Népújság, 1985. január (36. évfolyam, 1-25. szám)

1985-01-14 / 10. szám

NÉPÚJSÁG, 1985. január 14., hétfő 3. Költség és környezetvédelem Szállítás és háztáji ágazat: az itt dolgozó kommunistá­kat tömöríti a hatvani Lenin Termelőszövetkezet 3-as szá­mú alapszervezete, amely a napokban tartotta ülését, hogy megvitassa a közelgő XIII. kongresszus irányelve­it, illetve új vezetőséget, tit­kárt válasszon. Igen fontos szerepet tölt be a közös gaz­daság életében mindkét mun­katerület, hiszen a szállítás hatékonyságán múlik példá­ul a legkülönbözőbb termé­nyek gyors, veszteségmentes begyűjtése, a ,.háztáji” pe­dig amennyire növeli a tag­ság személyi jövedelmét, annyira segíti a lakossági el­látást. a piacok áruválasz­tékának bővülését. Barta Antal titkár vitain­dítója — igen helyesen — az idevágó elemekre építve nyújtott tájékoztatót a párt- kongresszus előtt vitára bo­csátott központi állásfogla­lásról. hangsúlyozva, hogy amikor a legkülönbözőbb célkitűzések dolgában kell az alapszervezet tagságának színt vallania, ez végsőben saját sorsuk, jövendőjük megvitatása. És nem csupán gazdasági vetületű gond, ha­nem a társadalmi közérzet, továbbá a nemzetközi helyzet alakulásának, a világbéke ügyének kérdésköre. Érthetően a figyelem kö­zéppontjában álltak a gazda­ságosság fokozását, a szocia­lista tulajdon védelmét célzó ajánlások is ezen a délutá­non, miként feszült tekinte­tek szegeződtek az előadóra, amikor a szocialista demok­rácia szélesítésének szüksé­gét, az öregekkel való foko­zottabb törődést, valamint a fiatalok jövőjéért érzett felelősséget, tenni akarást fejtegette. Az észrevételek, a meg­jegyzések mégis inkább a termelőmunka szférájával voltak kapcsolatosak. Mert Lénárt Lajos energetikus például a fajlagos költségek csökkentésének témakörét Vil 111 boncolgatta, mondván, hogy senki számára nem lehet kö­zömbös. milyen ráfordítással, milyen költséggel termeli meg egy-egy gazdaság a kü­lönböző produktumokat. De nem a divat, hanem a kény­szerítő helyzet hozta felszín­re a taggyűlés során a ter­mészet, az emberi környezet védelmének ügyét is, még­hozzá messzemenő és konk­rét következtetéssel. A Lenin Termelőszövetkezet szétszórt telephelyein, üzemrészeiben összegyűlő, dísztelenkedő hul­ladék ugyanis — miként el­hangzott — nem csupán köz­érzetünkre, szépérzékünkre hat, hanem ugyanakkor fi­gyelmeztet, hogy ezekből más területen talán hasz­nos anyagot lehetne nyerni. Ez utóbbiakból kiderült, hogy az MSZMP Központi Bizottságának ajánlásai to- vábhgondolkozásra serken­tenek, és a tézisekkel való legmélyebb azonosulás kö­zepette is olyan elemekkel bővítik, gazdagítják a vitára bocsátott anyagot, amelyek az egész magyarság érdekeit, ugyanakkor a párt politiká­jának hatékonyabb voltát szolgálják. A taggyűlés to­vábbi feladatait illetően pe­dig jegyezzük még fel: őr­ségváltás következett be az alapszervezet vezetésében. Más, vállható .pártfeladatok miatt megvált tisztétől Bar­ta Antal, akinek munkáját — a tagság egyhangú bizal­mából Kepes Lajos vette át. (moldvay) A Partéiét januári számáról Havasi Ferenc, az MSZMP Politikai Bizottságának tag­ja, a Központi Bizottság tit­kára elemzi a folyóirat idei első számában népgazdasá­gunk helyzetét és az idei célkitűzéseket. Rámutat, hogy 1984 az 1978 óta köve­tett gazdaságpolitika meg­valósításában jelentős állo­másként jellemezhető. Az 1985. évi népgazdasági, terv és állami költségvetés irány­elvei olyan gazdaságpolitika és gazdaságirányítás meg­valósítását tekintik fő célki­tűzésnek, amelynek közép­pontjában a népgazdaság külső pénzügyi egyensúlyi helyzetének további javítása, a gazdaság belső egyensúlyi viszonyainak konszolidálása, a gazdasági növekedés sze­rény élénkítése áll, továbbá az a törekvés, hogy ne csök­kenjen tovább a nemzeti jövedelem belső felhaszná­lása. Váncsa Jenő megvilágítja a magyar mezőgazdaság ta­valyi eredményeit, a telje­sítmények mögötti erőfeszí­téseket. Az utóbbi néhány évben