Népújság, 1985. január (36. évfolyam, 1-25. szám)
1985-01-10 / 7. szám
4. NÉPÚJSÁG,1985. január 10., csütörtök Eg/ tanárnő az emberibb környezetért Udvardy Erzsébet kiállításán Pár évtizeddel ezelőtt azt tartották az öregek, hogy fűben, fában az orvosság. De, hol lelhető fel manapság már olyan növény, amelyet ne kezdett volna ki a termé. szettel tékozlóan bánó korunk valamelyik kórokozója? — eképp dohogott a gyógynövényes piperecikkek közt válogató vevő a minap. Túlzás volna azt állítani, hogy ily nagy mértékben tragikus lenne a helyzet, de a környezet — és tájvédelem problémái is súlyosabbak, komolyabbak annál, mintsem azt egy drogériában vásárló átlagember gondolná. Az aggódók legtöbb esetben csak a végkifejletet, azaz a végeredményt látják. Sokszor ez is elég borzasztó. Többeket nyugtalanít, hogyha „rossz szél fúj”, akkor savas eső hull. elgondolkodtató, hogy eddig soha sem látott fekélyek nőnek a fák levelein, s valljuk be, nem kevésbé szívderítő és biztató az a jelenség sem, hogy elnéptelenednek énekes madaraink fészkei. Az esetlegesen gyülekező felhők sem oszlatják el az immár fenyegető veszélyt: megyénkben napról napra csökken az egészségre nem ártalmas ivóvízkészlet. Ügy tűnik, első látásra a környezeti ártalmak skálája szinte végtelen, de a megszüntetésükért harcolók tábora véges. Vagyis sok az eszkimó, kevés a fóka. Am, aki egyszer elkötelezte magát a táj és az élővilág védelme mellett, az kitart a nehezebb, mostohább időkben is. Sőt, igazán akkor bizonyítja be, hogy mire képes a lelkesedés és a hit. így véli Molnár Lászióné is. A tanárnő, aki nemcsak a gyöngjjössolymosi általános iskola katedrájflról hirdeti meggyőződésének igazát, hanem tettekkel is bizonyítja. Az általa tíz éve vezetett Kékcinke őrs tagjai a mátraalji erdőségek mindenkori „kis gondnokai és doktorai.” — Aligha gondoltam volna az 50-es évek elején, amikor 19 évesen ide, a hangulatos kis településre hozott a sors, hogy tanári munkám ennyire összefonódik majd a természetvédelem ügyével. Tanulmányaimat a jó hírű budapesti Vendel utcai Tanítóképzőben végeztem. Aztán már mint családanya a 70-es évek közepén beiratkoztam az egri tanárképző főiskola biológia szakára. Az iskola érdeke is úgy kívánta, hogy szerezzem meg ezt a képesítést. 1973-ban megkeresett Miklósi Lajos, a mát- rafüredi erdőfelügyelőség akkori vezetője, s megkért arra, hogy szervezzek a tanulókból egy olyan természetbúvár szakkört, amelynek tagjai szívesen végeznek kisebb-nagyobb erdő- takarítási munkákat is. Képletesen szólva, ekkoir történt meg a Kékcinke őrs „fészekrakása.” Alapító levelünket felküldtük az Országos Környezet- és Természetvédelmi Hivatalba és a miátrafüredi erdőfelügyelőségre. — Melyek a legkedvesebb élményei? S azok az emlékei, amelyeket szívesen emleget. Igaz, a település nevét adó sólymok már korábban kipusztultak, de az apróbb énekes madarak kedvenc fészekrakó helye volt ez a Mátra déli részén lévő erdőség. Az eltelt tíz év alatt számos szép és a szó szoros értelmében is emberséges sikert könyvelhettek el, hiszen úgy tudjuk, a környéken újra benépesültek a lombok aHatti „madárlaká- sok." — A fészekfosztogató im- posztprok bizony nem nagyon örültek a madárvédő kisdiákoknak. Mert egy-egy sétájuk