Népújság, 1985. február (36. évfolyam, 26-49. szám)
1985-02-23 / 45. szám
NÉPÚJSÁG, 1985. február 23., szombat Önállóan a város kapujában Egerszalók, a fiatalodó község Nem igazolódott be azok véleménye, akik az elnéptelenedéstől féltették a magyar falut. A nyolcvanas évek közepére ugyanis a legtöbb helyen abbamaradt a sokáig jelentős elvándorlás. Sőt, a városkörnyéki községekben szívesen teremtenek otthont azok a fiatalok is, akik pedig soha nem éltek faluhelyen. így aztán nemhogy csökken a lakosság, hanem több helyütt már emelkedésről is beszámolnak. Ráadásul úgy, hogy az átlagéletkor alig, vagy egyáltalán nem haladja meg az ötven évet. Ez jellemző többek között a megyeszékhelytől hat kilométerre meghúzódó Egerszalókra is. Nyolc forint négyzetmétere —Nálunk sem túl régen fondult meg az elvándorlók, s a bevándorlók aránya — mondta Batki Istvánné tanácstitkár. — A hatvanas évek első felében — talán amikor a legnagyobb szükség lett volna minden munkáskézre —, sokan elmentek a városba. Nemcsak Egerbe, de Ózdra, Miskolcra, Kazinc. barcikára is. Aztán a tsz-szer- vezésen már túl, amikor kezdett erősödni a helyi legnagyobb munkaadó, úgy csökkent az innen elkívánkozók száma. Ez azonban létszám- emelkedést nem jelentett. A tősgyökeresek maradtak, új lakosok viszont nem jöttek. Ezt jelzi' az is, hogy már 1958-ban megvolt az a 13 házhely, amelyeknek ára még a hetvenes évék elején is csak nyolc forint volt négyzeteméterenként, s még. sem kelt el. Alig tizenkét- tizenhárom évvel ezelőtt is, még egy 400 négyszögöles telek ára 9-10 ezer forint volt. — A valódi érdeklődés mikor nőtt meg a szalóki telkek iránt? — Az Ifjúság úton, 1975- ben huszonnyolc, 280 négyszögöles telket alakítottunk ki. Ennek négyzetmétere 28 forintba került akkor, s igen gyorsan elkelt. 17-et nem helybeliek vásároltak meg, hanem egriek, ózdiak, gödiek, szihalmiak, 'kazincbarcikaiak. Éppen ezért úgy gondoltuk, hogy további házhelyeket kínálunk megvásárlásra. Amikor 1979-ben az Ady Endre úton meghirdettünk 10 eladó telket, szinte azonnal elkeltek1. S éreztük, hogy ném szabad abbahagyni az osztást. Ezért az Ifjúság út folytatásaként két újabb utcát nyitottunk, négy sor házzal. Ez év január 1- én egy kivételével gazdára lelt mind a negyvenhét. Űj ABC-óruhóz — Annak az egynek mi lesz a sorsa? — Szándékosan nem adtuk el. Oda egy új ABC-áru. ház építését tervezzük. Ezt igényli az itt élő lakóközösség. — Van-e bölcsőde, óvoda, elegendő iskolai hely, hiszen az új honfoglalók többsége fiatal? — Bölcsődénk nincs, de erre nincs is igény. Az a tapasztalatunk, s ezt támasztotta alá a közvélemény kutatásunk is, hogy a kismamák szívesen otthon maradnak gyermekük hároméves koráig. Az óvodában, az elmúlt év októberében csoportbővítési lehetőséget kaptunk. így ma már ötven gyermek járhat ide. Egyelőre minden óvodás korúnak helyet biztosítunk. Az iskolával az egyetlen gondunk, hogy — egymáshoz közel ugyan, de három helyszínen folyik a tanítás. Tavaly szeptember 1-én avattunk újabb négy tantermet, így a nyolc tanulócsoport kényelmesen elfér, s mindenki délelőtt tanulhat. A napközink három csoportban működik, oda is minden jelentkezőt felveszünk. — Ezek után nemcsak a valóban idilli környezettel magyarázható a község népszerűsége. .. — Azért akad gondunk, megoldásra váró feladatunk is. Az ideköltözők többsége bízik a falu határában lévő, évek óta a szabadba ömlő melegvíz-kút hasznosításában is. Ha ott, a környéken bármiféle megoldás születik, pillanatok alatt üdülőparadicsommá