Népújság, 1985. január (36. évfolyam, 1-25. szám)

1985-01-19 / 15. szám

NÉPÚJSÁG. 1985. január 19.. „ómba. MŰVÉSZET ÉS IRODALOM Y tványa Fél évszázaddal ezelőtt jegyezte el magát a képzőművé­szettel Gádor Kálmán rajztanár-festő. Hatvan város szülötte Rudnay Gyula tanítványaként végezte el a Képzőművészeti Főiskolát. Nyugdíjazásáig. 1970-ig Egerben élt, tanított, al­kotott. Bekapcsolódott a megyeszékhely képzőművészeti életébe. A ma szülőhelyén élő, idős festő sikeresen szerepel Eger, Hatvan, Salgótarján kiállítótermeiben (Fotó: Szabó Sándor) Balaton I^HH — Nyugtalan lesz előbb, majd ösztönösen vágtába kezd a ló — mesélte egyszer Mar­git néni —.sa tanító úr csak akkor észleli a ló mellett nyargaló ordast az út mentén, s bár bátor ember hírében áll, most mégis elönti a verejték: vadász-ember, de puskája nincs kéznél. Száguld a ló, a falu sincs mesz- sze már, mégis óráknak tűnnek a percek s a farkas nem akar elmaradni. A tanító, úr már vicsorgó fogait is látni véti, s tán mint­ha közelebb is merészkedne. Aztán ott a Cseszárka-patakon túl, a borsodi részen, fel­sejlenek az első házak, ám jobbról még min­dig ott az irdatlan nádas, amelynek vize most befagyott, s ez a farkasnak mintha újabb bátorságot adna. A hatalmas test zi­hál a lovas alatt, a zabla karikáján, s az orrlifcak fölött fehérré dermed a pára, a ló nyaka tajtékos. De végre mégiscsak ott a fa­luszéli kereszt, vele szemben a községi mag­tár. .. innét már látni a pataikon túli öreg iskolaépületet is, hátúi, az udvar végén a tanítói lak ablakában fény pislákol: a tanító úr édesanyja vicraszt a kemence mellett, a mécs halvány világa, mint a betlehemi csil­lag mutatja az utat. . Lám, közben észre sem vette, melyik volt az a pillanat, amikor vesztes riválisként el-* maradt a ló mellől a farkas... fgy történt-e szó szerint, vagy sem, ki tud­ná ma már eldönteni?! Margit néni ajkáról így szállt fel a történet, hangulatával — fé­lelmeivel és izgalmával — megtöltve a szo­bát, s a gyermekszívéket... Más történet szerint lakodalmi menetre tá­madt a farkascsorda, s mert falkában vol­tak. már a menetet messze maga mögött ha­gyó első szán lovaira rontottak, egyik az os- • torhegyes szűgyébe, a másik a tomporába marva. Nagy volt a riadalom, a szánon a vőlegény utazott a násznaggyal (ezért fogtak négy lovat eliiibé). s bár ismerték a téli uta­zás veszedelmeit, mégis könnyelműek vol­tak: fegyverek nélküli szánnal vágtak előre az erdők között kanyargó úton, elhagyva a kényelmesebb tempót diktáló társakat. Nem annyira messzire persze, hogy — legalábbis Margit néni elbeszélése szerint — az utolsó pillanatban ne érkezett volna meg a még mit sem sejtő, vígadozó násznép többsége, valamelyik szánon a tanító úr is (vele só­gorura, a fairtkasvadász hírében álló harango­zó), aki ama nevezetes fa rk as kaland óta fegyver nélkül félidőben soha többé nem kelt útra. A „szörnyű veszedelem” láttán ré­mületbe eső lakodalmas nép zsivajába pus­karopogás vegyült, s a támadó ordasok egyi­ke vinnyogva bukott a földre. A másik még mindig az ágaskodó lovat marta, aztán újabb lövések, s az is vicsorogva hemperedett a hóra. Ahogy a veszedelem elmúlt, a tanító úr a saroglyába vetette a farkasokat, s kellő ko­molysággal mondta a vőlegénynek: jó lesz, fiam. a bőre menyasszonyi ajándéknak... Különös, hogy ez utóbbi történet derűsebb hangulatúnak tetszett mindig — el is mon­dattuk Margit nénivel számtalanszor —, s ma is így él bennünk, fakuló, bár épp ezért patinás emlékként... öreg este van már, lassan közeleg az éjfél, kinn még mindig szakadatlanul hull a hó, dermesztő a hideg, a patak vize jeget hiz­lal lassan, a fehér takaróban mind keske­nyebbé szűkül a meder feketéi lő sávja, itt- ott már el is tűnik: hó lepi be a vastagodó jegét. A vencsellői kéményseprő szerencsét­len halála — jó száz év előtt — talán ilyen hóeséses éjszakában esett meg, s a tanító úr mellé szegődő farkas — ez is akkoriban tör­ténhetett — valahol itt a partot szegélyező füzesből merészkedett elő a zsákmány remé­nyébert. Leszáll a köd, a fákat most is sűrű zúzmara lepi, egyetlen téli vigasz, hogy tán hófúvás ma éjjel nem lesz. Lassan búcsút veszek Margit népi meséitől, ő maga is el- botozik emlékezetemből ahogy jött, látomás­szerűen, alakja belevész a ködbe Magam is nyugovóra térek, abban az örömteli tudat­ban. hogy meséi által mégiscsak gazdagab­bá lettem... A cseh kubizmus Jozef Capek: Néger király (1920) Antonin Procházka: Csendélet kökörcsinnel (1925) lönféle technikai bravúrok­Korunik festészetében az egyik nagy fordulatot a ku- bdzmus