alkalmával a laposan átkutatva a környéket, összeszedték a vadorzók hurkait, csapdáit. Egy ízben sérült, törött lábú baglyot találtak. Akkor még Mátra- füreden működött Molnár László erlőmémök „madár- kórháza”, ahol szakszerű elsősegélyben részesítették, sínbe rakták a sérültet. Azóta bizonyára már tekintélyes tollazatú Uhuvá cseperedett. De sorolhatnám még a sok hasonló élményt és emlékeket. így például, amikor a gyerekek kis őzet találtak, felnevelték a háznál ahelyett, hogy az állatkert hivatásos gondnokaira bízták volna. Azután, mikor a kis gidából suta lett, kiengedték az erdőbe. Nagy öröm a számunkra az, hogy a madárélettan kutatói szerint az utóbbi időben las- san-lassan, de gazdagodik az állomány. Több új szárnyas jövevény rak fészket itt. mint korábban. — De, essék szó azokról a diákokról, akik végeztek. Mi történt tehát azokkal a „kékcinkékkel", akik már kirepültek? — Tanulóink közül jó páran választottak olyan hivatást, amely kapcsolatban áll a természetvédelemmel, biológiával. Vannak köztük erdészek, s a tavalyi nyolcadikosok közül is. Egy diák állatorvos akar lenni. Timor Ildikó, akit korábban tanítottam, vegyészmérnök. A távolság ellenére is állandó kapcsolatban állunk egymással, ugyanis ő is alakított egy természetvédő klubot, s elhatározott szándéka, hogy saját hivatásának keretein belül szeretné az emberibb környezet ügyét szolgálni. Eddig Molnár Lászlóné szerénységből csupán diákjai eredményeiről beszélt. Kevés szó esett a magánéletről, pedig szívvel-lélek- kel végzett tervező munkájában, hű társa, pedagógus férje és két gyermeke is. A családdal együtt, maguk mellé véve a „kékcinkéket” is, járták be ismeretszerző sétáikat. Együtt voltak hazánk nemzeti parkjaiban és Csehszolvákiában. Nemcsak közhasznú ismereteket nyújt, hanem érzéseket is. Sokrétű tevékenysége mellett aktív tagja a Hazafias Népfront mellett működő környezetvédelmi bizottságnak is. Egy évtizedes oktató, nevelő, szervező munkájának elismeréséül a környezetvédők egyik legmagasabb kitüntetésében részesült. Az emberi környezetért éremben. S a jövőről vallott elképzelését így fogalmazza meg: — Tudvalévő, hogy a kékcinkék sohasem hagyják el fészküket. Jómagam is itt kezdtem a pályámat, s a jövőben nem kívánok megválni a mátrai hegyvidéktől. Bízom abban, hogy még jó néhány „fiókát" szárnyra bocsáthatok, akik szintén tudással és tapasztalattal felvértezve, de szívük melegével is szolgálják majd a természet ügyét. ■. Soós Tamás Különös, felejthetetlenül harmonikus világ fogad a Vigadó termeiben egy minden rezdülésre fogékony művész, Udvardy Erzsébet műveinek kristálytiszta világában. Nehéz Egry József európai magasságokba ívelő művészete után újat mondani a Balatonról, de Udvardy Erzsébetnek sikerült. Nemcsak kiszabadult a modern magyar művészet klasszikusának nyomasztó súlya alól, hanem saját hangjára lelt, és érett, belső sugárzástól fénylő, vallomá- sos festészete kortársai közt is megkülönböztetett helyet jelöl ki számára. Az érzelmi hullámzás sokféleségével, s nem a ma oly divatos, innen-onnan kölcsönkért kacatokkal, hamis idegen fényekkel illeszkedik be a hazai művészet együttesébe. A bernáthi tradícióból ívelt fel letisztult, őszinte, lírai hangvételű festészete. Csak