Népújság, 1985. február (36. évfolyam, 26-49. szám)
1985-02-23 / 45. szám
NÉPÚJSÁG, 1985. február 23., szombat MŰVÉSZETÉS IRODALOM i legnagyobb magyar 1 héten mutatta be a tetei® a Széchenyi István téről szóló filmsorozatált első részét. Kossuth nette elsőként a legnagyobb gyárnak: ez az elnevezés iklődött nemzedékeken át. m véletlenül, hiszen a ma- ir reformtörekvések egyik éteményese volt, aki nagy- kű felajánlásaival, munkával a honi fejlődés elő- rozdítója volt. Képeink tthyány Gyula festőmű- 12 grafikáiról készültek, nek képeit — halála óta szőr — a Hatvani Galéria ■Xatta be az elmúlt esztendő ón. A gyermekkor: kézcsók a dművesnek (balra fent) A magyar lósport fel- ágoztatója (jobbra fent) Az Akadémia megalaása (balra középen) Duna-szabályozás lira lent) A Nemzeti Kaszinó létre- íása (jobbra középen) A Lánchíd felépítése bbra lent) Szabó Sándor reprodukciói) i ! nézelődött; jött kimért tempóban, igyekezve, rendesen. Ahogy itt áll, türelmesen várakozva, senkivel sem törődve, mondhatnám, a reá váró feladatra összpontosít; de csak úgy Ein: mintha lelkileg készülne a munkára, ötven év körüli lehet, ősz hajszálak tapadnak halántékára, bajsza is deresedő, arca pirospozsgás. Kisiparos. Vagy szövetkezeti dolgozó? Valamilyen szerviz Eilkalmazottja? önrezsiben álldogál itt vagy órabérben? Érdeke, hogy sietve dologhoz lásson, vagy minden kényelemben töltött perc talált forintokat fial? Ezt próbálom kitalálni, de rájövök, hogy feleslegesen, mert akár a maga ura ez az ember, akár vállalati dolgozó, egyaránt lelkiismeretes. Hiszen nem ruhadarabjai szerint pedáns, hanem viselkedésében eiz. Bárhová megy is most, bármit végez is majd, pontos lesz, gondos és megbízható. Nem fogja összecsapni a munkát. Nem mímeli majd a buzgalmat, valóban buzgólkodni fog. Nem is tehet másként; ilyen a természete; így élte le eddigi életét is: szorgosan, becsülettel, szerényen, tisztán. Hogy közben gazdag lett-e vagy szegény maradt? Nem tudom. Aligha vetheti fel a pénz. nem a villatulajdonos, a drága autókat évente cserélgető mesterek fajtájából való. Neki mindig a lelkiismeretesen ellátott feladat volt az első, nem pedig a harácsolás. Na, na! — figyelmeztetem njagam a huzatos, műfényben úszó föld alatti csarnokban. — Na, na! Ilyen eszményi képet festeni csupán annak alapján, hogy egy fényesre suvikszolt bakancsot látsz? Hogy a tisztára mosott munkaruha flóraszept szagát érzed? Hogy egy avitt kalap megbecsülése elérzé- kenyít? Nem, nem túlzás, védem az elképzelt jellemeket. Akinek ekkora gondja van rá, hogy mások előtt rendesen mutatkozzék, eiz minden tettében ilyen. Ez a pedantéria nem önző, nem tetszelgő, nincs ebben kicsinyesség, merevség, ez a többieknek szól, ez miattunk van, ebből az embertársak megtisztelé- se érződik. Jöhetett volna emberem amúgy porosán, olajosán is az utcára, egyetlen rosszalló pillantás sem érte volna. Hiszen a város tele van a munkájukat rövidebb-hosz- szabb ideig odahagyókkal, akik malterosan, festékesen, kormosán, tisztes munkától bemaszatolódva ugranak be valamilyen hivatalba ügyesbajos dolgukat sebtiben elintézni, vagy önkiszolgáló vendéglőkben, bisztrókban, presszókban falatoznak, söröznek, kávéznak... Nincs ebben semmi megbotránkoztató. A munka nem szégyen. A foglalkozás nyomsüt viselő öltözet sem szégyen. De nem is erről van szó. Ez az iparos nem a többi munkással összehasonlítva tetszik nekem. Pedantériája az emberiség nagy részének mai viselkedésével, megjelenésével szemben rokonszenves. Az emberiség többsége ugyanis rendetlen. Lompös. Hanyag. Felületes. Ügy öltözködik, úgy él. mintha soha nem is hallott volna önés közmegbecsülésről. Szakadt, piszkos, feltűnően bizarr, felcicomázott, hányaveti. Minderre belső összerop- pantsága ösztönzi. Emberem mellé most egy friss mozgású, diplomata táskás úr -, kerül, betekint a metró sötét aiagútjába, lesi, nem villan-e már föl a szerelvény lámpaszeme. Amint sürög-forog, eltákarja előlem a szerszámosládás alakot. Bosszant. Látni szeretném, mert megnyugtat jelenléte, de ez az izgága férfi közénk tolakodott. Mellesleg kifogástalan öltözékű. a feje búbjától a talpáig a drapp szín árnyalatait viseli: kávészín kockás kalapja. hal- ványbEirna sálja, jól szabott teveszőr ' felöltője, mogyorószín pantallója és őzbarna cipője sejteti, hogy nyakkendője és fehérneműje sem bontja meg ezt a harmóniát Maga a velszi herceg. — Kérjük a kedves utast, hogy hagyja el a peron szegélyét! Kérjük a kedves utast... A drapp úr felfigyel, ez neki szód, ott toporog a gumírozott peremen. Hátrál, újra láthatom iparosomat. Még mindig kedvtelve nézem. A velszi herceg kihívó eleganciája nem kápráztatott el. Ez a kínos