jelentette, amely 1907-ben született meg Pi- oassónak a maga korában óriási botrányt kavaró, ma már klasszikussá vált „Avig- noni kisasszonyok” című ké­pével. A festő gyökeresen szakított rajta a reneszánsz óta érvényben lévő, a lát­vány hű visszaadásán ala­puló ábrázolásmóddal. Nem a látott, hanem az elképzelt valóság-összefüggéseket tár­ta fel festői eszközökkel. A figurákat, a tárgyakat egy­aránt szögletes, mértani ido­mokra bontotta, melyek a vásznon öntörvényű egység­gé váltak. Színmegválasztá­sa is önkényes volt. A moz­galom egyes szakaszaiban a színharmóniák erősen vál­toztak. Fénykorában, a tí­zes években, amikor a bu­dapesti kiállítás képei is létrejöttek, uralkodó színe a bamásszürke volt. Az el­ső világháború idején a szí­nek gazdagodtak, a kompo­zícióban megerősödött a de­koratív hajlandóság. A kiasz' szikus perspektívától eltérő, a szerkezeti, geometriai ele­meket hangsúlyozó szemlé­let a plasztikában drámai fe­szültségeket hozott létre a tehetséges szobrászok kezén. A mozgalom az akkori művelt világ minden tájá­ról Párizsba, a képzőművé­szetek Mekkájába zarándok­ló fiatal művészekre erősen hatott, köztük a magyar és a cseh alkotókra is. A mű­vészeti internacionalizmus eszméje tartós kötelékeket kovácsolt, kitörölhetetlen nyomot hagyott a cseh kép­zőművészeten is. A század első évtizedében indult művésznemzedék, a Nyolcak (Osma) tagjai, köz­tük Emil Filla, Bohumil Ku­bista, Vincenc Benes, Jozef Capek, Vaclav Spala, Anto­nin Procházka a cseh avant- garde első hullámában Cé­zanne formafelbontó kísér­leteinek ösztönzésére a ha­zai expressaionizmus stílus­jegyeivel vegyített forma­nyelvet alakítottak ki. 1910- ben Párizsban ismerkedett meg Picasso műveivel Ku­bista, Filla, Bénél és Pro­cházka. 1910—12-ben festett műveikben még erősen hang­súlyozták a kép témáját, tartalmát, drámaian sűrített, dekariatívan stilizált kompo­zíciókkal1. A Nyolcak magyar meg­felelőjükhöz hasonlatosan rövid ideig működött csu­pán, helyébe a szintén ké­részéletű Csoport lépett, amelyhez a Nyolcak vezé­rei közül Emil Filla, Vin­cenc Bénél, Jozef Capek, az író testvére, Václav Spala, Antonin Procházka tartoz­tak, de jelentékeny szerepet töltött be a szobrász Otokar (Sutfreund, az építészek kö­zül pedig Jozef Goöar, Pa­vel Janák, Vlastislav Hof- man és a teoretikus Vincenc Kramár. 1912 körül véget ért a cseh kubizmus expresszio- niamussal elegyített korsza­ka. A drámai kifejezőerő he­lyébe a formák analízise lé­pett francia mintára. A Cso­port tagjai ez időtől kezdve önálló alkotói úton jártak, csak Emil Filla kísérletezte végig következetesen az ana­litikus és szintetikus kubiz­mus minden változatát Kom­pozíciói egyre szikárabbak lettek: „Üjra csak a mezte­len tárgy maradt — írja — megfosztva az emberi mi- toszvilág minden bolond tendenciáitól, a gőgtől, mely egyszerűsége által életünk tükreként szolgálhat és az alkotómunka össztönzőjévé válhat." Az Aranyhalak az ablaknál című, jelenleg a Szépművészeti Múzeumban látható festménye törekvé­seinek összefoglalása. A formai struktúra és a gondolati mélység összekap­csolása jellemzi Bohumil KubiSta művészetét. Jozef Gapek a hazai hagyomá­nyokhoz kapcsolódva dina­mikus, költői felfogásban alakította ki a maga egyéni stílusváltozatát. Vaclav Spa­la harsány színhangsúlyok­kal igazította a maga ku- bizmusát a Vadak szemlélet- módjához, Antonin Procház­ka pedig az anyagszerűség ma igen divatos módján kü­kal, például az ókorban hasz­nálatos enkausztikai eljárás­sal gazdagította művészetét. A szobrászok közül ki­emelkedik Otokár Sutfreund munkássága. Egyike volt azoknak az úttörőknek, akik már az első világháború előtt szigorú következetes­séggel és erőteljes drámai- sággal alkalmazták a kubiz­mus törvényeit. Párizsban végezte tanulmányait Bour­delle műhelyében. Mesteré­nek érzékletes mintázását mindvégig megőrizte és jel- ilemábrázoló-készsége is oly nagy volt, hogy portréi a geometrikus torzítások elle­nére megőrizték karakterü­ket. A kubista építészet jel­legzetes munkái, a prágai kubista házak és villák nem száraz, elembertelenedett absztrakciók, hanem szerves- egységbe olvadnak a város patinás műemlékeivel. A kubizmus heroikus kor­szaka 1925-ig tartott Cseh­országban. Bár a cseh kép­zőművészet útja másfélé ka­nyarodott el, eredményei be­leolvadtak a fejlődés nagy áramába, de időszakonként, ha átalakul tan is, búvópa­tak módjára újra a felszín­re kerülnek. Brestyánszki Ilon» Emil Filla: Kubista lej (1913—14) Václav Spála: Fürdés (1915) Gödör Kálmán

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom