Népújság, 1985. február (36. évfolyam, 26-49. szám)
1985-02-01 / 26. szám
NÉPÚJSÁG, 1985. február 1., péntek 3 Változatok Voláo-téoiara Ma, február elsején felszállt a magyar városlakó a helyi buszra, és kettőt fizet, egyet kap. Két eddigi jegy árát, ami mosit egyet ér. Ez a gazdaság törvényszerűsége, másképp nem kifizetődő a helyi autóbusz, különben gyalogolhatnánk. Városlakó tudomásul vette és fizeti. Ámde! iHa már megfizeti, akkor legyen vége némely városok helyi autóbuszjáratain a parlagi állapotnak. Ha az utas most megfizeti az árát ... akkor — valamit valamiért, ezt már a római jog is leírta! — tisztes ellenszolgáltatást vár. A sejtelmes közlekedési információk helyett például korrekt tájékoztatást. Az afféle „Járat közlekedik tízpercenként!” szövegek eltüntetését. Mert ugyebár azt az utas sosem tudhatta, hogy mikor van a tízperc. Ha az 5 karórájára nézett, már tizenöt is elmúlt, de mit szólhatott?! Ö sietett, a forgalmista mesz- sze volt, vagy másképp járt az órája. Mellébeszélésre az alkalom ezernyi. Például az, hogy a várakozás a forgalmi lámpáknál „elveri” az időt, mert a lámpákat nem léhet kiszámítani. Csakhogy az indítóállomáson nincs forgalmi lampa. mégsem tízpercenként indulnak a járatok, mint a cseles kis táblácskák hidegvérrel hirdetik. Az is jó, amikor idő előtt öt perccel, ám az indítóállomástól húsz méternyire beáll a kocsi, a pilóta előveszi a Népsportot, feltűnő érdeklődéssel és nyakkendősen olvassa, miközben az eső szépen zuhog, a szél felső C-hangon süvít és vagy harminc utas ká>- romkodiik. hogy „De szereti a sportot sofőrkém, a drága!?” Más változatok a városi közlekedésszervezet gyönyörűségéről: Beülsz az ülésre és lábad szépen a nyakadba veszed. A fakírmód utazás oka Magyarhoniban egy vödör meg egy cirokseprű. ami, ugye, kényelmetlen a vezetőfülkében, ezért a Volánpilóta hátrateszi, emígyen: „Na, húzza fel a lábát, papa, nem született maga grófnak!” De, hogy a közjátékot meg ne unjuk, vödör helyett néha hat darab járatjelző tábla miatt ülsz félülepan. További variációk Volán-témára: 1. Táblák porosak, utazás ruhakefével; 2. Táblák fémből vannak, sarkuk mint a disznóölőkés, fékezésikor frász kerülget; 3. Kocsipadló olajos, utas balettáncos. Jó betétszám: a részeg ember. Beesik melléd, cuppanós, rumízű puszit ád, mert: „Szeressük egymást, gyerekek!” és aranyosan feleséged nagysasszony tomporára csap, hogy: „Neked van jó csajod, haver, nem annak a morcos kalaposnak, nézzed csak, ott ülnek a busz farában!” És még boldog is vagy, mert nem ró- kázott le. Pedig Kosztolányi Dezső már 1932-ben megírta az „Alakok”-ban — az egyik legremekebb magyar portrékötetben —, hogy a helyi kalauz szerint: „Ittas egyének nem szállhatnak föl. Ez tilos és le kell őket szállítani !” Végül is: szervezni tudni kell! Főképpen olyasmit megszervezni, amihez nem kell státus meg béralap, csak — ész! Mivelhogy egy megyei Volán-igazgató fizetése azért több, mint a buszsofőröké, hogy több legyen a fejében is: ötlet, rugalmasság, lényeglátás. Meg politikai érzék is, hogy tunya szervezés miatt ne rontsa a közhangulatot. Kemény gazdasági helyzetünkben kemény a követelmény is : csak rátermett közlekedési vezető maradhat a helyén. Ez ma egyik legfontosabb változat Volán-témára! F. D. VALÓBAN NEM HIÁNYZIK? Az egyszemélyes kisvállalat Amikor 1982 júliusában napvilágot látott a rendelet, ami zöld utat biztosított a kisvállalkozásoknak, többen értetlenül álltak az űj lehetőség előtt. Nem értették pontosan, hogy mely irányba nyíltak meg a sorompók. Azt kérdezték, hogy hová is vezet ez az út? Ügyes szakemberek s ügyeskedő kontárok kaptak a lehetőségen, s mindent egy lapra feltéve belevágtak. Az előbbiek többsége ma sem bánja, az utóbbiak legnagyobb része belebukott az üzletbe. Az egri Kis László, aki rádió-, televízióműszerész, az előbbiek táborába tartozik. Nem bánta, hogy a szakmában tizenöt év alatt összespórolt pénzét befektette, s nem egy Mercedest vagy egy hobbitelket vásárolt, hanem egy kis műhelyt a Széchenyi utcában. — Amikor a Gelka átszervezéséről kezdtek beszélni, éreztem, hogy valamit változtatnom kell — mondta. — Úgy gondoltam, hogy több mint másfél évtizedes