Népújság, 1985. január (36. évfolyam, 1-25. szám)
1985-01-21 / 16. szám
NÉPÚJSÁG, 1985. január 21., hétfő 3. Árak és jövedelmek összevont vezetőségválasztó taggyűlés az Egri Dohánygyárban nyelven beszélnek Kommunisták ezrei készülnek pártunk XIII. kongresszusára. A legtöbb alapszervezetben már megvitatták az irányelveket, s ezekben a hetekben zajlanak a párt vezetőség-választó taggyűlések. Az eseményeket figyelemmel kíséri egész népünk, hiszen a kongresszusi irányelveket nemcsak a párttagság körében bocsátották vitára. A Központi Bizottság véleményt kért a párton kívüli dolgozóktól, a társadalmi és tudományos szervezetektől is. Ez nyíltságot fejez ki a párt és a nép kapcsolatában, amely közel három évtizede alapvető jellemvonása politikánknak, társadalmi életünknek, egyben záloga fejlődésünknek. Aligha van az országban olyan bérből és fizetésből élő ember, aki örömmel fogadta a januári központi áremelések hírét. Talán még az árszakértők sem kivétetek e szabály alól, akik — a kormányzat útmutatásainak eleget téve — részletesen kidolgozták, s a vezető fórumok elé tárták az árrendezések tervét. Más kérdés, hogy ők — közgazdászok lévén — sokaknál jobban tudják, hogy nem az óhajok függvénye az árszint-kérdés. Még a több száz milliós lakosságú országok sem függetleníthetik magukat a nemzetközi árviszonyoktól, hát még azok, amelyéknek a nemzeti jövedelem minden második forintját külföldön kell realizálniuk. Az élet már megtanított bennünket arra, hogy az ár- ügyeklben sem lehet struccpolitikát folytatni, hiszen az az ország, amely megkísérli, hogy az árakat tartósan eltérítse a valódi értékektől, hovatovább lehetetlen helyzetbe kerül. Mivel az árak nem a tényleges ráfordításokat tükrözik, egyre körülményesebbé válik, mind jobban elszakad a valóság talajától a népgazdasági, illetve vállalati tervezés, a kalkuláció; és társadalmi méretű pazarlás üti fel a fejét. Hogy a legkézenfekvőbb példát említsük, gondoljunk csak arra, hogyan bántak nálunk néhány éve még a kenyérrel ! Tanulságos külföldi példák igazolják, hogy az étet, a gazdasági élet törvényszerűségei előbb-utóbb kikény- nyerítik a valóságos árviszonyókat. Ezért jobb. az évenkénti kisebb — bár még mindig nem jelentéktelen — áremelésekkel haladni a valóságos értékviszonyok, az értékarányos árrendszer kialakítása felé. Ennek vagyunk tanúi most is. Felületesen szemlélve, az idei központi áremelés is olyan, mint amelyeket az elmúlt esztendőkben átéltünk: az év elejére rögzítették. Ám, aki egy kicsit jobban elmélyed az ország gazdasági helyzetét elemző dokumentumokban, mindenekelőtt a párt Központi Bizottsága december 4-i üléNyúlánk, hosszúfürtü, szőke ifjú telepedik le a székre, szemben Tóth László rendőr századossal, a Heves megyei Rendőr-főkapitányság igazgatásrendészeti osztályának munkatársával. A kérdésekre többnyire fásultan válaszol — igaz, már nem először kell beszámolnia tavaly decemberi bécsi utazásáról. Az első kérdés természetes és magától értetődik: — Honnan jött az ötlet? — Még a múlt nyár közepén került szóba egy baráti társaságban. Összejöttünk néhányan haverok, s egyszer csak valaki feldobta, mi lenne, ha megpattannánk. Vagy fél órán át mondta a magáét, hogy jól megszedhetjük magunkat, aztán öt év múlva hazajövünk egy közúti cirkálóval. Ezután több hónapig nem beszéltünk a dologról. Novemberben aztán ismét felvetődött, meg kéne csináltatni az útleveséről szóló közleményben, az meggyőződhet arról, hogy az 1985-ös év esélyei, tehetőségei több vonatkozásban eltérnek a megszokottól. Hogy a legfontosahbal kezdjük: a legnehezebb időszakon már túl vagyunk. Bár