gazdaságpolitikánk közép­pontjában a hetvenes évek­ben megromlott gazdasági egyensúly helyreállítása és megszilárdítása áll. Hoós János a gazdasági prioritá­sok érvényesülésével foglal­kozik és bizonyítja: nem in­dokolt, hogy helyzetünket a kelleténél sötétebbnek lás­suk. A szerkesztőség interjút készített Szabó Imrével, a Hajdú-Bihar megyei Tanács elnökével a tanácsok testü­leti munkájáról, érdekfel­táró, -összéhangoló és -érvé­nyesítő szerepéről, a szak- igazgatás ellenőrzéséről, a tanácsok önállóságának nö­vekedéséről, a tanácstagok közéleti tevékenységéről és társadalmi megDecsül »seről. Nemzeti fej< ídesünk utolsó negyedszázadának egyik leg­fontosabb eredménye, a Párt szövetségi politikájának igen lényeges eleme, hogy a kü­lönböző felekezetű hívők és egyházaik együtt munkál­kodnak a marxistákkal, a nem hívőkkel az ország bol­dogulása és békéje érdeké­ben. Lukács József tanul­mánya a marxisták és hívők közötti együttműködésről és vitáról szól. Az elmúlt négy évtized történetének kiemelkedő idő­szakai közé sorolhatjuk a felszabadulást közvetlenül követő esztendőket, amikor alapvető történelmi átalaku­lás ment végbe hazánkban. Ennek az időszaknak a leg­fontosabb jellemzőiről, nem­zeti történelmünkben elfog­lalt helyéről rendezett ke- rekasztal-beszélgetést Gye- nes László vezetésével a szerkesztőség. Batta István az alapszer­vezeti pártmunkával foglal­kozik. Azt vizsgálja, mi le­het az oka annak, hogy a politikai tevékenységben, az alapiszervezeti munkában oly nagy tekintélyük van egyes bürokratikus módszereknek, különösen a papírmunkának. A beszámoló taggyűlések mindenkor nagy figyelmet kapnak a párt életében. A Pártszervezetek életéből cí­mű rovatban pártmunkások elemzik a tapasztalatokat és a tanulságokat. A folyóirat folytatja a 8/9. számában indított vitát a vállalati pártszervezetek munkájának módosulásáról, különös tekintettel az új vállalatvezetési . formákra. Ezúttal Bangha László, Martonosi Imre és Varga Jenő hozzászólását közli. Negyven esztendővel eze­lőtt szabadították fel a szov­jet csapatok Budapestet. A Pártélet visszaemlékezése­ket közöl az első napok szer­vező munkájáról. A PART- ÉS KORMÁNYHATÁROZAT TÜKRÉBEN Igazságosabbá vált a lakáselosztás és a teherviselés Lakáshoz jutni, önálló otthont teremteni! Minden ma­gyar állampolgárt közvetlenül érint ez a téma. Foglal­kozik vele az, aki először igyekszik lakásmegoldást ke­resni, s rajta keresztül a család minden tagja. A szülők, akiknek anyagi támogatása nélkül szinte keresztülvihe- tetlen a dolog, a nagyszülők, akik ideiglenesen befogad­ták a fiatalokat, a testvérek, akik kényelmesebben él­hetnek majd, ha az új házaspár elköltözik. Rokonok, barátok, ismerősök, akiknek hasonló a problémájuk. És természetesen sűrűn forgatják a kezükben a ceruzát, szoroznak, osztanak azok is, akik egyszer már beköltöz­tek valamilyen lakásba, de azóta kinőtték és most lép­ni akarnak. Szóval a kör számtalan variációval bővíthe­tő, ami csak aláhúzza a tényt: a lakáshelyzet további ja­vítása különösen fontos társadalompolitikai feladat. A legtöbb feszültség az el­osztásban és a gazdálkodás­ban jelentkezett. Nőttek az építési és fenntartási költsé­gek, de az aránytalanság is e terhek viselésében az ál­lam és a lakosság, valamint az emberek egyes csoportjai között. A helyzet központi intézkedést sürgetett, ezért hozott 1982 áprilisában ha­tározatot az MSZMP Köz­ponti Bizottsága és a Mi­nisztertanács, amely a la­kásépítés és -fenntartás, a lakásgazdálkodás és -elosztás fejlesztésének irányelveit foglalta össze. Molnár Mik- lósnét, a Heves megyei ta­nács tervosztályának vezető­jét arra kértük, foglalja ösz- sze, hogy e határozat milyen változásokat hozott szűkebb hazánkban. — Tapasztalataink kedve­zőek: igazságosabbá vált az elosztás, javultak a lakáshoz jutás esélyei, lassanként ki­alakul a fokozatos rendszer. Gond viszont, hogy a terve­zettnél kevesebb szociális bérlakás épülhet, bár az új jogsza­bályok