Népújság, 1984. december (35. évfolyam, 282-306. szám)
1984-12-12 / 291. szám
NÉPÚJSÁG, 1984. december 12., szerda 1 Visszavonulhatunk-e a külpiacról? 1. Tömegárut gyártunk, drágát importálunk A külkereskedelem jelentős nyereség, ahogyan David Ricardo klasszikus angol közgazdász nevezte, komparatív előny forrása. A komparatív előny abból származik,■ hogy az ország a leghatékonyabban előállított termékeit exportálja, a rossz hatékonyságúakat pedig nem gyártja, hanem importálja, így a külkereskedelem — az eltérő társadalmi berendezkedésű országok között is — a közös érdekek kikovácso- lój'a, az együttműködés formálója, a kölcsönös előnyök forrása. A nagyobb, a fejlettebb. gazdagabb országok tehát nem tesznek jót. a kisebb, a szegényebb, fejletlenebb partnerek pedig nem hoznak áldozatot. Az üzlet mindenki számára üzlet. (Feltételezve persze, hogy a kereskedelem szabadságát nem korlátozzák egyoldalúan védővámokkal, embargókkal, kiviteli vagy behozatali tilalommal, gazdaságpolitikai nyomással. Sajnos, ilyesmikre az utóbbi időszakban gyakran van példa.) Húzzuk le a redőnyt? Mi van akkor, ha az ország leghatékonyabban előállított termékei sem igazán versenyképesek az igényes világpiacon? Vagy egyszerűen csak kevés van belőlük. Sajnos, ez nem valamiféle elvont elméleti probléma. hanem nagyon is gyakorlatias gond. Az export sok országban nem csupán elszigetelten, hanem tömegesen és összességében veszteséges. A külkereskedelem egésze hosszabb távon még ilyen esetekben is lehet nyereséges, jövedelmező. A veszteséges export ellenében ugyanis olyan termékeket — korszerű beruházási javakat importálhatnak, amelyek hosszabb távon növelik az export versenyképességét. nyereségessé teszik a kivitelt. A magyar gazdaság szerkezete a tíz évvel ezelőtti világgazdaságba sem illeszkedett bele kielégítően. A kínálat, a minőség, a színvonal a KGST-piacok igényeinek még többnyire megfelelt, a külkereskedelem a szocialista piacokon még némi komparatív nyereségre is szert tett. A tőkés országokkal folytatott külke- reskedelem azonban már akkor is veszteséges volt. Időközben a piaci viszonyok valamennyi fő relációban számunkra igen hátrányosan megváltoztak. Az olajár- robbanás nyomán felértékelődött az import (az energia és a korszerű technika) egy része, és leértékelődött az export (a könnyűipari cikkek, és általában a közepes színvonalú termékek) jelentős hányada. A cserearányok, mint ismeretes, több mint 20 százalékkal romlottak az elmúlt évtizedben. Ez az árveszteség a nemzetközi jövedelem — az évente termelt új értékek — 10 százalékát emészti föl. Nyereség helyett mindenütt jelentős veszteséget könyvelhetünk el. Miért kereskedünk akkor a külországokkal? Helyenként valóban szóba is kerül: húzzuk le a redőnyt! Számoljuk fel a külgazdasági veszteségeket a külkereskedelem visszafejlesztésével. Bár a teljes elzárkózásra, a teljes önellátásra a mai világban, a műszaki-gazdasági fejlettség jelenlegi szintjén senki nem gondol, de a gazdasági nyitottság mértékének jelentős csökkentését egyesek lehetségesnek és szükségesnek is tartják. Ne a mérleget hibáztassuk! Tulajdonképpen két kérdésre kell válaszolnunk az iménti nézettel vitatkozva. Az első kérdés az. hogy egyáltalán felszámolhatók-e a veszteségek a külkereskedelmi tevékenység visszafejlesztésével? Á másik kérdés pedig az, hogy van-e lehetőségünk a visszafejlesztésre és milyen mértékben? Kezdjük az első kérdéssel: felszámolhatók-e a veszteségek gazdasági nyitottságunk csökkentésével? Amennyiben az árveszteségek abból származnak, hogy rosszul kereskedünk — olcsón adunk el és drágán veszünk —, akkor a válasz: igen. Nem állíthatjuk, hogy nincsenek kifejezetten külkereskedelmi veszteségek; A hozzáértésnek, a piacismeretnek, a kapcsolatok esetleges hiányán túl származhatnak taktikai