Népújság, 1985. február (36. évfolyam, 26-49. szám)
1985-02-02 / 27. szám
Kőhidi Imre képriportja Borsodnadasd fölött készült a MEFAG Vörös Október szocialista brigádjáról. N éhány héttel ezelőtt történt, még december elején, egy alföldi nagy ipar- vállalat egyik üzemrészében, az ottani pánt- alapszervezet vezetőségi ülésén. A vezetőség azt az előterjesztést tárgyalta meg előzetesen. amely a beszámoló ta§gyűlésre készült öt esztendő munkájáról. Nem egy „kéz” inta az anyagot, többen állították ösz- sze; azt a legterjedelmesdttb és számomra, kívülálló számára is legérdekesebb részt például, amely a vállalat gazdasági helyzetéről, a nehézségeikből való kilábolás lehetőségeiről szólt, egy viszonylag fiatal, harmincöt év körüli közgazdász készítette. Kissé furcsái lot tam, hogy a vezetőségi ütés végén azt a fiatal, lelkes, ötlettel teli közgazdászt hívták meg a beszámoló taggyűlésre, de ebkor még nem töprengtem sokat a megjegyzésen. Csaík az ülés után értettem meg, miről van szó, amikor kettesben maradtam az alapszervezet titkárával, s megjegyeztem: igazán szerencsés helyzetben van egy ilyen testület, amelynek tagjai között egy ilyen „jó fej” akad. A titkár mosolygott: nem. ez az elvtárs nem tagja a vezetőségnek, sőt, még csak nem is párttag. Az igazgatóságon dolgozik, a kereskedelmi osztály helyettes vezetője. Mint kívülállót kérték fiel a beszámoló ösz- szeállításában való közreműködésre, illetve ugyanezt a vállalati pártbizottság pártmegbízatásul adta neki. Hivatali és társadalmi munkája alapján ugyanis meggyőződtek arról, hogy jól felkészült, nagy tapasztalatú. széles látókörű, kreatív alkatú, amellett pár- tonkívüli létére egyértelműen szocialista elkötelezettségű szakember. Pártmunka, pártmegbízatás — egy pár- tonkívülinek? Az eset, bevallom, meglepett. El is meséltem, mint érdekes tapasztalatot pártmunkás ismerőseimnek. Ám kiderült, nem kuriózumról, nem egyedülálló példáról van szó. Megemlítették például, hogy az egyik nagy lakótelepen működő körzeti pártszervezetben — mint oersze másutt is — sok az idős vagy beteg emlber. akik nem szívesen hagyják el lakásukat; még a taggyűlések látogatása alól is fel vannak mentve. Őket a körzeti pártszervezet vezetősége — fölváltva, egymás közt beosztva, de bizonyos rendszerességgel, általában félévenként — sorra látogatja. A látogatók elbeszélgetnek az idős kommunistákkal a város, a lakótelep vagy épp az ország dolgairól, arról, amit azok a rádióban, televízióban látták, hallottak vagy az újságokban olvastak; elmesélik, miről volt szó a legutóbbi taggyűlésen, mi újság a körzetben; meghallgatják panaszaikat, s ha lehet, segítenek, elintéznek nekik egyet s mást. Mindebben nincs semimi különös, sokfelé dívik ez a szép emberi szokás. Ami itt ebben a gyakorlatban többlet; a vezetőség tagjait rendre elkíséri ezekre a Látogatásokra a pántonkívüli körzeti orvos, egy, már maga is a nyugdíjkorhatár felé tartó, egyedülálló asszony. Igaz. az ő hivatásából eredően. ha hívják, ha szükséges máskor is házhoz megy ; ezek az idős párttagok is a betegei. De mégis más az, ha csak vizsgálat céljából, gyógyszert felírni kopogtat be, s más, ha vendégként, kopog- s zeige tő társként. Mellesleg, ilyenkor páciensei jobban kitárulkoznak, ő jobban ki tudja ismerni betegségük természetét, jobban jut idő tanácsra, vigasztaló szóra, mint egy hivatalos futó vizit alkalmával. Igaz, rengeteg szabad ideje rámegy, de nem sajnálja, szívesen teszi. Jellemző, hogy sok meglátogatott beteg, idős ember úgy tudja, a doktornő is tagja a pártnak. Pedig hát nem, „csak” pártmegbízatást teljesít. Az is előfordul nem egy pártszervezetben, hogy a Kossuth-kiadványok terjesztését egy- egy^jártonkívüli munkatársra bízzák; olyanra, akinek a lkatánál, érdeklődésénél, Iroda - lomszeréteténél, olvasáisi kultúrájánál fogva kézenfekvő ez a — lényegében — párt- munka. S van; ahol egy ifjú fotóamatőrt kért meg arra a pártszervezet, hogy állítson