhettek föl a listákra, akik Hak rendszerével szemben lojalitást mutatnak, s a tábornokok parancsát gondolkodás nélkül teljesítik. Közülük kerülnek ki a Hakhoz hű parlament tagjai, akik lényegében csak szentesítik a katonai rendszer törvényeit. Pakisztán helyzete különösen az utóbbi években alaposan fölértékelődött. Washington számára nagy fontosságú, hogy olyan emberekből álljon az iszla- mabadi vezetés, akik az USA stratégiáját hűen képviselik a térségben. ZIAUL HAK HÜ SZÖVETSÉGES. Nem mintha némely washingtoni politikus számára nem lenne kedvezőbb, ha az iszlamabadi rezsimet szalonképesebb színben tüntethetnék föl. Egyelőre azonban a választási komédia is elegendő ahhoz, hogy az Egyesült Államok bizonyos aggodalmas köreit meggyőzzék a pakisztáni helyzet demokratizálásáról. A most lezajlott erőpróba szépséghibáiról természetesen kevés szó esik az óceánon túl... G Y APA Y DÉNES Meddig drágul a dollár? Tovább drágul, vagy hirtelen zuhanásba kezd a dollár? Elérheti-e, és ha igen, mikor, a 4 nyugatnémet márkás, vagy a 12 francia frankos a három svájci frankos álomhatárt? A szakértőik többsége elképzelhetőnek tartja ezt, állítván hogy egyelőre folytatódik a zöldhasú szárnyalása fölfelé. A pénzpiacok eufórikus hangulatát az amerikai gazdaság jövőjébe vetett általános bizalom, illetve az eddigi pénzpiaci történések váltották ki. Tizenhárom éve nem látott mélypontra zuhant az elmúlt hetekben a nyugatnémet márka értéke, a néhány éve még három dollárt érő brit font pedig alig 1,1 dollárért cserél gazdát. A francia frank, amelyből 1980-ban még 5- öt kellett adni egy dollárért. februárra átlépte a 10- es 'határt. A tőzsdén „minden idők újabb csúcsaira” számítanak, mert Reagan amerikai elnök és az amerikai központi bank szerepét betöltő FED elnöke egyaránt kizárta. hogy az Egyesült Államokban bármilyen pénzpolitikai fordulat bekövetkezzék. Washington elsőrendű feladatnak tekinti, hogy a mérsékelt gazdasági növekedés mellett kordában tartsa az inflációt, fenntartsa a mérsékelt gazdasági növekedést. A dollár árfolyamát befolyásoló bankkamatok további mérséklődése így nem várható — vonták le ebből a következtetést a tőzsdéken. A dollár mostani magasrepülésének másik közvetlen oka, hogy a központi bankok képtelenek valutapiaci beavatkozásaikkal megtörni előretörését — vagy talán nem is törekednek erre eléggé. A minap a Bundesbank csaknem negyedmilliárd márka felvásárlásával akarta keresettebbé tenni a márkát, megfékezni a dollár drágulását — a hatás alig néhány óráig volt csak érezhető a pénzpiacon. Az amerikai központi bank is lépett — állítólag 50 millió dollárt dobott a piacra a dollárláz megfékezésére — csepp a tengerben. Az amerikai pénzügyi irányítás a sikertelen akcióban eddigi gyakorlatának igazolását látta és újólag közölte: a jegybankok legfeljebb csak a szélsőséges árfolyamingadozásokat csillapíthatják. A pénzpiaci intervenciókat az amerikai kormányzat mindig is szükségtelen és a szabadpiaci elvekkel ellentétes eszköznek tekintette. Az Egyesült Államokat nem zavarja a kereskedelmi mérleg idén várható 15C milliárd dollár körüli hiánya, amíg nincsenek bajok a fizetési mérleggel. Az államháztartás 220 milliárdos hiánya sem aggasztó, hiszen a beáramló tőke betömi a költségvetés lyukait. Az amerikai pénz drágulási folyamata a szövetségesek aggodalmát erősíti. Újabban az importált infláció veszélyét hangsúlyozzák, mivel dollárban számolják el például a nyugatnémet behozatal kétharmadát, vagy az olasz import 40 százalékát. Egyre kevesebben emlegetik, hogy a drága dollár jóvoltából jutott óriási bevételi többlethez például Anglia az olajeladások révén, illetve ennek révén növelte Olaszország tavaly nem kevesebb mint 70 százalékkal a tengerentúlra irányuló kivitelét, és mérsékelte Franciaország — 50 milliárd frankról 19-re — 'külkereskedelmi mérlegének hiányát. Azént is esik mind kevesebb szó a múlt évi export- előretörésről, { mert . egyre valószínűbbnek tartják Nyu- gat-Európában az amerikai kereskedelmi korlátozásokat, éppen a nyugat-európai vállalatok exportesélyei gyors javulásának ellensúlyozására. Ha a korlátozások bekövetkeznek, a kérdést úgy kell majd feltenni: meddig zuhanhat a dollár? Ha exportjuk hirtelen visszaesne, még az idénre tervezett szerény mértékű növekedés is veszélybe kerülne, s aligha csökkenhetne a munkanélküliség. A szakértők többsége nem tartja valószínűnek, hogy a 30 százalékkal túlértékelt dollár az idén valamelyest is veszít az értékéből, de nem zárja ki egy esetleges jövő évi fordulat lehetőségét. Árfolyam- zuhanást idézhet elő, ha az agrárlobby, vagy mondjuk az amerikai gépkocsiipar rábírja a kereskedelmi megszorításokra a kományzatot, vagy ha változik a beruházók hangulata, ha az amerikai és a nyugat-európai tőke elfordul a drága dollártól. Ez persze csak középtávú perspektíva, egyelőre a dollár csúcsokat állít föl a tőzsdéken. Marton János