értelmében, illetve a megújított igények alap­ján azok száma is csökkent, akik erre jogosultak. A VI. ötéves tervben Heves me­gyében csaknem 11 ezer új lakás elkészülésével számo­lunk, ezek közül 1400 az ál­lami, kevesebb, mint tervez­tük. A telepszerű, többszin­tes épületekben évi öt-hat- száz otthont adnak át, ami megfelel az elvárásoknak. — 1983 óta a korábbinál kevesebb állami bérlakásba költözhetnek. Miként segí­tik ezek pótlása érdekében a személyi tulajdonú építést? — Elsősorban a telekellá­tással. Megyénkben 1981— 85. között több mint 3000, családi házhoz alkalmas te­lek kialakítása várható. A megyei tanács komoly anya­gi támogatásával, ezer par­cellázásra nyílt mód. A ko­rábbi gyakorlattól eltérően, a városokban, illetve a me­gyeszékhelyen is nagyobb mértékben lehet állami tel­ken családi házat építeni. Ez, no meg az OTP hitel- konstrukciójában bekövet­kezett kedvező változás eredményeképpen, egyértel­műen javult az építési kedv. Jobb lenne persze — és er­re van is példa —, ha az új otthonok nemcsak a vá­rosokban és különösen Eger­ben, hanem a környező te­lepüléseken létesülnének. Ezt ösztönzi, hogy ma már azo­nos feltételek mellett kap­hatnak hitelt az állampolgá­rok, bárhol építkeznek. A városi telkek általában job­ban közművesítettek, bár jó néhány olyan község is akad, ahol a villany, a víz már ott van. Azok, akik vidéken fognak az otthonteremtéshez, vagy akik például Egerből költöznek ki a környező te­lepülésekre, általában azért döntenek e megoldás mel­lett, mert jóval nagyobb tel­ket, olcsóbban vásárolhatnak még, ahol a későbbiekben földet művelhetnek, állatot tarthatnak, tehát a család megtermelheti magának az asztalravalót. A városokban egyébként 1984 közepétől bevezették a lakásépítés helyi segítésének rendszerét. Ez annyit jelent, hogy vissza nem térítendő támogatásban és kamatmen­tes kölcsönben részesülhet­nek — természetesen erősen differenciáltan — a két- vagy több gyermekes családok, illetve a fiatal házaspárok. Az idén a megyében 110-en kaptak, átlagosan 70—80 ezer forintot, jövőre 160— 180 kérelmezőt tudunk ily módon segíteni. Az elbírálás­kor a helyi tanácsok igye­keznek körültekintően eljárni, nemcsak a házaspár anyagi helyzetét, szociális körülmé­nyeit veszik alapul a pénz odaítélésénél, de még a szü­lők jövedelmi viszonyait is. Ezzel párhuzamosan a vá­rosi tanácsok elkészítették a hároméves lakáshoz juttatá­si programjukat, amelyben azok élveznek elsőbbséget, akik 1983 közepéig jelentet­ték be, illetve újították meg igénylésüket. Ügy vélem, ha a lakásra várók is takaré­koskodnak, s elfogadják a kínálkozó lehetőséget, reális esély van arra, hogy a szó­ban forgó 1200 család a kö­vetkező három évben új ott­honba költözhessen. 1985- ben ismét bővül egyébként a hitel, mert a városi taná­csoktól további néhány tíz­ezer forintos támogatást le­het kapni 10—13 éves időre, amely összeg visszafizetését csak az első három esztendő eltelte után kell megkezde­ni. — Mennyiben segítette a „mozgást" a lehetőség, hogy az, aki állami bérlakásban él, a használatba vétel há­romszorosát kaphatja, ha visszaadja lakását a tanács­nak? — Mivel 1983 óta kevesebb állami bérlakás épült, de so­kan éltek az új lehetőség­gel, így lényegében ugyan­annyit oszthattunk szét, mint korábban. A helyi tanácsok­nak egyébként az új évtől lehetőségük nyílik arra is, hogy ebben az esetben ötszörös di|at térítsenek a lakónak. Ezzel tovább kí­vánják gyorsítani a kedve­ző irányú folyamatot, az ed­digieknél is jobban mozgó­sítani a magánerőt az épít­kezésre. — Mennyit költöttek a meglevő otthonok korszerű­sítésére? A VI. ötéves tervben a 12 ezer megyei állami bérlakás­ból 1300-at kívántunk fel­újítani, de ennél mintegy százzal többre kerülhet sor, mert a tervezett ötszázmil­lió forint helyett várhatóan 630—650 milliót fordítanak erre a célra az ingatlanke­zelő vállalatok. — Az új lakásgazdálkodá­si rendszernek két sarkala­tos pontja a fokozatosság