válik Egerszalók. — S az ivóvíz ... ? — A melegvíznek köszönhetjük, hogy már van. Igaz, még csak a falu határáig. A MEBIB-től kaptunk 2,5 millió forintos támogatást arra, hogy a Kerecsend- röl érkező jó minőségű ivóvizet vezessük el a hőfonásig. A további tervek most készülnek — társadalmi munkában —, a Heves megyei Vízmű Vállalatnál. Ezután kezdhetjük a társulat Batki Istvánné: Nem szabad abbahagyni a telekosztást... szervezését. Előzetes számítások szerint 20 ezer forintba kerül telkenként az ivóvíz bevezetése. — Akkor jó néhány helyen többe kerül a víz, mint maga a telek... — Ez így lesz. A lakosságnak azonban nemcsak igényei vannak, hanem áldozni is hajlandó azok beteljesüléséért. — A nemrégiben Egerből kiköltözők is? — Az egykori egriek — s ezt örömmel mondhatom —, előbb-utóbb a szó nemes értelmében véve szalókiakká válnak. A Hangród család nem bánja Az Ifjúsági út 24. szám Hangrád Ernőék portája. Szépen rendben tartott a kert, tiszta az udvar is. Hangrádné fogad bennünket, ő az egyedül otthon tartózkodó. — Azért vagyok itthon — mondja —, mert tésztakészítő kisiparosként dolgozom, s a munkámat a saját konyhámban végzem. — Hogyan kerültek Egerszalókra? — Egerben, a Remenyik Zsigmond utcában laktunk. Nagyon szép lakásunk volt A férjem másfél évig „puhított”, amíg végre rászántam magam erre a változtatásra. Ám ma már, amikor erről esik szó, azt is gyorsan hozzá szoktam tenni, hogy nem bántam meg. — Mi az, amiért jobban érzik itt magukat, mint a megyeszékhely egyik legnépszerűbb utcájában? — Mielőtt Szalók mellett döntöttünk volna, szétnéztünk Kerecsenden, Ostoroson is. Amikor ide jöttünk, s ezt a helyet megláttuk, azonnal rábólintottunk: ez az, amit keresünk. A gyerekeknek — egy kilencéves lányuk, s egy hétéves fiuk van — nagyon jót tett a természet adta szabadság. Én itthon végezhetem a munkámat, a férjem pedig kedvére barkácsolhat. Ez a hobbija. Neki a munkába járás sem jelent nehézséget. Fúrómester az olajosoknál. Mindegy, hogy Egerből, vagy innen utazik munkahelyére. A házzal még lesz munkánk bőven, de most már azért kiépül szépen a környék is. A valódi különbséget azonban nem tudom megfogalmazni. Azt csak érezni lehet. Aki már élt panellakásban, meg hasonló környezetben mint ez itt, csak az tudja igazán, mekkora a különbség. ★ Egerszalók tehát fiatalodik. Méghozzá szimpatikusán. Nem hárítanak mindent a megyeszékhely infrastruktúrájára. önállóan fejlődő, épülő s szépülő község ez. Bővítették az óvodát, az iskolát, tervezik a vízhálózatot, az új ABC-áru- házat. Ezenkívül új a posta is, nemrégiben bekapcsolódhattak a nemzetközi telefon távhívó hálózatba. Épül az ötven adagos étterem. S ha egyszer a melegvíz-forrás hasznosítására is képesek lesznek, akkor... Kis Szabó Ervin Az Ifjúság út ... s annak folytatása Az első lépések—botlások nélkül Ifjak a munkahelyről, a főnökökről és a pénzről Sokukat a munkahelyen éri az első pofon. Hát én nem így képzeltem el ... Ilyen egy főnök? Csak a pénz számítana? Jobb ha befogom a szám? Miért nem mondták el ezeket nekünk? A fiatalok zömében felmerülnek ezek a kérdések röviddel azután, ahogy a kezükbe vették a munkakönyvüket. S a csodálkozásuk mögött az áll: lehet, hogy nem jól készültünk fel, vagy készítettek fel bennünket e nehézségekre? Milyenek hát azok a fiúk és lányok, akik — most még — az iskola védőfalai mögül kacsintgatnak erre az ismeretlen területre? Beszélgető társaim negyedéves gimnazisták, akik még az első lépéseken sem jutottak túl. Először természetesen