össze egy, az intézmény életét-munká- ját bemutató ífényképkiállítást; s ő hobbiját hasznosítva — szinte boldogan tett eleget a kérésnek, nem meditált arról, hogy ez most számára politikai tevékenység, vagy egyszerűen szórakozás. Végeredményben tehát nem ritka eset, hogy egy-egy pártszervezet kérésére pár- torikívüliek is pártmunkát végeznek. Nem tudni, hol. hányán lehetnek; valószínűleg nem nagy tömegekről van szó; de nem is a mennyiség a fontos, hanem maga a tény; az, hogy a szoros értelemben vett pártmunkában sincs áthatolhatatlan, merev válaszfal kommunisták és párton kívüliek szövetségesei között. Fölvetődhet természetesen az a kérdés, hogy ha egyszer ezek az emberek ilyen lelkesen, odaadöao teljesítik azt. amire a helyi pártszervezet felkéri őket. akkor miért pártonkívüliként, miért nem a párt sorain belül teszik ezt? A kérdés jogos. Mellesleg azért is, mert a fenti jó példákkal ellentétben akadnak elszomorító, lehangoló esetek is; olyanok, amikor egyes párttagok kihúzzák magukat a pártmunka, a pártm-egbiza- tások teljesítése alól. Ám a legfontosabb: az MSZMP nyolcszázötvenezres tagsága több onlLnt háromnegyedének van valamilyen pártmunkája. Vagy folyamatos, vagy egyedi, alkalmi, de rendszeresen adott — mindig más és más — megbízatása. De hogy a kérdésre feleljünk: a párton- kívüliként pártmegbízatást teljesítők többségének útja — azöké. akik készek vállalni a párttagsággal járó kötelezettséget is. előbb-utóbb természetesen elvezet a párthoz. A bevezetőben említett Wizgazdászé is; éppen az említettek hatására eszmélt rá a pártszervezet hogy ennek az elvtársnak már rég köztük volna a helye. Az igazság az, hogy csak két éve jött a vállalathoz dól- gozni; korábban is több munkahelyen megfordult, általában olyan hívásoknak engedve, amelyekhez valamiképpen népgazdasági érdek fűződött; ám de igazi helyét nem lelve. sehol sem tudott annyira megmelegedni, hogy a szükséges ismeretség, a közös munkában. tevékenységben eltöltött megfelelően hosszú időtartam alapján ajánlhatták vol- ■ na. Most már úgy tűnik sínen van. s nyugodt szívvel kérheti felvételét a pártba. A legkevésbé sem vadonatúj jelenség az. hagy pártonkívüliek is végeznek pártmunkát, teljesítenek pártmegbízatásokat; hozzátartozik ez a mozgalom nemes tradícióihoz. Gondoljunk csak azoikra az ügyvédekre. akik a múlt rendszer osztálybíróságai előtt védték a bebörtönzött illegális kommunistákat. Azokra az orvosakra, akik bejártak a börtönökbe, s nemcsak gyógyulási hoztak magukkal, hanem információikat is ; vagy kint segítették a Iebukottak családjait a Vörös Segély aktivistáiként. És akik a párt hívó szavára vállalkoztak a háború, a fasizmus elleni fegyveres küzdelemre, életüket kockáztatva vagy fel is áldozva. Nem voltak mind’kommunisták, még: ha sokuk útja törvényszerűen elvezetett is a pártihoz. Nem is szólva azokról, akik a kommunisták kérésére, élére állva egy-egy (helyi közösségnek. segítették a földosztást, az újjáépítést, becsülettel védték a néphatalrnal az ellenforradalmi támadás súlyos napjaiban, szervezték a termelőszövetkezeteket, és így továibb. Pártunknak megbízatásakat teljesítő szövetségesei átmenetet képeznek a kommunisták és azok között a .pártonkívüli százezrek között, akik a tanácsokban és a tömegszervezetekben tevékenykednek, mondhatnánk, kettős kötésben: választóik bizalmából, lakóhelyükön az állampolgárok, munkahelyükön dolgozó vagy tanuló társaik érdekeit képviselve; egyszersmind azonban a párt kérésére is. Kommunisták és pá rton kívüliek egyazon közös ügyért dolgoznak végeiredlménylben : a szocialista társadalom építéséért, népünk boldogulásáért. Ezért nincs abban semimi különleges, ha pártmurtkát végezni, pártmegbízatást tel- , jesíteni látunk pártookívülieket is. Szervezeti kötelezvényük nincs erre, piros tagsági könyv nincs a zsebükben, de meggyőződéssel teszik, amit társadalmi felelősségérzetük, közösségi lelkiismeretük diktál. Koncz István