így, a hazai földbe gyökerezve születhetnek nagy művészek. Picasso Franciaországban is mindig spanyol tudott maradni, Chagall is egy életen keresztül az elhagyott Vi- tyebszkről álmodott. Udvardy Erzsébetet a Balaton tette jeles festővé. Baján született, elemi és középiskoláit is ott végezte. Művészet iránti hajlama már tizenhárom éves korában megmutatkozott, és a középiskola utolsó évében Rudnay Gyula festőművész bajai szabadiskolájának növendéke lett. 1948 és 1953 között a Képzőművészeti Főiskolán Bernáth Aurél mesterkeze irányította, de Domanovsz- ky Endre, Hincz Gyula és Főnyi Géza is oktatták. Bernáth Aurél művészete elhatározó befolyást gyakorolt műveire. Színérzékenysége, átszellemült hangja a Bernáth-tradíció méltó örökösének mutatja napjaink művészetében is. A csend költészete Bibliai király A főiskola elvégzése után öt éven át a budapesti Vendel utcai Tanítóképzőben rajzot és művészettörténetet tanított. 1958-ban költözött le Badacsonytomajba, ahol a Balaton varázsa egy életre megfogta. Gyökeret vert a kis hegyi községben, ma is ott él, s alkot. A Balaton tükre, a szelíd lankájú domboldalak, a víz percenkénti változó szín- és fényjátéka, amely már Egry Józsefet is megigézte, a szőlővidék ezernyi arca, az ott lakók egyszerű, tiszta embersége magához láncolta, erős kötéssel megkötötte. Mesterré érlelte, akit minden hangos hírverés nélkül is művein keresztül' megismert az egész ország. Alkotásai a kiállításokon osztatlan sikert arattak, és meghozták számára a Munkácsy-díjat. 1975-ben a Magyar Nép- köztársaság Érdemes Művésze, 1981-ben pedig a Magyar Népköztársaság Kiváló Művésze kitüntetést kapott. Fő témája az ember és a táj összeforrottsága. Művészete lassan, fokozatosan érlelődött látomásossá. Képein először inkább a vízpart köveit, nádasait, a nádvágókat, a parti tocsogókat, a vízben ezüstösen felvillanó halakat, ritkábban a táj embereit, munkáját ábrázolta. Azután öntörvényű fejlődéssel fokozatosan továbblépve: a mindinkább összefoglaló körvonalak, egy-egy szín tónusaiban tartott tájképi részletek mögött felsejlettek látomásai. A véletlenszerűnek tűnő, de rendkívül bravúros kivágások az okker, majd a hideg színek árnyalataiban kevés arannyal, vagy ezüsttel gazdagítva, kollázsos technikával, szinte japános könnyedséggel festve egy ismerős és mégis soha nem látott Balatont idéznek. A víztükör állandó látása, az örsi öböl sarkallta arra, hogy a vizuális élményen túl még valami többletet is nyújtson képein: „Minél jobban ismerem, annál inkább ösztönöz a vágy, hogy magamat is belefessem, érzéseimet, egyéniségemet”. A hatvanas évek elejétől alakult át piktúrája. Szabadabban bánt a látott világ elemeiyel. A könnyed, levegős akvarellt a lazúros festés váltotta fel a belső, rejtettebb világ vízióival, a múlt emlékének idézésével. Képein az arany és ezüst használatával a fény mágikus szerepét hangsúlyozza. A lehelletkönnyű fém eredeti kontrasztot ad a festéknek is. „Azért nyúltam az aranyhoz, meg az ezüsthöz, mert nincs más anyag, amely a fénynek ezt a nagy erejét visszaadná. És most olyan ellentéteket tudok a képen is létrehozni, amilyeneket a valóságban is érzek". Képein felsejlenek látomásai a múltról, a Badacsony kétezeréves történelméről. Személytelen