a majdani munkahelyre terelődik a szó s arra, hogy milyen főnökökkel lenne jó együttműködni. Néhányan már dolgoztak hosszabb-rö- videbb ideig, így természetes, hogy az ott szerzett tapasztalatokat is sorolják. ÉVA: — Kórházban szeretnék dolgozni, ha sikerül! Fontosnak tartom, hogy ott mindnyájunknak ugyanaz legyen a célja, s mindenki aki ott van, azzal menjen oda, hogy erre az egész életét feltette. Lehet, hogÿ nem minden úgy alakul; ahogy elképzelem, de ezt feltétlenül szóvá teszem, s remélem hallgatnak majd rám. Nyilván nem fogom rögtön az asztalt csapkodni, de nem is húzom meg magam. A főnökök? Úgy vélem sok helyen csak arról ismerik meg őket, hogy külön szobájuk és íróasztaluk van. Ezekre semmi szükség. Attól legyen valaki vezető, hogy jól ellátja a feladatát, ért ahhoz, amit csinál. Ne külsődleges jegyek különítsék el a többiektől. AGI: — Ma majd a középiskolában okítom a gyerekeket. akkor csak egyet akarok: hagyják, hogy nyugodtan csináljam az én kis terveimet, ne szóljon bele senki. Már az első időkben is bízzák rám akár a legnagyobb feladatokat is, ne féljenek ettől. Miért ne lehetnének azonos elgondolásai egy tantestület pedagógusainak? Hát nem lenne úgy jobb dolgozni, ha semmiféle nézeteltérés nem adódna köztünk? Ügy hiszem, ennél lényegesebbet nem is kívánhatok. Az is jó lenne, ha egyik felettesünk sem erőltetné ránk a saját véleményét, bízzon a mi helyes meglátásunkban. Persze ez nem túl általános. Ki kell alakítani egy olyan kis csoportot, amely egységes, s így talán ki tudjuk harcolni az igazunkat bárkivel szemben. LACI: — Egy főnök lássa át azt a területet, aminek az irányításával megbízzák. Ne ráncigálja ide-oda feleslegesen az embereket. Mikor egyik nyáron dolgoztam, a felettesem annyit kérdezett meg tőlem, hogy mi az a mikroprocesszor. Ez elemi dolog, dehát ő ennyit tudott... Egészen nevetséges, hogy valaki csak azért vegye fel a fizetését, mert aktákat tologat oda-visszaaz íróasztalán. Abban feltétlenül bízom, bárhova is kerüljek, hogy soha nem kell majd semmiféle „favágó” munkát végeznem csakis komolyabb feladatokkal kell foglalkoznom. ISTVÁN: — Mi azért eléggé a felhőkben járunk. Nyáron egy kórházban tevékenykedtem, és azt láttam, hogy nem ilyen sima minden. Nem lehet nem észre venni, hogy az orvosok között micsoda ellentétek vannak. Próbálták palástolni, de az egymás háta mögött elejtett megjegyzések mindent elárultak. Jobb lett volna, ha ezek szemtől- szembe történnek meg, így lett volna fair play. Megjegyzésére többen is reagáltak. Arról folyt a szó, ki mennyire lesz majd bátor, meri-e akkor is elmondani a véleményét, ha már sok vesztenivalója lesz. AGI:— Minden további nélkül elmondom, ami a bö- gyömben van. Arra azért vigyázok, hogy senkit meg ne bántsak ezzel, tehát megpróbálom megtalálni a módját. ERZSI: — Bölcs mondásnak tartom azt, hogy mindent el lehet mondani, csak azt kell tudni, hogy hol, hogyan, mikor és kinek. Egyébként nem félek semmiféle esetleges következményektől. ÉVA: — Ha nagyon meg vagyok róla győződve, hogy nekem van igazam, akkor kiállók amellett. Az udvariasság azonban nem szenvedhet csorbát. Hogyha ezzel megbántanék valakit, s komolyabb összetűzésre kerülne a sor? Akkor elmennék és talpalnék, mert ottmaradni az egyenlő lenne a pokollal... Az is igaz viszont, hogy engem elég könnyű meggyőzni. ISTVÁN: — Először is megpróbálnám megismerni, hogy milyen a szembenálló fél. Ha meggyőzhető, akkor jó. Ha nem, akkor én is venném a munkakönyvemet. Ha a következő helyen is ilyen emberbe botlanék, hát... akkor már lehet, hogy befognám a szám. Elintézném azzal, hogy mindenki tévedhet, és meghúznám magam. István ezután az orvosi hivatás szépségét, önzetlenségét fejtegeti, de egy pillanatra mégis felvillan a hálapénz kérdése. — Mindenütt megvan az orvosoknál a hálapénz. Most én úgy indulok neki, hogy nem fogadom el. Az megint más, hogyha benne leszek ebben a fogaskerékben... Ügyis csak azt hallja az ember a kollégáktól is, hogy miért nem teszed zsebre, te hülye. Meg sokszor a család is azt duro- zsolja a fülébe, hogy bezzeg azok. Ez azért eléggé kényszeríti az embert. Aztán az is igaz. hogy egy kezdő orvos fizetése igencsak alacsony. De azért úgy vélem, én nem leszek ilyen. AGI: — Lehet, hogy nagyon naivan képzelem el a dolgokat, de ha én katedrára állok csak azzal foglalkozom majd, hogy minél többet verjek a gyerekek fejébe. Nem értem miért kell folyton a pénzt emlegetni? Ma már alig-alig hallunk arról, hogy hivatás- tudat, munkaszeretet, stb. Az is tény viszont, hogy fogalmam sincs róla, menynyi lehet egy tanár fizetése. Mindenesetre egy csöppet sem irigylem Istvánt azért, mert olyan szakmája lesz, hogy esetleg borravalóhoz is hozzájuthat. ÉVA: — Szinte semmit sem beszéltünk még arról, hogy minden pályán az alkotás a legfontosabb. Ezt —azt hiszem — nem is kell megindokolnom. A boríték vastagsága vajmi keveset számít, hiszen előbb-utóbb az embernek csak el kell számolnia önmagával, visz- sza kell néznie a megtett útra. Az anÿagi jólét csak másodlagoi lehet amögött, hogy az ember azt csinálja, amit szeret. A tapasztalatok, az okul- nivalók bőséges tárházát nyújthatná a család is, hiszen a szülők mindnyájan dolgoznak, így egy-egy élményük, problémájuk kézzelfoghatóbbá tehetné ezeket a homályos részeket, fogódzkodókat adhatna az ifjak kezébe. Csakhogy ilyen beszélgetésekre a legritkábban kerül sor, s sokszor a régen elavult mondások irányítják a felnőttek módszereit. ISTVÁN : — Szüléimén meg lehet látni, ha valamilyen nehézség merült fel benn. Ez gyakran előfordul, mert mindketten vezető beosztásban vannak. Ezeket csak egymással vitatják meg. Egyszer-kétszer váltottam szót velük ezekről a dolgokról, de akkor azt mondták, hogy naiv vagyok és majd meglátom, hogy semmi sem lesz így. Hogy miért vagyok naiv az nem derült ki. Az az elvük, hogy lépjek ki az Életbe, tapasztaljak és akkor majd rájövök magam is arra, hogy mi újság. JUDIT: — Nálunk csak az édesapám dolgozik. Nagyon keveset vagyunk együtt — csak hétvégén — mert kollégista vagyok. Ha hazamegyek, akkor az iskolai dolgokról diskurálunk. Apu különben is olyan, hogy magában hordja a bajait, belül intézi eh Mi nem veszünk észre rajta semmit. Egyébként nem hinném, hogy különösebben gondjai lennének. A hosszú eszmecserének csak egyes részleteit lehetett itt bemutatni. A különféle kérdések során sokszor fellángolt a vita, ütköztek az érvek és ellenérvek. Egyvalamiben mindnyájan egyetértettek : jól felkészültek mindenre, nem érheti őket meglepetés. A kép azonban — ahogy én látom — nem világos, igaz, nem is sötét. Felemás. Felemás, mint ahogyan ezek a fiatalok akik egyszer-egyszer már kiválóan meglátják a fonákságokat, s tiszta, éles, kritikus szemmel értékelik azokat, másrészt viszont mintha egy kicsit még álomvilágban élnének. Ez nem baj, ha mi megmutatjuk nekik az utat. Azt, amelyen majd meg kell tenniük az első lépéseket — lehetőleg botladozá- sok nélkül. Sárhegyi István Amiben bíznak a szalókiak: a meleg víz (Fotó: Perl Márton)