tapasztalatomat, amit a nagy- vállalatnál töltöttem, kisiparosként is hasznosítani tudom. Csak azt kellett észre- vennem, hogy milyen gondokkal, s problémákkal küszködnek a szervizek. Ha én önállóként azokon tudok változtatni, már nyertem. S eddig úgy gondolom, mindez sikerült. Ami pedig még erőt adott a kezdéshez, az az ügyfelek bizalma volt. Több esetben hozzám ragaszkodtak. Nem úgy adták le a rendelést, hogy jöjjön ki egy szerelő, hanem azt mondták: küldjék a Kis Lászlót. Több szakmai versenyen nem kis büszkeségre okot adó eredményt értem már el. Ám, a legnagyobb elismerésnek mindig az ügyfelek hozzám való ragaszkodását tartottam. — S mi volt az, amit „csak” észre kellett venni a Gelkánál? — Legelsősorban azt kellett elérnem, hogy ne küzd- jek anyag- és alkatrészhiánnyal. Ezzel volt ugyanis a legtöhb probléma. A másik fontos dolog pedig a munkaszervezés. Akkor kell menni, amikor az ügyfél egyébként is otthon van. Ne kelljen azért senkinek szabadságot kivennie, mert elromlott a televíziója. — Milyen tapasztalatokat tudott még hasznosítani? — Annak idején engem bíztak meg az átalánydíjas javítások megszervezésével. Volt olyan hónap, hogy száz szerződést kötöttem. Az ilyen s egyéb hasonló kedvezményeket én is bevezettem. Megszereztem a garanciális készülékek javításának a jogát. Elértem, hogy ugyanazokkal a feltételekkel, leGyémántszerszám Sokak szerint egy ország ipari fejlettségét azon is le lehet mérni, hogy mennyi gyémánt alapanyagú szerszámmal dolgozik. Hazánk a közepes felhasználókhoz tartozik. A Gránit Csiszolószerszám és Kőedénygyártó Vállalat gyémántszerszám- üzemében különféle típusú gyémántszerszám készül a fogorvosi szakmához, huzal- gyártáshoz, a gépipar részére stb. Az üzemben évente nyolcvan kilogramm ipari gyémántot használnak fel a szerszámok gyártásához. Felvételünk a galvánüzemben készült (MTI fotó — Balaton József felv.) Táskák, bőráruk — exportra Már januárban útnak imKÖRKÉRDÉS AZ ÉPÍTŐKHÖZ Miért (nem) szól hozzá? dúlt a Minőségi Bőrdíszműves Szövetkezet idei első -exportszállítmánya az NSZK- ba, ahova ebben az évben mintegy 2 millió márka értékű női és szabadidő-táskát, fotós és aktatáskát, valamint sok egyéb apró árut, pénztárcát, szemüvegtartót, irattartót szállítanak. Az évente 100 millió forint értékű bőrdísaműárut készítő szövetkezet termékeinek 35 százaléka jut el a tőkés országokba, s ez az arány folyamatosan növekszik. A bővülő igényeknek csak úgy képesek eleget tenni, hia rendszeresen felülvizsgálják termékeik körét, s a gazdaságtalan, korszerűtlen modelleket újakkal váltják fel. A belső tartalékok kiaknázására termelékenységi vizsgálatot tartothetőségekkel rendelkezem, mint egy kisvállalat. A nyugdíjasoknak részletfizetési kedvezményt adok. S még egy nagyon fontos dolgot tűztem ki célul: nincs lehetetlen. Azokat a készülékeket is megjavítom, amelyeket a szervizek már nem vállalnak. Elsősorban azokra a 15—20 éves televíziókra gondolok, amelyek elsősorban az idősebbeknek, az alacsonyabb jövedelemmel rendelkezőknek jelentik a szórakozást nap mint nap. De ezen túlmenően is elvállalok szinte minden munkát, ami az elektromos készülékek javításával összefügg. Nemrégiben például egy riasztóberendezést hoztak a biztosítótól, azzal, hogy sehol nem boldogulnak vele. Nekem sikerült. — Tudhatunk-e valamit mindennek az anyagi oldaláról is? — Nem panaszkodhatom. Egy dolgot azonban mindig szem előtt tartottam. Nem akartam azonnal meggazdagodni, s nem törekedtem arra sem, hogy mielőbb kivetak: termékeiknek mintegy félét elemezték. A tapasztalatokat felhasználva több kisgépet állítottak üzembe, gépesítették például a zár- felrakást és átcsoportosítottak több munkafolyamatot is. Mindettől azt várják, hogy az érintett cikkek termelékenysége 20—25 százalékkal növekszik, ami mintegy 1 millió forint költségcsökkentést eredményez, még az idén. A szövetkezet a divatot követve új, várhatóan kelendő termékcsaládot dolgozott kl. A tervek szerint még ebben az évben megjelennek a piacon a nosztalgia-bőröndök, a kézitáskák, a patkóerszények, a cigaret- tatartók, a fotóstáskák. Az új termékcsalád tagjai* a 20- as, 30-as éveket idézik. hessem az indulásnál befektetett tőkét. Mindig