parasztasszonyainak, nádvágóinak alakjai kezet fognak a bada- csonyörsi kis műemlék kápolna áhitatos szentjeivel, akik különben jámbor balatoni halászok, mint Szent Antal, vagy a Háromkirályok. A Betlehem szelíd csodája a Balaton partján játszódik le. A gyakorta csak egy színnel felvillantott, arannyal vagy ezüsttel mágikus erejűvé fokozott őszi, vagy téli balatoni tájak áttetsző felületeikkel az álom és emlékezés világában fürdetik meg a művet sugalló élményt (Hullámok, 1976 — Földi utunk, 1977). Üjabb képei egyre inkább átírtak erősödő szimbolikus tartalommal, különösen ma- gávalragadó bibliai tárgyú kompozícióin, az ikonok aranyába és ezüstjébe burkolt, a látomás és álom határterületein lebegő Szent Katalin eljegyzésén és a Mária oltárképen, melyekkel éppúgy, mint a badacsonytomaji templom Utolsó vacsora oltárával művészete új szakaszába lépett. Brestyánszky Ilona Zsigmond-kori pénzlelet Veszprémben Háromezer-öt- ven darab, a XIV. század harmincas éveiben vert pénzérme került elő Veszprémben, egy építkezés során. A leletet tisztítás és kezelés után a Nemzeti Múzeumban helyezik el (MTI fotó — Arany Gábor felv. — KS) A fogadóban hirtelen kialudt a villany. Amikor ismét fölgyuladt, az elnök így kiáltott: „Ki itta meg a sörömet?” Csönd lett. „Jól van — mondta az elnök —, zárják be az ajtót! Nyomozás lesz". Amikor bezárták az ajtót, az elnök hozatott még egy sört, éppen olyat, mint az előző, letette a pultra, és így rendelkezett: „Most pedig egyenként ki fogunk menni. Főkönyvelő elvtárs, kénem, fáradjon ki!” A főkönyvelő kiment. „Most pedig öt percre eloltjuk a villanyt" ■— mondta az elnök. Kialudt a villany, öt perc elteltével ismét felgyújtották. A korsó üres volt. „A főkönyvelő ártatlan, a tettes köztünk van — jeSLAWOMIR MROZEK: Nyomozás ________________________________i_______ l en tette ki az elnök. — Ügyintéző elvtárs, hagyja el a helyiséget! Kérem a következő sört. Figyelem, villanyoltás!” Megismételtük a műveletet. Amikor újból világos lett, kiderült, hogy ismét megitta valaki a sört. „Uraim, szűkül a gyanúsítottak köre! — kiáltotta győzedelmesen az elnök. — Űj sört, aztán villanyoltás!”Néhányan megszólaltak, hogy a nyomozás érdekében jó lenne egy kis ha- rapnivalót is rendelni a sörhöz. A sör azonban így is minduntalan eltűnt. Nyilvánvalóan a tettes még mindig a helyiségben tartózkodott. Az elnökön kívül már csak hárman maradtunk. Én, a párttitkár, és a személyzeti osztály vezetője. Az elnök utasította a párttitkárt. hogy menjen ki. „Csak most is megigya valaki" — suttogta a párttitkár nekem és az osztályvezetőnek, miközben fölvette a kabátját. Egyedül maradtam a személyzetissei. Az elnök alig tudta leplezni izgatottságát. Kialudt és felgyulladt a villany. A sör eltűnt. „Osztályvezető kartárs! — mondta az elnök. — Most pedig ön távozik". Az osztályvezető felállt, mélyen a szemembe nézett, és megindult a kijárat felé. Megértettem, hogy föl kell hajtanom az utolsó sört. Az elnök előre élvezte a döntő pillanatot. „Egy sört kérek! — kiáltotta. — Már csak egy sört kérek! Ez lesz az utolsó!" „Nincs több sör — jelentette ki a csapos. — Elfogyott". A tettes ismeretlen maradt. (Fordította: Adamecz Kálmán) Anyáin (Sulyok Miklós felvételei — KS)