az ország külgazdasági egyensúlya még törékeny, színvonalasabb gazdálkodást és jobb munkát feltételezve azért már arra is futja az erőnkből, hogy a gazdasági növekedés üteme — ha aránylag szerény mértékben is — élénküljön. Ez az esély, lehetőség szorosan összefügg a másik új vonással is: ugyancsak a jobb munkát és színvanalá- sabb gazdálkodást feltételezve — ezt mindig hangsúlyozni kell, még ha ismétlésnek látszik is — ebben az évben már elérhető, hogy ne csökkenjen tovább a beruházások mértéke és — ami a jelen áremelés idején különösen fontos — a dolgozók reálbére. Erről is egyértelműen szól a KB már említett közleménye, amikor leszögezi: a fogyasztói árszínvonal legfeljebb 7 százalékkal növekedhet, ebből 3 százalékkal az alapvető fogyasztás; cikkek, szolgáltatások ára. „A teljesítmény tervezett javulása esetén — a bér- és keresetszabályozás, a bérpolitikai intézkedések és a bérpreferenciák együttes hatására — a keresetek átlagosan 7—7,5 százalékkal emelkedhetnek." Amint tudjuk, a legtöbb üzemben már megkezdődtek a bérfejlesztési kalkulációk, a Taurus például 8 százalékra gondol, a MÁV úgyszintén. Itt kell megjegyezni, hogy lesznek olyan — a versenyszférába tartozó — cégek is, amelyek nem tudnak majd 7—7,5 százalékot fizetni, de azért az elhibázott gazdálkodásukat okolhatják elsősorban. Csak saját maguknak tehetnek szemrehányást, ha értékes embereik elpártolnak tőlük, vagy — ahogy a közgazda- sági szakzsargon mondja — munkaerővesztesek lesznek. (Ez is intő jel lesz e vállalatok számára : változtatni kell!) Új vonás az is, hogy az idei központi áremelések meglehetősen kiterjedt jövedelempolitikai intézkedélet. Akkor már Pistivel eltökéltük magunkban, megpróbáljuk. .. — Rossz sora volt itthon? — Hát.. . A szüleimmel lakom együtt, s akkor a faluban a borpalackozónál dolgoztam, mint targoncás. Nem vOlt valami nagy a fizetés, és úgy éreztem, a főnökök sem bánnak megfelelően az emberrel. Meg aztán... mondjam? Nem bírtam már nézni, hogy bizony ők is szajréztak... — Egyszóval útnak indultak a barátjával. . . — December 4-én mentünk Bécsbe vonattal. Fél kettő tájban érkeztünk meg, s elindultunk sétálni a Maria Hilfer utcán. Egy Takács nevezetűnek a boltjába tértünk be, hogy szállást kerítsünk. Az egyik alkalmazott, Makai Béla, magához invitált szállásra bennünket. — Közölték vele, hogy kinnmaradnak ? — Vele tulajdonképpen sekkel párosulnak. (Ezért nem igazságos csak az áremelésekre figyelni, hiszen az ár- és jövedelempolitika szorosan összetartozó fogalmák.) Az idei jövedelempolitikai intézkedések — az 5— 10 évvel ezelőtti gyakorlattól eltérően — nem standard dizálnák. Tehát nem azt mondják, hogy mindenki kap tegyük fel 200 forint „fájdalomdíjat” a fizetése mellé, hanem rétegenként differenciálnak. Aki elolvassa a nyugdíjak, a családi pótlékok, a gyes, az anyasági segélyek, összegének növekedéséről, kiterjesztéséről szóló közleményeket, az meggyőződhet arról : enyhíteni akarnak a nehezebb helyzetben lévők sorsán. Igaz, hogy nem tudnak annyit könnyíteni, mint szeretnének, de azért érezhető, érzékelhető segítség ez. Sok kérdés jut ilyenkor az emberek eszébe, az is például, hogy meddig kell számítani még ilyen mértékű, vagyis 7 százalék körüli áremelésre? A múlt esztendő végén kérdeztük meg erről Szikszay Béla államtitkárt, az Országos Anyag- és Ár- hivatal elnökét, aki elmondotta, hogy még ebben az évtizedben, nagyobb részt az elkövetkező 2—3 évben be kell fejezni az értékarányos árrendszer kialakítását. De már most arra törekszik a kormányzat, hogy az évi árszintemelkedés 3—4 százalék felé közeledjék. Ehhez már jobban