pontossággal összeválogatott toalett épp oly idegen számomra, mint a gondozatlan- ság. Léghuzat tolul ki az alagútból, csattogva berobog a szerelvény. Néhány pillanatig még szemmel kísérhetem a bajszos mesterembert, míg egyszerű, rendes, pedáns alakja bele nem vész eiz ingerült, sietős tömegbe. Orosz János kiállítása Az Ernst múzeumban látható Orosz Jánosnak, kortárs festészetünk egyik legmarkánsabb arcélű mesterének kiállítása. A vihart kavaró művészek közó tartozik, pál- fordulásaibani is végtelen szenvedély mozgatja. Jelenleg ismét Sturm und Drang szakaszában kínlódja kd új formanyelvének egységét a középkorosztályhoz tartozó, sikeres pályaívű festő. A kor formanyelvének festői végleteiből már főiskolás karában ízelítőt kaphatott Barcsay Jenő, Domanovszky Endre és Főnyi Géza tanítványaként. A főiskola elvégzése után származása, célkitűzései egy- Eiránt a hódmezővásárhelyi iskola felé irányították, ahol hamar feltűnt műveivel. A hatvanas évek elején azonban hosszabb itáliai tanulmány- útján, a reneszánsz művészek harmóniájának hatására a derűs színek, a kiegyensúlyozott, tökéletes rend és szépség hódított tért festészetében, a gyöngéden árnyalt, karakteres arcképekben, melyeknek utolsó rezgései t erőteljes, Piero della Francesca sugallatát máig őrző önarcképe és Latinovits Zoltán arcképe (Színész) főművei — mutatják. 1963-ban Firenzében, 1964-ben Rómában volt nagysikerű kiállítása. Az olaszországi emlékek itthon továbbgyűrűztek munkásságában). egészen a nagyméretű 1968—69-ben festett munkákig. Az öröm azonban elillant, vele az antik harmónia is. FokozatosEin hatalmába kerítették világunk feloldhatatlan ellentmondásai, létbizonytalansága, súlyos fenyegetettségei. írókból álló baráti körének is nagy része lehet abban, hogy a népi szürrealizmus formanyelvébe öltöztette egyre riasztóbb drámai látomásait, a ma visszásságairól, félelmeit az aggasztó jövőről. E formaniyelv már 1979-es nagysikerű Műesamokbeli kiállításán bemutatott művein jelentkezik. Üj képein kiteljesedik. Az érzelmek áradása, néhány lá- gyabb. líraibb hangvételű mű kivételével — amelyekben azonban a gyöngéd színek ellenére is mindenütt megjelenik a gonosz fenyegető szömyállat képében — a dráma felé ível. Ereje gyakran oly nagy, hogy még a kompozíció rendjét, sőt az egyes alakok megformálásának egyöntetűségét is szétszakítja, így a különálló elemek életet élnek a műveken. a tartalmi diszharmóniát a formai diszharmóniával fokozva Művei többértelművé, nehezen megközelíithetőekké váltak a váratlanság, a hasadás. a töredezettség tártaimi és esztótikali értékrendeket szétzúzó világával. Mi az a kényszer, amely szüntelen a torzképek közé űzi, nem hagyja nyugodni? „A mai világ egy magasabb szinten a középkor végletes emberi kiszolgáltatottságát hozza vissza az atomháború, az állandó terrorcselekmények, öldöklés, a fokozódó létbizonytalanság fenyegetésében. Az információk megemészthetetlen áradata riaszt, az események mögött meghúzódó gépemberek egyrészt bábuk, másrészt ítéletvégrehajtók.” Ez az egymásra zúduló élménysor a háttere az „Űj középkor” sorozatnak, melynek nemcsak témái utalnak egy új inkvizícióra, hanem a pokolra utaló, barnákból és vörösekből álló színvilága is. Az alakok és a történések — mint most kiállított műveinek legtöbbjén* — jelképesek, az eltört üvegkoporsóban fekvő holttestek, a bábuk kezükben gyilkoló szerszámokkal, a maszkos ragadozók, a mártíriumság- ra ítélt fátylakba öltözött női szépség a gonosz és az ember harcát szimbolizálják. Az élet nagy színjátékának jelképes ábrázolása a monumentális Jutalomjáték, amely keveretlen tiszta, derűs színvilága ellenére ugyancsak tragikus tartalmak hordozója. Azonos tartalmú, de más megközelítésű az erősen szarkasztikus Éljen a háború című háborúellenes sorozat Stílusa utal a wedmari köztársaság művészeinek társadalomkritikai éllel készített műveire. A tábornokok, a hősök ábrázolásában maró irónia vezeti ecsetjét, épp úgy, mint a Mai mesékben. Figurái kivetkőztek magukból, olyanok, mintha egy „gonosz teleobjektív” láttatná őket. Az emberek saját karikatúrájukként szerepelnek. Itt is megjelennek a szimbólumok, a maszkot viselő összecsavarozott próbababa, a gépi világ metaforája. az arcnélküli űrhajóssal, a nyakkendő®, kamásnis egykori úri világ megtestesítőjével, az ördöggel, a huszár- ruhás Háry Jánossal, a karnélküli bohóccal. A katarzist kiváltó művek mellett az öröm ritkuló pillanatainak tEinúi a fehér különféle tónusaival festett valóságos vagy ideálportréi, amelyek pokoljárása idején is a legnagyobb élő koloristáink között jelölik ki Orosz János helyét (Nana, Apám.) Brestyánszky Ilona ÜJ középkor V :í Bűvölő önarckép