hibából, az eladások vagy a vásárlások rossz időzítéséből is. De ezeket a károkat nem mechanikusan, magával a tevékenységgel együtt kell és lehet felszámolni, hanem — ahogyan erre a gazdaság- irányítás törekszik — a külkereskedelmi munka javításával, kedvező feltételek teremtésével. Az árveszteségek meghatározó része azonban nem a forgalomból, hanem a termelési, a gazdálkodási hátországból származik. Drágán dolgozunk, a piac nem ismeri el a tényleges költségeket. Lehet a piacot bírálni, ítélkezését hibáztatni. ez azonban nem változtat a számunkra kedvezőtlen realitásokon. Mint a túltáplált ember, aki súlygyarapodásáért a mérleget hibáztaja. de attól, hogy többé nem áll rá: nem fog lefogyni. Nem könnyítené meg gazdasági helyzetünket, nem csökkentené terheinket, veszteségeinket, ha a mércét, a világpiacot kiiktathatnánk. Élhetnénk illúziók közt, hihetnénk azt. hogy jól dolgozunk. de ettől aligha gyarapodnának eredményeink, elosztható javaink. A gazdaság hatásfoka nem javulna, sőt. Az import erőltetett helyettesítése hazai termeléssel csak növelné a veszteségeket. rontaná a hatékonyságot. Értékesebb termékeket Az adatok szerint — a Társadalmi Szemle szeptemberi számában olvasható — tavaly az ötvözetlen rúd- és idomacél tonnáját átlagosan 210 dollárért exportáltuk és 1719 dollárért importáltuk, az ötvözöttet 285-ért adtuk és 2030-ért vettük. Valamivel jobb az arány — általában kétszeres az árkülönbség — a hidegen hengerelt acélszalagnál, az alumínium termékeknél, a cellulóz alapú rostnál, a növényvédő szereknél. Az árkülönbségek nem a kereskedelem hibájából adódnak. hanem abból, hogy az olcsó tömegárut gyártjuk, a drága specialitásokat exportáljuk. A tetemes árkülönbségekkel fizetünk egyebek közt a magyar gazdaság alkalmazkodó képességének, világpiaci beilleszkedésének elmaradottságáért Nem véletlenül kerül olyan gyakran szóba a termék- szerkezet módosítása. A népgazdaság érdeke, hogy csökkenjen a nagy anyag- és energiaigényű termékek, és növekedjen a magasan képzett és szellemi munkát igénylő termékek aránya. Az a cél. hogy mérséklődjék a gazdaság importfüggősége, deviza igényessége és javuljon jövedelemtermelő képessége. (Következik: 2. Cél: az előnyszerzés) Kovács József LEHET TÖBB? Rakodik a Kékes A Kékes hagyományosnak mondható terméke: a korcsolyacipo (Fotó: Szabó Sándor) Teljes nevén a Kékes Cipő- és Textilipari Szövetkezet, amely Gyöngyösön működik, az rakodik. Méghozzá kamionba és korcsolyacipőt. A hatalmas gépkocsik pedig nyugat irányában hagyják el az országot. A legközelebbi céljuk Ausztria, de elmennek az NSZK-ba is, Franciaországba és Svédországba is. Immár húsz év óta küldik a korcsolyacipőket a tőkéseknek, hogy valutát kapjunk érte. A kulcsszó: bőrgyár Afelől érdeklődtünk dr. Galgóczy Ottómétól, a szövetkezet elnökétől, hol tartanak a kötelezettségeik teljesítésében ? Megtudtuk, hogy az idén pontosan 6742 ezer forint értékű megrendelésnek kell eleget tenniük. Eddig a kétharmadát már letudták, a többi miatt sem fáj a fejük, mert az eredeti összeget mintegy tíz százalékkal akarják megtetejezni. Az így keletkező többletért ugyan a szövetkezet semmi pluszt nem kap a külkereskedelmi vállalatoktól, csak a dolgozók jutnak nagyobb mozgóbérhez. Az ő érdekeltségük így van meg. Mindezt felsorolni és regisztrálni sokkal könnyebb, mint teljesíteni. Arra a kérdésünkre, mik a gondjaik, egyetlen szót hallottunk: alapanyag. A műkorcsolyázáshoz szükséges cipő úgynevezett „saját anyagos” termék. Üzleti szempontból ez kedvező így. De a szövetkezetieknek. .. ? Egyetlen helyről, Simon- tomyárói kapják a bőrt. Ennek a minősége viszont sok fejtörést okoz időnként a szabászoknak. A bőrgyáriak azt mondják, ők nem tehetnek róla, mert csak olyan bőrt tudnak feldolgozni, amilyet kapnak. Nem lehetne a jó kapcsolatok révén ezen a vissza-visszatérö nehézségen könnyíteni? A kérdésre a válasz nem oldoz fel semmit, mert az elnöknő hangsúlyozottan jegyzi meg, hogy a kapcsolatuk nagyon jó. Sok mindent meg tudnak tárgyalni és a készség sem hiányzik a simontornyaiak- ból. Kocsiról gyártanak Az exportot éves keretek szabályozzák. Ezeken belül azonban nagyon szigorúak az időközi teljesítések. Ha mondjuk, október 15-ig kell indulnia kétezer pár cipőrakománynak, akkor a kamionnak minden körülmények között el kell mennie a jelzett napon Gyöngyösről. Esetenként „összegyűjtik” a külkeresek azokat a cikkeket, amelyeket más-más szövetkezet készít, de a rendeltetési helyük majdnem azonos. A gyöngyösieknek ez nem okoz gondot egyébként. Nekik az „ütemterv" a mindenük. Lehet-e ezt megnyugtató módon teljesíteni? A raktári anyagkészletre kérdeztünk rá. Mintha kényes területet érintettünk volna. A készletgazdálkodás mai rendszere nem tesz lehetővé semmiféle tartalékolást, mert olyan pénzügyi terheket adna, amit a szövetkezet nem bír el. Arra külön büszkék, hogy az idén kölcsönért még nem kellett menniük a bankba. Mit tehetnek? Küldik bőrért a gépkocsit Simontor- nyára. Kissé kihegyezetten úgy fogalmaznak, hogy szinte a kocsiról termelnek. Nem kell hozzá nagy fantázia, hogy megállapítsuk: így aztán sok nyugtalan éjszakája keletkezhet a szövetkezet vezetőjének. A dollár nem az övék Vajon mennyire érdekük az, hogy a termékeiket dollárért adják el? Ebből a szövetkezet nem lát vissza egy centet sem. Még azt sem mondhatják, hogy van egy kis fiókocska valamelyik bankban, amelyikben az ő nevükre félretettek egy-két száz dollárt. Apró kiadásokra. A nyugati divatlapokat sem önmaguk rendelik meg. Arról meg szó sem lehet, hogy kimehessenek Münchenbe, ahol a sportruházati áruvásárt rendezik. Ott csak a kiajánlott modelljeik láthatók. A külkereskedők „alkudoznak” helyettük, de valójában a részleteket ők nem ismerik, tehát az érdeklődőknek olykor csak úgy tudnak a kérdéseikre válaszolni, ha előbb Gyöngyösre telefonálnak. Üzletek sorsa múlhat ezen a nehézkességen. Ahogy azon is, hogy az irányár mindig a hazai kiadásokra épül és a világ- gazdasági változásokat „lefelé” már nem veszi figyelembe. Odaát olcsóbb lett a bőr? Nálunk talán éppen ekkor emel árat a bőripar. Miért fontos mégis az export? Nekik, a szövetkezetieknek? Több hasznuk nincs belőle, mintha belföldi piacra termelnének. Egy kicsit a hírük-nevük féltése is belejátszik ebbe. Esetenként pedig mégiscsak másként szólhatnak, ha egy korszerű gépre van szükségük. Itt jegyezte meg az elnök, hogy lassan jut el hozzájuk a legújabb divat, annak változása, a forma mellett á kidolgozás módosulása. Ezért időeltolódással kell küszködniük. Ruhát is Már két éve kis szériában felső ruhát is készítenek. Az idén első ízben ajánlottak ki külföldre egy készletet, ami jó fogadtatásban részesült. A belföldi üzletek már ismerik a gyöngyösiek teljesítményét és élnek is vele. Egy újabb megrendelés: munkaköpenyt szállítanak Csehszlovákiába. Ettől a rubel-elszámolású exporttól is sokat várnak. A munkához azonban munkás is kell. Szakemberekkel nincsenek bőven ellátva. Miután dolgozóik többsége nő, náluk a gyes meghatározó tényező. A fiatalok? Évente tíz-tizenöt szakmunkás lép be hozzájuk az iskola elvégzése után. Maradnak is, ha él nem költöznek. ha férjhez nem mennek, ha nem érkezik meg az első gyerek. Mindez így együtt és még sok egyéb is: export Gyöngyösről, a Kékes ipari szövetkezetből. G. Molnár Ferenc Nekik: a legszebb... Azt mondják, aki látványosságokat fürkésző szemmel járja az utcákat, hamarabb észrevesz egy szép szobrot, épületet, hangulatos kapualjat, mint az, akinek otthona a város. Aki mindennap elsiet a barokk templom előtt munkába menet és nem látja meg az ablakok díszeit. Megszokott környezetéhez tartozik, ami