hozzá lehetne kötni az anyagi ösztönzést, a 6—8 százalékos jövedelemnövekedést, az életszínvonal érzékelhető emelkedését. Egy újabb kérdés az is, van-e biztosíték arra, hogy nem haladjuk meg a tervezett 7 százalékot, hiszen az inflációs nyomás igen erős. Ez valóban így van. De — amint minden újságolvasó megtudhatta — még a múlt év végén fogadta el az országgyűlés a tisztességtelen gazdálkodásról szóló törvényt. Erősödött, színvonalasabb lett az árellenőrzés, korszerűbbé vált a piacfelügyelet, mint azelőtt. A legfőbb garancia persze a jobb munka a színvonalasabb gazdálkodás, mert csak az hoz létre új és elosztható értéket. M. L. nem. A lakásán egy 1980- ban Magyarországról disszidált férfi ajánlotta fel a segítségét, elmondta, hogyan lehet eljutni a lágerba. — És hogyan? — Először bementünk a rendőrségre. Ott közöltük, nem akarunk visszatérni Magyarországra. Felvették az adatainkat, s mondták, várjuk meg a buszt. Volkswagen mikrobusz jött. Mindennap fél egykor érkezik az ilyenekért, mint mi... — A táborban mik voltak az első benyomásaik? — Először csak annyit láttunk, hogy elég nagy terület, körülbelül tíz hektár. Későibb azt is megtudtuk, megközelítően kétezren laknak ott, vagy nyolcszáz lengyel, aztán albánok, afgánok, csehszlovákok, magyarok, meg néhány szovjet is. Szóval, amikor megérkeztünk, felvezettek bennünket a karanténba. Fényképet készítettek, ujjlenyomatot vettek. Utána kérdőívet keltett kitöltenünk a személyi adatainkról. Két napig voltunk a karanténban, csak azután mehettünk át a tulajdonképpeni lágerba. Megint két nap múlva szóltak, menjünk a Leutnant-hoz. Vagyis: a táborvezetőséghez. Ott újabb adatfelvétel következett, fotózás, hogy megkaphassuk a lágerkártyát. — A lágerkártyát? — Tehát a belépőt a táborba, vagyis amit személy- igazolványként használtunk. .. — Nem kérdeztek, nem mondtak semmit a Leutnant- nál? — Csak azt mondták el, miiként kell majd regisztrálnunk. E gondolatok jegyében kezdte beszámolóját a dohánygyár pártvezetőségének titkára, , Kocsis József az összevont pártvezetőség- választó taggyűlésen, miután a levezető elnök, dr. Domán László javaslatára a tagság megválasztotta az elnökség tagjait, a jelölő bizottság, valamint a szavazatszedő bizottság elnökét, illetve tagjait. Az összevont taggyűlésen a megyei pártbizottság megbízottjaként Lévai Ferenc, az SZMT titkára, a városi párt- bizottság képviseletében pedig Palcsó Pál titkár volt jelen, s foglalt helyet az elnökségben. A beszámoló őszinteséget tükrözött. Fogalmazása konkrét, lényegre törő volt. Megmutatta az eredményeket, de nem kendőzte el az apróbb hiányosságokat sem. Érintette azokat a csomópontokat, amelyeket mostanában ezrek és ezrek gondolnak végig: hogyan oldjuk meg gazdaságunk intenzív fejlődésének feladatait, a tervgazdálkodás keretein belül miként lehet optimális teret engedni a piaci viszonyoknak, a teljes foglalkoztatottság mellett hogyan lehet növelni a termelékenységet, a hatékonyságot, nem utolsó, sorban miként biztosítható a lakosság anyagi gyarapodása úgy, hogy kellőképpen differenoiáljunk, egyben mérséklődjék az igazságtalan társadalmi egyenlőtlenségek újratermelődése. Ilyen és ehhez hasonló kérdésekben mondott véleményt a dohánygyár 163 kommunistája azokon a párt- csoport-értekezleteken, amelyeken a kongresszusi irány— Regisztrálni? — Ez azt jelenti, be kell jelentenünk, melyik országba kívánunk menni. Annak a követségéről újabb kérdőívet adnak, különféle kérdésekkel. — Hogyan fogadják a jelentkezőket az országok követségei? — Mesélték, bizony nem könnyű dolog bárhová is eljutni, Ausztráliába főleg családosokat