Népújság, 1985. január (36. évfolyam, 1-25. szám)
1985-01-12 / 9. szám
6« NÉPÚJSÁG, 1985. január 12., szombat VASÁRNAP: A VÖRÖS-TENGEREN Magyar bnvárok - a világban Több méter fesztávú szárnyaival a Vörös, tengerben vitorlázik a Manta Ezt a kéz alakú korallképződményt az Aka. bai-öbölben fényképezte le ifj. Pásztor Ferenc lusjegyek is felfedezhetők. Amint Cousteau filmjeit az MINDENNAPI NYELVÜNK Csak nyelvhasználati knlnnckndés? A Magyar Nemzet nyelvművelő rovatában megjelent cikk is foglalkozik azzal a nyelvhasználati jelenséggel, amikor a -va, -ve képzős határozói igenév szerepét a -vák, m-vék nyelvtani alakváltozat veszi át. S ezzel kapcsolatban az a cikkíró véleménye, hogy ez a régieskedő igenévi forma elsősorban „a mesterkélt és különcködő költői nyelvhasználat gúnyolására” szolgál (M. Nemzet, 1984. dec. 7.). Valóban csak költői különcködés lenne? Véleményünk szerint: nem. Mai költőink értékes poétikai hagyományt is folytatnak azzal, hogy a -fc többesjellel bővült -vák, -vék határozói igeneves formának tudatosan kulcsszerepet szánnak egy-egy alkotásukban. S abban is hagyomány követői, hogy Arany János és Ady Endre nyomán sajátos stíluseszközként költői mondanivalójuk erősítésére, s bizonyos stílushangulatok érzékelésére használják fel a -vák, -vék képzős igeneves formákat. Sem Arany, sem Ady nem csak a régieskedés, az archaizálás szándékával formálták meg ezeket a költői szövegrészieteket: „Keményen csukódvák egymáshoz ajaki” (Arany: Murány ostroma). — „Küldött az Élet : megfogadtam, /Parancsokat rótt: teljesítvék” (Ady: Felelet az életnek). — „S ezer idegen arccal alszom, / Kik a szemembe temetvék” (Ady: Akit egyszer megláttunk). — A nyelvtani régiesítés sajátos biblikus színt és hangulati többletet is kölcsönöz az alábbi verssoroknak is: „S a megcsúfolt szemek, / Rozsdákkal megírnák” (Ady: A kényszerűség fája). — „Ágyaink színes avarra vetnék” (Ady: őszülő erdők rettegése). — „Hol vérző tetemek mozognak. / Sok századból összefonódvák” (Ady: A gyávaság istenessége). Éppen ezeknek a határozói igeneves alakváltoza‘ok - nak ismeretében sem mester- kéltséget, sem célszerűtlen régieskedést nem kérünk számon 'mai modem költőinktől akkor, amikor ilyen szövegrészleteket olvasunk tőlük: „Az árkok telnék tavaszi vizekkel” (Bóka László: Kozmikus cseléd). Tömörség, művészi sűrítettség költői szép példáját is érzékelhetjük a telítvék szóalakban a telítve vannak nyelvi forma helyett. Egészen korszerű és mai költői mondanivaló közvetítésére szánt versmondatokban is hasznos stíluseszköz a -vák, -vék képzős határozói igenevek felhasználása Garai Gábor, Rónay György, Pákolitz István, Kiss Benedek és Sumo- nyi Zoltán költeményeinek alábbi szövegrészleteiben: „Hét szűk évek letelnék, / nézek a gazdátlan égre” (Garai Gábor: Február). — „Poggyászaink rég összeraknák, / de míg göncölünk eljön értünk, / némi haladékunk maradt, hát / tűnődges- sünk és nézdegéljünk (Rónay György: Nászutasok). — „A földkerekség arzenáljai korszerű fegyverekkel tömpék” (Pákolitz István: Folytatásos). — „A fogak rácsai zárnák” (Kiss Benedek: Zá- poly uramék asztalára). — „Az evangélikus pap-lak / ablakai bezárnák, j mégis beszáll a por” (Sumonyi Zoltán: Nagy Lajos szülőháza helyén). Példáinkat még szaporítani lehetne, de ennyi is elég annak bizonyítására, hogy a -vák, -vék igeneves alakok nem, a különcködő költői nyelvhasználat gúnyolásának szándékával jutottak versbeli kulcsszerepekhez. Barátkozzunk meg mi is velük: versműveltségünk is színesedik általuk. dr. Bakos József A vetítőterein elsötétül; a vásznon, az üvegfalon túl, kék háttér élőitt roncsok. Az Akaibai-öböitben 1967-ben elsüllyedt izraeli, arab hajókat vette munkáiba az enyészet. Az acélcsövek már alig felismerhetők, a rátapadó korallok, zsákállatok, szivacsok .takarásában; időtlen békét sugallóak. Aztán vált a kép: körömnyi, csíkos halacska csipeget a virágállatok halálos ödelésű karjai között, az egész vásznat kitöltő nagyításban. Űjabb váltás: méternél hosszabb muréna tekergőzik a sziklákon. Veszélyes ragadozó: üregéből általában csak feje látszik ki, az óvatlan könnyűbúvárból, ha rálép, öklömnyi darabot ' harap ki. Most: kézből eszik. Húst... De most nem a gyönyörködtetésé a főszerep. Az üvegkaliokában munka folyik. Pásztor Ferenc mondja a képek és a kísérő elektronikus zene „fölé” a Vörös-tengeren készült színes — fantasztikusan szép! — film kísérőszövegét. Amit látunk, — a víz alatti fotósok-filmesek FO- TOSUB-nevű találkozói bizonyítják — az ma a világ- színvonal. Egy területen sem könnyen elérhető. A víz alatti filmezésben egy tenger nélküli ország búvárainak — tévéseinek: szinte csoda ! A „csodáról” a „Pásztorokkal” beszélgetünk. A „Pál utcai fiúk” vörösingeseivel ellentétben ők nem fivérek: apa és fia. Rendezői és operatőrei a forgatócsoport készítette filmeknek, és „mindenesei” a búvárklubnak. A Magyar Televízió Sport- egyesületéhez tartoznak, mint búvárak, és a „Natúra szerkesztőség víz alatti forgatócsoportja” a hivatalos titulusuk. Ifj. Pásztor Ferenc csodáról hallani sem akar: — Csak ötlet kell, és sok meló. A többi előbb-utóbb bejön. — Semmi több? — ötlet kell! Apám híradós volt a hatvanas évek elején ; tudósítania kellett például a Szőnyd úti uszodából, ahol 50 órás nonstop merüléssel kísérleteztek. Vagy a Balatonról, ahol megtalálták egy vízbe zuhant háborús repülőgép roncsait. Adódott az ötlet: víz alatti felvételekkel kell illusztrálni a tényt. Teljesen amatőr feltételek mellett : plexitokba zártak házilag egy Admira felvevőgépet, és kész. Pásztor Ferenc, az apa nem látja mindezt ilyen egyszerűnek : — Az első magyar gyártmányú légzőkészüléket 1959- ben mutatta be a Sportuszodában Hazai László. Ki kell próbálni, ez nyilvánvaló! Az ura már nem volt józan állapotban, Bukfenc is újra és újra az anyját kezdte mesélni, aki Olyan, de olyan jó volt hozzá gyerekkorában, s ez azt jelentette, hgy már eleget ivott. Az asszony mégis kihámozta szavukból, a való helyzetet: a vasutasok nem álltak munkába, a megpakolt vagonok az állomáson vesztegelnek... Bukfenc azt is tudta, hogy azért keresték hiába a vasutasokat otthon, mert azok már előző éjjel az erdőbe rohantak. Azt is elmesélte, hány vasutas hozzátartozóját vitAztt sem tudtam, mi az a ki- egyenlítés, majdnem beszakadt a dobhártyám emiatt — de a víz alatti világ hívása erősebb volt a félelemnél. Másfél év múlva a búvárkodás már rutinmunka volt... és gyönyörűség ma is. Merülni szép tehát; de nemigen akad ma sem mecénás, aki egy-egy búvár közel százerez forintos költségű felszerelését megvenné csak azért, hogy más merüljön vele... Hát még húsz évvel ezelőtt! Ismét ifj. Pásztor Ferenc szál erről: — Aki hazánkban búvárkodni akar, annak először dolgoznia kell. A mi csapatunk merült már olyan kén- hidrogén tartalmú vízben, ahol a víz fölött még lélegezni sem igen lehetett. Ezzel együtt állítom: ezeket a feladatokat pénzért nem vállalja senki. — Hanem? — Csak az álmokért: a tengeri merülések lehetőségéért. Amihez persze bizonyítani kell! Amikor a kubai vizekre „vetődött” a forgató- csoport, Rockenbauer Pál, a Natúra egyik alapítójának szellemi bábáskodása is kellett ahhoz, hogy a kubai televízióval koprodukcióban készült első, közel egyórás film oly emlékezetes sikerré váljon. Ebben a „próba- filmben” már az önálló stíték el a nyilasok, akiket azután a partizánok szabadítottak ki tűzharcban. Most is néhány tüzes golyó süvített a levegőben. A gyerek rég aludt már a lakásban, ők meg a söntésben egyre csak ittak. Motorkerékpár gördült a ház elé, s megverték a redőnyt. Már azt hitték, hogy elléptek a zörgetők, amikor az udvar felől, a konyhaajtóról hangzott a dübörgés. Mire Bukfenc és a vendéglős odaért, Julis, a cselédlány, aki a konyhában aludt, beengedte őket. — Az istenit neki! — hadonászott a köpcösebb —. emberiséget saját környezetszennyezésétől féltő ember alapállása hatja át, Hains Hass pedig a vállalkozó, a kíváncsi ember modellje, úgy a „magyar búvárfilm- nek” is „fazont” kellett adni. Eszmei vázat; valamiféle ars poeticát; Pásztor Fe- rencét: — A legjobban felszerelt kanadai, holland. francia forgatócsoportokkal technikai virtuozitásban nem vehetnénk fel a versenyt. Ami esélyt adhat nekünk, az csak az: alaposabban át kell gondolnunk filmjeinket, és szebben kell megoldani képileg. A mi alapállásunk az: az ember csak vendég a víz alatt, és ezáltal ellesheti a víz alatti világ szigorú törvényszerűségeit, a maga hasznára. De nem élhet visz- sza a vendégjoggal! Kubában belekeveredtünk például egy barrakuda-rajba; állítólag a tenger legvérengzőbb állatai. Megtörtünk egy kishalat az „ennivalókból” — a több ezer fős rajból a barrakuda villanásnyi idő alatt kivágta azt az egyet, amelynek vergődése elárulta gyengeségét. De csak ezt az Kint hagynák az embert ebben a vadidegen városban?! ... — Nincs kiszolgálás! — felelte ellenségesen az asz- szony. — Na, csak üljön le itt nálunk — intette le feleségét a vendéglős. — Mondja, honnan jönnek? — kíváncsiskodott Bukfenc. — Előlük menekülnek, vagy a vasútról szöktek meg? — A fene tudja.. . Adjatok lami harapnivalót is. egy pofa bort. De előtte vaKinyújtott lábbal terpeszkedett szét a széken, nagykabátját magán hagyta. Pocakos, majdnem kopasz fejű, hentesforma embernek látszott. De kisült, hogy koporsógyáros. A másik, a kis vézni emberke, leszegett fejjel ült az asztal mellett, térde között nagy aktatáskát szorongatott. — Valami jó bolt! —csapott az asztalra a koporsógyáros. egyet, és fölöslegesen egyet sem! Valamiből tudják, érzik, azt is, ha az ember tiszta szándékkal közeledik hozzájuk. A fiam már átnézett a manta, a több méter fesztávú rájafaj száján — ko- poltyúján át, pedig az kicsinyét is vitte hasa alatt — ilyenkor a támadót egyszerűen megöleli és megfojtja —. most a szárnyát „csűrve” elvitorlázott a fiam fölött. * Mindehhez a technikán kívül csapat kell. Sőt, elsősorban az. Amelyet a közös vállalkozások hoznak össze hajóstisztből (Herke Géza), vízépítőkből (Munkás András), épületgépészből (Kecskeméti Gábor) vagy profi nehézbúvárból, (mint Borbély Mihály). Közéjük csöppennek műszaki szakértők (mint Szendrei Ferenc) és a tévések is. persze. Péterfai Attila gyártásvezető, Stenszky Gyula vezető operatőr, és segédoperatőre, Szommer Tamás, Falud! Sándor hangmérnök —, aki már a víz alatti zörejeket is rögzíteni tudja. Hatvan napot hánykolódott együtt a csapat a Szantorin felderítésére, az egykori Atlantisz legendája nyomát kutatni induló vitorláson. Megméretés is volt ez; hiszen egy ilyen kis helyen ennyi időt eltöltő gárda tagjainál már jelentéktelen apróságok is számítanak: ki horkol, ki a meleget szereti, ki aluszékonyabb. Hogy mégis egybekovácsolódott a csapat: arra az eredmény lelet a leg.jöbb bizonyíték. A filmek. Amelyekért devizát zsebükben csörgető vevők is jártak nemegyszer a Szabadság téren. S ha eddig a túlszabályozás útvesztőiből még nemigen találtak is ki, a mozifilm minőségű históriák külföldi, és vetitötermi forgalmazása pusztán idő kérdése lehet. Legyen is! — Borunk nincs, csak