az odalátogatónak különleges élmény. A város felszabadulásának 40. évfordulójára hivatalosan is átadták Egerben a vasöntöde munkásainak társadalmi munkájával létrehozott öntöttvas kandelábereket a főiskola és a Bazilika közötti sétányon (Fotó: Kőhidi Imre) Nyilván így van ezzel az egriek többsége is. Ám amikor újdonságok tűnnek fel itt-ott, ebben a megszokott környezetben, csak megakad rajtuk a tekintete, s a vasárnapi sétán már az egri polgár is tüzetesebben szem- ügyre veszi a szépen felújított épülettömböt, az új díszkutat, a hangulatos kandelábereket, portálokat, a térburkolatot. Jólesik kimondani: szépül a városa. Igen, a városa, amelyet így még 'inkább birtokba vesz. még inkább magáénak érez. Véleményt mond a változásokról, elvárja, hogy adjanak a véleményére, és a következő lépés: valamit tenni is akar lakókörnyezete megóvásáért, szépítéséért. Valahogy így jött össze Egerben is, idestova két esztendeje a vá rosszépítők egyesülete. Azokból verbuválódott, akik valóban önzetlen módon hozzák-viszik a jobbító szándékú ötleteket, szervezik a társadalmi munkát, összeadják a pénzt, anyagi alapot is adva egy- egy elképzelésnek. A szó igaz értelmében társadalmi mozgalom ez, és ezért is terjed. A megye más városaiban. s az ország más vidékein is egyre gyarapszik a városukat védők, szépítők egyesületeinek száma. A listán Egerben a több száz egyéni jelentkező mellett „tagokként” szerepelnek üzemi szocialista brigádok, kisebb-nagyobb közösségek, ök, összefogva hamar észrevehető újdonságokat produkálnak. A legkülönbözőbb szakmákból: a tanártól az öntőmesterig mind többen szeretnének részt kérni a munkából, amely szebbé, vonzóbbá teszi a várost az idelátogató milliónyi turistának s a néhány tízezernyi ittlakónak. A havonkénti testületi megbeszéléseken hosszú listák gyűlnek össze arról, hol, milyen pusztuló érték vár mentő kezekre. Régi dokumentumokat kutatnak fel a városukat jól ismerők. S a lelkes tevékenykedés eredményein immár többfelé megakadhat a járókelők szeme; kapuoszlopok elfelejtett szobrai kerültek megújulva eredeti helyükre a Széchenyi utcán, lámpaoszlopok sorában gyönyörködhetünk a Líceum előtt. Az egyiken kis tábla: „a vá- rosszépítök szervezésével..." Nem a hivalkodás szándéka tétette ki a feliratot, inkább az új tagokat toborozni akaró igyekezet. Kell a társadalmi munkás az elhagyatott, múlt századi temető rendbe hozásához, a lakótelepi építkezés miatt helyváltoztatásra kényszerült történelmi értékű harangláb felújításához, az országban immár „egri stílusúnak” nevezett kandeláberek felállításához. Sorolhatnánk a tennivalókat hosszú oldalakon. Van, aki persze azt mondja mindezekre: a sok szépítgetés nem sokat ér, amikor nincs elég lakás, nincs pénz utak burkolására, megoldatlan a vízellátás. Ilyen ellenvetésekre mindig lehet találni okot, gazdagabb időkben is. Ám úgy hisszük, az egyik nem helyettesítheti a másikat. Sőt, a „szépítők” aktivitása még céltudatosabb várospolitikára ösztönözheti az arra illetékeseket. A saját városukban hasonló szándékkal dolgozó miskolciak küldöttségét fogadták az idén az egri vá- rosszépítők és nemrégiben viszonozták is a látogatást Vendégek és vendéglátók büszkén mutathatták, mi mindent tettek szűkebb hazájukért. Nem lebecsülve a másikat, még ha úgy hiszi is mindegyikük, hogy a maguké a legszebb. Sok ötletet is elleshettünk egy mástól, s ami a legfőbb: hasonlóan gondolkodó társakra lelni, mindig erőt ad a saját munkánkban is. Mindezekről bizonyára sok szó esik majd ma este az egri városházán, ahol a városszépítő egyesület soron következő évi közgyűléséi tartja. A meghívás ide nemcsak a már igazolványnyal rendelkező tagoknak szól. hanem azoknak is. akik később lehetnek majd tagjai az egyesületnek. Mert tenni akarnak valamit a nekik legszebb városukért. Hekeli Sándor