és a minőségi csere. A fiata­lok előbb garzonházba, majd onnan saját lakásba költöz­hetnek, ez jelenti a fokoza­tosságot. Aki nagyobból ki­sebbe szeretne menni, vagy fordítva, esetleg a meglevő­nél komfortosabb otthont képzelt el magának, szerve­zett csere útján léphet. E téren mik a tapasztalatok? — A garzonházban élők öt évig maradhatnak ott, kö­zülük jó néhányan két-há- rom esztendő után képesek arra, hogy kifizessék az OTP-lakás beugróját. Nehe­zebb a meglevő állami bér­lakások ügye, mert szerve­zett cserére minimális eset­ben került sor megyénkben. Az élosztható lakásokból ugyanis többet kellene e célra fenntartani, de a pil­lanatnyi ínséges időkben ez megoldhatatlan. Arról nem is szólva, hogy néhány üres hajlékot tartalékolni kell ar­ra az esetre, amikor például életveszélyt kell megszüntet­ni! Az elmondottakból kitű­nik: a legkisebb előrelépés a minőségi cserék frontján következett be. Nemcsak azért, mert kevés az e kör­be bevonható lakások szá­ma, hanem talán azért is, mert a lakbéremelés fokoza­tos és így nem mindenkinek okoz komoly megterhelést. Az igazsághoz tartozik az is. hogy a lakásban például egyedül élő bérlőnek inkább megéri a fölösleges szobái, albérlőnek kiadni, mint ki­sebbre cserélni, mert így egyszeri pénz helyett rend­szeres jövedelemhez juthat. Érdekes megyei sajátosság, hogy viszonylag kevés az el­tartási szerződések száma. Az okokra csak következtetni lehet: tömegében kevesebb a régi nyugdíjas, aki viszony­lag alacsony jövedelemből él, másrészt a vidéki idős emberek jó része a gazdál­kodásból befolyt pénzből egészíti ki a nyugdíját. Ar­ra sincs sok példa, hogy ezek az emberek állami bér­lakásukat felajánlják a he­lyi tanácsoknak. Az ottho­nok legnagyobb része a hat­vanas években épült, átla­gosan kétszobás, tehát vi­szonylag olcsóbb bérű. 1985-ben újabb intézkedé­sek várhatók, amelyek élén­kítik majd a térítés ellené­ben történő tanácsi bérlaká­sokról való lemondást. Ez­zel párhuzamosan természe­tesen növekedni fog az el­osztható otthonok száma is. Fazekas Eszter Budapesti napok Moszkvában A hagyományos magyar— szovjet baráti kapcsolatokat reprezentáló rendezvényso­rozatnak ad otthont január 21. és 25. között Moszkva. A magyar történelem sorsfor­dító dátumához kapcsolódó­an sorra kerülő budapesti napok változatos programjai képet adnak a 40 esztende­je felszabadult magyar fő­város életéről, az utóbbi években elért fejlődéséről. Az alkalomra népes kül­döttség utazik a szovjet fő­városba. A politikai dele­gációt ® rósz Károly, az MSZMP Budapesti Bizottsá­gának első titkára vezeti; küldöttséggel képviselteti magát a szakszervezetek és a KISZ budapesti bizottsá­ga, a Magyar—Szovjet Ba­ráti Társaság. Barátságvo­nat viszi a termelésben élen járó budapesti dolgozók, va­lamint a moszkvai üzemek­kel, intézményekkel gyü­mölcsöző kapcsolatot fenn­tartó vállalatok, kollektí­vák képviselőit, ök a part­nerüzemek munkásaival ta­lálkoznak, s ismerkednek az ottani mozgalmi munkával. Helyet kapnak a barátság- vonaton amatőr művészeti csoportok is. tagjai 15 alka­lommal adnak műsort. A programsorozat ünnepé­lyes megnyitóját az Állami Központi Koncertteremben tartják. A két főváros veze­tőinek beszédét követően a magyar és a szovjet művé­szeti élet kiválóságai lépnek fel műsoraikkal. A gálát mindkét ország televízióállo­mása rögzíti, s egy későbbi időpontban sugározza. Budapest 1945—85 cím­mel nagyrészt fotókból. — valamint más dokumentu­mokból — összeállított kiál­lítás nyílik a Központi Kiál­lító Teremben: a tárlat láto­gatói a magyar főváros fej­lődését követhetik nyomon a felszabadulástól napjainkig. Ismert magyar szakemberek előadásokat és fórumokat tartanak. Dobozgyár Vaján Megkezdődött a kétműszakos termelés a Nyíregyházi Kon­zervgyár Vaja községbe telepített dobozgyárában. Az új özem­ben hazánkban eddig nem gyártott, 3—5 kilós fém konzerv­dobozokat készítenek (MTI fotó — Elek Emil felv. — KS)

Next

/
Oldalképek
Tartalom