pezsgő. — Az asszony belenézett a koporsógyáros szemébe, kelletősen perdült meg előtte, s az asztalra tett egy üveg Champagnert. — Áh! En pezsgővel csak a lábamat szoktam mosni, nem a torkomat. — Lehet, kérem, azt is lehet. Nálunk mindent lehet — élénkült föl az asszony. — Julis! — kiáltotta kifelé. — Hozz az úrnak egy lavórt. Julis jó formájú cselédlány volt. Nagyszájú, tizennyolc éves, barna. Amolyan belevaló. Szerette a változatosságot az életben. Volt egy vőlegénye is, egy pék, „jó parti”, s imádta Julist. Ö ugyan nem volt odáig a pékért, de okos belátással a felesége akart lenni. így hát nem feküdt le mindenkivel, nagyon megnézte azt, akinek pénzért „szerelmet” szolgáltat. (Folytatjuk) Szirmok, virágok, koszorúk Az ólomkatona rendíthetet- lensége Elnézést ennek a komoly és szép filmnek az alkotóitól, hogy egy Andersen-me- sét juttattak eszembe: A rendíthetetlen ólomkatonát. Bizonyára azért, mert a Szirmok, virágok, koszorúk című műben is van valami, ami rokonságot mutat azzal a régi, szép lírai történettel. Olyan formában foglalkozik Lugossy L ászló rendező az 1948—49-es forradalom és szabadságharc utóéletével, hogy mítoszokat temet és új legendákat teremt. Á bukott harc főhadnagya, Majláth Ferenc egyike azoknak, akik nem tudják megemészteni a tragikus fordulatot: számukra nincs továbbélés, csak az akasztófa. a börtön vagy a száműzetés billentheti helyre felbomlott világrendjüket. Családja más típusokat is magában foglal: sógora a belügyminisztérium tisztségviselője lesz szabadelvű újságíróból. Egy távoli rokona pedig magas beosztást tölt be a császári adminisztrációban. Udvarhűsége, katonai rangja révén éri el, hogy „megbotlott” hozzátartozóját elbocsássák a kényszerkatonaságból. Hiába minden: túlságosan közeli a tragédia, mindenkiben ott él a nemrég átélt szörnyű élmények sora, megbékélni nem, csak délibábos terveket lehet szőni. így kerül hamarosan Majláth Ferenc a börtönbe, majd később az elmegyógyintézetbe. Rokonságot mutat így ez a figura Széchenyivel, annál is inkább, mert a film hősének neve egy nyílt levél jelenik meg egy svájci lapban, Fölka- varja ez az írás az indulatokat, bár senki sem tudja. — talán még a néző sem — hogy valóban kinek a tollából született meg ez a bizonyos cikk. Mindegy: itt senkin nem lehet változtatni mindenki végérvényesen és megdönthetetlenül az, aki. Az árulás megbocsáthatatlan, hiába a jóindulat az új, terrorisztikus renddel megalkuvó családtagokban, nem tudnak magukban elszámolni a történtekkel. Azzal vigasztalják magukat, hogy reálpolitikus elvek alapján hódoltak be. valójában a magyar ügyet szolgálják, az előrelépést, az Európához való közeledést. Mindegyik sors zsákutca ebben a modellben: a film szereplői közül egyetlenegy sem képes szembeszegülni a körülményekkel, mind - egyik vergődik, de honi terepen képtelen az őszinte életre. Még az elmegyógyintézet sem ad menedéket Majláthnak: önkéntes tűzhalálba menekül vívódásai elől. Elég, mint a rendíthetetlen ólomkatona, s nyomában — mint Andersen meséjében — csak egy parányi ólomszív marad. Hiteles, megrázó ennek a filmnek a története, de egyúttal hordoz magában olyan kimódoltságot, ami miatt Andersen idéződhet fel bennünk. A hatalom természetrajzát úgy ábrázolja a film, hogy közben elfelejtkezni látszik arról, hogy valamilyen módon bele kellene látnunk az emberekbe Persze, a végletes történelmi szituációk belekényszerít- hetik valamilyen merev, „ólomkatonás” szerepekbe a legösszetettebb alakot is. Eleve lejátszottá válik emiatt a „játszma” : nem a konfliktusok, hanem a végzetszerűségek adják meg a film hatását. Gábor László Legyezökorall Kuba partjainál K. I. DÉR ENDRE; Napkelte III/2.