azt tartottam, hogy előbb tegyen le valamit az ember az asztalira, s csak azután kezdje megszámolni a bevételt. Nem szabad türelmetlennek lenni. Egy biztos jövőt akarok megalapozni önmagam s a családom számára. — A Gelka jogutódjánál, az ELKO-nál nem sajnálták, hogy elmegy egy ilyen agilis, tettre, munkára mindig kész fiatal szakember? — Ha sajnálták is, különösképpen nem marasztaltak. Azóta tudom. hogy többen megváltak a cégtől, s ki így, ki úgy keresi a boldogulás útját. Én ezt választottam. s nem bántam meg. Nem marasztalták, ö meg fogta, s kivette a közösből a legértékesebbet, amit adhatott — a munkáját —, s továbbállt. Vajon tényleg le lehet mondani ilyen könnyen egy, a valóban munkájáért élő emberről? Vajon igazán nem hiányzik...? Kis Szabó Ervin — Miért (nem) szól hozzá a termelési tanácskozáson ? Ezzel a kérdéssel fordultam a Heves megyei Állami Építőipari Vállalat néhány dolgozójához. A „mini” közvélemény-kutatásból kiderült: a megkérdezettek fele, ha nem is rendszeresen, de kimondja véleményét a munkahelyi értekezleteken. De ez az arány még mindig messze elmarad attól, amit a vezetőség szeretne. Ezért mindenekelőtt arra voltam kiváncsi: mi „bénítja meg" a másik ötvenszázalék nyelvét? Sok az adathalmaz — Az űj munkavállalóknál például az ismerethiány — mondja Tóth Ferenc, az egri főépítésvezetőség segédmunkása. — Nemrég kerültem a vállalathoz, már részt vettem két megbeszélésen, de meg sem mertem muk- ikanni. Pedig az építésvezetőm, meg a cimboráim bíztattak, az igazat megvallva, még mondanivalóm is lett volna, de attól tartottam, hogy valami butaságot találok mondani, amiért kinevetnék. Engem különben az is Zavar, hogy sok számadatot sorolnak fel ilyen alkalmakkor. Megmondom őszintén, hogy nem vagyok tisztában néhány fogalommal. — Melyek azok? — Például: szűkített önköltség, fedezeti hányad, forgóeszköz. Pedig nemcsak én nem végeztem el az általános iskolát, hanem ahogy hallom — rajtam kívül többen is. „Kevés a szókincsem” — Sokszor kerültem olyan helyzetbe, hogy a nyelvem hegyén volt, amit mondani szerettem volna, de nem tudtam kifejezni magam — vallja restelkedő mosollyal Méhi Emil kőműves. — Nagyon kellemetlen ez az érzés. És amikor gondolkodni kezdtem, miért van így, rájöttem: kevés a szókincsem. Aranyikoszorús brigádunkban Vannak olvasott munkások is, nekik könnyebb a beszéd. Az állami építőknél Egyébként a tanácskozások többségét a munkaidő befejezése előtt tartják. Így az ingázók is szóhoz juthatnak, nem kell idegesen nézegetnünk az órát. — Ha az építésvezető vagy üzemvezető nem rendelkezik kellő előadókészséggel, szerintem semmi baj sem származik abból, ha az ő nevében a helyettese vagy fjedig a művezető tájékoztatja a hallgatóságot — mondja Frigyik László termelési osztályvezető. — Egyébként — teszi hozzá — örülünk annak, hogy mostanában eleven a gyűlések légköre, jó a vitakedv a munkahelyeken. A legutóbbi összejövetelen is sok hozzászólás hangzott el. Az előadók a kérdésekre rögtön megadták a választ, ha viszont ők nem tudják megoldani a gondokat, akkor mi intézkedünk Akik nem kertelnek Az elmúlt féléves munkát értékelő megbeszélésen 23 munkahelyi tanácskozást tartottak, összesen 115-en szólaltak fel. Általában a munkaszervezésről, a bérezésről, a szociális ellátásról fejtették ki véleményüket. — Foganatja van az észrevételeinek? — kérdeztem Ferencz Sándor kőműves brigádvezetőt. — Nem szeretek kertelni. Amióta szóvá tettem a gondokát, azóta jók a munka- feltételek. — Így nem lesz baj a vállalások teljesítésével — válaszolja. Ritka az olyan eszmecsere, ahol a dolgozók elismeréssel beszélnek a főnökök munkájáról. Az egri villanyszerelő üzemben azonban más a helyzet. — Elmondtam a termelési tanácskozáson, hogy újabban frissen megkapjuk a politikái és szakszervezeti kiadványokat. Mostanában divatosak nálunk a. brigád- vetélkedők. Ezért kell az írott agitáció... — újságolta Borbás Gábor szakmunkás. Tóth János gyöngyösi lakatos viszont elégedetlen. — Kifogásoltam, hogy nincs megfelelő gyalugépkés és szalagfűrészlap. A válasz: országos hiánycikk. Olyan gyakran hallom, hogy már nem hiszem el. Bezzeg, ha én lennék az anyagbeszerző... ! Mika István