várnak, az USA- ban való letelepedéshez pedig nyomós politikai indolk szükséges. Tudom, van olyan ember a táborban, akit már legalább egy éve nem fogadtak sehol sem. — Miből éltek meg a táborban? — Ha valaki megkapja a lágerkártyát, arra adnak étkezést jegyet, napi háromszori kajára. Jutott mindenkinek egyébként egy öltözet ruha, dzseki, nadrág, trikó, két pár zökni és cipő. A régi laktanyából átalakított épületekben hat-huszonnégy személyes szobák vannak. Ezeket mindenki maga takarítja. Hetente négyszer lehet zuhanyozni. — Mivel teltek a napjaik? — Bizony meglehetősen unalmasan. Tizenegykor, vagy délben ébredés, utána kaja, mosakodás, dumaparti. Délutánonként kimentünk a Török nevű magyar kocsmába, ahol órákat üldögé' tűnik egy korsó sör mellett, és testük a videót. Különben a sör is nagyon drága. Egy kiló kenyér például Bécsben 28 schillingbe kerül, s nem nagyon marad el mögötte a sör ára sem... Aztán éjfélig a tévét néztük. De volt, aki napokon át fel sem kelt az ágyból. Pedig nem is volt beteg... elveket vitatták meg. A beszámoló e nézetek eszenciáját adta. és elsősorban a saját elmúlt ötesztendei munkát tette mérlegre, illetve határozta meg a jövő feladatait. Az Egri Dohánygyár igyekezett megfelelni a gyorsan változó feltételeknek. A lehetőségekkel élve sikerült növelni a dolgozók jövedelmét, javítani a munka- körülményeket, a szociális ellátást. A feladatokat csökkenő létszámmal végezték el, a munkaerőt a technológiai és a műszaki fejlesztéssel, valamint a szervezettség javításával pótolták. Új gyártmányaik igazodtak a fogyasztók igényeihez, bővítették a választékot, az itt készült licenc-cigaretták csökkentették az importot. A műszaki fejlesztések nemcsak a minőség javítását, hanem a tőkés import hazai alapanyaggal való helyettesítését is biztosították Mindez együttesen eredményezte, hogy 1980—84 között az értékesítési árbevételük 37 százalékkal, a nyereség pedig 190 százalékkal nőtt. Ennek megfelelően alakult a dolgozók jövedelme is: az egy főre jutó bérszínvonal 46 százalékkal magasabb az 1980. évinél. Amikor a következő esztendők tennivalói kerültek sorra. Kocsis József sommásan így fogalmazott: biztosítani kell a vállalatvezetési formára való áttérés feltételeit, továbbra is rugalmasan alkalmazkodni a piaci igényekhez, kutatni a tőkés export tehetőségét, folytatni az importanyagok hazaival való ésszerű helyettesítését, korszerűsíteni az értékelő és — A táborban természetesen az sem mindegy, milyen a közbiztonság... — Sok jót valóban nem lehet rá mondani. Különösen az albánoktól kellett tartanunk, akik bizony késekkel szaladgáltak. Védekezésül a vaságyak összekötő rúdjait használtuk. Hallottam olyan esetről, amikor albánok egy magyar szobában fel akarták törni a szekrényeket, s az egyik fiú a szobabeliektől éppen megérkezett. Bezárták a szekrénybe, s azzal együtt hajították ki nyolc méter magasról. Meg is halt szegény. De elég gyakoriak a tömegverekedések, nem egy esetben kellett kihívni a mentőt, mert elvágták valakinek a torkát. Különösképpen nem aggódnak ott az emberért: ha valaki két hétig nem megy az étkezési jegyért, azt egyszerűen eltűntnek nyilvánítják. Nyomozni egyáltalán nem nyomoznak utána. — Fél hónappal tovább maradt Bécsben, mint a barátja. Végül is mi indította arra mindkettőjüket, hogy mégis hazatérjenek? — Pista már az elején megelégelte az egészet: nem bírta elviselni az ottani körülményeket, nem tudott megbarátkozni a kajával sem. Ö aztán kilenc nap múlva egyszerűen hazament. Nekem több idő keltett, hogy végiggondoljam, mit is akarok. Karácsony előtt édesanyám is kijött Bécsbe, két és fél órán keresztül beszélgettünk. Azt mondta, mindenki hazavár. Egy darabig még várnom kellett, hogy megkaphassam az útlevelet. — Mivel indokolta, hogy mégis inkább hazatér? ösztönző rendszert. A szervezeti élettel kapcsolatban többek között a következőket mondta: az volt a törekvésünk, hogy érződjön a közös felelősség, a problémák feltárásával pedig a segíteni akarás. Pártvezetőségünk az alapszervezetekben folyó munkát fejlődőnek értékeli. A taggyűlések aktivitása kielégítő ugyan, ám a látogatottsággal nem lehetünk elégedettek. Az agitációs és propagandamunka rövid elemzése, a szakszervezeti és a KISZ- bizottság munkájának megítélése után Palcsó Pál, a városi pártbizottság titkára kért elsőként szót, aki a gyár munkáját értékelő városi pártbizottsági állásfoglalást ismertette a kommunistákkal. A minősítés nagyon pozitív volt, külön hangsúlyozva azt a jó politikai légkört, amelyben a dolgozók azonosulni tudnak a feladatokkal, s ez a hozzáállás záloga az eredménynek. A további hozzászólók, így Lévai Ferenc SZMT-titkár is úgy vélekedett, hogy az együttműködés a jól szervezett, fegyelmezett munka, az ésszerű gazdasági döntések hozták meg gyümölcsüket. A dohánygyáriak — párttagok és párton kívüliek egyaránt — közös nyelven beszélnek, amikor kitűzött feladataik elvégzéséért munkálkodnak. A taggyűlés második napirendje a vezetőségválasztás volt. A tagság ismét bizalmat szavazott Kocsis Józsefnek, és megválasztotta a pártszervezet titkárává. A nyolctagú vezetőségben Fischer Istvánná, Liptai Ti- b orné. Szarvas Aladárné. Bukta Benjámin, Ceglédi László, Halász László, Molnár Jenő, és Szanyi Nagy Mihály kapott helyet. A városi pártértekezletre küldöttként Király Józsefnét. Szarvas Aladámét, Varga Miklósnét és dr. Domán Lászlót delegálták az Egri Dohánygyár kommunistái. Fazekas Eszter — Különösebben nem kellett indokolnom, csak any- nyit mondtam a táborvezetőségnek, családi okok miatt kívánok visszatérni. Megkaptam az útlevelemet, s vonattal jöttem haza. — Itthon nem lehetett köny- nyű dolog az emberek szemébe nézni. — Bizony szájára vett a falu, kezdetben sokan megszóltak, azt kiabálták rám: disszidens! Eleinte' néhány közintézménybe sem engedtek be. .. — S most? — Dolgozni se mehettem vissza a régi munkahelyemre. Ott azt mondták, mi lenne, ha mindenki így csinálná. .. Jelenleg állást keresek, gépkezelő, vagy sofőr szeretnék lenni. Az MHSZ- nél már tanulok is tanfolyamon. ★ Laci és Pista — ahogy mondani szokás — megjárta a hadak útját. Ép ésszel nehéz felfogni, hogy pénz, összeköttetés és nyelvtudás híján miként képzelték el „külhoni” életüket. Az is érthetetlen, hogy Pista — aiki szeptembertől képesítés nélkül taníthatott egy egri középiskolában, ahol számítógépek mellett dolgozik, s nem sokkal az utazás előtt komoly kapcsolatba került egy lánnyal — miért vállalkozott erre a kétségkívül tanulságos kalandra. Egy bizonyos: bármennyire is men- fi buta cselekedetüket, hogy hazatértek, egy jó darabig nyilvánvalóan nemigen kapnak engedélyt külföldi utazásra. Bár bizonyára a közeljövőben ez nekik sem hiányzik... Szalay Zoltán OTTHONTALANOK — ITTHON Lágerkártyával Bécsben Szerencsétlen álmodozók, akik már — hosszabb rövidebb ideig — belekóstoltak egy MÁS világba. De úgy is mondhatjuk, szépreményű fiatalok — az emberi butaság végső határán. Verpelét nem nagy település, épp ezért az ottlakók szemében és tudatában jó darabig még feledhetetlen lesz, amit tettek. Laci (a név nem igazi, s tulajdonképpen nem is érdekes) 24 napig, barátja. Pisti kilenc napig volt a Becshez közeli, disszidálni szándékozókat befogadó menekült táborban...
